News here
hirdetés

JÁTÉK

KVÍZ: Mennyire ismered az 50 éves LGT dalait?

Ebben a kvízjátékban 12 meghatározó LGT nóta dalszövegéből idézünk - hiányosan. A feladatod annyi, egészítsd ki a szöveget a pontok helyére.

Link másolása

hirdetés

1970-ben az Ifjúsági Magazin a közönség szavazatai alapján állította össze a legjobb magyar együttest. Tagjai: Radics Béla (gitár), Sztevanovity Zorán (akkordgitár), Frenreisz Károly (basszus), Presser Gábor (orgona), Laux József (dob), Fülöp Ervin (fúvósok), Benkő László (billentyű), Kóbor János (ének). Ez volt a „supergroup I.”, de ilyen felállásban soha nem játszott az együttes.

Az álomcsapatból Frenreisz, Presser és Laux a Supergroup II-ből Barta Tamással kiegészülve hivatalosan 1971. április 6-án alakította meg az LGT-t Budapesten. Alapítói ekkor már ismert, sikeres karriert befutott zenészek voltak, élükön az Omegából érkezett zeneszerző-billentyűs-énekessel, Presser Gáborral. Szintén az Omega sorait erősítette korábban a dobos (és menedzser), Laux József és felesége, Adamis Anna szövegíró, Presser állandó szerzőtársa, „az LGT ötödik tagja”.

Az LGT megalakulásával a magyarországi népszerűsége csúcsán lévő Omega ily módon kettészakadt, ami komoly indulatokat kavart (erre utal a Boldog vagyok szövege, amire a „maradék” Omega a Hűtlen barátok című dallal válaszolt). A basszusgitárt a tehetséges, egyéni hangú Frenreisz Károly vette kézbe, aki korábban a Metróban tett szert hírnévre, a szólógitáros pedig a szintén legendás tudású ex-hungáriás Barta Tamás lett - írja a Wikipédia.

Az LGT 2021 áprilisában ünnepli ötvenedik születésnapját. Ebben a kvízjátékban 12 meghatározó LGT nóta dalszövegéből idézünk - hiányosan. A feladatod annyi, egészítsd ki a szöveget a pontok helyére.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
JÁTÉK
KVÍZ: 10 magyar dal a 80-as évekből – felismered az előadót a dal első sorából?
Egy izgalmas játék a magyar könnyűzene egyik legizgalmasabb korszakából.

Link másolása

hirdetés

A magyar könnyűzene talán egyik legfontosabb évtizede volt a nyolcvanas évek. Stílusok kavalkádja, bohém szövegek, soha el nem felejthető dallamok. Ebben a kvízjátékban tíz magyar sláger első sorát látod, ismerd fel a nótát és mondd meg nekünk, ki volt az előadó!


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
JÁTÉK
KVÍZ: ismered Magyarország történelmi vármegyéit?
Neked hány kérdésre sikerült helyesen válaszolni?
Címkép: Wikipédia - szmo.hu
2022. június 25.


Link másolása

hirdetés

A Magyar Királyság területe az 1876-os megyerendezés után csak vármegyékre és törvényhatósági jogú városokra oszlott, megszűntek a feudális korszakban kialakult különböző egyéb területi egységek, melyek sajátos önkormányzati és közigazgatási rendszerét 1870-ben megszüntették.

A vármegyékről viszont az utóbbi napokban ismét sokat hallhattunk a magyar sajtóban. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője által benyújtott törvényjavaslat szerint ugyanis Magyarország megyéit ismét vármegyéknek hívnák, a kormánymegbízottakat pedig főispánnak.

Ennek apropóján készítettünk egy kvízt is, amelyben az a kérdésre: mennyire ismered a történelmi vármegyéket?

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÁTÉK
KVÍZ: Földrajzi legek Magyarországon - tudod a választ erre a 9 kérdésre?
Legnagyobb, leghosszabb, legnépesebb, leg-leg-leg. Földrajzi legek témakörben kaptok 9 kérdést, lássuk, mennyire sikerül helyesen válaszolni?
Fotó: Ljasuk Dimitry - szmo.hu
2022. május 23.


Link másolása

hirdetés

Legnagyobb, leghosszabb, legnépesebb, leg-leg-leg. Földrajzi legek témakörben kaptok 9 kérdést, lássuk, mennyire sikerül helyesen válaszolni?

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
JÁTÉK
KVÍZ: felismered a magyar labdarúgó-válogatott tagjait?
Tudod, kik azok a focistáink, akik történelmi győzelmeket arattak Anglia ellen?

Link másolása

hirdetés

2022 júniusában készül ez a kvíz, amikor is a Nemzetek Ligájában okozott nekünk pár meglepő és örömteli pillanatot a magyar labdarúgó-válogatott a szövetségi kapitány, Marco Rossi vezénylésével.

Ennek a kvízjátéknak most ismét ők a főszereplői, fotóik alapján ismered-e a magyar válogatott focistákat?


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: