HÍREK
A Rovatból

Egy titkos CIA-program segített az ukrán hadseregnek felkészülni az oroszok támadására

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség félkatonai szervezetei még 2015-ben kezdték el kiképezni az ukrán különleges műveleti erőket, például a mesterlövészeket, akik most sikeresen hasznosítják ezt a tudást a háborúban.


Sokakat meglepett - hírszerzési jelentések szerint még magát Vlagyimir Putyint is -, hogy az ukrán erők a vártnál sokkal nagyobb ellenállást tanúsítanak az Oroszország elleni háborúban. Ez részben egy már lezárt, titkos CIA-kiképzési programnak köszönhető, amelyet Ukrajna keleti frontvonalain indítottak korábban - számolt be róla a Yahoo News titkosszolgálati képviselők ismertetése alapján.

Miután 2014 elején Oroszország annektálta a Krím-félszigetet, majd oroszbarát szeparatisták háborúzni kezdtek a Donbász régióban Ukrajnával, lassan az orosz csapatok is beszálltak a harcba. Időközben azonban a másik oldalon szép csendben az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is elkezdte segíteni Ukrajnát.

Olyan programot indítottak, amely részeként a CIA félkatonai szervezetei különböző technikákat tanítottak az ukrán hadseregnek. Megmutatták például, hogy kell működtetni a Javelin páncéltörő rakétákat, hogyan játszhatják ki az oroszok digitális nyomkövetését, hogyan kell használni a titkos kommunikációs eszközöket, és hogyan maradhatnak észrevétlenül a háborús övezetben.

A 2014-es orosz bevonulás után az amerikai hadsereg is segített egy régóta fennálló, nyilvánosan elismert kiképzési program lebonyolításában az ukrán csapatok számára Ukrajna nyugati régiójában, távol a frontvonalaktól. Ez tartalmazta a Javelin páncéltörő rakéták használatára vonatkozó utasításokat és a mesterlövészek kiképzését is. A Yahoo News azonban kiderítette, hogy a CIA 2015-ben egy titkos programot is indított az Egyesült Államokban ukrán különleges műveleti erők és más hírszerzői személyzet számára, amelyben már a lőfegyver-használatot, az álcázási technikákat és a titkos kommunikáció használatát is tanították. Az is kiderült, hogy ekkor a CIA félkatonai szervezetei Kelet-Ukrajnába utaztak, hogy segítsék a Kijevhez hű erőket az oroszok és a szeparatisták elleni harcban.

Amerikai tisztviselők korábban tagadták, hogy a CIA képzési programjai támadó jellegűek lettek volna. Egy magas rangú hírszerzési tisztviselő szerint az ukránokat a hírszerzési információk gyűjtésében segítették a kiképzéssel. Mindeddig azonban nem hozták nyilvánosságra a CIA Ukrajna keleti frontvonalain lebonyolított félkatonai kiképzési programjának részleteit.

A Yahoo News szerint amikor a CIA félkatonai szervezetei először utaztak Kelet-Ukrajnába, miután Oroszország 2014-ben beszállt a harcokba, kettős megbízatással érkeztek. Egyrészt ki kellett deríteniük, hogyan tudná az ügynökség a legjobban segíteni az ukrán különleges műveleti erők kiképzését az oroszok és a szakadár szövetségeseik elleni harcban. Másrészt pedig fel kellett mérniük az ukrán katonák képességeit. A CIA egyik egykori magas rangú tisztviselője szerint az volt a kérdés, hogy az ukránok "elesnek, vagy felállnak és harcolnak". Miután megbizonyosodtak róla, hogy az ukrán csapatok harcra készek, megtanították nekik az irreguláris hadviselésre jellemző készségeket.

Mivel több mint egy évtizeden át a terror elleni harcra összpontosítottak, a CIA-t először megdöbbentette, hogy az oroszok milyen csúcstechnológiás eszközöket alkalmaznak.

Például drónokkal, adótornyokkal és más berendezések segítségével végeztek háromszögelést az ukránok és a CIA félkatonai szervezeteinek munkatársai által használt telefonok és elektronikus eszközök között. Egy egykori CIA-tisztviselő a Terminátor filmekből ismert SkyNet fegyveres mesterségesintelligencia-rendszeréhez hasonlította az orosz hadsereg tech-rendszerét. Emiatt kezdtek el új, biztonságos kommunikációs rendszereket kidolgozni.

Fontos volt, hogy a CIA megbízható, tapasztalt, veterán munkatársakat küldött Ukrajnába, hiszen fennállt a veszélye, hogy a titkos képzési program kitudódik, félreértelmezik, és csak fokozza a feszültséget. Bár a program idővel bővült, a résztvevők létszámát nem növelték, hogy ezzel is minimálisra csökkentsék az ügynökség kitettségét és megóvják az ukránokat az oroszok haragjától.

Az amerikai szerepvállalás szabályai tehát világosak voltak: adjanak tanácsot, képezzék ki az ukránokat, de ne vegyenek részt a harcban.

Amikor azonban Donald Trump elnökségével új kormány alakult az Egyesült Államokban, a Nemzetbiztonsági Tanács elkezdett aggódni a titkos program miatt. Az egyik nagy kérdés az volt, hogy meddig mehetnek el vele. "Ha ne adj' Isten lelőttek néhány oroszt, az baj? Szükség van ehhez külön felhatalmazásra?" - emlékezett vissza egy egykori CIA-tisztviselő. A Fehér Ház illetékesei attól is tartottak, hogy mi történhet, ha CIA-alkalmazottakat az oroszbarát erők elfognák egy titkos küldetésben, esetleg egy orosz megölne egy CIA-tisztet.

Azt nem lehet tudni, hogy pontosan meddig, de volt tisztviselők szerint a kockázatok ellenére még évekig működött a titkos ukrajnai CIA-program. Februárban aztán az orosz invázió veszélyének fokozódása miatt a Biden-kormányzat a CIA összes emberét kivonta Ukrajnából, beleértve a félkatonai ügynökségeket is. Egy volt tisztviselő szerint a kormány még attól is rettegett, hogy titkosszolgálati embereik egyáltalán a frontvonalon legyenek.

A CIA-program hatásai azonban megmutatkoznak a háborúban. Az egykori tisztviselők szerint az, hogy az ukrán hadsereg kulcsfontosságú városokat képes megvédeni az orosz megszállóktól, megöltek több orosz tábornokot, amelyek közül legalább egyet mesterlövészek lőttek le, és több kisebb, de annál fontosabb győzelmet is arattak már a háborúban, részben az amerikai kiképzésnek köszönhetőek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot” – Rónai Egon elárulta, mi lesz az Orbán-rajz sorsa
A miniszterelnök a Mérleg című műsorban, beszélgetés közben készítette a nonfiguratív alkotást. Rónai most azon gondolkodik, hogy a dokumentált, de nem dedikált művet eladja, és a pénzt felajánlja.


Rónai Egon a Blikknek árulta el, hogy jótékonysági célból eladná azt a nonfiguratív rajzot, amit Orbán Viktor miniszterelnök készített az ATV-s interjúja közben. A műsorvezetőnek már konkrét vevőjelöltje is van a különleges alkotásra.

„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot. Megvenné valaki a rajzot, és a pénzt egy általam meghatározott jótékonysági szervezetnek utalná”

– mondta Rónai.

A műsorvezető hozzátette, a rajz ugyan „dedikálva nincs, de dokumentálva igen”. Elmondása szerint szöget ütött a fejébe a lehetőség, mert úgy gondolja, ha valakinek tudnak ezzel segíteni, akkor „érdemes elgondolkodni rajta...”.

A beszélgetésre az ATV Mérleg című műsorában került sor, amire a csatornánál 15 éve nem volt példa, a kormányfő legutóbb 2010-ben járt náluk. A felvétel kedden délelőtt készült, és a délután adásba került másfél órás interjú alatt Orbán Viktor gyakorlatilag kérdésenként egy újabb mintát rajzolt a papírra. Rónai szerint „oldott hangulatban érkezett a miniszterelnök”, de voltak az interjúnak feszült pillanatai is. A riportert meglepte, hogy a kormányfőt mennyire felvillanyozta az űrkutatás témája, különösen az amerikai űrállomás építésében való magyar részvétel.

A beszélgetés létrejöttéről elmondta, hogy a pletykák már nyár elején elindultak, miután Orbán Viktor a Mandiner egyik podcastjában említést tett róla. Az interjú végül a miniszterelnök amerikai útja előtt, a múlt héten kezdett konkretizálódni, és hétfőn dőlt el véglegesen. A felkészülésre nem volt sok ideje, az este, az éjszaka és a hajnal maradt rá. „Néhány adatnak néztem utána alaposabban, hiszen a jó újságíró ezeket megnézi újra és újra, hogy ne fejből blöfföljön” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Szabó Betti szerkesztővel közösen dolgoztak.

Az interjú nagy visszhangot váltott ki, a közösségi médiában a szokásos sokszorosára nőtt a szélsőségesen pozitív és negatív reakciók száma. Rónai elmondta, hogy sok kedves, személyes üzenetet kap, a legtöbbet – érdekes módon – szakmabeliektől. A műsorvezető végül elmondta, jól aludt, mert büszke az ATV csapatára, amelyik hibátlanul levezényelte a műsort. „A televíziózás soha nem egyéni műfaj, sok ember munkája és jelen esetben sikere is” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Minden üzletét bezárta az egyik legismertebb magyar számítástechnikai bolt
Az Aqua mindhárom boltját bezárta. Online még lehet rendelni, de a jövő teljesen bizonytalan. Iparági pletykák szerint megszűnés helyett felvásárolhatják a céget.


„Expressz szaküzletünk határozatlan ideig zárva tart!” – ez a felirat fogadja a számítástechnikai és elektronikai eszközöket forgalmazó Aqua.hu oldalára látogatókat. A cég ügyfélszolgálata megerősítette, hogy mind a három fizikai boltjuk bezárt, de online továbbra is lehet náluk rendelni – írta a Telex. Az üzleteik elérhetőségét tartalmazó aloldalukon már semmilyen információ nem szerepel.

Bár a cég hivatalosan nem indokolta a lépést, egy e-kereskedelmi piacra rálátó forrás szerint

az Aqua „finanszírozási csapdába eshetett, készlete és forgalma szép lassan csökkenhetett, ami felhalmozott tartozásokat eredményezhetett”. A forrás a teljes bezárás helyett inkább a cég eladását tartotta valószínűbbnek.

A PCW szaklap szintén arról írt, hogy az Aqua komoly gondokkal küzd, és akár teljesen is bezárhat. Információik szerint a beszállítók emiatt már próbálják kimenekíteni árujukat a cégtől, miközben egy másik pletyka szerint egy nagykereskedő már fel is vásárolta a vállalatot. Hivatalos megerősítést egyik értesülésről sem adtak.

A kialakult helyzet miatt a vásárlók csak a raktáron lévő termékeket tudják megrendelni, utánrendelésre nincs lehetőség, a garanciális ügyintézés jövője pedig bizonytalan.

A cég a honlapján 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozásként, a második legnagyobb magyar webáruházként és kilencszeres Ország Boltja díjazottként hirdeti magát, több mint 25 év tapasztalattal a háta mögött. Az AQUA Optima Kft. által képviselt márka kezdetben AQUA Computer, majd Electromax néven működött 1998-tól egészen 2017 novemberéig, azóta AQUA Webáruház néven fut.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij barátja elmenekült az országból, felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert - 100 millió dolláros korrupciós botrány tört ki
Az ukrán atomerőművek üzemeltetőjétől szedtek le 10-15 százalékos sápot a gyanú szerint. A nyomozók 15 hónapnyi titkos munka után csaptak le az érintettekre!


Rendkívüli ülésen felfüggesztette az ukrán kormány Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert a 100 millió dolláros Enerhoatom-korrupciós ügy miatt. Volodimir Zelenszkij elnök a mai napon az igazságügyi és az energetikai miniszter, Szvitlana Hrincsuk lemondását is kezdeményezte.

A „Midas” fedőnevű nyomozás 15 hónapnyi lehallgatás és 70 házkutatás után arra jutott, hogy az az állami atomenergetikai vállalat, Enerhoatom 10–15 százalékos visszaosztást várt el a beszállítóitól – írta a Telex.

Az 52 éves Haluscsenko, aki idén nyári kinevezése előtt négy éven át energetikai miniszter volt, csak egyike a kulcsfiguráknak.

Az ő szerepénél is kellemetlenebb lehet Volodimir Zelenszkijnek, hogy részt vett benne egy közeli barátja, a 2019-es elnökké választása előtt a színészi, komikusi karrierjét egyengető Timur Mindics is.

Az üzletemberrel közös szórakoztatóipari vállalkozást is vittek, a Kvartal 95-öt. A Mindicshez és Haluscsenkóhoz köthető ingatlanokban házkutatásokat is tartottak, ahol jelentős mennyiségű pénzt foglaltak le különböző valutákban. Mindics nem sokkal korábban elmenekült Ukrajnából, testvérét, Leonyidot viszont feltartóztatták a határon.

A nyilvánosságra hozott hangfelvételeken több millió dolláros átutalásokról, házépítéshez szükséges százezrekről beszéltek.

Az egyik felvételen Olekszandr Cukerman üzletember („Sugarman”) egy céget fenyeget: „Figyelj, csak mondd meg neki! Kurvára vége lesz a cégnek. (…) Lenullázunk titeket, és kész. Az összes munkatársatokat viszik a hadseregbe”.

A beszélgetésekben kódneveken hallható figurák közül „Carlson” gyaníthatóan Mindics, „Tenor” Dmitrij Baszov, az Enerhoatom korábbi biztonsági vezetője, „Rocket” pedig Ihor Mironjuk, egy volt miniszteri tanácsadó, akit a hatóságok nemrég őrizetbe vettek.

Zelenszkijnek az is kínos lehet, hogy a nyomozást az ukrán korrupcióellenes hivatal (NABU) és a Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) viszi, az a két szerv, amelynek függetlenségét az elnök a nyáron korlátozni próbálta. Az erre vonatkozó törvény példátlanul nagy tüntetéseket és a nyugati kormányokból is érzékelhető nemtetszést váltott ki, olyannyira, hogy az elnök hamar vissza is vonta, így a két korrupcióellenes szerv független maradt.

Többek szemében utólag még erősebb lehet a gyanú, hogy az elnök ezt a két szervet nem az orosz befolyás, hanem a vezetést kompromittáló korrupciós ügy felgöngyölítése miatt igyekezett korlátozni.

Zelenszkij hétfő esti videóüzenetében kijelentette: „Mindenki, aki korrupciós ügyletekben vett részt, egyértelmű jogi válaszra számíthat.” A kormányfő, Julija Szviridenko szerint „a korrupció elleni fellépés a kormány egyik legfontosabb prioritása”.

A felfüggesztett Haluscsenko a Facebookon közölte, hogy „nem kapaszkodik a miniszteri székébe”, de jogi úton megvédi ártatlanságát.

A NABU nyomozója szerint a nyomozás során négy minisztert azonosítottak, ami nem jelent feltétlenül törvénysértést, de bizonyos, hogy sok kérdést intéznek hozzájuk a hatóságok. Az ügy mielőbbi feltárására Ukrajnának azért is nagy szüksége van, hogy az átláthatósággal fenntartsa a bizalmat maga iránt a nyugati kormányok szemében, hiszen a háborúban az ország működését jelentős részben ezeknek az országoknak a pénzügyi támogatása tartja fenn.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor a Telexről: A Soros-hálózat része az egész, ugyanaz a bagázs, akik ellen harcolunk
A kormányfő a keddi ATV-s interjúja után közzétett videóban reagált a lap kérésére. A Telex szerint bevételeinek több mint 90%-a hazai hirdetésekből, kereskedelmi bevételekből és olvasói támogatásokból származik, a külföldi pályázatok aránya 10% alatt van.


Orbán Viktor egy rövid Facebook-videóban reagált a Telex megkeresésére, miután a keddi ATV-s interjúja után a portál is interjút kért tőle. A miniszterelnök közölte: akkor ül le a Telexszel, ha azt nem külföldről fizetik.

Úgy fogalmazott, hogy akik külföldről kapják a pénzt, „megbízást teljesítő”, „fogott emberek”. Szerinte nincs értelme olyan beszélgetésnek, amelyben nem két szuverén ember beszélget.

A videóban felidézik a Telex legutóbbi átláthatósági jelentését, amely szerint a bevételeik kevesebb mint 10 százaléka érkezik külföldi pályázatokból, Magyarországgal szövetségi viszonyban lévő országokból.

Erre a kormányfő azt mondta:

„hagyjuk a mesét, a Soros-hálózat része az egész, ugyanaz a bagázs, aki ellen harcolunk”.

A Telex szerint indulása óta átláthatóan működik, és a törvényi előírásoknál részletesebb jelentéseket tesz közzé minden évben. Ezekben a saját bevételeikről is beszámolnak, a külföldről érkező tételekről is.

Legutóbbi jelentésük alapján a kiadvány a piacról él, és onnan fog a jövőben is. Bevételeik több mint 90 százaléka hirdetésekből, egyéb kereskedelmi bevételekből (webshop, könyveladások, események jegybevételei) és olvasói támogatásokból áll.

Az olvasói támogatások nagyjából a teljes bevétel 30 százalékát adják, ennek 99 százaléka 15 ezer forint alatti összeg volt. A maradék, vagyis kevesebb mint 10 százalék nyilvános, legális pályázatokból érkezett Magyarországgal szövetségi viszonyban lévő országoktól vagy szervezetektől, legnagyobb része az EU-tól. A Telex szerint ezek a források nem érintették az alapműködést, és a pályázati szerződések rögzítik, hogy a tartalmakba senkinek nincs beleszólása.

A lap munkáját az is mutatja szerintük, hogy az idei személyi jövedelemadó 1 százalékos felajánlásaiból a Telex a Szabad Sajtóért Alapítvány 580 563 356 forintot kapott, közel negyvenezer felajánlótól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk