A károk és veszteségek finanszírozási kérdése az egyiptomi klímacsúcsot is felforralhatja
A klímaváltozás miatt egyre gyarapodó és súlyosbodó szélsőséges időjárási események (pl. hurrikánok, áradások, aszály) és az olyan lassan kibontakozó folyamatok, mint a tengerszint emelkedése, egyre több elkerülhetetlen kárt és veszteséget okoznak a világban. 2030-ra a fejlődő országoknak évente 290-580 milliárd dollárnyi „fennmaradó kárral” (vagyis alkalmazkodási intézkedésekkel sem kivédhető kárral) kell megbirkózniuk, és a legszegényebb, legsérülékenyebb országok GDP-jének akár egyötödét is felemészthetik ezek. A gazdasági veszteségek és károk mellett a családtagok elvesztése, a kultúrák és életmódok eltűnése, vagy a kényszerű elvándorlás traumája is Damoklész kardjaként lebeg a fejlődő országok felett – amelyek ráadásul a legkevésbé járultak hozzá a klímaváltozás előidézéséhez. Ezért a veszteségek és károk finanszírozásának kérdése egyben társadalmi igazságossági probléma is, ami évtizedek óta beárnyékolja az ENSZ klímatárgyalásokat – és a közelgő COP27 klímacsúcs egyik sarkalatos pontja lesz.
Az elmúlt hónapok katasztrofális áradásai Pakisztánban 33 millió embert, azaz minden hetedik lakost érintettek és több mint 1500 ember halálát okozták. Emellett az Egyesült Királyság méretű terület elöntése dollármilliárdos károkat eredményezett a mezőgazdaságban és az infrastruktúrában.
A szélsőséges időjárás Európát sem kíméli, ezen a nyáron ismét rekord hőség sújtotta a kontinenst – Nagy-Britanniában több mint 3000 fős többlethalálozást okoztak a hőhullámok, Portugáliában és Spanyolországban pedig több mint 1000 ember életét követelte a 46-47°C-os forróság. A klímaváltozás fokozódásával pedig ezek a szélsőséges események egyre gyakoribbá és súlyosabbá válnak, és az IPCC jelentése szerint:
Mindezekre összefoglalóan a „Veszteség és Kár” („Loss & Damage”) általános kifejezést használják az ENSZ klímatárgyalásain az éghajlatváltozás azon következményeire utalva, amelyekhez már nem lehetséges alkalmazkodni, vagy ha léteznek is lehetőségek, az országoknak nincs erőforrása erre, vagy nem tudnak hozzáférni azokhoz.
Ráadásul épp azon alacsony erőforrásokkal rendelkező, a klímaváltozás hatásaival szemben sérülékenyebb fejlődő országok érintettek a leginkább, amelyek a legkevésbé járultak hozzá az éghajlatváltozás előidézéséhez. Ezért a károk és veszteségek témája – az igazságossági szempontok („climate justice”) alapján történő (vagy épp nem történő) cselekvés és finanszírozás – az ENSZ klímatárgyalások egyik kemény diója, ami régóta komoly konfliktusforrás a fejlett és fejlődő országok között.
Az alacsonyabb jövedelmű és kibocsátású országok lakosai jellemzően nagyobb mértékben ki vannak téve a klímaváltozás hatásainak. A szélsőséges események (szárazság, extrém hőség, árvíz, vihar, erdőtűz) által érintett emberek átlagos száma 1000 lakosra vetítve a 20 legalacsonyabb (kék) és legmagasabb (piros) jövedelmű országban (mikroállamok kivételével), GDP/fő alapján, az 1990-2019 közötti időszakban. (Forrás: Scown et al. (2022), EM-DAT, World Bank adatok alapján CarbonBrief ábra)2020-ban, az éghajlatváltozás által felerősített természeti katasztrófák összesen 210 milliárd USD veszteséget eredményeztek, és ez az összeg a becslések szerint csak növekedni fog. Egy tanulmány szerint
Ez az összeg 2040-re már évi 0,6-1,0 billió dollárra, 2050-re pedig vélhetően 1,1-1,7 billióra fog rúgni az egyre erősödő klímaváltozás miatt. A tavalyi COP26 klímacsúcson közzétett jelentés szerint, ha a globális felmelegedés a jelen trendek szerint folytatódik, akkor a legszegényebb és legsérülékenyebb országoknak 2050-re GDP-jük egyötödét kitevő veszteségekkel és károkkal kell szembenézniük, és még a felmelegedés 1,5°C-os korlátozásával is a GDP-jük 13%-át emésztenék fel ezek.
Noha a „Veszteségeknek és Károknak” nincs pontos definíciója, általánosan elfogadott, hogy nemcsak a klímaváltozás miatt gyarapodó és súlyosbodó szélsőséges időjárási események (pl. trópusi ciklonok, áradások, aszály) okozhatják ezeket, hanem a klímaváltozás lassabban kibontakozó folyamatai (pl. a tengerszint emelkedése, az elsivatagosodás, a gleccserek visszahúzódása, a talajromlás, az óceánok elsavasodása) is.
A gazdasági veszteségek és károk a piacokon gazdát cserélő erőforrásokat, árukat és szolgáltatásokat érintik. Vagyis ezek hatása egyértelműen tetten érhető a gazdaság különböző szektoraiban, mint a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás, a halászat és a turizmus, illetve ide tartozik még a kritikus infrastruktúra és vagyontárgyak megrongálódása, valamint az ellátási láncok sérülése is.
Például Banglades tengerparti közösségeiben a sólepárlás az egyik fő megélhetési forrás. Az elmúlt években azonban a gyakori trópusi ciklonok, a vihardagályok és a heves esőzések visszavetették a sótermelést, ezzel jelentős kárt okozva az abból élőknek és sóimportra kényszerítve az egyébként javarészt önellátó országot. A sós tengervíz benyomulása a termőföldekre, talajba és ivóvízkészletekbe ugyancsak nagy problémát jelent a gazdáknak.
Ilyen például a családtagok elvesztése, a kultúrák, hagyományok és életmódok eltűnése, vagy az a trauma, amelyet az ősök földjéről való kényszerű elvándorlás és az otthon hátrahagyása okoz.
A mikronéziai Kosrae közösségeiben például átalakulhatnak a temetkezési szokások, mivel egyre több temetkezési helyet fenyeget a tengerszint emelkedése miatt felerősödő parti erózió. A tengeri jég eltűnése az Északi-sarkvidéken pedig az inuit közösségek kulturális identitására és vadászati gyakorlatára van hatással.
A kecsua nép hite szerint az Ausangate-hegy a táj hatalmas istene, és a tetején ülő gleccser hanyatlása az „istenség haragjának” jele. A gleccser visszahúzódása véget vetett annak az évszázados gyakorlatnak is, amikor a helyiek éves zarándoklatuk során kis jégtömböket gyűjtenek össze – gyógyító hatást tulajdonítva azok elfogyasztásának.
De a tengerszint-emelkedés számos világörökségi helyszínt is veszélyeztet (pl. Velence), és az extrém időjárási események súlyosbodása komoly érzelmi terhet is ró a károsultakra, ahogy azt az ausztráliai erdőtüzek és mianmari trópusi ciklon katasztrofális következményei is mutatják.
Az OK gleccser volt az első Izlandon, amit felszámolt a globális felmelegedés, még 2014-ben. 2019-ben emlékül egy plakettet helyeztek el az egykori gleccsernek otthont adó vulkánon ezzel a felirattal: “Levél a jövőbe: Ok az első izlandi gleccser, mely elvesztette gleccser státuszát. A következő 200 évben az összes többi gleccserünkkel ez történhet. Ez az emlékhely annak elismerése, hogy tudjuk, mi történik, és azt is, hogy mit kell megtenni. Csak te láthatod majd, hogy megtettük-e.” (A NASA műholdfelvételei 1986. szeptember 14-én és 2019. augusztus 1-jén készültek.)A klímaváltozás megfékezését célzó Párizsi Megállapodásban az országok elismerik a veszteségek és károk „elhárításának, minimalizálásának és kezelésének” fontosságát. A kibocsátások visszafogásával és a közösségek alkalmazkodásának elősegítésével – amik lényegében a klímaváltozás elleni küzdelem két alappillérét jelentik –, ezek nagy része valóban „elhárítható” és „minimalizálható” volna.
Ugyanakkor a klímaváltozás fokozódásával a harmadik pillérre, a már elkerülhetetlen károk és veszteségek célzott „kezelésére” is egyre nagyobb szükség van, ugyanis egyre több esetben lépjük át az alkalmazkodás korlátait.
Az IPCC jelentése szerint a „puha”, vagyis feloldható korlátok esetében a közösségek nem rendelkeznek az alkalmazkodáshoz szükséges pénzügyi forrásokkal, míg a „kemény” korlátok esetén nincs ésszerű kilátás a veszélyes kockázatok elkerülésére (például csak korlátozott mértékben lehet lépést tartani a tengerszint-emelkedéssel).
Ha a szükséges erőforrások rendelkezésre áll(ná)nak, akkor nagyjából három módon lehet kezelni a veszteségeket és károkat:
• sürgősségi segélyezés és rehabilitáció;
• helyreállítás és újjáépítés;
• és a katasztrófakockázat csökkentése.
Ezek közé tartozik a katasztrófavédelem fejlesztése, az alternatív megélhetési lehetőségek teremtése (például amikor már nem lehetséges az elöntött földeken termelni), a sürgősségi készpénz-átutalások és szociális támogatások, a biztonságos elvándorlás és letelepedés segítése, valamint a pszichológiai támogatás és kapacitásépítés az emberek életének és megélhetésének újraépítéséhez.
A nem gazdasági veszteségeket szinte lehetetlen kezelni, de például az éghajlatváltozás miatt elvesztett területekre vagy dolgokra való aktív megemlékezéssel, mentális segítségnyújtással és hivatalos bocsánatkéréssel lehet enyhíteni ezeken.
Bár a károk és veszteségek ügye már a klímatárgyalások kezdete óta vita tárgya,
Ugyan a Párizsi Megállapodás említi a károk és veszteségek problémáját, az azt kísérő záródokumentum szerint ez semmilyen jogi értelemben vett kártérítési kötelezettséget nem vonhat maga után. Ezt a kitételt a fejlett országok szorgalmazták peres eljárások és kártérítési követelések özönétől tartva.
A fejlett országok álláspontja szerint a veszteségek és károk enyhítését a meglévő forrásokból kellene ellátni, mint például az alkalmazkodási finanszírozás és a humanitárius segélyek, és nincs szükség egy új pénzügyi mechanizmus létrehozására. Ezzel azonban az a probléma, hogy egyrészt a megígért klímafinanszírozás (évi 100 milliárd USD 2020-tól kezdve) sem lenne elég az alkalmazkodási szükségletekre, másrészt a fejlett országok még ezt az ígéretüket sem teljesítették.
Ezért a 2021-es COP26 klímatárgyalásokon a legnagyobb – nagyrészt fejlődő országokból álló – tárgyaló csoport, amely a világ minden hét lakosa közül hatot képvisel, felszólította a fejlett országokat, hogy kötelezzék el magukat a veszteségek és károk fedezésére. Ez a felhívás azonban továbbra is a nagy gazdaságok, például az USA és az EU ellenállásába ütközött.
Skócia és Vallónia nagyjából 3 millió dollárt ígért a COP26 során, majd őket követően Dánia 13 millió dollárt ajánlott fel erre a célra. Az október eleji előtárgyalásokon már az EU is bemutatta, miként támogatná a klímaváltozás áldozatait.
Mivel a jelenlegi finanszírozás messze van a jövőbeli károk becsült költségeihez képest, kutatók és civil társadalmi csoportok számos innovatív, új finanszírozási forrást javasoltak az elmúlt években. Javaslataik között szerepelnek például a fosszilis cégekre, a repülőjáratokra és a hajózási üzemanyagokra kivetett adók vagy illetékek, valamint egy világméretű szén-dioxid-árazási rendszer, amiből a jövedelmet a károk és veszteségek finanszírozásra lehetne fordítani.
A jelen pénzügyi források (piros és kék) és potenciális innovatív források (rózsaszín, szürke, narancs, lila, zöld) közel sem elegendőek a veszteségek és károk kezelésére 2030-ban, amelyek ráadásul közel megháromszorozódnak 2030 és 2050 között. (Forrás: CarbonBrief)A fosszilis tüzelőanyag-támogatások – amelyek a becslések szerint évente milliárdokba vagy akár billiókba is kerülnek, attól függően, hogyan definiálják őket – átirányítása szintén felmerült. António Guterres ENSZ-főtitkár szerint
A ki, mit és hogyan kérdések továbbra is vita tárgyát képezik a károk és veszteségek finanszírozását illetően. Ugyanakkor a fejlődő országok, ahol ezek a károk és veszteségek egyre inkább egzisztenciális problémát jelenteknek, az évtizedes huzavona helyett döntést sürgetnek. A téma várhatóan központi kérdés lesz a COP27-en, az ENSZ klímatárgyalások következő fordulóján, amely november elején Egyiptomban zajlik majd.
Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!
