A Rovatból

„Amikor elkerülök egy rossz embert, jobb emberré válok” – beszélgetés Dinnyés Józseffel költészetről, emberségről, hitről

Daltulajdonos, vándorló igric, a magyar költészet hírvivője, és a maga módján szabad ember.


Dinnyés Józseffel mindig élmény találkozni, mert egész személyisége ellenáll a hagyományos interjú-szabályoknak.

Először vagy 30 éve beszélgettünk Jóskával egy vonat peronján, mindketten Egerből előadásról tartottunk hazafelé, és némi bor mellett kitárgyaltuk a világ dolgait. Azóta sincs ez másként, ha összefutunk, akár van célja a beszélgetésnek, akár nincs. Most, hogy közelgő 70. születésnapja kapcsán ülünk le a Segovia gitárbolt pincéjében, majdnem elfelejtem elindítani a hangfelvételt, mert Jóska belevág a dolgok közepébe.

– Nemrégiben csoda történt velem. Egy általános iskolai diáktársammal találkoztam, akivel egy napon születtem. Egy ideig elszakadtunk egymástól, mert Inárcsra költözött. Egyszer csak jelentkezik, hogy verskedvelők összejárnak. Ma, amikor vers-ínséges idők vannak, az inárcsi ifjú versbarátok találkoznak, és egymásnak verseket olvasnak fel. Meghívtak oda engem is. Ez olyan csodaszámba megy, az 50-es, 60-as években versmondó találkozók voltak, a 70-es években „kerestük Petőfit”, aztán Radnótit, József Attilát. Ezrek gyűltek össze, a televízió egyenesben közvetített, aztán elfogyott a nézőközönség. És lám, itt van egy kistelepülés, ahol 15-20 verskedvelő megosztja egymással élményeit.

– Tavaly volt pályakezdésed fél évszázados évfordulója, most pedig már csak hetek választanak el 70. születésnapodtól. Ennek előszele, hogy 32 év után ismét bakelit LP-d jelent meg Dallamos közérzetem címmel. Vannak rajta olyan klasszikusok, mint a Hozz egy szál virágot, vagy a Nézek és látok, vannak újabbak is, de mindegyik aktuális.

– Minden tulajdonságunkat magunkban hordozzuk, nem változunk. Legfeljebb az egymáshoz való viszonyunk változik, ezért hisszük, hogy a másik ember változik. Amikor elkerülök egy rossz embert, jobb emberré válok. Legutóbb írtam egy dalt arról, hogy miben voltam én bűnös. Egyik szakaszban bevallom, hogy szóba álltam ócska, hazug emberekkel, ezáltal magam is közéjük tartozóvá lettem, de amikor megszakítottam velük a kapcsolatot, szinte megtisztultnak éreztem magam.

Én nem tapostam senkinek a vállára, hogy magasabb legyek, senkit nem aláztam meg, hogy fölé kerüljek, inkább a jó emberek oldalára álltam.

Ez az én életem dalszerzésben, olvasmányélményekben és alkotásban egyaránt.

– A lemezen az akusztikus gitárod és szájharmonikád mellett Horváth János játszik elektromos gitáron. Némelyik dal hangzása a korai Bob Dylanére emlékeztet. A fiataloknak eláruljuk, hogy pályád kezdetén emlegettek Téged „Bob Dinnyésként” is, de aztán más utat választottál.

– A bőgő ellenpont, ami itt elhangzik, az egész világon azonos, a francia sanzon világából Georges Brassens a példa. Valamikor bőgő-szakosként kezdtem, és megkértem Jánost, hogy riffekkel díszítse ki a szakaszindító dallamokat. A rádiósok ugyanis nem szívesen játsszák az egy szál gitáros dalokat a tömör hangszerelésű popzenék között, mert „likasnak” érzik általuk a programot, félórákat pedig nem áldoznak ránk. Ezekkel a kis hangszerelésekkel azért már sikerült bekerülnünk ide-oda – akkor meg a szövegekkel lógunk ki…

–Mivel a Te dalaid az élő megszólalásban teljesednek ki, megérdemelnél egy igazi koncertlemezt, rajta leghíresebb dalaiddal, köztük Utassy József Zúg, márciusával, vagy a Hell István vers írt Hajnali énekkel, amelynek sorait nemrégiben egy HÉV-aluljáró falán olvastam…

– Azokhoz nagyon jól szervezett előadásokra lett volna szükség. Például Túrkevén a Református Gyülekezeti Házban egy éven át minden hónapban tartottam egy előadást, 500 év magyar történelmét meséltem el énekelt versekkel. Minden előadásban voltak „összefoglaló dalok” és a búcsúrész már közös énekléssé alakult át. Az ilyesmihez azonban ismertség, összeszokottság kellene. A pop-zenészeknek könnyű dolguk van, mert a daluk refrénje hatvanszor elhangzik hetente a rádióban, televízióban, a rajongók megtanulják ezeket, hamarabb, mint egy József Attila-verset – bár erre is van már ragyogó példa Hobónál – de ez is a médiában való folyamatos jelenlétnek köszönhető. Olyan is előfordult velem az elmúlt tíz évben, hogy megérkeztem valahová, és láttam, hogy 20-25 éves fiatalemberek pengetnek. Játsszák az én dalaimat, de rosszul tudják a szöveget. Odaszólok nekik: „Te, haver, megmutatom, én hogy tanultam.” Odaadják a gitárt, mert megbízhatónak látnak. Eljátszom. „Hú, öreg, honnan tudod?” „Én írtam”. Van, aki rögtön elintéz, mint vén hülyét, de aztán valaki megismer, és kiderül, hogy az apáiktól tanulták, akikkel nekem „élő kapcsolatom” volt. Harminc éven át jártam keresztül-kasul, a „talpammal térképeztem fel Magyarországot”.

– Végül is a kényszer is szülte ezt a választásodat.

-Igen, mert nem lehettem annyit a rádióban, a tv-ben, amennyit szerettem volna. Egyszer bekerültem egy ORI-műsorba, Kabos Lászlóval, Alfonzóval, és a prózai művek közé kellett egy énekes. Egyszer hazafelé azt mondta nekem Alfonzó: „Fiam, te olyan vagy, mint a Latabárok. Nem volt tévé, akkor még filmekben sem játszottak, amikor elmentek minden faluba és két-három év után mindenki tudta, hogy kik ők. Te is ezt csinálod. Csak így tovább!” Akkor elhatároztam, hogy addig megyek, amíg el nem kopik a lábam. És még nem kopott el.

– Számodra a magyar költészet őrzése és továbbadása életcéllá vált.

-Szegedi gyerek vagyok - ez nagyon fontos -, és édesanyám révén könyvtárban nőttem fel. A könyvtári rosszalkodásom abban állt, hogy levettem a könyveket a polcról. És a szegedi könyvtár havonta vendégül látott kiváló írókat. Elmehettem a közeli kocsmába konyakért Tersánszky Józsi Jenő részére, vagy szódavizet hozhattam Veres Péternek, Czine Mihály hozta az Erdélyhez hűséges magyar írókat, költőket... csak ámultam. Amikor dalírásra adtam a fejemet, a szegedi költők, Petri Csathó Ferenc, vagy Rigó Béla egyöntetűen megmondták, hogy hol rossz a rím, hol követek el prozódiai hibákat. Veress Miklós egy komplett repertoárt javított ki. Mindig az alkotáson keresztül tanítottak, így lett minden vers olyan, mint amikor egy szabó rád szab egy öltönyt.

Egy idő után már csak olyan verset énekeltem, amihez közöm van.

Szó sem lehetett arról, hogy azért énekeljek el egy verset november 7-én, hogy nagyobbat tapsoljon a párttitkár, de ma sem lennék ilyesmire képes…

Bertolt Brecht két zeneszerzőjének, Kurt Weill-nek és Paul Dessaunak hatalmas sikere volt a „proletkult” idején, a II. Világháború után azonban nem voltak hajlandók többé 4/4-ben dalt írni, mert „menetelni lehet rá.”. Szegedi kritikusaim hozzájuk hasonlították korai dalaimat 1966-68-ban.

A költészet változtatta meg az anyanyelvhez való viszonyomat is. Rátaláltam az erdélyi, a felvidéki és más tájak költészetére, és ezek által elkezdtem megtanulni a tájnyelveket. Nemrégiben Debrecenben majdnem egy órán keresztül, 8-10 percenként váltogattam a tájnyelveket: hol palóc, hol békési tájszólásban, hol erdélyi hanglejtéssel… Amikor a verset nyomtatásban elolvassuk, az egységes magyar nyelvet látjuk, de a költő azt tájnyelven fogalmazta meg. Amikor tehát élő szóban, dalban akarok egy verset felidézni, nem árt, ha a költő tájnyelvén olvassuk el, hamarabb előkerülnek a vers titkai. Találkoztam egy költővel, Bella Istvánnal, aki Budapesten élt, faltam a verseit, és mégsem tudtam 2-3-nál többet megzenésíteni. Aztán egyszer elkerültem a szülőfalujába, hallottam a helyieket beszélni, és fél éven belül született István immár bennem élő verseiből egy teljes műsor.

Egyébként én ma is „őző” nyelvjárásban beszélek, főleg, ha felidegesítenek, vagy becsületemben próbálnak megsérteni.

Hosszabb időt töltöttem a Hajdúságban, hogy leszokjak róla. Montágh Imre tanár úrral jártuk az iskolákat nyelvhelyességi gyakorlatokkal, és én mutattam meg a példákat. Egyszer jöttünk hazafelé és a tanár úr megkérdezte: „Jóska, mondd már meg, Te szegedi vagy, vagy debreceni?”

-Sok költővel alakult ki az évek során bensőséges viszonyod.

-Gál Sándort kerestem fel kassai otthonában, hogy megmutassam neki általam megzenésített verseit. Kérdezte, mit tudok még felvidéki költőktől. Kulcsár Ferenc, Zs. Nagy Lajos, Tőzsér Árpád verseiből énekeltem neki. Érdeklődött, hogy az anyaországban kik a barátaim. Elmeséltem neki, hogy Buda Ferivel 1971 óta ismerjük egymást, ő küldött el Ratkó Józsefhez, így ismerkedtem meg a „Hetek” költőcsoporttal, majd a „Kilencekkel”, köztük Utassy Józseffel, és tőlük is mutattam egy-egy dalt. Buda Feritől énekelni kezdtem: „Foganni könnyű. Világra jöttem/suhogó kések között születtem”. És ekkor a szoba másik sarkában egy nagy támlájú, az utcafronti ablakra néző fotel megfordult. Egy gyűrött arcú férfiember ült benne. „Ez egy jó ritmus. Én tudok egy másikat: „Villamos vágtat, mintha vad futna/megadón fekszik alá az utca”. És Tőzsér Árpád 144 soros, Férfikor, így jöjj című versét ott egy ültő helyében végigmondta. Pedig elég másnaposnak tűnt, beszélgetésünket végigszundikálta, de amikor ezt a ritmust meghallotta, azonnal feleszmélt. Zs. Nagy Lajos volt…

-A közönséghez való kapcsolatod is egészen különleges, egyrészt ez a műfaj egy intim befogadást igényel, másrészt pedig tanítva verselsz iskolákban, énekelsz gyülekezetekben, de börtönökben is.

-Még a Kádár-rendszer idején volt egy váci általános iskolai tanár, aki bejárt órákat adni a fegyházba. Akkoriban a magyar büntetés-végrehajtásban még kötelező volt elvégezni a 8 általánost. Akkor már volt esélye az elítéltnek, hogy szabadulása után valamit tanuljon, vagy jogosítványt szerezzen. Az ő szervezésében jártam be rendhagyó magyarórákat tartani. Egy idő után már önállóan is mentem, majd az egyik nevelő megkérdezte, hogy van-e kedvem elmenni Tökölre, a fiatalkorúak börtönébe. Így adtak kézről-kézre, „kulturális bűnözőként”. Jött a rendszerváltás, és abban a csomagban, amiben a halálbüntetés eltörlését szavaztuk meg, benne volt a börtönbeli kötelező programok eltörlése, így a reggeli tornával együtt az iskolavégzést is kihúztuk a fogvatartottak alól. Tanulhatnak, de pénzért. De amikor belefért nekik az idejükbe, mert a súlyzót nyomják, miért nem a fejüket erősítik? Én azóta is csinálom, minden évben végig járom a magyar börtönöket, alapítója tagja vagyok Roszik Gábor lelkész úrral a Nemzetközi Börtönmissziós Társaságnak, létrehoztuk a börtönlelkészek egyesületét. Emellett nagyon fontos volt számomra a szociális intézetekhez való kötődésem: sok művésztársam, civil életből való ismerősöm lett alkoholista. Egy időben magam is rábíztam a felejtést a pohárra, amikor nehéz helyzetben voltam. Elmentem ezekbe az intézményekbe énekelni és beszéltem arról, hogy milyen akarat kell ahhoz, hogy ez elmúljon. Miután körberöhögtek, eszembe jutott Ady Endre, aki nagyon sokat kínlódott az alkohol-függőségével, és sokat írt is erről. A magyar Pimodán című prózai írásából vettem ki részleteket, költeményekkel egészítettem ki, így kialakult egy lánc az alkohol és a magyar ember találkozásáról. Ezt olyan átéléssel hallgatták a gyógyulni vágyó, gondolkodni akaró emberek, hogy még az orvosok, pszichológusok is meglepődtek az eredményességén.

Megértették, hogy „ferdült agyaknak mindig egy a sorsa”, tudták, hogy róluk van szó, és van kiút.

Mindennek megvan a gyönyörűséges tartalma és formája, amit egyeztetni lehet. Olyan ez, mint a szerelmespár első randevúja: a férfiember nagy, hosszú, kamaszos léptekkel vonszolja a lányt maga után, aki csak tipeg, de a harmadik sétánál a fiú már rövidebbeket lép, a kislány hosszabbakat. Ilyen a művész és a közönség kapcsolata is. Egy idő után megtanuljuk egymást. Amíg ezt fel tudom mutatni, addig nincs baj.

-Egész pályafutásod során megmaradtál függetlennek.

-Pályám első éveiben KISZ-építőtáborokban énekeltem, ezt időnként azóta is a szememre vetik, de hát akkor más táborok nem voltak. Aztán bekerültem a „rosszabbik oldalra”: miután látták, hogy előző évben végigjártam 80 építőtábort, az Országos Rendező Iroda „hiénái” szerveztek egy divatbemutatót, a Kék Csillag együttessel, három táncdalénekessel és velem, műsorvezetőnek pedig Komlós Jánost választották ki. A gyerekek pedig mindenkit fikáztak, engem is. Szörnyű volt, amikor ez a hivatalosan támogatott valami rátelepedett az ifjúsági kultúrára. Bár az előadóművészi működési engedélyem az ORI-hoz kötött, ezt a továbbiakban nem vállaltam.

Ellenben egyre több ifjúsági klub hívott. Egy okos kultúrpolitikus azt mondta, hogy addig jó a népművelők mellett önszerveződő kis csoportokat fenntartani, amíg egy hangadó köré gyűlnek. Akkor nekik otthont kell adni és máris nem kallódó fiatalok lesznek, hanem érdeklődésük alapján irányítható csoportok. Ezt rontotta el a KISZ, amikor a hangadókat elkezdték kulturális vezetőképző táborokba küldeni, hogy majd ott „megkapják az észt” és nem lesz a hatalommal konfliktus. A hangadó, aki szeretett sörözni, bratyizni, csajozni, egyszer csak azt vette észre, hogy részt kellett valamiben vennie, ami elől menekült. A kis közösség felbomlott, felülről kineveztek egy klubvezetőt… Aztán közeledett a „gengszterváltás”, ahogy utólag hívjuk. Lezsák Sándorral, a fiatal költő-tanáremberrel jóban voltunk, nagyon közel állt a szívemhez a Forrás című folyóirat – Buda Ferenc is idetartozott – nagyszerű szociológiai munkákat végeztünk, én is sokat segítettem nekik adatgyűjtésben, hiszen jártam a falvakat. Bács-Kiskun volt az a megye, ahol nem engedték felszámolni a tanyavilágot, mert a pártvezetés, köztük Pozsgay Imre, megértette, hogy éhen fog halni a város, mert eltűnnek az őstermelők által életben tartott piacok. Részt vettem a monori és lakitelki találkozók előkészítésében, a korai MDF megalakulásában. Sokat énekeltem a bős-nagymarosi vízilépcső elleni Dunagate-tüntetéseken, dolgoztam Solt Ottiliáékkal a SZETA-mozgalomban, ott voltam a „repülő egyetemeken”. Aztán amikor bejelentették, hogy az MDF párttá alakul, kiszálltam, mert művész nem lehet párttag.

Tisztelek minden olyan mozgalmat, amelynek tagjai képes más emberek érdekeiért saját egzisztenciájukat kockáztatni, de a tömegek egzisztenciájának kockáztatását már gyanakvással kezelem.

Az 1990-es választások előtt szinte az összes párt megkeresett. Mindegyiknek adtam a daloskönyvemből, hogy válasszák ki, melyeket, énekeljem, ha elmegyek egy gyűlésükre. Majdnem mindegyik ugyanazokat jelölte ki: a Zúgj, márciust, Juhász Ferenc Himnusz-töredékét, a Tiszta forrás, szép szót. Ott volt mottóként a „Határtalanul szeretem a hazámat”, amit Torgyán József, a kisgazdapárt vezérszónoka beszédeibe is befűzte. Akkor miben különböznek a pártok, ha a magyar költészet 100 verséből ugyanazt választják? Ha egy nemzet, egy költészet van, miért van ilyen sok párt?

-Hihetetlen ez az energia, amivel dolgozol. A hitedből merítesz?

-A Mit mondanak a virágok? című dalomban végigveszem az összes embertípust, még a szürkéket is, közben szakaszról szakaszra megy az életről szóló tudósítás. A refrén azonban így hangzik: „Fehér lila sárga piros kisvirág/és Isten mindenkire rátalál”. És ezt nem lehet a 60-as évekre visszavezetni, amikor divat volt virágot tenni a puskacsőbe, de a mostani ál-felebaráti szeretetre sem, mert egyre nehezebb elviselni, hogy én most kit szeressek: aki kimondja a magyar ember igazságát, vagy aki kimondja az Ember igazságát?

Végre sikerült megtudnom, hogy hányféle nemzetiségből vagyok, úgy 150 évre visszamenőleg. Rokonaim között van tót, lengyel – polák, ahogy nálunk mondták – nagyapám székely volt, egyik nagyanyám román, és talán még svábokat is lehet találni közöttük. De kiderült például, hogy egy Győr-Sopron megyei rokonom megkapta a Jad Vasem Világ Igaza kitüntetést – róla senki nem beszélt a családban, egy dalaimat gyűjtő, Prágában élő asszony talált rá, akinek Pozsonyban vannak rokonai. Hordjuk a vérünkben az egész Kárpát-medencét. Olvastam, hogy a keleti embereknek annál nagyobb a becsületük, minél több őst tudnak felsorolni, és ha erről beszélgetni kezdenek, egymást is ki tudják egészíteni. Ha ma ilyesmiről öt magyar 20 percig tudna beszélgetni, már nagyon dicséretes lenne, mert a nagyszülőknél tovább alig jut valaki. Én még tudok egyet s mást az ükapámról. Ha adna az élet még legalább tíz évet, megírhatnám a családom történetét.

Dinnyés Jóska legújabb programja a Versek birodalma – tizenkétszer tizenkettő születésnapi köszöntő hónapról hónapra, amelyben megzenésített versekkel idézi fel naptár szerint az ünnepelt magyar poétákat. A hanganyagot már számos magyar nyelvű rádió műsorára tűzte Torontótól Erdélyig…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Szépségkirálynő volt és az izraeli hadsereg katonája, majd szült négy lányt, 2024-ben pedig egy ritka stroke-ot kapott – A Csodanő, azaz Gal Gadot 40 éves
Először a külsejével (szépségversenyek), majd a kitartásával (katonaság), utána az agyával (egyetem), végül pedig a tehetségével (színészi karrier) bizonyította a világnak, hogy mindent el lehet érni az életben.


Gal Gadot 1985. április 30-án született az izraeli Petah Tikvában. Héberül a keresztneve „hullámot”, a vezetékneve pedig „folyópartot” jelent. Édesanyja, Irit Weiss testneveléstanár, édesapja, Michael Gadot pedig mérnök. Mindkét szülője Izraelben született, a család a vezetéknevét pedig a korábbi Greensteinről változtatták Gadotra. Az anyai nagyszülei holokauszttúlélők voltak. Gal egy interjúban elárulta, hogy „nagyon zsidó családi környezetben” nőttek fel a húgával, Danával együtt. Az ősei lengyel zsidó, osztrák zsidó, német zsidó és cseh zsidó származásúak. Gal a gimnáziumban kosárlabdázott, mivel már akkor elég magas volt, de főként a biológiát szerette.

Ambiciózus volt már gyerekként is, elmondása szerint a szülei arra tanították, hogy mindig koncentráljon arra, amit csinál, és legyen olyan, mint a ló, mert a lovak csak a közvetlenül előttük lévő útra összpontosítanak, ezért a szülők azt mondták neki: „Csak a saját utadra koncentrálj!”

18 évesen Gal az ország szépe lett, amikor megnyerte a 2004-es Miss Izrael szépségversenyt, majd részt vett a 2004-es Miss Universe megmérettetésen is Ecuadorban. Az InStyle magazinnak adott interjúban Gadot elmondta, hogy szándékosan próbált veszíteni (sikerült is), mert nem tetszett neki, hogy ilyen fiatalon híresség lett, ami miatt már üldözték a lesifotósok.

A szépségversenyeken való részvétel után csatlakozott az Izraeli Védelmi Erőkhöz, és két év kötelező katonai szolgálatot teljesített fitnesz- és harci oktatóként. A katonai szolgálatról így nyilatkozott: „Két-három évet adsz az életedből, ami nem rólad szól. Egy időre feladod a szabadságod. Megtanulod a fegyelmet és a tiszteletet. A katonaként átélt dolgok viszont felkészítettek a karrieremre is. 18 évesen úgy érzed, hogy a világ körülötted forog. A hadsereg megmutatja, hogy valójában nem így van.”

Egy sikertelen casting

A hadseregből való kilépése után Gal azonban még mindig nem a szórakoztatóipar felé vette az irányt, hanem inkább jogot és nemzetközi kapcsolatokat hallgatott a Reichman Egyetemen. Az első évének végén azonban felhívta őt egy castingigazgató, hogy jelentkezzen a Bond-lány, Camille Montes szerepére A Quantum csendje (2008) című filmhez. Gadot el is ment a meghallgatásra, ám nem járt sikerrel, mivel a szerepet végül Olga Kurylenko kapta meg. Galt azonban szerződtették egy izraeli tévésorozatba, a Bubotba. Illetve ez e meghallgatás segítette végül is ahhoz, hogy szerepet kapjon az első hollywoodi produkciójában…

2007-ben a 21 éves Gal részt vett a Maxim fotózásán, amelynek címe „Az izraeli hadsereg női katonái” volt. A New York Post címlapján is feltűnt, így beindult a modellkarrier.

2012 áprilisában a Shalom Life magazin már a világ 50 legtehetségesebb, legokosabb, legviccesebb és legszebb zsidó nője közé választotta, a modell Bar Refaeli és a színésznő Eva Green mögött, az 5. helyen.

Gadotot nemzetközi kampányokra kérték fel a Captain Morgan rum, a Gucci-parfümök és a Vine Vera bőrápolási termékek számára, valamint a Jaguar Cars autógyártó cégnek is reklámozott. A Gucci Bamboo parfümmárka, a Huawei okostelefonok és a Miss Sixty arca is volt. A Cosmopolitan, a Glamour, a Bride Magazine, az Entertainment Weekly, az UMM, a Cleo, a Fashion, a Lucire és az FHM magazinok címlapjain is sorra feltűnt. 2013-ban az éves modellgázsiját 700 000 dollárra becsülték, ami több volt, mint más híres izraeli modelleké, például Esti Ginzburgé és Shlomit Malkáé, bár jelentősen kevesebb, mint Bar Refaelié.

Karrier halálos iramban

Majd beütött a filmsztárság is. Ugyanaz a castingos, aki végül elutasította őt a Bond-film kapcsán, leszerződtette őt Gisele Yashar szerepére a 2009-es Halálos iram​​​​​​ című filmbe, a franchise negyedik részébe. „Szerintem a fő ok az volt, hogy a rendező Justin Linnek nagyon tetszett, hogy katona voltam, és szerette volna felhasználni a fegyverekkel kapcsolatos ismereteimet” – mondta ezzel kapcsolatban Gadot, aki maga hajtotta végre a kaszkadőrmutatványait is a filmben, ami végül nagy sikert aratott a 2009-es mozikba kerülésekor.

2010-ben aztán kapott egy kisebb szerepet a Kéjjel-nappal című akció-kalandfilmben Tom Cruise és Cameron Diaz oldalán, majd ugyanebben az évben a Párterápia című vígjátékban, amelyben Mark Wahlberg karakterének barátnőjeként tűnt fel.

2011-ben visszatért a Halálos iramban-franchise-ba, az Ötödik sebességben ismét Gisele-t alakította, ám ezúttal már Vin Dieselék csapatának tagja volt.

2013-ban, a 6. részben bújt harmadszor a karakter bőrébe, jó ideig utoljára…

A csodálatos Csodanő

A 2010-es évek közepén kapta meg eddigi karrierje legnagyobb szerepét, Diana Prince-ét, vagyis Wonder Womanét a Batman Superman ellen: Az igazság hajnala (2016) című filmben. A szerepre való felkészülésként kardvívás-, kungfu-, kickbox-, capoeira- és brazil dzsúdzsuculeckéket vett, a nézők és kritikusok pedig a szuperhősként nyújtott alakítását az egyébként alapvetően nem túl sokra tartott film egyik legjobb részének tartották.

Szintén 2016-ban egy kisebb szerepet kapott John Hillcoat (Az ajánlat, Az út, Fékezhetlen) akciófilmjében, a Tripla kilencesben, sőt, Kevin Costner, Gary Oldman és Tommy Lee Jones mellett is szerepelt ekkor a Beépített tudatban, Ryan Reynolds karakterének feleségeként. Majd jött egy vígjáték, a Kémek a szomszédban. Sűrű év volt.

A nagy áttörés mégis 2017-ben jött el, mivel ekkor vált végleg nemzetközi szupersztárrá a Wonder Womannel, amelyben végre-valahára főszerepet játszhatott, sőt, még abban az évben mozikba került Az Igazság Ligája is. Abban az évben Gal volt a legnagyobb bevételt hozó színésznő, 1,4 milliárd dollárt keresett a filmjeivel. A figyelemnek köszönhetően lehetőséget kapott a Saturday Night Live című kultikus tévéműsor vezetésére is.

A sztárság csúcsán

2019 októberében Gadot a férjével, Jason Varsanóval együtt megalapította a Pilot Wave nevű produkciós céget. Az InStyle magazinnak elmondta, a karrierje kezdetén az volt a célja, hogy szerepet kapjon színésznőként. Izraelben ez már sikerült is, így utána már arra pályázott, hogy szerepet kapjon színésznőként Amerikában. Ezt követően egy „jelentős szerepet” akart. Ez is összejött a Wonder Womannel, ezért most az a célja, hogy olyan történeteket meséljen el, amelyek számára fontosak, de egyúttal szeretne kialakítani egy saját stílust is.

2018-ban a Time magazin Gadotot a világ 100 legbefolyásosabb embere közé választotta, 2020-ban a Forbes pedig a világ harmadik legjobban fizetett színésznőjének rangsorolta, akinek az éves bevétele 31,5 millió dollár volt, ebből 20 milliót a Különösen veszélyes bűnözők (2021) című Netflix-filmben játszott szerepéért kapott, amely máig a streamingszolgáltató történetének legnézettebb filmje.

De játszott még a Halál a Nílusonban (2022), a Rachel Stone: Mindent vagy semmitben (2023), cameózott a Shazam! Az istenek haragjában (2023), a Halálos iramban 10-ben (2023) és a Flash: A Villámban (2023), legutóbb pedig idén márciusban láthattuk a botrányokkal tarkított Hófehérkében, amelyben a Gonosz Királynőként gonoszkodhatott egyet (pedig ez a szerepkör eddig nem volt jellemző rá).

2025 márciusában pedig felért a csúcsra, megkapta saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Legközelebb pedig az In the Hands of Dante című krimi-drámában láthatjuk majd (Al Pacino, Jason Momoa, Gerard Butler, Oscar Isaac, John Malkovich, Franco Nero és Martin Scorsese partnereként), illetve már forgatja a The Runner című akció-thillert Kevin Macdonald (Zuhanás a csendbe, Az utolsó skót király, A dolgok állása, A sas, Majd újra lesz nyár, Fekete-tenger) rendezésében, s amelyben egy befolyásos ügyvédet alakít, aki ide-oda rohangál Londonban, hogy kiszabadítsa az elrabolt fiát, miközben egy titokzatos telefonáló rejtélyes utasításait követi.

Életmentő műtét

Még a hadseregben ismerkedett meg a jövőbeli férjével, Jason Varsanóval, az Amszterdamból származó ingatlanfejlesztővel, méghozzá egy partin a sivatag közepén. „Egyenruhában találkozott velem először. Imádta. Még egy évem volt akkor hátra a szolgálatból” – emlékezett vissza erre.

2008-ban, a Halálos iram forgatásának egyik hétvégéjén Napa Valley-be utaztak, ahol Varsano megkérte a kezét. Ugyanezen év szeptemberében (28-án) pedig összeházasodtak az izraeli David Intercontinental Hotelben.

Tel-Aviv Neve Tzedek negyedében laknak, és már négy közös lányuk született: Alma (2011. november 5-én), Maya (2017. március 20-án), Daniella (2021. június 29-én) és Ori (2024. február 2-án).

Az Orival való terhességének nyolcadik hónapjában Gadotnál agyi vénás trombózist diagnosztizáltak, ami egy ritka típusú stroke (az összes stroke kevesebb mint 3%-át teszi ki). Galt azonnal kórházba szállították, ahol több órán át tartó sürgősségi műtéten esett át. Egy évvel később a Harper's Bazaar magazinnak elmondta, hogy a halálközeli élmény hálásabbá tette, így azóta jobban élvezi az életét, és minden nap emlékezteti magát arra, hogy lassítson, és a saját tempójában haladjon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Súlyos betegséggel küzd a magyar zenész – Albérletére sincs pénze, gyűjtést szerveztek érte
Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája rákkal küzd, ezért minden fellépését le kellett mondania. A zenekar most közösségi gyűjtést indított a megsegítésére.


Rozs Tamás, a Szélkiáltó együttes csellistája daganatos betegséggel küzd. A 64 éves zeneszerző, zenetanár és zeneterapeuta nyelvgyök-tumorral harcol, amely HPV16-tal fertőzött. Állapota miatt nem tud fellépni, így minden bevételi forrását elveszítette, és jelenleg anyagi segítségre szorul.

A Szélkiáltó együttes a közösségi oldalán tudatta a hírt. Mint írták: „Zenésztársunk és barátunk, Rozs Tamás sajnos nagyon beteg lett. Nyelvgyök-tumora van HPV16-tal, és jelenleg három kemoterápián és 35 sugárkezelésen esik át éppen.” A zenekar hozzátette:

„Szerencsére a ráknak ez a típusa jó eséllyel gyógyítható, de a gyógyulásig vezető út hosszú, és nagyon-nagyon megviseli a szervezetét.”

A betegség a hangját is érinti, amelyet – remélhetőleg csak ideiglenesen – elveszített. Emiatt főállású zenészként nem tud fellépni sem a Szélkiáltóval, sem színházi produkciókban, sem saját vagy közös előadóesteken, valamint az iskolai félállását is fel kellett adnia.

A zenekar kiemelte, hogy

„gyakorlatilag nincs bevétele, csak nagyon nehezen tudja finanszírozni az albérletét, a rezsijét és a napi kiadásait, ha nem támogatjuk őt a gyógyulásáig.”

Ezért arra kérik a közönséget, hogy aki teheti, támogassa Rozs Tamás gyógyulását a p’ARToló weboldalon vagy közvetlenül a megadott bankszámlaszámon keresztül.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Kár érte, kiváló ügynök volt... – Nem ez lesz a Marvel Öngyilkos osztaga, de mi is az a Mennydörgők*?
Akit az érdekelne, miért van csillag a film címében, ezt nem fogjuk elspoilerezni. Azt viszont, hogy megéri-e megnézni a Mennydörgőket* moziban, mindenképpen!
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. április 30.



Manapság halmozottan hátrányos helyzetből indul egy Marvel-film vagy sorozat. A Bosszúállók: Végjáték volt minden idők egyik legsikeresebb filmje, egy korszak lezárásának tekinthetjük, amit a Disney azóta se hajlandó elfogadni. Sorra jönnek ki a feleslegesnél feleslegesebb mozifilmek az egeres cég zászlója alatt. Talán az utolsó jó Marvel-mozinak nevezhető mű a Galaxis őrzői 3, illetve a Deadpool és Rozsomák. Mindkettő szinte kizárólag a nosztalgiafaktor miatt volt értékelhető – teszem hozzá, igazán ügyesen csinálták.

A Végjáték sok embernek a Marvel végét is jelentette, és azóta hiába próbálkoznak egy újabb főgonosz megteremtésén, ez azóta se megy.

Még a való élet is ellenük dolgozik, hiszen a kiszemelt Jonathan Mayors bántalmazási pere miatt majdnem mindent át kellett írni. 2025-re három projektet is beterveztek, az első az Amerika kapitány: Szép új világ meglehetősen közepes értékeléseket kapott, nekem sem jött be igazán, valahogy gyenge volt.

Folytatták cikkünk tárgyával, a Mennydörgők* -kel és minél közelebb kerültünk a premierhez, annál jobban vártam. Első előzetesek alapján egy szórakoztató szedett-vedett Bosszúállók hangulatot árasztott. Ha a DC világában lennénk, ez lehetett volna a James Gunn-féle Az öngyilkos osztag, ami nagy dicséret lenne... Majd a marketing gépezet felkapta a főszereplő Florence Pugh interjújában elhangzott félmondatocskát, miszerint a Mennydörgők* olyan lesz, mintha az A24 csinálna egy szuperhős filmet.

Erre nagyon ráfeküdtek a marketingesek és ez nagyon jól állt a projektnek. Amit kaptunk, az sok szempontból valóban hasonlít egy A24-filmhez, de sajnálatos módon nem tudták hozni az elvárt minőséget.

Akik nem ismernék az A24 stúdiót, ők főleg művész-/művészieskedő filmekkel támadják a mozinézőket, általában kiemelkedő minőség mellett visszafogott büdzsével. Nos, jelen helyzetben ebből szinte semmi sem igaz, a büdzsé részt hagyjuk, később lesz szó róla, a minőség pedig elég ingadozó lett.

De mi is a Mennydörgők*? Ha nagyon le akarom csupaszítani ez egy Marvel szuperhős-film a depresszióról. Semmi több. Négy, később öt főre duzzadt vesztesek csapata, akiknek nem csak szuperereje van, hanem szuper depressziója is. Mindenkinek megvan a maga szerepe a csapatban hozott traumáikkal a háttérben, amit a film folyamán próbálnak feldolgozni. Vegyük főszereplőnket, Yelenát (Florence Pugh), aki testvére elvesztése miatt került a padlóra, ám neki kell lennie a csapat szívének ez a kettő pedig erősen konfliktusban van egymással. Ott van Wyatt Russell Walker kapitánya, aki családi problémákkal küzd, miközben ő a csapat kinevezett pöcsfeje. Ava (Hannah John-Kamen) gyerekkori traumáit hozza a közösbe, ő a Szellem, aki a Hangya és Darázsban ugrált Paul Rudd idegein. Alexei (a mindig zseniális David Harbour) pedig igyekszik meglelni az igazi, régi önmagát, az ünnepelt szovjet szuperhőst.

Ez a kupac pszichiátriai eset kénytelen összeverődni egy küldetés erejéig, mert úgy tűnik valaki el akarja őket tenni láb alól.

Nem akarom lelőni a „poént”, mert így is alig van benne csavar. Felbukkan a felettébb gyanús Julia Louis-Dreyfus karakter, Valentina Allegra de Fontaine, akinek a neve elárulja, hogy ő bizony nem a jófiúk sorát erősíti. Amióta ez a szereplő bekerült az MCU-ba azóta tudjuk, hogy a szeme sem áll jól. Ez lehetett volna de Fontaine kiugró gonosz szerepe, ha értelmes forgatókönyv lett volna…

Ám sajnos semmi nem áll egybe. A film nem elég vicces ahhoz, hogy Az öngyilkos osztaghoz lehessen hasonlítani és nem elég komoly egy Tél katonájához. David Harbour láthatóan élvezte szerepét, teljesen túljátssza, és a hátán viszi a komikumot, ha valaki fogékony az ilyen humorra. Mellette ott van a véresen komolyan alakító Florence Pugh, aki élete legnehezebb időszakán megy keresztül, és ez a két hangnem valahogy nem találkozik.

Hiába a sok remek színész, akik jók együtt, ha nincs, ami egyben tartsa a csapatot. A forgatókönyv sem volt túl combos, de én egyértelműen a kormánykeréknél keresem a problémát.

Sokak felhúzták a szemöldöküket Jake Schreier rendező kinevezése láttán. A főleg TV-s és zenei klipes múlttal rendelkező szakember 2015 óta nem rendezett nagyjátékfilmet. Akkor is egy kis költségvetésű drámát Cara Delevigne-nyel. Nem az akciójeleneteiről és a sokszereplős szcénáiról híres rendező, az biztos. Most pedig kapott 150-200 millió dollárt, hogy 2 órában elmesélje mindenki személyes drámáját. Nincs igazán álleejtő akciójelenet, de még igazán maradandó kézitusa se. Van három kisebb „lövünk és megyünk” rész, egy értékelhető autós jelenet és egy fájdalmas CGI csata. Bevallom két órával a film után nem is nagyon emlékszem rájuk, pedig majdnem mindegyik benne volt az előzetesekben.

Akkor mi az értékelhető része? Nagyon jó a csapat közötti dinamika, még ha a hangnem nagyon is eltérő. A színészek ügyesen húzzák fel egymást, talán a kevesebb vászonidőt kapó Hannah John-Kamenen kívül szinte mindenki működik. Az üzenet is szép és világos: nem gondoltam volna, hogy 2025-ben a depresszió témájában fogok egy Marvel-filmet nézni. Ahol mindenkinek önmaga a legnagyobb ellensége. De végre az MCU körbeért és a főgonosz nem csak ugyanazzal a képességekkel rendelkezik, mint hőseink, hanem ténylegesen mindenki önmaga saját legfőbb ellensége. Igaz az üzenet bonyolultsága és összetettsége egy szerencsesüti jóslatával vetekszik, de legalább valami új!

Ám itt az a baki, amibe bele fog bukni sajnos a Mennydörgők*: ezt a történetet el lehetett volna mesélni egy könnyed kis 60 milliós kamaradrámaként is.

Így, ebben a formájában szinte lehetetlen, hogy a Mennydörgők* sikert arasson. Ha csak 150 millióba is került – ami valójában akár 200 millió plusz egy tetemes marketing költség – így minimum 600 millió dollárt kellene összeszednie a mozis karrierje alatt, hogy kihozza nullára a költségvetést. Én nagyon drukkolok nekik, de eléggé nehéz a helyzet a mozipénztáraknál. A negyedik Amerika kapitány is csak 400 millió környékén jár és nem is lesz az sokkal több. Pedig ott azért jóval nagyobb nevekkel operáltak, mint Schreier filmje.

Nagyon kár érte, ezt nem így kellett volna. Ha komolyabbra veszik, akkor azért lett volna jobb, ha viccesebbre, akkor pedig azért. Megvolt benne minden potenciál. Legalább a végére lazábbra veszik a hangnemet, szinte röhejes a lezárás, a stáblistás jelenetek pedig semmit nem adnak igazán hozzá a Marvel jövőjéhez, azon kívül, amit eddig is tudtunk.

Az igazság az, hogy akad rosszabb MCU mozi is, mégpedig nem is oly régről, de még így se tudom ajánlani jó szívvel a Mennydörgők*-et.

Egyszerűen nem tudok odaállni és azt mondani, hogy ez egy jó és szórakoztató film, nézd meg. Nincs igazán oka annak, hogy ezt nagyvásznon kelljen látni, elég megvárni a streaming premiert. Szenvedni a TV kisebb képernyőjén is lehet. Meglátjuk a Fantasztikus négyes milyen lesz, bár ezek után nem tudom miben reménykedhetek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Újraindul a Született feleségek
Az Onyx Collective új szereplőkkel és friss történettel rebootolja a sorozatot. A Lila akác közben ezúttal is titkok és feszültségek bontakoznak ki.


Lila akác köz címmel újraindul a Született feleségek világa.

A 2000-es évek egyik legnépszerűbb sorozata rebootot kap, ezúttal új szereplőkkel és friss történettel, de a jól ismert környezetben.

A sorozatot az Onyx Collective fejleszti, az írója Natalie Chaidez, aki korábban A légikísérő című szérián is dolgozott. A készítők között szerepel Kerry Washington is.

A Deadline információi szerint

az új történet „vicces, szexi, fekete humorú, rejtélyes szappanopera lesz a Született feleségek szellemiségében”.

A középpontban öt nagyon különböző karakter áll, akik egy idilli zsákutcában, a Lila akác közben élnek. Bár kívülről minden tökéletesnek tűnik – gyönyörű házak, boldog családok, csillogó autók –, a felszín alatt titkok húzódnak meg. A szereplők időnként inkább egymás riválisai, mint barátai.

A sorozat teljesen új szereplőgárdával készül, és a lap információi szerint egyelőre nem tervezik a korábbi karakterek visszahozását. Pedig Eva Longoria (képünkön) korábban úgy nyilatkozott, ő lenne az első, aki csatlakozna egy Született feleségek-reboothoz.

Az eredeti szériát Marc Cherry készítette, és 2004 és 2012 között futott Teri Hatcher, Eva Longoria, Felicity Huffman, Marcia Cross, valamint később Nicollette Sheridan főszereplésével. A történet egy barátnő tragikus halálával indult, amely után sorra derültek ki a közösség sötét titkai. Cherry többször hangsúlyozta, hogy nem szeretné folytatni a sorozatot, és az új változat munkálataiban hivatalosan nem vesz részt. A lap azonban egy forrásra hivatkozva azt írta, hogy mégis elképzelhető, hogy valamilyen formában bevonják a projektbe.

(via 24)


Link másolása
KÖVESS MINKET: