HÍREK
A Rovatból

8 ember meghalt egy egyetemi lövöldözés során az oroszországi Permben

Az ablakon ugrottak ki az emberek a fegyveres támadó elől menekülve, aki a hatóságok szerint maga is egyetemi tanuló volt. Legalább hat sérültje is van a merényletnek.
MTI, SZM, Fotó: milinfolive/Telegram - szmo.hu
2021. szeptember 20.



Nyolc ember életét oltotta ki egy 18 éves diák, vaktában lövöldözve a Permi Állami Egyetemen - közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) és az egészségügyi minisztérium.

Az ámokfutásnak 19 sebesültje is van.

A támadó, a 18 éves Timur Bekmanszurov az elfogása közben halálos sebet kapott. Bekmanszurov sajtóértesülések szerint a közösségi médiában hátrahagyott üzenetében bevallotta, hogy már régóta készült a támadásra, először a régi iskolája, aztán egy bevásárlóközpont, majd egy pályaudvar ellen.

Mint írta, mindegy volt neki, csak forgalmas helyről legyen szó. Közölte, hogy tette nem terrorcselekmény, nem áll kapcsolatban terrorszervezettel, nem vallásos és nem politizál. Az állította, hogy a tervéről senki más sem tudott.

A helyszínen készült videón az is látható, amint a rémült emberek az ablakon keresztül ugranak ki, így menekülve a gyilkos elől.

Egy másik, a közösségi médiában elterjedt felvételen a feketébe öltözött, felfegyverzett támadó látható, aki sisakot visel, és lassan végighalad a kampuszon a megdöbbent diákok szeme láttára.

Az elkövető részletesen leírta, hogyan szerezte be a fegyvertartási engedélyt. Közölte, hogy tudta, mit kell válaszolnia pszichológus kérdéseire, és hogy könnyen letette a fegyverbiztonsági vizsgát. A májusi kazanyi iskolai ámokfutást követően a biztonságos fegyvertartást ismételten ellenőrizték nála.

A támadás alatt tanárok és a diákok bezárkóztak az előadótermekben a permi egyetemen, vagy megpróbáltak elmenekülni. Az SZK gyilkosság címen eljárást indított.

Oroszországban az elmúlt években több iskolai merénylet történt, illetve a hatóságok lelepleztek több iskolai merényletkísérletet.

Kazanyban május 11-én a 175-ös számú iskolában az egyik volt tanuló házi készítésű pokolgépet robbantott és automata fegyverből tüzet nyitott. Kilenc embert, köztük hét gyereket agyonlőtt, huszonhármat pedig, zömmel gyereket, megsebesített.

Március 24-én az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) Szocsiban őrizetbe vett egy líceumi tanulót, aki a VKontaktye közösségi oldalon közölte, hogy robbanóanyagot készül előállítani, és meg akarja támadni az osztálytársait. A gyanúsított otthonában robbanóanyagot, bomba előállításához szükséges komponenseket, iskola elleni fegyveres támadásokról szóló anyagokat és egy naplót foglaltak le.

Március 10-én az FSZB Penzában egy, január 21-én pedig a Moszkvához közeli Ljuberci járásban pedig két 16 éves fiút vett őrizetbe. Mindhárman terrortámadást szándékoztak végrehajtani osztálytársaik ellen. Korábban december 9-én Tulában történt hasonló eset, szeptemberben a Krasznojarszki terület Minuszinszk településén vett őrizetbe egy kamaszt a szolgálat azzal a gyanúval, hogy egy iskolai tanévnyitó ünnepségen készült támadást végrehajtani.

Tavaly szeptember elején az FSZB összesen 13 olyan fiatalt fogott el, aki tanintézmények, forgalmas helyszínek és rendvédelmi szervek épületei ellen készült fegyveres támadásokat végrehajtani Oroszország több régiójában. A szolgálat szerint 11-en közülük egy zárt közösségimédia-csoport tagjai.

Orosz hírügynökségek szerint az FSZB ezt megelőzően csak 2020-ban nyolc, iskolák elleni támadást hiúsított meg Kosztromában, Sznyezsinszkben, Szaratovban, Kercsben, Szahalin szigetén, Krasznojarszkban, Tyumeny megyében és Volgográdban. Valamennyi gyanúsított húsz évnél fiatalabb volt.

Nyikolaj Patrusev, az orosz biztonsági tanács titkára tavaly áprilisban kijelentette, hogy a fiatalok körében "fokozott érdeklődés" alakul ki a "schoolshooting" (iskolai lövöldözés) és Columbine iránt. A tisztségviselő, aki korábban az FSZB igazgatója is volt, ezzel a Colorado állambeli Columbine középiskolájában 1999. április 21-én történt ámokfutásra utalt, amikor két tizenéves lőfegyverrel, kézigránátokkal és plasztikbombákkal 13 embert ölt meg, majd öngyilkosságot követett el.

A legsúlyosabb ilyen oroszországi támadás az Ukrajnától elcsatolt Krím-félszigeten, Kercs városában történt, ahol a 18 éves Vlagyiszlav Roszljakov 2018 októberében egy műszaki iskolában 15 tanulót és öt felnőttet ölt meg, majd önmagával is végzett.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot” – Rónai Egon elárulta, mi lesz az Orbán-rajz sorsa
A miniszterelnök a Mérleg című műsorban, beszélgetés közben készítette a nonfiguratív alkotást. Rónai most azon gondolkodik, hogy a dokumentált, de nem dedikált művet eladja, és a pénzt felajánlja.


Rónai Egon a Blikknek árulta el, hogy jótékonysági célból eladná azt a nonfiguratív rajzot, amit Orbán Viktor miniszterelnök készített az ATV-s interjúja közben. A műsorvezetőnek már konkrét vevőjelöltje is van a különleges alkotásra.

„Kaptam rá egy több százezer forintos ajánlatot. Megvenné valaki a rajzot, és a pénzt egy általam meghatározott jótékonysági szervezetnek utalná”

– mondta Rónai.

A műsorvezető hozzátette, a rajz ugyan „dedikálva nincs, de dokumentálva igen”. Elmondása szerint szöget ütött a fejébe a lehetőség, mert úgy gondolja, ha valakinek tudnak ezzel segíteni, akkor „érdemes elgondolkodni rajta...”.

A beszélgetésre az ATV Mérleg című műsorában került sor, amire a csatornánál 15 éve nem volt példa, a kormányfő legutóbb 2010-ben járt náluk. A felvétel kedden délelőtt készült, és a délután adásba került másfél órás interjú alatt Orbán Viktor gyakorlatilag kérdésenként egy újabb mintát rajzolt a papírra. Rónai szerint „oldott hangulatban érkezett a miniszterelnök”, de voltak az interjúnak feszült pillanatai is. A riportert meglepte, hogy a kormányfőt mennyire felvillanyozta az űrkutatás témája, különösen az amerikai űrállomás építésében való magyar részvétel.

A beszélgetés létrejöttéről elmondta, hogy a pletykák már nyár elején elindultak, miután Orbán Viktor a Mandiner egyik podcastjában említést tett róla. Az interjú végül a miniszterelnök amerikai útja előtt, a múlt héten kezdett konkretizálódni, és hétfőn dőlt el véglegesen. A felkészülésre nem volt sok ideje, az este, az éjszaka és a hajnal maradt rá. „Néhány adatnak néztem utána alaposabban, hiszen a jó újságíró ezeket megnézi újra és újra, hogy ne fejből blöfföljön” – fogalmazott, hozzátéve, hogy Szabó Betti szerkesztővel közösen dolgoztak.

Az interjú nagy visszhangot váltott ki, a közösségi médiában a szokásos sokszorosára nőtt a szélsőségesen pozitív és negatív reakciók száma. Rónai elmondta, hogy sok kedves, személyes üzenetet kap, a legtöbbet – érdekes módon – szakmabeliektől. A műsorvezető végül elmondta, jól aludt, mert büszke az ATV csapatára, amelyik hibátlanul levezényelte a műsort. „A televíziózás soha nem egyéni műfaj, sok ember munkája és jelen esetben sikere is” – zárta gondolatait.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Minden üzletét bezárta az egyik legismertebb magyar számítástechnikai bolt
Az Aqua mindhárom boltját bezárta. Online még lehet rendelni, de a jövő teljesen bizonytalan. Iparági pletykák szerint megszűnés helyett felvásárolhatják a céget.


„Expressz szaküzletünk határozatlan ideig zárva tart!” – ez a felirat fogadja a számítástechnikai és elektronikai eszközöket forgalmazó Aqua.hu oldalára látogatókat. A cég ügyfélszolgálata megerősítette, hogy mind a három fizikai boltjuk bezárt, de online továbbra is lehet náluk rendelni – írta a Telex. Az üzleteik elérhetőségét tartalmazó aloldalukon már semmilyen információ nem szerepel.

Bár a cég hivatalosan nem indokolta a lépést, egy e-kereskedelmi piacra rálátó forrás szerint

az Aqua „finanszírozási csapdába eshetett, készlete és forgalma szép lassan csökkenhetett, ami felhalmozott tartozásokat eredményezhetett”. A forrás a teljes bezárás helyett inkább a cég eladását tartotta valószínűbbnek.

A PCW szaklap szintén arról írt, hogy az Aqua komoly gondokkal küzd, és akár teljesen is bezárhat. Információik szerint a beszállítók emiatt már próbálják kimenekíteni árujukat a cégtől, miközben egy másik pletyka szerint egy nagykereskedő már fel is vásárolta a vállalatot. Hivatalos megerősítést egyik értesülésről sem adtak.

A kialakult helyzet miatt a vásárlók csak a raktáron lévő termékeket tudják megrendelni, utánrendelésre nincs lehetőség, a garanciális ügyintézés jövője pedig bizonytalan.

A cég a honlapján 100%-ban magyar tulajdonú vállalkozásként, a második legnagyobb magyar webáruházként és kilencszeres Ország Boltja díjazottként hirdeti magát, több mint 25 év tapasztalattal a háta mögött. Az AQUA Optima Kft. által képviselt márka kezdetben AQUA Computer, majd Electromax néven működött 1998-tól egészen 2017 novemberéig, azóta AQUA Webáruház néven fut.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: A szavazóinkat kiskanállal kell összeszedni, nagyon nagy csata lesz
A miniszter szerint minden bizonytalan szavazóval személyesen kell beszélni. Viccelődve beszélt arról, hogy miért áll az utcasarkon heti háromszor.


Lázár János építési és közlekedési miniszter szerint a Fidesznek komoly küzdelemre kell készülnie, mert a jövő évi választás előtt a szavazóikat „kiskanállal kell összeszedni”. A politikus a Mandiner Klubesten arról beszélt, hogy óvna mindenkit az elbizakodottságtól és a nagyképűségtől, mert nagyon nagy csata lesz, és szinte minden bizonytalan vagy „eltévedt” emberrel személyesen kell beszélni a meggyőzés érdekében, írja 444.

A miniszter a rendezvényen ellentmondásosan nyilatkozott a politikai hangulatról. Először azt mondta, hogy nem tapasztal kormányváltó hangulatot, csak kormányellenest, később azonban – a Mandiner Klubesten elhangzottakról szóló beszámolók szerint – korrigálta magát.

„Van kormányváltó hangulat bizonyos emberek részéről, létezik ez az érzés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesz egy ideig alábecsülte ennek a súlyát.

Lázár János bírálta a Tisza Pártot is, szerinte ők azzal kampányolnak, hogy minden rossz, de megoldási javaslatokat nem kínálnak. Egy zavaros metaforával figyelmeztette a Tisza szavazóit a csalódásra: „Mindenkit figyelmeztetnénk arra, hogy a torta akkora amekkora. Nem lesz nagyobb a torta április közepén, amikor a választások után leszünk. Az ugyanakkora marad. Tehát az a mese, hogy itt a választások másnapján minden megváltozik, az mese marad örökre.”

A miniszter a személyes kampány fontosságát hangsúlyozva elmondta, a mozgósítás érdekében szervezik a Digitális Polgári Köröket, és ő maga is ezért áll ki hetente kétszer-háromszor egy utcasarokra. „Mármint nem pénzkereset céljából, hanem a választók meggyőzése céljából" – tette hozzá nevetve.

Lázár János és a Fidesz kampánystratégiájának már hónapok óta része a „Lázárinfó” nevű utcafórum-sorozat, amellyel a „valóságba való visszatérést” hirdeti, és minden érdeklődő kérdésére válaszol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zelenszkij barátja elmenekült az országból, felfüggesztették az ukrán igazságügyi minisztert - 100 millió dolláros korrupciós botrány tört ki
Az ukrán atomerőművek üzemeltetőjétől szedtek le 10-15 százalékos sápot a gyanú szerint. A nyomozók 15 hónapnyi titkos munka után csaptak le az érintettekre!


Rendkívüli ülésen felfüggesztette az ukrán kormány Herman Haluscsenko igazságügyi minisztert a 100 millió dolláros Enerhoatom-korrupciós ügy miatt. Volodimir Zelenszkij elnök a mai napon az igazságügyi és az energetikai miniszter, Szvitlana Hrincsuk lemondását is kezdeményezte.

A „Midas” fedőnevű nyomozás 15 hónapnyi lehallgatás és 70 házkutatás után arra jutott, hogy az az állami atomenergetikai vállalat, Enerhoatom 10–15 százalékos visszaosztást várt el a beszállítóitól – írta a Telex.

Az 52 éves Haluscsenko, aki idén nyári kinevezése előtt négy éven át energetikai miniszter volt, csak egyike a kulcsfiguráknak.

Az ő szerepénél is kellemetlenebb lehet Volodimir Zelenszkijnek, hogy részt vett benne egy közeli barátja, a 2019-es elnökké választása előtt a színészi, komikusi karrierjét egyengető Timur Mindics is.

Az üzletemberrel közös szórakoztatóipari vállalkozást is vittek, a Kvartal 95-öt. A Mindicshez és Haluscsenkóhoz köthető ingatlanokban házkutatásokat is tartottak, ahol jelentős mennyiségű pénzt foglaltak le különböző valutákban. Mindics nem sokkal korábban elmenekült Ukrajnából, testvérét, Leonyidot viszont feltartóztatták a határon.

A nyilvánosságra hozott hangfelvételeken több millió dolláros átutalásokról, házépítéshez szükséges százezrekről beszéltek.

Az egyik felvételen Olekszandr Cukerman üzletember („Sugarman”) egy céget fenyeget: „Figyelj, csak mondd meg neki! Kurvára vége lesz a cégnek. (…) Lenullázunk titeket, és kész. Az összes munkatársatokat viszik a hadseregbe”.

A beszélgetésekben kódneveken hallható figurák közül „Carlson” gyaníthatóan Mindics, „Tenor” Dmitrij Baszov, az Enerhoatom korábbi biztonsági vezetője, „Rocket” pedig Ihor Mironjuk, egy volt miniszteri tanácsadó, akit a hatóságok nemrég őrizetbe vettek.

Zelenszkijnek az is kínos lehet, hogy a nyomozást az ukrán korrupcióellenes hivatal (NABU) és a Különleges Korrupcióellenes Ügyészség (SZAP) viszi, az a két szerv, amelynek függetlenségét az elnök a nyáron korlátozni próbálta. Az erre vonatkozó törvény példátlanul nagy tüntetéseket és a nyugati kormányokból is érzékelhető nemtetszést váltott ki, olyannyira, hogy az elnök hamar vissza is vonta, így a két korrupcióellenes szerv független maradt.

Többek szemében utólag még erősebb lehet a gyanú, hogy az elnök ezt a két szervet nem az orosz befolyás, hanem a vezetést kompromittáló korrupciós ügy felgöngyölítése miatt igyekezett korlátozni.

Zelenszkij hétfő esti videóüzenetében kijelentette: „Mindenki, aki korrupciós ügyletekben vett részt, egyértelmű jogi válaszra számíthat.” A kormányfő, Julija Szviridenko szerint „a korrupció elleni fellépés a kormány egyik legfontosabb prioritása”.

A felfüggesztett Haluscsenko a Facebookon közölte, hogy „nem kapaszkodik a miniszteri székébe”, de jogi úton megvédi ártatlanságát.

A NABU nyomozója szerint a nyomozás során négy minisztert azonosítottak, ami nem jelent feltétlenül törvénysértést, de bizonyos, hogy sok kérdést intéznek hozzájuk a hatóságok. Az ügy mielőbbi feltárására Ukrajnának azért is nagy szüksége van, hogy az átláthatósággal fenntartsa a bizalmat maga iránt a nyugati kormányok szemében, hiszen a háborúban az ország működését jelentős részben ezeknek az országoknak a pénzügyi támogatása tartja fenn.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk