Puzsér Róbert: Magyarországon a korruptsággal csajozni lehet

- A honlapján nyitóképként egy képregény látható, amely a Sin City című filmet juttatja az ember eszébe. Úgy tűnik, a világ sötét hely. Tényleg ennyire szörnyű a helyzet?

- Ennyire. Ez egy velejéig romlott világ. A mai Magyarországon a korruptsággal már csajozni lehet. A korrupció persze végigkísérte az emberiség történetét, de az utóbbi évtizedekben valósággal divattá vált. Ma már kulturális referencia.

- Ezen mit ért?

- Hadd világítsam meg egy történettel: a kilencvenes évek elején Prokopp Dóra egy samponreklámban szerepelt, melyben azt mondta, "nincs többé korpa, csak gyönyörű haj". Megkérdezték tőle, hogy tényleg korpásodik-e a haja? Ő erre azt felelte: "Van az a pénz, amiért korpásodik." Miután ez elhangzott, a hazai értelmiség sorain apró orgazmusok hömpölyögtek végig. Mindenki viháncolt, hogy milyen szellemes és milyen vicces ez a Dóra! Addig a korruptsághoz mindig tartozott legalább egy szemernyi bűntudat, Prokopp Dóra szavaiban azonban ennek nyoma sem volt.

Ennek a mondatnak elképesztő felszabadító ereje lett: lám így is lehet valaki korrupt, ilyen könnyedséggel.

Mert hát mit is mondott Prokopp Dóra: "Van az a pénz, amiért hazudok, amiért átverem a többi embert."

Az Index szerepét is érdemes itt kiemelni, az ugyanis nem csupán egy hírportál volt az átalakuló Magyarországon, hanem egyfajta újságírói attitűdöt is meghonosított. Ennek lényege az a tézis, hogy aki nem hisz semmiben, aki minden értéket és érvényt elvitat, az sérthetetlenné válik. Elfogadtatták a magyar társadalom fiatal nemzedékeivel, hogy a korruptság egyetlen alternatívája a nyomorúság, vagyis ha nem vagy korrupt, nyomorult vagy. Ez oda vezetett, hogy ha Magyarországon valaki kiáll, hogy elmondja, mit gondol a világról, érdemes körbenéznie, hogy nem röhög-e épp valaki a háta mögött.

- Elmondaná, hogy Ön szerint kik képviselnek értéket ma Magyarországon?

- Pintér Béla, Kepes András, Betlen János, Baló György. Balót az RTL Kub nem tudta „összeertéelezni”, ahogy a Nap-Keltében Bethlen János sem "gyárfásozódott össze". Megőrizték a karakterüket. Továbbá említhetem még Fábry Sándort, aki nem csak showmannek tartja magát, de az is. Említhetem még Hajós Andrást, Bereményi Gézát vagy Laár Andrást. Tessék, mindössze nyolc embert tudtam hirtelen felsorolni, pedig végigmentünk tévésektől, újságírókon és rendezőkön át egy sor szakmán.

- Ezért ilyen dühös, amikor kulturális jelenségekről, például Magyar Rózsáról ír?

- Felháborítónak találom, hogy létezik egy olyan gátlástalan producer, aki a Váci utcai kalocsai folklórból meg a hazai mulatósból összegyúrta ezt a kulturális szörnyszülöttet, hogy magyarság-imázsként kiexportálja a társadalomnak. Ha egy autentikus produkciót látok kijönni a garázsból, az nyilván sok esetben színvonaltalan, de legalább olyan, amilyen.

Ha Magyar Rózsa legyártotta volna magát olyannak, amilyen az ő magyarrózsaságából telik, és az mondjuk szar, az akkor is az ő magyarrózsasága. De amikor azt látom, hogy a háttérben egy pénzéhes és rossz ízlésű producer öntőformából fröccsönti ki őt, mint a legkommerszebb magyarság-sztereotípiát, hogy aztán megtöltse szutyok proli-mulatóssal, akkor úgy érzem, hogy az egy profitszerzésre irányuló, előre megfontolt szándékkal elkövetett kulturális bűncselekmény.

VIDEÓ: Magyar Rózsa, a Muzsika TV Kívánságpercek című műsorának műsorvezetője:

- Hogyan lehetne elejét venni a kulturális bűncselekményeknek? Mit lehet tenni?

- Az első lépés, hogy a nevükön kell nevezni.

Mert az ott nem egy virág, hanem valaki odaokádott. Az is az Index és Uj Péter tézise itthon, hogy a kultúra világában szabályozzon a piac. Mert ha nem a piac szabályoz, akkor nyilván Orbán Viktor fog.

Én ezzel szemben úgy gondolom, hogy kulturális teljesítmény alapján kellene megítélni egy produkciót, és nem azon az alapon, hogy a piacon fenn bír-e maradni. Nem akarom én Magyar Rózsát betiltani, de hadd nevezzem már a nevén! A következő lépés, hogy új kulturális referenciákat kell létrehozni.

- Miként lehet új kulturális referenciát meghatározni?

- Új kulturális referencia például az, ha kimondjuk: Alföldi Róbert hiába öltözteti be Antigonét nagyestélyibe, Kreónt meg szmokingba csokornyakkendővel, attól az még nem lesz modern. Ki kell mondani, hogy ez bizony szélhámosság. Alföldi a modernitás sztereotípiáinak segítségével egy illúziót kelt a nézőkben, hogy azok át tudjanak élni egy alapvetően politikai konfliktust.

Alföldi Róbert hadban áll a népnemzeti oldallal, ezért az előadásain azt demonstrálja, hogy "íme a modern színház, amit a sárba ragadt, soviniszta jobboldal nem ért, és ezért üldöz". A nézőinek ezzel ad egy kiválasztottságtudatot, ami köztudottan olyan édes, mint a cukrozott méz, önmagából pedig a modernitás üldözött mártírját formálja meg.

Holott a meztelenség, a trágárság vagy a stílusidegen díszlet és jelmez a színpadon önmagában még semmiképp sem modern.

Szerintem aki itthon új kulturális referenciát képez, az Pintér Béla. Az ő színháza minden tekintetben progresszív.

- Ön szerint milyen produkciót nevezhetünk modernnek?

- A Parfüm című regény és az abból készült film például minden ízében modern, pedig korhű ruhákban és díszletek közt látjuk a szereplőket. A történet teszi modernné, mert az nem születhetett volna meg a huszadik század előtt. A modern ugyanis tartalmi entitás, nem pedig formai jelleg. A Parfüm például szerintem egy kifejezetten követésre méltó kulturális referencia. A régieket pedig el kell dobni, mert azok egyszer már Fásy Ádámok, Andy Vajnák és Mundruczó Kornélok karmai közé vezettek bennünket.

VIDEÓ: A Parfüm előzetese

- Lehetséges egyáltalán megszabadulni a régi beidegződésektől? Nem érzi úgy, hogy ez értelmetlen küldetés?

- Hát persze, hogy lehetséges. A Nyugat meg tudta újítani a magyar kultúrát? Meg tudta. Volt egy tucatnyi ember – Babits, Kosztolányi, Móricz, Ady, Karinthy, Tóth Árpád, Ignotus és a többi –, akik a teljes magyar kultúrát megújították, pusztán azzal, hogy új kulturális referenciákat teremtettek.

- Ugyanolyan nehéz dolguk volt, mint ha ma próbálnák meg ugyanezt?

- Többé-kevésbé ugyanezekkel a problémákkal néztek szembe: korrupció, provincializmus, identitászavar, polgárháborús néplélek. A magyar életet jellemző általános attribútumok nem változnak.

- Léteznek ma ennyire meghatározó figurák?

- Visszakérdezek: látjuk az új Adyt vagy az új Babitsot? Esetleg az új Kosztolányit?

- Azért a könyvhét elpörög minden évben.

- Az egy kereskedelmi expó, ami a piacról szól, nem a kultúráról. Az autópiac meg a genfi autószalon is elpörög, jól termel az autóipar, csak a légkör van tele szén-dioxiddal, évről évre fokozódik a globális felmelegedés, de az autópiac köszöni, jól van. Ugyanígy a hazai könyvpiac is jól pörög, miközben a magyar szellemi élet mélységes válságban van.

Az autópiacnak már rég át kellett volna állnia az elektromos vagy a folyékony hidrogénnel üzemelő gépkocsik gyártására, a magyar kultúrának pedig rég át kellett volna állnia a tartalmi közlésre.

A hazai kulturális élet jó ideje már a forma burjánzásában merül ki, s miközben a forma szélsőségesen túlértékelődik, a tartalom háttérbe szorul. Ez az, aminek mindennél leleplezőbb kirakatgesztusa a nagyestélyibe öltöztetett Antigoné.

VIDEÓ: Mi a költészet ma!

- Megfogalmazná, Ön szerint milyen a jó színház?

- Itt van mondjuk az Antigoné. Nekünk, mai embereknek nincs viszonyunk hozzá, úgyhogy átalakítjuk a helyszínt, úgy teszünk, mintha az mondjuk egy iroda lenne, a szereplőket öltönybe vagy farmernadrágba öltöztetjük, és elmondatjuk velük a szöveget ezek közt a kulisszák közt. Ez a formában burjánzó blöff valójában egy Rorschach-teszt: mindenki azt projektál rá, amit akar. Rávetítheti a maga vágyait, félelmeit, gondjait, gondolatait.

Csakhogy a jó színház nem azt várja, hogy te vetíts rá egy előadást, mert az nem egy üres vászon. A jó színház tartalmas kultúrahordozó. Ma Magyarországon Pintér Bélán kívül más nem is igen tudja művelni. Ahhoz ugyanis gondolni kéne valamit, hordozni valamiféle tartalmat, s ez az, ami nem megy. És ezt nem lehet intézkedésekkel, felülről megoldani, mert a lelkek vannak megrontva.

- Ezek szerint úgy érzi magát, mint az a gyermek, aki felkiált, hogy a császár meztelen?

- Egész életemben így éreztem magam. Kétféle zsarnoki rendszer létezik: a paternalista és a totális diktatúra. Utóbbi megtöri az ember gerincét, abba beleroppan egy nemzet. Csakhogy ami eltört, az még összeforrhat, és lehet újra egyenes.

A paternalista diktatúra azonban nem megtöri a gerincet, hanem meghajlítja, és ami egyszer meghajlott, az már nem lesz egyenes. Ez a mi tragédiánk.

Ha az államszocializmus alatt végig totális diktatúra lett volna, amilyen Rákosié volt, az ellen fel lehetett volna újra kelni, mint '56-ban. De ha olyan diktatúra jön, amely megszeretteti velünk magát és a gyermeki státuszunkat, akkor az történik, ami Magyarországon, ahol felnőtt egy egész nemzedék anélkül, hogy valójában felnőtté vált volna.

Kádárnak úgy volt jó, ha a magyar emberek gyerekek maradnak, mert gyerekek fölött sokkal könnyebb atyáskodva, Zsigulit, hétvégi házat meg krumplilevest osztogatva uralkodni, felnőtt embereket viszont csak börtönökkel és bitókkal lehet uralni. Kádár '56 leverése után konszolidálni akart, ezért a külső börtönrácsokat a személyeken belülre helyezte át. Bűnrészessé tett bennünket a saját elnyomatásunkban. Ez azt jelenti, hogy egy kicsit rabok is lettünk, meg egy kicsit őrök is.

- Mi ezzel a legnagyobb probléma?

- Hosszú távon ebből a társadalmunk lényegesen rosszabbul jött ki, mintha '56 után totális diktatúra maradt volna. Annak a társadalomnak, amelyet bebörtönöztek, elnyomtak, a diktatúra elmúltával marad egy tiszta lelkiismeretű polgársága, és miután felszabadul az elnyomás alól, elkezdhet élni.

Az az ország azonban, amely megkötötte a kádári alkut, amely lelkében rab és őr lett, a felszabadulás után mihez kezd magával? Egy űrt érez, mert eltűnt a tartótisztje. Kinek kell most súgni? Kit kell megfigyelni? És ki osztja a krumplilevest? A meghajlított gerincű ember nem tud mit kezdeni a szabadsággal. Magyarországon ezért nem érhet véget soha a Kádár-rendszer. Folytatódnia kell, új Kádár János kell. Kádár Magyarországát, a Kádár-rendszert, a kádári embert sem legyőzni, sem megváltoztatni nem lehet. A hatalomhoz pedig egyetlen út vezet: integrálni Kádárt.

- Ezt komolyan gondolja?

- A legkomolyabban. Habony Árpád a 2002-es Fidesz-vereség után elmagyarázta Orbán Viktornak: lehet, hogy Kádár Magyarországát nem tudja legyőzni, de "kádárjánosabb" lehet Kádár Jánosnál, és akkor övé lesz az ország. Orbán Viktor megkötötte ezt a sötét fausti alkut a magyar társadalommal, és látható, hogy fényesen működik: az emberek otthon érzik magukat, mert ezt a világot ismerik, amikor egy megfellebbezhetetlen ember felülről megmondja nekik, hogy mit meg hogyan.

- A kultúrához hozzá lehetne nyúlni felülről, támogatással?

- Én most már úgy gondolom, hogy az államnak nagyon komolyan oda kell állnia a kultúra mellé, de nem úgy, ahogy azt a jelenlegi vagy az előző kormány gyakorolta.

Az ezredfordulóig úgy voltam vele, hogy az állam vonuljon ki a kultúrából. Orbán Viktor egyik beszéde beégett az emlékezetembe: "Mert az élet nem lehet pusztán a mindennapok fenntartásáért zajló hajsza, több kell, hogy legyen annál." Én ezzel a kijelentéssel mélyen egyetértettem már akkor is, de úgy gondoltam, hogy ne Orbán mondja már meg, mivel legyen több, ezt mondják meg erre hitelesített művészek. Csak aztán az új évezredben rájöttem arra, hogy ha a politika kivonul ebből a térből, akkor marad a Coca-Cola. És azt már ismerjük, hogy milyen az, ha a Coca-Cola mondja meg, mi a kultúra.

- Sziget Fesztivál-effektus?

- Inkább Coca-Cola Beach House-effektus. Szóval arra jöttem rá, hogy a mindenkori politikának nem szabad kivonulnia a kultúrából, de bevonódnia sem szabad. Támogató módon kellene jelen lennie, ez azonban Magyarországon nem működik, mert a hatalom mindenből politikai tőkét próbál kovácsolni. A kultúra működtetéséhez kultúra kellene, azt pedig csak a kultúra tudná megteremteni, csakhogy azt nem tudjuk működtetni, mert hiányzik a kultúra. Ez egy ördögi kör. Ki képes a saját hajánál fogva kiemelni magát a gödörből? Hogyan várható el a kultúra támogatása, egyáltalán annak definiálása, hogy mi lenne a kultúra, olyan céges etikát hordozó emberektől, akik másfélmilliós Gucci táskákkal villognak. Ezek fogják majd megmondani, hogy mi a kultúra? Csak azt ne!

- Nem lenne kényelmesebb dolga, ha a megmondóember feladatai helyett mondjuk tovább írogatná a filmkritikákat, vagy újra elmondaná rádióműsorokban, hogy melyik film miért jó?

- Elfogytak a jó filmek, A Hét Mesterlövésze két és fél éven át ment, az alatt beszéltünk vagy ezer filmről. Annál sokkal több jó film pedig nincs, úgy hiszem, áttekintettük a huszadik század filmgyártását. Egyébként biztosan kényelmesebb volna, én azonban így is kritikus vagyok, csak a kritika fogalmát tovább tágítom annál, mint ahol a színházak meg a hangversenytermek falai húzódnak. Továbbra is kritikus vagyok, de nem pusztán színi-, tévé- vagy zenekritikus, hanem a politikai osztály, a kulturális élet, a hazai roncstársadalom, a globalizáció, továbbá a sajtó és mindennemű elit kritikusa.

- Az nem okoz meghasonlást, hogy sokat ostorozza a kereskedelmi televíziókat, most mégis egy kereskedelmi tévéműsorban szerepel?

- Azt azért ehhez érdemes tudni, hogy Hajdú Péter párhuzamosan tíz különböző pert folytat ellenem. A polgári perekben tízmilliók forognak kockán, a büntetőperekben pedig a szabadságom, Az RTL Klub felkínálta számomra a lehetőséget, hogy a Fenevadra saját felségvizein, a kereskedelmi tévé közegében mérjek csapást. Erre nem mondhattam nemet.

VIDEÓ: Puzsér Róbert a disznósajtról

- Mi a célja ezzel?

- Hogy nyilvánossá tegyem ezt a jogi terrorhadjáratot meg az életemre gyakorolt hatását, illetve hogy beemeljem a köztudatba mindazt, amit Hajdú Péter művel, hordoz és jelent. Hogy kulturális precedenst teremtsek Hajdú Péterből és a tevékenységéből. Ehhez minden eszközt felhasználok. Másrészt úgy gondolom,

A hazug realityzést, amilyen mondjuk a Győzike Show, vagy azt a kulturálisan alávaló realityt, amilyen a Való Világ, csak őszinte, hiteles, frontális, személyes és valódi drámát hordozó realitizéssel lehet akár meghackelni, akár leváltani, akár megváltoztatni.

- Elfogadhatónak tartja a reality műfaját?

- Nem gondolom, hogy az Antikrisztustól való volna, ahogy önmagában egyik műfaj sem gonosz és sötét, legfeljebb az, ahogy és amire használják. És ha ezt lehet jól is csinálni, akkor pedig érdemes is. Az önmaga szerepét ellátni képes reality a valódi életről szól, valóságos, hús-vér emberekről, akik nem a kamerának játsszák az agyukat. Ha ebben a műsorban képes leszek érvényesíteni azokat a hazai realitykből rendre hiányzó attribútumokat, mint a személyesség, a hitelesség, a frontális őszinteség és a töredelmes, önvallomásos drámaiság, akkor a magam részéről elégedett leszek.

Ha érdekes volt az interjú, oszd meg másokkal is!