ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Egy hónapig nem használt semmilyen közösségi oldalt, elmondta, mit tanult belőle

Több fontos tanulságot is levont, például arra is rájött, mennyi mindenre juthat ideje, ha szabad perceiben nem az oldalakon görget.

Link másolása

A közösségi médiának számos pozitív hatása van az életünkre, ugyanakkor a sok görgetéssel könnyű túlzásba esni, ráadásul hamar függővé is válhatunk úgy, hogy észre sem vesszük. Nem csoda, hogy egyre népszerűbbek azok a kihívások, amelyek arra ösztönzik az embereket, hogy bizonyos ideig ne használják a közösségi oldalakat. A CNN munkatársa, Jacque Smith egy hónapon keresztül mellőzte a Facebookot, a Twittert, a TikTokot és a Snapchatet is, hogy kipróbálja, milyen ezek nélkül élni. Mivel már a munkájában is nélkülözhetetlenné vált a közösségi média használata, így nem tudta teljesen kiiktatni az életéből, de csak és kizárólag akkor lépett be a fiókjaiba, a kötelesség ezt megkívánta. A célja egyébként is az volt, hogy a szabadidejében csökkentse nullára a görgetéssel töltött időt, és megnézze, ez milyen hatással van rá.

A görgetés függőség

Smith kötelezőnek érezte, hogy óránként legalább egyszer végiggörgessen a közösségi oldalakon. Mivel a kihívás idején ezt nem tudta megtenni, nem is tudta, mire nyomjon rá a telefonján. Ha egyből letette volna a készüléket, azzal beismerte volna a vereségét, ezért inkább törte a fejét, hogy mi mást csinálhatna a mobilján. Például visszanézni az elmúlt napokban készített képeket, vagy a CNN mobilalkalmazását böngészni. Általában ilyenkor a már elolvasott munkahelyi e-maileket olvasta újra, hogy biztos legyen abban, hogy semmi fontosról nem feledkezett meg.

"Ez elég szomorúan hangzik, nem? Legalábbis nekem igen"

- írta.

Bebizonyosodott számára az, amit a tudósok már évek óta mondogatnak: a közösségi médián való böngészés kellemes elégedettségérzetet ad. Ennek magyarázata az, hogy az agyunkban dopamin termelődik, amely megjutalmaz minket egy kellemes tevékenységért, arra ösztönöz, hogy még tovább csináljuk.

"A telefonfüggőség ugyan még nem orvosi diagnózis, de nem szerettem azt az érzést, hogy nem tudom kordában tartani az impulzust. Bár néhány hét elteltével már egyre kevesebbszer vettem a kezembe a telefont, megmaradt az a fantom érzés, hogy volt valami, amit korábban rendszeresen csináltam."

Sok szabadidő felszabadul

Azzal, hogy nem nyomkodta a telefonját hosszabb ideig óránként legalább egyszer, sok időt neki adott arra, hogy mással foglalja el magát. Például amíg a vonatra várt, befejezte a könyvklubos könyvének utolsó fejezetét. Amikor volt még öt perce a baráti találkozó előtt, telepakolta a mosogatógépet. Amíg sorban állt az élelmiszerboltban, beszélt egy szerelővel, hogy javítsa meg a lakásában a zárat.

"Csodálatos volt, hogy mennyi mindent meg tudtam csinálni ilyen rövid idő alatt így, hogy semmi más nem tudta elterelni a figyelmemet."

A kapcsolatok ápolása időigényes

Egy újabb fontos tanulság volt számára az is, hogy a családi és baráti kapcsolatok ápolására időt és energiát kell szánni, ha nem a közösségi médián belül teszed ezt. A kihívás ideje alatt például ahelyett, hogy megnézte volna, milyen képeket posztoltak, felhívta őket telefonon, hogy megkérdezze, hogy vannak. Vagy vacsorázni hívta őket ahelyett, hogy a kanapén ülve nézegette volna a "mutimiteszel" fotókat.

"Idővel megtanultam, hogy ezt az energiát milyen barátokra szánnám szívesen, ki adja ezt vissza nekem, és kik azok, akik inkább csak netes ismerősök"

- összegezte.

Hozzátette, hogy mindkét típusú barátra szüksége van. Arra is, aki hajnali 1-kor mémeket küld neki, és arra is, akit hajnali 1-kor fel tud hívni, mert magányosnak érzi magát.

"Ez a közösségi média nélkül töltött hónap emlékeztetett arra, milyen fontos az, hogy a kedvenc embereimmel a való életben töltsek időt."

A kapcsolatok neten kívüli ápolása több időt és energiát igényel

Smith azt is tanulságként vonta le, hogy voltak olyan pozitív dolgok is, amiktől a közösségi média megvonásával együtt elesett. Például azok az inspiráló emberek, történetek, amelyek jobbá teszik a napjait. Követ például egy 75 éves súlyemelőt, utazó bloggereket, kreatív barkácsolókat, akiket csodál és mindig örömmel látja a posztjaikat. Kifejezetten hiányzott neki, hogy januárban nem találkozhatott velük és más, hozzájuk hasonló emberekkel, akik inspirálhatják, és ez elszomorította.

Most, hogy véget ért a január, úgy döntött, néhány alkalmazást újra elkezd használni, de a tapasztalt tanulságokat figyelembe véve. Például előbb végigmegy a teendői listáján, mielőtt elkezdene görgetni, és többször találkozik személyesen a szeretteivel.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
Nagyon a zsebedbe kell nyúlnod, ha a budapesti agglomerációban akarsz ingatlant – mutatjuk, hol a legdrágábbak
Majdnem 20 százalékkal nőtt a négyzetméterár, nincs nagy meglepetés a települések listáján.
MTI/Máthé Zoltán - szmo.hu
2024. április 26.


Link másolása


A Duna House csütörtökön közölte adatait az MTI-vel, amikből kiderül, hogy 2023-hoz képest nőtt az adásvételek száma, az otthonteremtés költsége pedig 10 millió forinttal nőtt a Budapest környéki területek ingatlanpiacán.

Tavaly a gazdasági nehézségek és magas hitelkamatok miatt országosan csökkent az ingatlanvásárlási kedv, ami az agglomerációban is éreztette hatását, 2022-hez képest 18 százalékkal esett vissza a forgalom.

Az ingatlanközvetítő adatai alapján idén is a nyugati szektorba vágyók (Biatorbágy, Budajenő, Budakeszi, Budaörs, Páty, Törökbálint, Zsámbék) fizetik meg a legmagasabb átlagos négyzetméterárat, ami jelenleg 19 százalékkal több, mint tavaly, 824 ezer forint.

12 százalékos emelkedést tapasztaltak a délkeleti szektorban is (Alsónémedi, Gyál, Gyömrő, Maglód, Ócsa, Üllő, Vecsés), ott jelenleg átlagosan 569 ezer fointba kerül egy négyzetméter.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Drága lesz idén a családi nyaralás, akár 30 ezer is lehet csak a strandbelépő
Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23.700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen, ott még drágább lesz bejutnia egy családnak.

Link másolása

<

Drága lesz idén strandolni, egy család számára már a belépő is több tízezres kiadást jelent majd – derül ki a Blikk összeállításából. Azt írják:

Van olyan strand, ahol a családi jegy is 23 700 forintra jön ki naponta. Ahol pedig nincs ilyen összevont kedvezményes belépő és két gyerekjegyet is muszáj venni, a számla közelít a 30 ezer forinthoz.

Budapesten a legnépszerűbb a Palatinus a lap szerint, ahol június 15-től 5000-5500 forint lesz a belépő. Az előszezonban egy családi belépő 11 ezer forint, június közepétől már 13 900 illetve 15 300 forintot kell fizetniük, létszámtól és hétköznaptól, hétvégétől függően.

Kiemelkedik az áraival Hajdúszoboszló, ahol 8500-9000 a felnőtt jegy, a gyerekeknek pedig 5500 illetve 6000 forintot kell fizetni. Egy kétgyermekes családnál ez éppen 30 ezer forint, viszont a jegy érvényes lesz a csúszdaparkra is.

Szegeden a legdrágább a szimpla strandbelépő: a felnőtteknek 8300, a diákoknak 4600 forintot kell fizetniük. A családi jegy 23 700 forint.

Az olcsóbbak közé tartozik a Gyulai Várfürdő, felnőtteknek 4300, diákoknak 3900 forintért. Eger strandja pedig most 3800 forintos napi és 9700 illetve 12 100 forintos családi belépővel látogatható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ezeket a dolgokat bánják meg a legtöbben a halálos ágyukon
Egy ápolónő összegyűjtött öt dolgot, amire a leggyakrabban gondolnak, ha közeleg a vég.

Link másolása

Bronnie Ware ápolónő palliatív ellátással foglalkozik, vagyis olyan betegeket gondoz, akik valamilyen súlyos, életet rövidítő betegségben (pl. végső stádiumú daganatos megbetegedés) szenved – írja az UNILAD.

Munkáját körbeveszi tehát a halál, s éppen ezért összegyűjtött 5 dolgot, amit az emberek többsége az utolsó pillanataiban sajnálni kezdenek.

Bárcsak ne dolgoztam volna olyan sokat!

Bronnie az egyik leggyakoribb megbánást a munkával kapcsolatban hallotta.

Ugyanis a legtöbben - főként a férfiak - túl sok időt szenteltek a munkának, és jóval kevesebbet a szeretteiknek.

Bárcsak a saját életemet életem volna, ahelyett, amit mások elvártak.

Haláluk perceiben sokan úgy érzik, elnyomták valódi vágyaikat, és nagyon sajálják, hogy nem valósították meg az álmaikat.

Sajnálom, hogy nem ápoltam jobban a baráti kapcsolataimat!

Ahogy idősebb lesz az ember, annál elfoglaltabb, és egyre nehezebb fenntartani a barátságokat.

Egy tavaly készített felmérés szerint az Egyesült Államokban a válaszadók nyolc százaléka mondta azt, hogy nincsenek közeli barátai.

Ki kellett volna mutatnom az érzéseimet!

Bronnie szerint nagyon sok ember, aki elmondta neki az utolsó szavaival, mit érez, hozzátette azt is, hogy egész életében elfojtotta az érzéseit, hogy békében legyen másokkal.

Bárcsak boldogabb lettem volna!

Az ápolónő páciensei gyakran tették fel azt a kérdést: vajon tényleg tudjuk értékelni a boldog pillanatokat? A válaszuk pedig a halálos ágyukon érte őket: a boldogság egy választás lehet, amivel érdemes volna élnünk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Az első babavárósok negyedénél nem született meg a gyerek, és mindjárt lejár a határidő
A kormányhivatal méltányosságból részletfizetést és halasztást is engedélyezhet, vagy akár el is engedhetik a tartozás egy részét.

Link másolása

Remekül kezdett a csok plusz a legfrissebb, márciusi adatok alapján, mondta az Indexnek Hornung Ágnes. A Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerint március végéig több mint 3100 igénylést adtak be, vagyis ennyi fiatal házaspár élt a lehetőséggel már az első három hónapban.

A befogadott kérelmek összege 83 milliárd forint, azaz a családok átlagosan 26 millió forint hitelt igényeltek

- mondta az államtitkár. Az interjúból az is kiderül, hogy az egy gyereket tervezők átlagosan 23 millió, a két gyereket tervezők 29 millió, a nagycsaládra vágyók pedig 44 millió forint összegű kölcsönt igényelnek. A családok mintegy háromnegyede első közös otthonának megszerzésére, negyedük pedig másik otthonba való költözéshez igényli a kölcsönt.

Hornung Ágnes az elmaradt gyerekvállalásokkal kapcsolatban elmondta, eddig csak a csok támogatás kapcsán állnak rendelkezésre részleges adatok, hiszen ott az előre vállalt gyermekek esetében a támogatást akkor kell visszafizetni, ha az első gyermek 4 éven belül nem érkezik meg.

Ám még nem tudnak teljes körű adatokkal szolgálni, hiszen ugyan az első gyermek vállalására vonatkozó négyéves határidők az első években igénylőknél elvileg már lejártak, de építkezés vagy bővítés esetén ez a határidő csak a munkák befejezésétől, vagyis akár több évvel később indul; a második gyermekek születésére előírt 8 éves határidők és különösen a három gyermeknél irányadó 10 éves határidők pedig értelemszerűen még nem esedékesek.

Az államtitkár kitért a babaváró hitelre is, ami 2019 júliusában indult. Ott az első gyermek születésére 5 éves intervallumot biztosítottak, így most még senkinek sem járt le ténylegesen, de 2024 második félévében, júliustól már lehetnek ilyenek. A Magyar Államkincstárnál lévő legfrissebb összevetés szerint

a 2019-ben igényelt babavárók esetében az igénylők kevesebb mint negyedénél nem volt igazolva az, hogy megszületett az első gyerek.

Bizonyosan nincs remény a gyermekvállalásra, ahol a gyermeket vállaló pár elvált. Ilyenkor a kamattámogatást a jegybanki alapkamat +5 százalékos büntetőkamattal kell visszafizetni.

Hornung hangsúlyozta: a kormányhivatal méltányossági eljárás keretében a fizetési kötelezettség teljesítésére részletfizetést, vagy legfeljebb 5 évre fizetési halasztást engedélyezhet, illetve a fizetési kötelezettséget részben vagy teljesen el is engedheti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk