Pásztor Anna a Palikék Világa – Egy ritmusban című podcast vendége volt, ahol őszintén mesélt a szexualitáshoz való viszonyáról, valamint arról, hogyan változott ez az évek során. Az énekesnő szerint 50 éves kor felett sokkal jobban megéli az intimitást, mint korábban.
Úgy fogalmazott: „Az 50 fölöttről már tudok nyilatkozni, ki tudja, hogy mi lesz ezek után. De ez egy tanulási folyamat. Azért a tojáshéj ott van a fenekünkön, amikor először felfedezzük, hogy egyáltalán van szexualitásunk.”
Egy emlékezetes élményt is felidézett:
„Soha nem fogom elfelejteni, hogy ilyen tizeniksz éves voltam, talán 13, amikor egészen véletlenül, én nem is tudom, hogy miért, az alkarom közepét megsimogattam, és hirtelen így visszatértem, mert ez jó érzés volt. Ez volt a kiindulási pont, hogy hol lehet még ilyen jó az egész testen? Tehát itt tulajdonképpen onnantól kezdve, hogy 13 éves koromtól 53 éves koromig milyen utat jártam be, a saját magam felkutatásában, szexuálisan meg minden más, lelkileg.”
A beszélgetésben arra is kitért, hogy szerinte a harmonikus szexuális élet hogyan hat a mindennapokra. „Valahogy úgy érzem, hogy abban a családban, abban a kapcsolatban, és abban a saját magaddal való kapcsolatban, ahol rendben van a szex, oda tulajdonképpen nem férnek kétségek. Oda nem férnek háborúk, és oda nem fér utálat” – mondta.
Véleménye szerint a politikusok is nyugodtabbak lennének, ha kiegyensúlyozottabb lenne az intim életük.
„A politikusoknak én egy-egy jó szexet fölírnék receptre! Ki van zárva, hogy orgazmus után én valakit fel akarok még robbantani, az atom gombot azt így odébb tolom.”
A saját gyerekkori tapasztalatairól is beszélt. Elmondta, hogy tinédzserként nem beszélgetett a szüleivel a szexualitásról, és ezt utólag nem bánja. „Én egyébként nagyon örülök, hogy anyukám nem ült le velem, tehát örülök, hogy kihagytuk ezt a kört. A faterommal meg anyámmal ne kelljen szexről beszélni, főleg így a tinédzserkoromban” – fogalmazott.
Ma már máshogy viszonyul ehhez a kérdéshez. Gyerekeivel nyíltan, de nem tolakodó módon kezeli a témát. Elmondta, hogy otthon természetes módon mozog, de figyel a gyerekek jelzéseire. „Eleve olyan stílusban élek, tehát hogy én saját magam is úgy viselkedek otthon, hogy engem nem zavar, hogyha meztelenül sétálgatok. És látom rajtuk, hogy őket sem zavarja. De attól a pillanattól, amikor a Benjike például azt mondta, hogy »anya miért nem veszel föl valamit«, abban a pillanatban megértettem, és anya fölvett valamit.”
Pásztor Anna a Palikék Világa – Egy ritmusban című podcast vendége volt, ahol őszintén mesélt a szexualitáshoz való viszonyáról, valamint arról, hogyan változott ez az évek során. Az énekesnő szerint 50 éves kor felett sokkal jobban megéli az intimitást, mint korábban.
Úgy fogalmazott: „Az 50 fölöttről már tudok nyilatkozni, ki tudja, hogy mi lesz ezek után. De ez egy tanulási folyamat. Azért a tojáshéj ott van a fenekünkön, amikor először felfedezzük, hogy egyáltalán van szexualitásunk.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Majka a legrosszabbtól tart a Rendszerbontó Nagykoncerten: Ne üljetek fel semmilyen provokációnak
A rapper szerint van esély rá, hogy „fizetett bajkeverők” kihasználhatják a Hősök terén tartandó koncertet. Azt kérte mindenkitől, hogy legyen nagyon óvatos.
Két nappal a választás előtt tartják a Rendszerbontó Nagykoncertet, amelyen olyan előadók lépnek színpadra, mint Azahriah, Krúbi, Beton.Hofi vagy a Carson Coma. Bár sokan biztosra vették, hogy Majka is elfogadja a szervezők meghívását, a rapper végül úgy döntött, nem lép fel a rendezvényen. Ezt a héten jelentette be egy Facebook-posztban, amely elég nagy port kavart a követői körében.
Majka pénteken újra az eseményről posztolt, de most egészen más okból: a lehetséges provokációk veszélyére hívja fel a figyelmet.
A rapper azzal kezdi, hogy talán csak a paranoiája beszél belőle, de mindenképp ki kellett adnia magából az aggodalmát. Arra kér mindenkit, aki kimegy a koncertre, hogy legyen rendkívül óvatos:
„Mindenkit arra kérek, aki ellátogat erre az eseményre, hogy sokkal, de sokkal jobban figyeljen az este folyamán arra, hogy ne üljön fel semmilyen provokációnak”.
Majka szerint a választás előtti utolsó pillanatokban a rendezvényen „fizetett bajkeverők” jelenhetnek meg, akiknek ez az utolsó lehetősége arra, hogy „valami olyan dolgot tegyenek, ami miatt a vasárnapi szavazás veszélybe is kerülhet”. A rapper végül azt kérte, hogy mindenki vigyázzon magára és egymásra.
Ahogy arról beszámoltunk, péntek reggel Orbán Viktor reggeli videóüzenetében azt mondta, politikai ellenfelei semmitől sem riadnak vissza, és balhékat szerveznek. Erre reagálva Magyar Péter arra kérte a híveit, hogy a következő napokban ne üljenek fel semmilyen „orbáni hamis-zászlós műveletnek”. Eközben Rácz András Oroszország-szakértő szintén egy lehetséges, előre megtervezett provokációra hívta fel a figyelmet.
A Rendszerbontó Nagykoncertet a Polgári Ellenállás mozgalom szervezi Puzsér Róbert vezetésével, két nappal az országgyűlési választás előtt. Az ingyenes, demonstratív eseményen az előadók egy-egy rendszerkritikus dalt adnak elő.
Két nappal a választás előtt tartják a Rendszerbontó Nagykoncertet, amelyen olyan előadók lépnek színpadra, mint Azahriah, Krúbi, Beton.Hofi vagy a Carson Coma. Bár sokan biztosra vették, hogy Majka is elfogadja a szervezők meghívását, a rapper végül úgy döntött, nem lép fel a rendezvényen. Ezt a héten jelentette be egy Facebook-posztban, amely elég nagy port kavart a követői körében.
Majka pénteken újra az eseményről posztolt, de most egészen más okból: a lehetséges provokációk veszélyére hívja fel a figyelmet.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Üvöltve sírt szegény” – megszólaltak Rubint Réka betegségéről a gyerekei
Schóbert Lara és ifjabb Schóbert Norbi úgy érezték, fel kellett nőniük, amikor megtudták, hogy édesanyjuk rákos. Felidézték életük legrosszabb családi nyaralását, amit a betegség velejárói tettek tönkre, és arról is beszéltek, hogyan reagált az apjuk, Schóbert Norbi a váratlan helyzetre.
Rubint Réka két idősebb gyermeke, Schóbert Lara és ifjabb Schóbert Norbert a Tények Plusznak adott interjúban beszélt először arról, hogyan élte meg a család azt, amikor kiderült: édesanyjuk daganatos beteg. Elmondásuk szerint a fitneszedző egy nap a nappaliba hívta őket, hogy közölje velük a diagnózist, amit mindketten zokogva fogadtak.
„Nekünk szerintem az volt az a pont az életünkben, amikor tényleg rájöttünk, hogy most fel kell nőni.”
– mondta Schóbert Lara. Akkor ő 19, öccse pedig 17 éves volt.
Ifj. Schóbert Norbi hozzátette: ekkor jöttek rá arra, hogy bár édesapjuk is mindig mellettük állt, a legnagyobb támaszuk az édesanyjuk volt.
A testvérek a hír sokkja után úgy döntöttek, erősnek kell maradniuk, hogy a szüleik érezzék, számíthatnak rájuk.
„Voltak rettenetes rémálmaink, rossz gondolataink, hogy mi lesz, ha... De ilyenkor nekünk kell a legeslegerősebb támasznak maradni, és azt mutatni kifele, hogy anya, minden rendben van, minden rendben lesz, olyan opció nincs, hogy bármi rossz történhet.”
Rubint Réka arra kérte őket, hogy a betegségéről ne beszéljenek öccsüknek, Zalánnak. „Zalánra fordítottam a legeslegtöbb energiát. […] Tudtam, hogy ő még kicsi, akkor volt 11 éves, és ő egy nagyon érzékeny fiú, […] és tudtam, hogy neki nagyon meg kell óvni a kis lelkét” – magyarázta ifjabb Schóbert Norbert. A legkisebb fiú végül 2025 őszén már sejtette, hogy gond van, ekkor már nem tudták tovább titkolni előtte a helyzetet.
A gyerekek felidézték a család egyik legnehezebb nyaralását is Santorinin, amikor édesanyjuk egy gyógyszerváltáson esett át. A készítmény mellékhatásaként olyan sebek jelentek meg a szájában, hogy enni sem tudott.
„Üvöltve sírt szegény. Kint voltunk egy hétig, nem tudott enni, zokogott. Szerintem életünk legrosszabb nyaralása volt”
– fogalmazott Schóbert Lara.
Az interjúban kitértek édesapjuk, Schóbert Norbi reakciójára is, aki a gyerekek szerint teljesen összeomlott a történtek hatására, és ekkoriban vesztette el a cégét is. Fia szerint nem találta a kiutat a helyzetből.
„Én azt nem szerettem, hogy egyszerűen nem tudta ebben megtalálni azt a fényt, amit az ember mindig azért maga elé helyez, hogy van még fény az alagút végén” – mondta ifjabb Schóbert Norbi, aki egy ponton számon is kérte apját:
„De basszus, apa, te vagy a férfi a családban… te lennél az a követendő példa, aki mellett biztonságban érezzük magunkat, aki az egész családot összefogja.”
A fitneszguruval készült beszélgetés pénteken kerül adásba a TV2-n.
Rubint Réka múlt héten a Napló című műsorban beszélt először arról, hogy közel négy éve daganatos betegséggel küzd. Az adásban levette parókáját, és olyan felvételeket is mutatott, amelyeket a kezelései alatt készített magáról. A fitneszedzőnél egy rendkívül ritka és agresszív daganattípust, lágyrészszarkómát diagnosztizáltak, amely a tüdőartériát is érinti. A betegségre egy 2022-es televíziós szereplése után derült fény, a kezelések során pedig komoly kockázatokkal kellett szembenéznie, egy ponton a légcsöve is kilyukadhatott volna.
A diagnózis az egész család életét megváltoztatta. Schobert Norbi egy korábbi posztjában bevallotta, hogy az elmúlt években gyakran titokban sírt. Fiuk, ifjabb Schóbert Norbert a kialakult helyzet miatt úgy döntött, lemond amerikai továbbtanulási terveiről, hogy édesanyja mellett maradhasson, Lara pedig a legnagyobb példaképének nevezte édesanyját.
Rubint Réka két idősebb gyermeke, Schóbert Lara és ifjabb Schóbert Norbert a Tények Plusznak adott interjúban beszélt először arról, hogyan élte meg a család azt, amikor kiderült: édesanyjuk daganatos beteg. Elmondásuk szerint a fitneszedző egy nap a nappaliba hívta őket, hogy közölje velük a diagnózist, amit mindketten zokogva fogadtak.
„Nekünk szerintem az volt az a pont az életünkben, amikor tényleg rájöttünk, hogy most fel kell nőni.”
– mondta Schóbert Lara. Akkor ő 19, öccse pedig 17 éves volt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszületett Nyári Dia második gyermeke, a fotón a különleges nevét is elárulta
Instagram-oldalán közölte, hogy világra jött első kislánya. A bejelentést egy megható képpel tette közzé, amelyen hétéves fia, Zétény öleli a kishúgát.
„Hát szia Emma Panni” – ezzel a rövid, de annál meghatóbb mondattal és egy tündéri fotóval tudatta Nyári Dia az Instagram-oldalán, hogy világra jött a második gyermeke.
A képen a színésznő hétéves kisfia, Zétény tartja a karjában újszülött kishúgát, aki az Emma Panni nevet kapta.
A karrier és az anyaság összeegyeztetésének nehézségeiről akkor őszintén beszélt a Glamour magazinnak adott exkluzív interjújában. „Amióta beindult a karrierem, soha nem éreztem időszerűnek félretenni bármit, csak egyre több lett a feladat. Egyszer aztán mégis azt mondtam magamnak, hogy így nem mehet tovább. Ha szeretnénk gyereket, bele kell vágni, mert soha nem lesz olyan időszak, amikor ez lemondás nélkül megoldható. Mindig jár valamennyi lemondással – legalábbis a karrier szempontjából –, de biztos vagyok benne, hogy megéri. Egyszer már átéltem, akkor is azt éreztem, hogy nincs ennél fontosabb” – mondta el Dia, aki 24 évesen lett először édesanya.
Amikor meglátta a pozitív terhességi tesztet, ösztönösen arra gondolt, hogy a hírt azonnal megosztaná mindenkivel, de később lecsillapodott, és a család felvette az új élethelyzet nyugodtabb tempóját.
A tudatos felkészülés mögött egy korábbi, fájdalmas élmény is állt. „Korábban sajnos volt egy terhességem, ami nem volt tudatosan tervezett, és végül véget ért. Ez nagyon megviselt minket, de egyúttal ráébresztett arra, hogy nem szeretnénk, ha a kisfiunk egyedül nőne fel. Onnantól tudatosan készültünk a családbővítésre” – árulta el a színésznő. Férjével, Kovács Dániellel fél évig családtervezési programra jártak, de komolyabb beavatkozásra végül nem volt szükség.
A névválasztás sem véletlen: az Emma már 2018-ban, első terhessége idején is szerepelt a lehetséges lánynevek között.
A szülés közeledtét már sejteni lehetett, hiszen a színésznő két nappal ezelőtt egy kórházból jelentkezett be az Instagram-sztorijában.
„Hát szia Emma Panni” – ezzel a rövid, de annál meghatóbb mondattal és egy tündéri fotóval tudatta Nyári Dia az Instagram-oldalán, hogy világra jött a második gyermeke.
A képen a színésznő hétéves kisfia, Zétény tartja a karjában újszülött kishúgát, aki az Emma Panni nevet kapta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A videók közös üzenete, hogy a választás tétje Magyarország európai uniós jövője.
Ráthonyi-Palácsik Tímea emellett
Geszti Péter egyik bejegyzését is megosztotta, amiben gyerekrajzokkal leragasztott választási plakátot méltatott.
A megszólalók súlyt adnak az üzeneteknek, hiszen mindannyian ismertek a maguk területén. Wáberer György, a Waberer’s alapítója, aki korábban kormánybiztosi tisztséget is betöltött, drámai hangvételű üzenetben fordult a követőihez.
„Adj esélyt magadnak! Április 12-e sorsdöntő dátum. Arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz”
– fogalmazott videójában az üzletember.
Hasonlóan komoly tétekről beszélt Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója is, aki szerint a jövő generációinak sorsa a tét.
„Arról kell szavaznunk, hogy gyermekeink, unokáink és leszármazottaink az Európai Unióban, európaiként élhessenek tovább”
– mondta a vállalkozó.
Ráthonyi-Palácsik a politikai üzenetek mellett egy civil akciót is támogatott, amikor megosztotta Geszti Péter posztját, amelyben a zenész egy különleges megoldást dicsért.
„Csókolom a kezét annak … aki ezekkel a gyerekrajzokkal leragasztotta az abuzív választási plakátot a Bartók Béla úton! … a kis rajzok sebtapaszként fedik be az alatta üvöltő agressziót” – írta Geszti.
Az influenszer jelenleg a férjével Párizsban tartózkodik, de a család alapvetően az Egyesült Államokban él. Nemrég költöztek el Los Angelesből az amerikai keleti partra, hogy két kisgyerekük biztonságosabb környezetben nőhessen fel. A költözésről korábban így nyilatkozott: „A költözés … két kisgyerekkel és az állatainkkal pedig különösen nagy kihívás volt.”