KULT
A Rovatból

Gyerekként egy szobában élt három férfivel, eltemette a feleségét és a lányát, és a festés teszi boldoggá – Pierce Brosnan 70 éves

Már Roger Moore után majdnem ő kapta James Bond szerepét, Timothy Dalton azonban kiütötte a nyeregből. Mégis övé lett Hollywood egyik legtartósabb házassága és karrierje.


A nyolcvanas évek éppen csak elkezdődtek, Pierce Brosnan pedig első feleségével, az ausztrál színésznővel, Cassandra Harrisszel épp a második jelzáloghitelüket vették fel a Wimbledonban lévő házukra, hogy a tengerentúlon, Los Angelesben próbáljanak szerencsét. 1980-ban aztán Brosnan a Hosszú nagypéntek című filmben debütált egy névtelen szereppel, ahol az „1-es számú ír férfit”, egy IRA-gyilkost alakított, aki fegyvert fogott a főszereplő Bob Hoskinsra. Egy évvel később pedig megkapta a főszerepet az Újvilági rapszódia (1981) című minisorozatban, amely az ír bevándorlásról szólt a nagy éhínség idején. Brosnan ezzel a portfólióval telepedett le Hollywoodban, és kibérelt egy használt fehér AMC Pacert heti 50 dollárért, hogy elguruljon vele az első meghallgatására.

Útközben azonban az autó lerobbant. Brosnan lesétált a Laurel Canyon dombjain a casting helyszínére. Megérkezett, felvett egy a fürdőnadrágot, és megszerezte a szerepet.

Természetesen még nem a 007-es titkos ügynökről van szó… A Remington Steele című tévésorozat meghallgatásának története ez, amelyben Pierce egy fiatal kalandort alakított, aki egy nyomozócégnél dolgozott. Az 1982 és 1987 között futott széria sztárrá tette őt az Egyesült Államokban, sőt azon kívül is. A sikert azonban később tragédia követte, 1991-ben ugyanis a felesége és három gyermekének anyja elhunyt petefészekrákban, mindössze 43 évesen. A továbblépés pedig nehéz volt.

Idegenekkel osztozott egy panzió szobáján

Pierce Brosnan Droghedában, Írország egyik legrégebbi városában született 1953. május 16-án, saját elmondása szerint pedig a felcseperedése nem volt túl vidám. „A gyerekkorom nagyon magányos volt” – árulta el a színész egy 1997-es interjúban. Ő volt az egyetlen gyermeke az ápolónőként dolgozó Could Smith-nek, és Thomas Brosnannek, aki ácsként kereste a kenyerét. „Egy kisvárosban nőttem fel Dél-Írországban. Nem ismertem az apámat. Egészen kicsi voltam, amikor elment, így az anyám és a nagyszüleim gondoskodtak rólam. Anyukám nagyon bátor volt. Merész lépéseket tett, hogy Angliában ápolónő lehessen. Egy jobb életet akart nekünk. Akkor jött csak haza, amikor tudott. Évente nagyjából kétszer.”

Következésképpen Pierce a nagyszülei gondjaira volt bízva. A haláluk után azonban sajnos a rokonok nem tudták magukhoz venni a kisfiút, ezért egy ideig egy panzióban élt.

„Egy Eileen nevű hölgyhöz küldtek lakni, akinek volt egy panziója a város egyik szegény negyedében. Neki voltak saját gyerekei, én pedig felköltöztem az emeletre a lakók közé, akik mind felnőtt, dolgozó férfiak voltak. Az egyikük a malomban melózott, a másikuk egy pénzintézetben. A szoba végében volt az én kis matracom, körülötte függönnyel, hogy ne jöjjön be a napfény, amikor a felnőttek megérkeznek” – emlékezett vissza a színész.

Brosnan 1964-ben, 11 éves korában költözött Londonba, hogy ott lakjon az anyjával és annak új férjével, William Carmichaellel. „Örültem, hogy újra az édesanyámmal élhetek. Végre volt egy anyukám!” – mondta évekkel később a filmsztár, akit a mostohaapja vitt el a moziba, hogy megnézze élete első Bond-filmjét, a Sean Connery főszereplésével készült Goldfingert (1964).

Az iskolatársai által csak "Írnek" becézett Brosnan hamar érdeklődni kezdett a humán tudományok iránt. A középiskolát 16 évesen hagyta ott, hogy a tekintélyes Saint Martins Facultyban művészetet tanuljon (illusztrátor szeretett volna lenni), később pedig három évig a King's Crossban található Drama Middle Londonban sajátította el az előadóművészetet, amelyben később olyan ismert színészek is megfordultak, mint pl. Colin Firth, Michael Fassbender vagy Emilia Clarke.

Házasság és temetés

A hetvenes évek második felében találkozott Cassandra Harrisszel. „Mielőtt észrevettük volna, már szerelmesek is voltunk” – vallotta be a színész. Harris ausztrál volt, de a kapcsolatuk kezdetén ő is áttette a székhelyét Londonba. Nem egyedül érkezett, volt két gyermeke, Charlotte és Christopher, akiket az apjuk halála után Brosnan nem habozott adoptálni: „Nem éreztem magam igazán apának, nem is voltam apa, egyszerűen csak Pierce voltam. Majd hirtelen én lettem Pierce papa. Azt szerettem volna, ha a gyerekeim rengeteg szeretetet kapnának az életükben, különösen, amíg gyerekek. Arra törekedtem, hogy megismerjék a szeretet igazi erejét” – nyilatkozta korábban a színész.

Brosnan és Harris 1977-ben házasodtak össze, Cassandra pedig 1981-ben Bond girl lett a Szigorúan bizalmas című filmben, Roger Moore partnereként. Ennek a szerepnek köszönhetően ismerkedett meg Brosnan Cubbyval, azaz Albert R. Broccolival, a franchise producerével.

1983-ban megszületett az első közös gyermekük, Sean Brosnan. Cassandra betegségét 1987-ben diagnosztizálták, mialatt Brosnan Indiában forgatta a Gazemberek című filmet. 1991-ben bekövetkezett halála után így a színész özvegyen maradt három gyermekkel. „Hogyan folytatod egy ilyen tragédia után? Lassan. Nagyon, nagyon, nagyon, nagyon lassan. Mert fáj. De fontos, hogy elviseld. Mert ez nem múlik el” – mesélte a gyász időszakáról.

Mivel Pierce nagy sikert aratott a Remington Steele című tévésorozatban, ez tulajdonképpen lehetőséget adott neki arra, hogy találkozzon az apjával, akit kisfiúkora óta nem látott. Thomas ugyanis felvette a kapcsolatot a fiával. Amikor újra találkoztak (egy írországi szállodában), az idősebb Brosnan bocsánatot kért Pierce-től, amiért elhagyta őt. A színész elmondása szerint együtt töltöttek egy vasárnapot, megittak néhány korsó Guinnesst, majd elváltak az útjaik: „Nagyon jól tudott fütyülni, és jót séltáltunk. Nagyjából ennyit tudok róla.”

Bond és az új szerelem

1994-ben Pierce élete gyökeresen megváltozott. Timothy Dalton után (aki mindössze két filmben alakította az MI6 ügynökét) ugyanis őt választották ki a következő James Bondnak.

A pletykák, miszerint ő lehet a következő 007-es, már évek óta keringtek a szakmán belül, igazából már a Remington Steele után őt akarták eleinte a producerek, de akkor végül túl fiatalnak találták, és Daltoné lett a szerep.

Két mozifilmmel és a franchise-on belül egy nagyobb szünettel (1989 és 1995 között nem mutattak be új Bond-kalandot) később azonban végre biztossá vált, hogy ő lesz James Bond ötödik megszemélyesítője. Végül 1995 és 2022 között 4 filmben (Aranyszem, A holnap markában, A világ nem elég, Halj meg máskor) alakította a legendás karaktert. Ez idő alatt, 1997-ben kapta meg saját csillagát a Hollywoodi Hírességek Sétányán.

Ugyanebben az évben (1994) Brosnan megismerkedett Keely Shаye Smith újságírónővel, miközben mindketten Mexikóban nyaraltak, és rögvest egymásba szerettek. 1997-ben megszületett első közös gyermekük, Dylan. 2001-ben házasodtak össze Írországban, és szintén abban az évben jött a világra a második csemetéjük, Paris. Brosnan és Smith Hollywood egyik legstabilabb párját alkotják jelenleg is, a kapcsolatuk immár 29 éve tart. A színész a házasságuk titkáról egy interjúban elárulta, hogy az a „mindennapi munkáról, az apró problémák megoldásáról, illetve egymás szeretetéről és kedveléséről” szól. 2003-ban azonban egy újabb szerencsétlenség árnyékolta be Brosnan életét: nevelt lánya, Charlotte ugyanabban a betegségben halt meg, mint az édesanyja, Casssandra, ráadásul majdnem ugyanannyi idősen, 42 éves korában.

Sosem tűnt el

James Bond megformálóit eddig nem igazán sújtotta szakmai átok. Ez azt jelenti, hogy ha a színészek esetleg nem is tudták ugyanazon a szinten tartani a népszerűségüket és sikereiket a szereptől való visszavonulás után, a süllyesztőben sosem tűntek el (kivétel ez alól a mindössze egy filmmel rendelkező George Lazenby, és talán Roger Moore-ról sem mondhatjuk el, hogy maradandót alkotott volna később).

Sean Connery, Timothy Dalton és Pierce Brosnan mindenesetre azután is kaptak remek lehetőségeket, miután szögre akasztották a kémes kütyüiket.

Brosnan például kasszát tudott robbantani a két Mamma Mia!-filmmel (2008, 2018), és a különféle blockbusterek (Percy Jackson és az olimposziak – Villámtolvaj, Black Adam) mellett dolgozott többek között Roman Polanskival (Szellemíró, 2010), Susanne Bierrel (Csak a szerelem számít, 2012), Edgar Wrighttal (Világvége, 2013), Roger Donaldsonnal (November Man, 2014), az Aranyszem után újra Martin Campbell-lel (Az idegen, 2017), legközelebb pedig a veterán Phillip Noyce (Halálos nyugalom, Férfias játékok, Végveszélyben, A csontember, A csendes amerikai) irányítása alatt készülő akciófilmben, a Gun Monkeysban láthatjuk, ami egyben a 2022 júliusában elhunyt James Caan utolsó filmje.

Prominens filmes díjakat sosem kapott (Oscarra eddig nem jelölték, Golden Globe-ra azonban már kétszer is: az 1985-ös Nancy Astor című minisorozat mellékszerepéért és a 2006-os Matador című film főszerepéért), ám ez őt egyáltalán nem zavarja.

És hogy mi a helyzet mostanság a 70 éves Brosnannel, ha épp nem dolgozik? Nos, jelenleg főként Hawaiin tölti a mindennapjait a feleségével. Visszatért élete első nagy szenvedélyéhez, a portréfestéshez, amelynek ideje nagy részét szenteli, sőt, a képeiből már kiállítást is rendeztek. A négy gyermekétől azóta négy unokája született, és mint minden büszke nagypapa, ő is gyakran oszt meg fotókat a kicsikről az Instagramon.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat
A hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.


A Svéd Királyi Tudományos Akadémia csütörtök délután hirdette ki, hogy

2025-ben Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat.

A közleményben megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

Krasznahorkai László 1954-ben született Gyulán, a román határ közelében. Hasonlóan távoli, vidéki közeg ad helyszínt első regényének, a Sátántangónak is, amely 1985-ben jelent meg, és irodalmi szenzáció lett Magyarországon, egyben az író nagy áttörését is jelentette.

A regény erősen sejtető eszközökkel mutat be egy nyomorúságos helyzetben élő lakóközösséget egy elhagyott termelőszövetkezet területén, valahol a magyar vidéken, nem sokkal a kommunizmus bukása előtt. 1994-ben Béla Tarr rendezésében film is készült a regényből. Innentől kezdve Krasznahorkai állandó alkotótársa lett a hozzá hasonlóan öntörvényű, fekete-fehér filmjeivel a nemzetközi színtéren is kultikussá vált rendezőnek. Egészen 2011-ig dolgoztak együtt, amikor a A torinói lóval lezárta mozifilmes életművét.

Műveit elismeréssel fogadták a kritikusok az Egyesült Államoktól Japánig. Az amerikai kritikus, Susan Sontag második könyve, Az ellenállás melankóliája (1989) után „az apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkait, W. G. Sebald pedig így írt róla: „Krasznahorkai víziójának univerzalitása a Holt lelkeket író Gogoléval rokon, s a kortárs irodalommal kapcsolatos minden kétségünket eloszlatja”. 1993-ban elnyerte Németországban az év legjobb könyvének járó díjat, a Bestenliste-Preist Az ellenállás melankóliája című regényéért.

A Háború és háború (1999) című regényben Krasznahorkai a magyar határokon túlra fordította a figyelmét: a szerény levéltáros, Korin élete utolsó nagy tettére készül, és Budapest pereméről New Yorkba utazik, hogy egy pillanatra a világ közepére állhasson. Otthon, a levéltárban egy kivételesen szép, régi eposzra bukkant visszatérő harcosokról, és abban reménykedik, hogy megismerteti a világgal. Krasznahorkai prózája ekkorra a hömpölygő szintaxis felé alakul: hosszú, kanyargó, pont nélküli mondatokkal, amelyek azóta védjegyévé váltak.

A regény írása közben több éven át keresztül-kasul utazta Európát. A mű megírásában legnagyobb segítségére Allen Ginsberg volt, akinek New York-i lakásában hosszabb ideig lakott, és baráti tanácsaival is segítette őt.

1990-ben Kelet-Ázsiában utazgatott, mongóliai és kínai élményeiről Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az Ég alatt című regényében számolt be.

2016 szeptemberében megjelent Báró Wenckheim hazatér című regénye, melyben a fókusz a hazatérésen van. Itt Dosztojevszkij „idiótája” születik újjá a reménytelenül szerelmes, szerencsejáték-függő báró alakjában. A báró tönkrement, és sok, Argentínában töltött száműzetéses év után hazafelé tart Magyarországra. Krasznahorkai László egész életművét összegző regénye apokalipszis és karnevál, érzékeny szatíra és dráma és tragikus zárlat, melyben mindenki megkapja a magáét: aki nevetni akar, nevethet, aki elérzékenyülni, az elérzékenyül. Előképe Gogol és Mikszáth, no meg az enciklopédikus Dante, aki e regény lapjain is feltűnik: szolnoki lakos, aki – fejben – erősen hasonlít a Dante nevű brazil balhátvédre.

2018-ban jelent meg az Aprómunka egy palotáért: bejárás mások őrületébe című műve, 2022-ben a Herscht 07769 című elbeszélése, 2024-ben pedig a Zsömle odavan című regénye. Legújabb regénye, A magyar nemzet biztonsága novemberben jelenik majd meg.

Krasznahorkai László számos díjat kapott a munkássága során, köztük tulajdonosa a legrangosabb magyar állami díjnak, a Kossuth-díjnak is. 1993-ban megkapta az év legjobb könyvének járó díjat Az ellenállás melankóliája című regényéért Németországban, valamint 2010-ben Berlinben megkapta a Brücke Berlin-díjat Seiobo járt odalent című elbeszéléskötetéért, ami németül is megjelent. 2014-ben elnyerte az America Award irodalmi életműdíjat, majd egy évvel később a nemzetközi Booker-díjat is. 2021 áprilisában neki ítélték meg az Osztrák Állami Díjat, 2022-ben pedig a Herscht 07769 című elbeszélésével elnyerte a Libri-díjat.

(via nobelprize.org, Wikipedia)


Link másolása
KÖVESS MINKET: