Amikor középiskolai ballagáson láttam lufieregetést, mérhetetlen csalódás volt.

Kisebbeknél eddig nem jártam sikerrel, ha próbáltam a szülőket lebeszélni, hogy lufik nélkül is örülni fog a gyerek mondjuk a születésnapjának.

Eszembe jutott egy angliai strandtakarító önkéntes, akivel egy éve beszélgettem Cornwallban, Nagy-Britannia dél-nyugati csücskében. Csodás terület, a tenger és sziklák ölelésében rengeteg fa és farm. Sok az állat, a házi és a vad is. A délkeleti csúcsökből érkezve határozottan tisztának is tűnik a terület. Delia hívta fel a figyelmünket, hogy a látszat csal, van ott munka bőven 57 önkéntes csoportnak is. Nekik nemcsak azt kell összegyűjteniük, amit az emberek ott helyben eldobnak, hanem azt is, amit a tenger, szél vet partra náluk.

Ő rendszeresen szedi a szemetet a strandon és állatokat is ment – szintén önkéntesen. E kettő sokszor kapcsolódik. 2018-ban például megszámolta, hogy csak ő 238 lufit gyűjtött be.

Azt mondja, ezek nem mind helyi ünneplésekből jönnek:

Sirályt, fókát, delfint is mentenek. Ő művészként is igyekszik figyelemfelkeltő összeállításban megmutatni, mit gyűjtött be. Jár iskolákba és óvodákba is. Soha nem mondja a gyerekeknek, hogy ne csináljanak valamit, csak elmondja a saját tapasztalatait:

• Aki színes gömböket akar látni repkedni, annak a szappanbuborékfújás lehet a legtökéletesebb megoldás.
• Hosszabb távra a leggyakrabban a faültetést ajánlják a lufieregetés helyett. Ballagásra, születésnapra nem is kérdés, mennyivel többet ad évek múlva is, nem csak abban a pillanatban. Osztálytalálkozókon és újabb szülinapokon együtt növünk a fával együtt.
• Ha elúsztatnánk, ami mögöttünk van, hát úsztassuk a folyóban! De csak természeteset, leginkább lehullott leveleket vagy virágot (szalag és egyéb műanyag csillogók nélkül).
• Üzeneteket is hagyhatunk hátra egy üvegben, de nem kell víznek ereszteni, hanem eltenni és pár évente elővenni, rácsodálkozni, hogyan változik az életünk és mi az idő előrehaladtával.

Bár nem a földre dobják, előbb-utóbb ott köt ki, eljuthat egy erdőbe, hegyekbe vagy épp folyókba, tavakba, óceánokba. A darabjaira hullott lufi medúzára vagy tintahalra emlékeztet a vízben, pláne, ha algákkal és más kémiai illatot keltő mikrobákkal is bevonódik. Teknősök, tengeri madarak esnek áldozatul, ha lufit vadásznak le. A leálló emésztés hosszan végzi ki az állatot. Lenyelve egyébként a lufi 32-szer nagyobb eséllyel öl, mint a kemény műanyagok.

A madarakra különösen a hosszú madzagok a veszélyesek, lábra, szárnyra, csőrre gabalyodva is hosszú kínok között öli meg az állatot.

Delia sok olyan szemetet lát a tengerparton, ami évtizedek óta kering, nem ölt meg talán senkit, de csúfítja a természetet. A lufin nincsenek árulkodó jelek, így nem tudjuk, meddig keringenek félholtan újabb áldozatokat szedve, de például ez a zacskó 86-ból származik, 24 év múlva került a strandtakarítók kezébe.

A vízpartokon rengeteg állatot kínoz és öl meg a fürdőzők által kint hagyott műanyag játékok és rágcsálnivalók csomagolása is, és nem kevés bajt okoznak a halászok is, a kidobott eszközeikkel, zsinórokkal, kötelekkel.

Felelőtlen emberek miatt megszámolhatatlan állat szenved, Delia sok ilyet lát:

„Az a legborzasztóbb, hogy

és persze neki ez sokkal hosszabb volt. Hiába találtuk meg és segítettünk volna, nem lehetett megmenteni.”

Ebben a galériában lehet látni az áldozatokat, akik mind lufitól pusztultak el.