- Mi a helyzet a növényi kórokozókkal, hogyan viszonyulnak napjaink klímájához?

- A felmelegedéssel összefüggésben két növényi betegség előfordulásának fokozódását tapasztaltuk az országos fajtakísérletekben. Az egyik a burgonya régi-új betegsége, melyet a sztolbur fitoplazma nevű kórokozó vált ki. Fertőzési forrásként az évelő gyomok (főként az apró szulák) szolgálnak és egy kabócafaj viszi át a kórokozót a haszon-növényekre. A fertőzés következtében a burgonya a hervadás jeleit mutatja, majd a növények jóval az érés előtt elszáradnak, a gumókötés gyenge, a kötött gumók ráncosak, gumis tapintásúak lesznek. A betegség a 60-as években helyenként járványos fertőzéseket okozott burgonyában, dohányban, paprikában és paradicsomon.

A 70-es évektől a 90-es évekig csak szórványosan jelentkezett, az ezredforduló után viszont a betegség felébredt „csipkerózsika-álmából”.

2002-2003-ban, azaz két egymást követő meleg évjáratban a fertőzés fokozódott és a második évben olyan súlyos járvány lépett fel a tordasi burgonya-fajtakísérletben (Fejér megye), hogy a nagymértékű termésveszteség miatt a kísérletet nem tudtuk értékelni. És ez a szokatlanul nagy kártétel megismétlődött 2018-ban is, amikor a hivatalos meteorológiai adatgyűjtés kezdete óta (1901) a legmagasabb éves közép-hőmérsékletet mérték. A járványok fellépését az segítette elő, hogy az egymást követő meleg évjáratok kedveztek a betegséget terjesztő ún. rovarvektorok felszaporodásának és ezáltal a tömeges fertőzésnek.

A felmelegedéssel kapcsolatba hozható másik betegség a napraforgó ún. hamuszürke szártőkorhadása, melynek kórokozója egy szubtrópusi eredetű talajlakó gomba. Ez a betegség a 1980-as és az 1990-es években szórványos fertőzéseket okozott, az utóbbi 20 évben viszont gyakorlatilag minden második évben jelen volt az országos kisparcellás napraforgó-fajtakísérletekben. A betegség első tünetei általában a virágzás vége felé lépnek fel lankadás, majd hervadás formájában. Ezt követően, főként száraz és meleg nyarakon, a kényszerérés jeleit mutatják a növények. Végeredményben csökken a tányérok átmérője, valamint az ezerkaszattömeg és a fogékony fajták akár 20-25%-os ter-mésveszteséget is elszenvedhetnek. Amennyiben a jövőben folytatódik a hőmérséklet-emelkedés trendje, a betegség jelentősége fokozódni fog.

- Milyennek kell lennie a jövő növényvédelmének, hogy megfeleljen a fenntartható mezőgazdaság kritériumainak?

- Hosszútávú célkitűzés az Európai Unióban, hogy csökkenteni kell a növényvédő szerek használatát. A vegyszeres növényvédelem érdemi csökkentése betegségekre fogékony növényfajták használatával nem oldható meg. Következésképpen az állami növényfajta-elismerés rendszerében vizsgálni kell a fajtajelöltek betegség-ellenállóságát abból a célból, hogy nagyon fogékony fajták ne kerüljenek köztermesztésbe. A rezisztens és különösen a többszörös betegség-ellenállóságot hordozó fajták csak minimális vegyszeres védelmet igényelnek, amely esetenként el is hagyható.

A fenntarthatóság szempontjainak leginkább az ökológiai, vagy más néven az integrált növényvédelmi szemlélet felel meg.

Az integrált növényvédelem az én felfogásom szerint azt jelenti, hogy a különböző növényvédelmi módszereket összehangoltan és okszerűen alkalmazzuk, abból a célból, hogy egymást kiegészítve a leghatékonyabban és egyben környezetkímélő módon védjük haszonnövényeinket. Ennek szellemében a fajtaválasztásnál előnyben kell(ene) részesíteni a főbb betegségekkel szemben ellenálló fajtákat/hibrideket. A helyes fajtaválasztás ugyanis meghatározza a növényvédelem eredményességét. A többi védekezési módszerben (pl. fizikai, agrotechnikai, biológiai) rejlő lehetőségeket is messzemenően ki kellene használni, és ha ezek után mégis szükség lenne kémiai (vegyszeres) védekezésre (pl. rendkívüli járványveszély esetén), akkor azt csak előrejelzésre alapozottan, és lehetőleg specifikus (csak a célszervezetre ható) készítményekkel kellene elvégezni.

Az agrotechnikai eljárások (pl. vetésforgó, állomány-sűrűség, tápanyagellátás, stb.) szinte mindegyike befolyásolja a termesztett növények egészségi állapotát, ezért alapvető fontosságú a jó mezőgazdasági gyakorlat érvényesítése! Más szavakkal:

a vegyszeres növényvédelem egyelőre nem nélkülözhető, de nem mindegy, hogy mikor és hogyan használjuk azt növényeink védelmére.

A cél nem a károsító szervezetek „kiirtása”, hanem népességük olyan mértékű szabályozása, amellyel a bekövetkező kártétel az ún. kártételi küszöbérték alatt tartható. Azt is tudnunk kell, hogy a növényvédő szerek sem mindenhatók, helytelen használatuk az adott hatóanyaggal szemben rezisztenciát fejleszt ki a kórokozókban, kártevőkben és a gyomnövényekben is, és ezáltal a korábban eredményesen használt készítmény elveszti hatékonyságát. Emellett nem szabad figyelmen kívül hagyni a humán-egészségügyi és környezetvédelmi szempontokat sem. Az integrált növényvédelem kapcsán, annak meghatározó részeként említettem a betegség-ellenálló növényfajtákat. Nos,

a fajtavizsgálati munkánk során arra a megállapításra jutottunk, hogy tökéletes fajta nincs, minden fajta kompromisszum eredménye.

Vitathatatlan, hogy a nemesítők munkájában gyakran nehézséget okoz a betegségekkel szembeni rezisztencia és a minőségi tulajdonságok kombinálása egy fajtában. A burgonya-nemesítésben például olyan fajtákat kell előállítani, amelyek a betegség-ellenállóság mellett jól teremnek, jó étkezési és/vagy feldolgozási értékkel bírnak (pl. hasábburgonya vagy burgonyaszirom céljára), és a gumók piacképes megjelenésűek. Ezt nagyon nehéz összehozni egyetlen fajtában. De van rá példa: a keszthelyi Pannon Egyetem Burgonyakutatási Központja több évtizedes nemesítés eredményeként olyan fajtákat állított elő, melyek a kívánatos tulajdonságok szerencsés kombinációját képviselik.

Jelenleg 11 fajtájuk szerepel a nemzeti fajtalistán, s mivel ezek rezisztensek a legfontosabb vírusbetegségekkel szemben, több éven át termeszthetők vetőgumócsere és a leromlás veszélye nélkül.

Hazánkban jelenleg 29 burgonyafajta van bejegyezve, az EU-ban közel 1700.

A 2004-es uniós csatlakozásunk előtt csak akkor lehetett nálunk egy burgonyafajtát forgalmazni és termeszteni, ha előtte az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézethez (OMMI – a NÉBiH jogelődje) bejelentették. Mi 2-3 évig vizsgáltuk a fajtajelölteket az ország különböző tájain, azonos módszerrel, kisparcellás kísérletekben, a köztermesztésben bevált fajtákkal összehasonlítva. Ha úgy láttuk, hogy valamilyen fontos tulajdonságban egy fajtajelölt jobb, mint a sztenderd, felkerülhetett a Nemzeti Fajtalistára. Csakhogy az Unióban, ha egy fajta felkerül bármelyik ország nemzeti listájára, automatikusan felkerül az EU közös fajtalistájára (Common Catalogue) is. És innentől kedve a közös listán lévő fajták szabadon, korlátozás nélkül forgalmazhatók és termeszthetők bármely tagországban, így nálunk is.

A választék tehát nagyon megnőtt, de ennél csak a termelői kockázat lehet nagyobb.

Például egy skót burgonyafajta, amelyet az ottani ökológiai körülmények között nemesítettek, valószínűleg nem úgy fog viselkedni Magyarországon, mint a nemesítés helyén. Gondolok itt elsősorban a szárazságtűrésre és a betegség-ellenállóságra. Nálunk ugyanis részben más károsítókkal, vagy legalábbis más kórokozó-rasszokkal/vírustörzsekkel találkozik a külföldi fajta. Ennélfogva egy bizonyos betegségre rezisztens skót burgonyafajta akár nagymértékű fogékonyságot is mutathat Magyarországon, növelve ezzel a termesztés kockázatát.ehát a honi gazdálkodóknak, hazai információ hiányában, nehézségekbe ütközik már a megfelelő fajta kiválasztása is.

A másik, amiről egyre többet beszélnek, hogy „alkalmazkodó mezőgazdaságra” lenne szükség.

Tetszik, nem tetszik, alkalmazkodnunk kell a megváltozott éghajlati és egyéb körülményekhez, így lehetne megmenteni alapvető élelmiszereinket válságövezetekben is.