Lemondott Miskolc fideszes alpolgármestere és a helyi frakcióvezető is a választási vereség után
Több személyi változást is bejelentettek Miskolcon a Fidesz–KDNP áprilisi választási veresége után: lemondott Hollósy András alpolgármester, távozik posztjáról Bajusz Gábor, a Fidesz helyi frakcióvezetője, egy képviselőjük pedig függetlenként folytatja a munkát.
A lemondás hírét először Tóth-Szántai József polgármester közölte szerda este a közösségi oldalán, majd Hollósy András maga is írt a döntéséről. A politikus a folyamatban lévő ügyeket augusztus 31-ig lezárja és átadja utódjának, a munkát pedig szeptember elsejétől önkormányzati képviselőként folytatja.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2-es számú választókerületében a Tisza Párt jelöltje, Czipa András a szavazatok több mint 60 százalékával nyert Hollósy Andrással szemben. Hollósy a döntését azzal indokolta, hogy a választók világos felhatalmazást adtak a Tisza Pártnak, és a kialakult helyzetből mindenkinek le kell vonnia a következtetést. Azt mondta, nem szeretné, ha a személye akadálya lenne Miskolc fejlődésének, a források megszerzésének vagy az új kormányzattal folytatott tárgyalásoknak.
Nem sokkal korábban, szerda este Bajusz Gábor is bejelentette, hogy lemond a miskolci Fidesz-frakció vezetéséről.
A személyi változások sorát Czinkné Sztán Anikó önkormányzati képviselő folytatta, aki a csütörtöki közgyűlésen bejelentette: kilép a Fidesz frakciójából és függetlenként dolgozik tovább.
Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere mindkét lemondást elfogadta, illetve tudomásul vette.
Via MTI