KULT
A Rovatból

"Nála a hangpróbák is másfél órás koncertek voltak" – találkozás Jarkko Arjatsalóval, a nemzetközi Leonard Cohen-közösség alapítójával

Volt egy tánc, Engem vársz, Forgass szerelem, meg természetesen Suzanne és Halleluja.


Ezek a dalok immár régóta a magyar kultúrának is szerves részei. Leonard Cohen költészetét, dalait mi is magunkénak érezhetjük, akár a világ bármely más pontjának nyitott szívű lakói. Érthető tehát, hogy a két éve elhunyt művész életművével az interneten át valódi nemzetközi közösséget hozott létre. Tagjai az idén éppen Budapesten adtak randevút egymásnak augusztus első hétvégéjén, amelynek a Mártonyi Éva vezette Leonard Cohen Club Hungary a gazdája.

A program központi helyszínén, a Budapest Jazz Clubban találkoztunk a finn Jarkko Arjatsalóval, aki 24 évvel ezelőtt teremtette meg e közösség alapjait, melynek azóta is lelke, motorja, a kétévenkénti „Leonard Cohen-események” fő szervezője.

- A legelső albumtól, 1967-től kezdtem gyűjteni Cohen felvételeit, és amikor megjelent a következő, azonnal lecsaptam rá, – meséli Jarkko – 1988-ban aztán végre élőben is láthattuk őt Helsinkiben, így vált teljessé a hozzá való kötődésem.

-Hét évvel később pedig létrehozta a https://leonardcohenfiles.com/ oldalt.

- Már 1984-ben feliratkoztam az angol Jim Devlin Cohen-hírlevelére. tíz évvel később azonban ez a fanzine megszűnt, és úgy gondoltam, szükség lenne egy olyan eszközre, amely folyamatosan figyelemmel kíséri Leonard tevékenységét, kapcsolatot tart a hallgatóival, olvasóival. 1994-ben még éppen csak beindult világszerte az internet, de már azon gondolkodtam, hogy jó lenne egy web-oldal erre a célra. Egy évig tartott, míg összegyűjtöttem annyi anyagot, hogy el lehessen indulni. A fiam, Rauli elkészítette hozzá a programot és 1995. szeptember 3-án született meg az oldal. Nem telt bele sok idő és e-maileket kezdtem kapni a világ minden tájáról, amelyben a Cohen-hívek azt írták: éppen erre vártak. És rögtön anyagokat is küldtek, cikkeket, fotókat, kevésbé ismert felvételeket, különböző helyi feldolgozásokat, és természetesen személyes élményeket is. Ezek felkerültek az oldalra, és egyúttal teret adtak a közreműködőknek az egymással való ismerkedésre is. Aztán 1998-ban kaptam egy e-mailt magától Leonard Cohentől, aki akkor már negyedik éve a kaliforniai Mt. Baldy Zen Központban élt buddhista szerzetesként. Rajtam keresztül üzente a világnak, hogy él és dolgozik. Ettől kezdve rendszeresen küldött az oldal számára írásokat, fotókat, rajzokat, kéziratokat.

- Mikor találkoztak először személyesen?

- Leonard 1999-ben elhagyta Mt. Baldy-t, és meghívta családomat Los Angelesbe. Számomra nagyon meglepő volt, hogy az az ember, aki tízezrek előtt lép fel, mennyire szerény, még azt is mondhatnám, hogy félénk magánemberként. Semmi nem volt benne az önmaguktól elszállt nagy sztárok allűrjeiből, sőt, érződött, hogy nagyon figyel az emberekre, a mások gondolataira. Elárulta nekem, hogy ő állandóan dolgozik, több tucatnyi notesze, jegyzetfüzete volt tele ötletekkel, dal- és verstervekkel, egyszerű feljegyzésekkel. Miután lezárta a zen buddhista tapasztalatot, ismét új utakat keresett. Nem sokkal találkozásunk után autóba ült, és egyedül ment végig Amerikán Los Angelestől Montrealig. Eltöltött egy kis időt szülővárosában, majd Mumbaiba ment, hogy az ősi indiai tanításokba mélyedjen el. Minden vallás nagyon érdekelte, válaszokat keresett bennük a maga számára. De ezen túl is rendkívül nyitott volt, nem létezett olyan ajtó, amit ne mert volna kinyitni. Imádta az élet minden oldalát.

- Volt-e valamilyen különleges élménye a találkozásaik során?

- Több turnéra is elkísértük őt, ilyenkor „all access” passzunk volt. Nemcsak a koncerteket nézhettük a színfalak mögül, hanem végigkövethettük az előkészületeket is. Cohen szinte alig evett a koncertek előtt, talán csak egy kis zöldséglevest egy szelet pirítóssal. Nagyon komolyan vette a hangpróbát, ezek önmagukban is teljes, legalább másfél órás koncertek voltak, mert mindennek tökéletesen kellett szólnia. Az esti előadás előtt rendszerint aludt egy órát, utána akár három óra hosszat is színpadon volt.

- Mi lehet a titka Leonard Cohen egyetemes hatásának?

- Bár az emberek többsége úgy ismeri őt, mint énekes-dalszerzőt, ő alapvetően költő volt, aki előbb csak verseket írt, aztán visszaadta a költészetet a zenének. Verseinek, dalszövegeinek számtalan rétege van, amelyekben mindenki megtalálhatja azt, ami róla, hozzá szól. Azt is megfigyeltem, hogy az emberek másképpen értelmeznek egy-egy Cohen-dalt, vagy verssort, ahogyan öregszenek, és sokan a saját életükkel élik meg az ő költészetét, amely még az 50-es években született, és hat évtizeden át gazdagodott. És az életmű még nem zárult le, hiszen októberben jelenik meg a The Flame című kötete, amelyet nem sokkal halála előtt fejezett be. Emellett leghíresebb dalainak refrénjei szövegükben is nagyon egyszerűek, könnyen megjegyezhetőek, és ezáltal fel tudják hívni a figyelmet egy-egy dal mélyebb tartalmára. Például a humorára, amelyet nem értettek meg azok, akik megragadtak a felszínen.

- És nem utolsósorban karizmatikus kisugárzás áradt belőle, annak ellenére, hogy sosem volt „nagy” hangja.

- Mindig alázatos és becsületes művész volt. Láttuk őt 1988-ban, 1993-ban, és az utolsó években, még akkor is az volt az érzésünk csupán, hogy „érettebb lett”, minden koncerten teljes önmagát adta. A hangjában benne volt az egész lénye, egyénisége – nem véletlen, hogy Kanadában megkapta a „legjobb férfi énekes” díját.

-Az idei, budapesti „Leonard Cohen-esemény” már a 11. a sorban. Sokkal többről van szó, mint a rajongóklubok találkozójáról.

- Igen, mindig is tudatosan kerültük a „rajongóklub” kifejezést, maga Leonard is úgy tekintett ránk, mint az ő munkássága köré kiépült közösségre. Rengeteg ember köszönhet neki tartós barátságokat, szerelmesek találtak egymásra az on-line fórumon és a különböző összejöveteleken. Az első nagy happeninget 2000-ben tartottuk Montrealban, azóta kétévenként tartjuk meg a Leonard Cohen Eventet, mindig más országban, és vannak, akikkel évek óta mindenütt találkozunk. A programokban pedig mindig megjelennek a helyi Cohen-hagyományok, előadóművészek. Így van ez Budapesten is, ahol a Budapest Klezmer Band és Falusi Mariann adott koncertet.

- Van-e olyan Leonard Cohen-dal vagy lemez, ami különösen közel áll Önhöz?

- Én is változom, öregszem, és ez kihat arra, hogy egy adott pillanatban mi szólít meg a legjobban. Leonard utolsó lemeze, a You Want It Darker különlegesen hatott rám, hiszen egy élet összegzését jelenti. A Suzanne-t azonban semmi sem tudja a szívemben felülmúlni.

Jarkkónak várhatóan sok dolga lesz a Cohen-örökséggel a következő egy évben, mert a már említett posztumusz kötet mellett várhatóan forgalomba kerül egy „utolsó utáni” lemez, amelyen a költő-dalnok szinte utolsó percéig dolgozott, és tervezik eddig ismeretlen koncertfelvételek DVD-megjelenését is. Azt azért a közösség atyja szerényen elhallgatta, hogy 2012 szeptemberében Leonard Cohen helsinki koncertjén külön köszönetet mondott neki munkásságának lelkiismeretes gondozásáért…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Meghalt Bakacsi Béla
A népszerű táncdalénekes felejthetetlen dalai mellett menedzserként többek között Presser Gáborral, Koncz Zsuzsával, Zoránnal és az R-Go-val is együtt dolgozott. 83 éves volt.
Malinovszki András - szmo.hu
2025. szeptember 23.



83 éves korában elhunyt Bakacsi Béla táncdalénekes, zenei menedzser – tudatta a művész Facebook-oldalán a lánya.

Bakacsi Béla 1942-ben született Újpesten. 1961-ben tűnt fel a Ki mit tud?-ban, ahol kategóriájának győztese lett. A következő évben képviselhette hazánkat a Helsinkiben megrendezésre kerülő Világifjúsági Találkozón (VIT) is. 1966-ban az elsőként megrendezett Táncdalfesztivál közönségdíjasa lett.

A 70-es években főleg külföldön kamatoztatta tehetségét. A rendszerváltás után megalapította az Akkord Kulturális Szolgáltató Irodát, koncertszervezéssel és menedzseléssel foglalkozott 2011-ig. Közben rövid ideig könnyűzenei könyvkiadással is. Együtt dolgozott többek között Komár Lászlóval, Zoránnal, Szigeti Ferenccel, Koncz Zsuzsával, Presser Gáborral és a Locomotiv GT-vel, a Fonográf együttessel, a V’Moto-Rockkal, a Hungáriával és az R-GO–val is.

Bakacsi Béla számos feldolgozást is énekelt: olyan dalokat ismerhettünk meg magyarul az előadásában, mint a mint a Quando-quando, O Sole Mio, Quando m'innamoro, a My Way vagy az Ave Maria.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Colin Farrell, Margot Robbie és a nulla kémia esete – A Mágikus, merész, meseszép utazás se nem mágikus, se nem merész, és a meseszéptől is távol van
Talán a Modoros, mesterkélt, mézesmázos utazás találóbb cím lett volna. Legalább a jó szándék megvolt…


A csak szimplán Kogonada művésznéven futó, szöuli születésű, amerikai rendező-forgatókönyvíró (aki Park Joong Eun néven született) új filmjét sokan várták, mivel számtalan videóesszéjével, rövidfilmjével, valamint az első két egész estés darabjával, a 2017-es Columbusszal és a 2021-es Búcsú Yangtóllal rengeteg rajongót szerzett a független filmes szférában. Ráadásul most nagy stúdiófilmet (Sony) forgathatott két világsztárral (Colin Farrell és Margot Robbie), méghozzá egy olyan zsánerben (romantikus fantasy), amelyhez abszolút megvolt az érzékenysége, és ami képileg is tágas játszóteret biztosít számára.

A Mágikus, merész, meseszép utazás lehetett volna a következő Az élet csodaszép (1946), Nagy hal (2003), Ház a tónál (2006) vagy Időről időre (2013).

Úgy tűnik azonban, hogy Kogonada csak akkor jó, ha ő maga írja a saját sztorijait, most először fordult elő ugyanis, hogy más szkriptjéből dolgozott: Seth Reiss eredeti forgatókönyve adta fel a leckét rendezőnknek, akinek bele is tört a bicskája a papíron minden bizonnyal mágikusnak tűnő, a vásznon azonban keményen feszengős giccsbe forduló történetbe.

David (Farrell) épp egy esküvőre készül, ám a kocsija kerékbilincset kap, egy gyanúsan elhelyezett röplap pedig egy furcsa autókölcsönzőbe vezeti, ahol Phoebe Waller-Bridge és Kevin Kline egy igen kínosan jópofizó, de legalább rettenetesen humortalan jelenetben rátukmálnak egy régi autót s hozzá egy GPS-t. Az esküvőn David megismerkedik Sarah-val (Robbie), és rögtön fellángol köztük valami, aminek persze ilyen gyorsan még nem engednek, így más férfi megy fel az est végén Sarah szobájába. Másnap azonban lerobban a lány kocsija, a személy szerint Davidhez beszélő GPS pedig arra utasítja, hogy vegye fel őt, majd különböző, a természetben álló ajtókhoz irányítja őket, amelyeken belépve valamelyikük múltjában találják magukat, az életük egy-egy fontos pontján, ami érzelmileg anno nagy hatással volt rájuk.

Szóval a címbeli utazás ezt a kis túrát fejezi ki, amelynek során egyik ajtótól autóznak a másikig, azokban újraélik életük egy korábbi fejezetét, két ajtó között pedig eszmét cserélnek az élményeikről, magukról, a párkapcsolataikról, a családjukról, az élethez való hozzáállásukról.

S talán mindeközben szövődik köztük valami komoly, ami már régen kijárt volna nekik.

Leírva tényleg nem fest rosszul, ebből azért valóban ki lehetett hozni valami mágikusat, merészet és meseszépet, ráadásul két csúcsszínészt sikerült megnyerni hozzá, akik amúgy bármit el tudnak játszani. Vagy mégsem? A kémiát, vibrálást kettejük között legalábbis nem sikerült érzékeltetniük…

A film első fele kifejezetten kellemetlen jelenetekkel bombázza a nézőt. Érezni, hogy Kogonada próbálja ezt az egészet megtölteni varázslattal (kapásból el kell engedjük a valóságot, szóval, ha valakinek ez nem megy, már itt elveszett), de inkább csak modoros és mesterkélt képsorok sorjáznak megállás nélkül.

Az iskolai musicalszcéna talán a csúcs, ami annyira cuki és jópofa akar lenni, hogy egyszerűen nevetségessé válik.

Mindennek tetejébe valamilyen furcsa oknál fogva a forgatókönyv tele van trágár beszéddel (lehet, hogy ezt akarta jelenteni a címbeli merész?), a káromkodásokat azonban egy ilyen műfajú film idegen testként veti ki magából, és csak fokozza a nézőkben már erősen felgyülemlett zavartságot.

Szerencsére azért pozitívum is akad, hiszen Kogonada egyáltalán nem tehetségtelen filmes, ő még egy ilyen félrement projektben is képes megvillanni, még ha csak egy rövid időre is. A Mágikus, merész, meseszép utazás második fele már sokkal nézhetőbb, ha úgy tetszik, jobb, mint az első, ekkorra kezdenek elfogyni a kínos cukiskodások és álbölcsességek, valamint a felesleges trágárkodás, sőt, időnként néhány egészen szép és megható jelenetet is kapunk.

Az egyik ilyen, működő drámai mélységgel bíró, jól megírt pillanat a kórházi beszélgetés David és az apja (Hamish Linklater) között, David születésekor.

Vagy említhetnénk még Sarah és az anyja (Lily Rabe) közös jelenetét is. Szomorkásak, de őszinték, és nem hatnak álságosnak. Kár, hogy nem ilyenekkel volt tele a film.

A Mágikus, merész, meseszép utazás az év egyik nagy, akár Oscar-várományos filmje is lehetett volna az alkotókból kiindulva, épp ezért nagy csalódás, hogy végül egy ízig-vérig giccses és hamisan merengő, a nézőkből foggal-körömmel könnyet kicsikarni próbáló kudarc lett belőle.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A Pogány Induló új klipjében Marsi Anikó is feltűnik
Szirmai Marcell hatalmas stábbal készült új produkciója máris komoly nézettséget ért el, és a legfelkapottabb zenék toplistájára került.


A szegedi születésű Szirmai Marcell, művésznevén Pogány Induló új klippel jelentkezett. A Fonogram- és Artisjus-díjas magyar rapper egy nap alatt máris felkerült a legfelkapottabb zenék listájára, kedd este már a harmadik helyen állt.

Legújabb, sokszereplős klipjében egy rövid időre feltűnik Marsi Anikó is, aki egy tévéhiradóban beszélt arról, hogy Szirmai Marcell egy borfesztiválon "vállalhatatlanul" viselkedett.

A kommentelők szerint a dal és a klip is "zseniális, brutál, ütős" lett.

VIDEÓ: Pogány Induló - Lelkem, Nyugodj!


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A lúzerek visszatértek: Gary Oldman bandája a legjobb kémcsapat a képernyőn!
Az Utolsó befutók ötödik évada feszült, fekete humorral átszőtt kémthriller, amely egyszerre szórakoztató és hátborzongatóan aktuális. Gary Oldman és a vesztesek csapata újra az Apple TV+ egyik legnagyobb dobásává teszi a sorozatot.
B.M.; Fotók: imdb.com - szmo.hu
2025. szeptember 27.



Az Apple az elmúlt években sorra bizonyította, hogy a streamingpiacon az egyik legbiztosabb kézzel nyúl a sorozatokhoz. Kínálatában alig találni melléfogást, újra és újra képes meglepni a közönséget minőségi, izgalmas és szórakoztató produkciókkal, akár egy sorozat sokadik szezonjában is.

Legújabb példája ennek az Utolsó befutók című brit kémthriller sorozat, amely immár az ötödik szezonját kezdte meg és még mindig frissnek, újszerűnek, sőt kifejezetten relevánsnak hat.

A sorozat Mick Herron regényeinek adaptációja, amelyet Will Smith (nem az amerikai filmsztár, hanem a brit író-producer) vitte képernyőre. Smith már több díjat is besöpört a munkájáért, teljes joggal: sikerült valami egészen különlegeset és szórakoztatót létrehoznia. Az Utolsó befutók egyszerre kémthriller, társadalmi szatíra, fekete humorral átitatott dráma és akciófilm. Egy olyan egyveleg, amely elsőre talán furcsának tűnhet, de működik, méghozzá zseniálisan.

Az ötödik évad már a nyitójelenetével felhívja magára a figyelmet. Egy szélsőjobboldalinak tűnő merénylő tüzet nyit egy londoni téren, több embert megöl, majd maga is áldozattá válik. A terrorcselekmény szervezői iktatják ki, nehogy beszélni tudjon. Az MI5, vagyis a „Park” természetesen azonnal vizsgálódni kezd, de a néző számára még nem világos, miként kapcsolódik ez a véres incidens a sorozat főszereplőihez. És kik is ők? Nem a klasszikus hősöket kapjuk, hanem az MI5 számkivetettjeit: a hibázó, megbízhatatlannak tartott, lecsúszott ügynököket, akiket egy külön osztályra száműztek. Ők az „utolsó befutók”, azok, akiket csak olyan feladatokra küldenek, amelyeknek látszólag semmi tétje sincs és senki nem akarja megcsinálni.

Nem csinálnak mást, mint unalmas adminisztráció és egyéb mások által lenézett munkák.

A banda vezére Jackson Lamb, akit Gary Oldman alakít. A színészóriás minden gesztusával és morgásával bizonyítja, miért tartják az egyik legnagyobbnak a szakmában: a szánalmasan cinikus, folyton dohányzó és alkoholizáló főnök figurája egyszerre taszító és szerethető. Nem törődik sem a munkájával, sem a beosztottjai munkájával, mégis van benne valami, ami miatt követni akarjuk. Mellé érkezett már az első évadban River Cartwright (Jack Lowden), aki azt hitte magáról, hogy tökéletes ügynök, ám gyorsan rá kellett jönnie, hogy ő is csak egy fogaskerék a selejtes gépezetben.

Az új szezonban rögtön egy gyilkossági kísérlet borzolja a kedélyeket. A csapat IT-zsenijét Roddy-t (Christopher Chung) el akarja ütni egy kocsi, de amekkora lúzer, ebből természetesen semmit nem fog fel, azt hiszi csak véletlen. Nem is tudja, milyen veszélyben van. A kollégája, Shirley (Aimee-Ffion Edwards) elkezdi követni a férfit, és sejti, hogy itt valami komolyabb dolog lehet a „baleset” mögött. Valószínűleg össze fog kapcsolódni a nyitó lövöldözés és a kockasrác elleni merénylet a folytatásban.

Ez a kettős narratíva ügyesen vezeti a nézőt. Tudjuk, hogy van valami nagyobb kép, de a részleteket apránként adagolják a feszültség fenntartására.

A sorozat egyik legnagyobb erénye, hogy bármikor be lehet kapcsolódni. Bár az állandó nézők nyilván értékelik a finom utalásokat és a karakterek hosszabb ívét, minden évad önálló regényen alapul, így kvázi új történetként is élvezhető, csak a szereplők és a múltjuk azonos. Ez a struktúra az Amazon PrimeVideo-s Reacherhez hasonlít, ott sem kell feltétlenül elölről neki kezdeni, de mégis gazdagabb élményt ad, ha ismerjük a múltbeli kudarcokat és sérelmeket.

Érdemes megjegyezni azt is, mennyire ügyesen bánik a játékidővel az Utolsó befutók. A mostani sorozatok gyakran rövidítik a részeket, a stáblisták, főcímek és előző részek tartalmából rengeteg időt elvesznek és az amúgy 40-50 perces epizód könnyen 30 perc környékére kerül. Erre legékesebb példa a Peacemaker és az Alien: Föld egyes részei. Ám itt valódi, feszes 40 percet kapunk, sallang nélkül. Az első rész inkább felvezetés, de pont annyira tartja fenn a figyelmet, hogy tűkön ülve várjuk a folytatást.

Az Apple TV+ a közelmúltban óvatosabb lett bizonyos kényes témákkal, például a Jessica Chastain főszereplésével készült The Savant premierjét is elhalasztották, mert túl közel állt Charlie Kirk elleni merénylet narratívájához.

Az Utolsó befutók esetében azonban nem volt ilyen habozás, pedig a történet szintén érzékeny terepre merészkedik. Itt valószínűleg a fekete humor és a szatirikus hangnem ad védőernyőt a cenzúra ellen, a sorozat bátran kimondja és kifigurázza mindazt, amit más produkciók inkább kerülnek.

A színészgárda továbbra is kifogástalan. Oldman minden jelenetét uralja, de ez nem nehéz, bármiben elnézem a színészt, játsszon akár törpenövésű mozgássérült gyengénlátót (létező film egyébként a 2002-es Kisördögök). Jack Lowden és a felesleges ügynökök, Rosalind Eleazar, Tom Brooke, Saskia Reeves vagy Christopher Chung is erős alakítást nyújtanak.

Visszatér Kristin Scott Thomas is, aki az MI5 igazgatónőjeként hozza a tőle megszokott hideg eleganciáját.

Feltűnik Ruth Bradley, James Callis (minden Battlestar Galactica rajongó szíve megdobban, ha képernyőn láthatjuk a színészt), sőt új belépőként Nick Mohammed is, aki egy látszólag gyengekezű polgármestert alakít. Mohammedet sokan a szintén Apple TV+-os Ted Lasso-sorozatból ismerhetik. Ez a sokszínű társulat a biztosítéka annak, hogy sosem unjuk meg a karakterek közti feszültségeket és dinamikát.

Az Utolsó befutók ötödik évada méltó folytatása egy már közel tökéletes kémthrillernek. Van benne minden, ami kell: feszült politikai háttér, szórakoztató és emberi karakterek, kiszámíthatatlan fordulatok és bőven adagolt fekete humor.

Az egyetlen csalódás talán az, hogy az epizódokat hetente kapjuk, így nem lehet egyben végigdarálni az egész évadot.

De talán pont ez teszi izgalmassá, minden héten megkapjuk a várakozás élményét. Az AppleTV+ pedig ismét bizonyította, hogy ritkán hibázik és az Utolsó befutók a legjobb bizonyíték erre. Ráadásul, úgy hírlik még két évadot berendelt a streamingszolgáltató, tehát biztosan lesz hetedik évadunk is a selejtes ügynökök társaságában.


Link másolása
KÖVESS MINKET: