UTAZZ
A Rovatból

450 ezer forint lett volna egy éjszaka ebben a Birodalmi lépegetőre emlékeztető, elhagyatott katonai erődben

Kihajóztunk a második világháború döbbenetes maradványaihoz, a Maunsell-erődökhöz. Ezek egyike ma a világ legkisebb országa, saját pénzzel és útlevéllel, a másikból pedig luxusszállodát alakítottak volna ki, ahová helikopterek fuvarozták volna a vendégeket.


Amikor először hallottam a világ legkisebb, bár el nem ismert országáról, a Sealand hercegségről, azonnal szerettem volna filmet készíteni róla. Csakhogy se létra, se lift nem visz fel a hatalmas, olajfúró-tornyokra emlékeztető platformra, ami az Északi-tengeren áll, az Egyesült Királyság partjaitól néhány kilométerre. Egy csörlőre akasztott függőhintán lehet megközelíteni, ami bevallom, nem vonz annyira. Még nem mondtam le a látogatásról, de időt kérek.

A létesítmény eredetileg egy haditengerészeti erőd volt, és az U1 Roughs nevet viselte. Két, 26 méter átmérőjű, 120 méter magas betongyűrűre erősítettek fel kosárlabda pályányi acéllemezt. Nemcsak a tetőn rendezkedtek be, hanem a lábak felső részében is van 5 szint, ami lakható. A második világháború után néhány évvel kivonultak a katonák,

az elhagyott erődből pedig kalózrádiót csinált Roy Bates volt brit őrnagy. Annyira megtetszett neki a hely, hogy feleségével itt alakította ki az otthonát, aztán úgy gondolta, lehetne ez egy külön ország, 1967-ben kikiáltotta a hercegség függetlenségét, és kinevezte magát hercegnek.

Egy évvel később őfelsége kormánya egy kisebb hadihajót küldött a platformhoz, csakhogy Bates és emberei néhány figyelmeztető lövéssel és Molotov-koktéllal megvédték magukat.

Ezután Nagy-Britannia bírósághoz fordult, de általános megdöbbenésre az első fokú bíróság arra jutott, hogy nem illetékes a vitában, mivel az erőd nemzetközi vizeken áll. Bates ezt úgy értelmezte, hogy a bíró gyakorlatilag legitimálta a hercegségét. Bár a világ egyetlen állama sem ismerte el Sealand függetlenségét,

Bates az ítéleten felbuzdulva kidolgozta "országa" alkotmányát, készített saját zászlót, himnuszt, sőt, arany és ezüst pénzérméket is veretett.

1978-ban azután egy német üzletember holland és német zsoldosok bevetésével elfoglalta Sealandet, és foglyul ejtette Bates fiát. De ő gyorsan verbuvált egy másik zsoldossereget és visszaszerezte hercegségét.

Bates családi cége sokat keresett azon, hogy havi 1500 dollárért golyóálló betonnal védett szervereken biztosított helyet különböző weboldalaknak, 2006-ban azonban a szerverpark egy tűzben megrongálódott. Később szóba került, hogy ide települ a Pirate Bay internetes cég, a Wikileaks, vagy egy kaszinó, de egyikből sem lett semmi.

Bates 2012-ben, 91 évesen hunyt el, most fia, illetve ma már két unokája viszi tovább a címet és e különleges hely gondozását. Sealand-nek ma papíron 3oo lakója van. Van hét szobájuk, amit turistáknak adnak ki. Bár hivatalosan továbbra sem ismerik el a hercegséget, de ez a tulajdonosokat nem érdekli, ahogy azokat sem, akik állampolgárságot vagy nemesi rangokat kérnek tőlük.

Nézzen szét a hercegségben!

A Sealand otthonául szolgáló erődöt egy különcnek tartott építőmérnök, Guy Maunsell tervezte a második világháborúban. Ilyenekből négyet építettek, mindegyiket az Északi-tengeren helyezték el. 1942-ben született három 7-tornyos változat is, amiket a Temze torkolatánál, a parttól hat mérföldnyire telepítettek. Ezekből az egyik nem túl messze van angliai otthonunktól.

Első lépésként ezt a Maunsell-erődöt látogattuk meg.

Whitstablenél ültünk egy hajóba, hogy közelről is lássuk a tengerben álló hadi csodát, ami bármennyire is hasonlít a Birodalmi lépegetőkre, nincs rá bizonyíték, hogy ez mozgatta meg a Star Wars készítőinek fantáziáját.

Fotók: Elek Krisztián

Negyed óra alatt értünk oda. Menet közben megtudtuk, hogy a második világháborúban a Temze torkolatánál azért volt szükség ezekre az erődökre, mert innen lehetett jól védeni Londont és a hajókat, amelyek oda vitték a szükséges szállítmányokat. A mindössze 40 nap alatt felépült U6 Red Sands fő feladata is a légvédelem volt, és innen riasztottak, ha az ellenség támadott.

A Temze torkolatában álló erődök mindegyikében hét torony volt. Egyben működött az irányítóközpont, a körülötte lévő hatot pedig hidak kötötték hozzá. A leghosszabb átjáró 47 méteres volt. Négy torony tetejére légvédelmi ágyút szereltek. Egyben raktározták a lövedékeket, egynek a tetején pedig egy hatalmas, majdnem egy méter átmérőjű reflektor volt.

Az erődök sikeresen teljesítették feladatukat. IU6 Red Sands tornyaiból például 22 repülőgépet lőttek le, megsemmisítettek harminc V1-es rakétát célbaérés előtt, és megrongáltak egy tengeralattjárót is.

Fotó: Belicza Bea

Amikor odaértünk, azt láttuk, hogy a rozsdásodó, egyre több helyen hiányos tornyok között már nincs egyetlen híd sem. Sirályok lakják, emberek nagyon ritkán mennek fel az egyetlen biztonságos toronyba, amelyet elkezdtek felújtani.

Elsőre ijesztő látvány, hogy mindig van egy apró mozgás, a torony még akkor is rezeg, ha nincs vihar. Ha nagy szél volt, akkor nem is hagyhatta el senki az építményt.

Az 1942-ben épült erődben kezdetben 120-an voltak, 1943 végén 180-an, majd a háború legaktívabb szakaszában 230-an zsúfolódtak össze. A szűk hely miatt az ágyak folyamatosan foglaltak voltak, forró váltásban cserélődtek bennük az épp nem szolgálatban lévők.

Egy ilyen börtönszerű ketrecben, körbevéve vízzel, különösen megterhelő lehetett az élet. A rendkívül egyhangú, hosszú tétlenség után hirtelen kellett akcióba lendülni, ha jött a támadás. A katonák hat hét szolgálat után tíz nap pihenőt kaptak a szárazföldön, mielőtt újabb másfél hónap következett.

A kétszintes toronyban volt kádas fürdőszoba. Aggregátor biztosította az áramot, szenes kályhával fűtöttek. Az erődben javitották a fegyvereket is. Volt egy lift, amivel a szárazföldről érkező ételeket, felszereléseket felvitték, de a lövedékeket például kézzel kellett felcipelni a tetőre.

Történész ámul, milyen tökéletes múzeum lehetne itt

A második világháború után csökkentett állománnyal, de fenntartották az erődöket, egészen 1956-ig.

Ekkor lehetett igazán unalmas itt élni. A tengeren feladat nélkül folyamatosan készenlétben állni komoly küzdelem. Egy kutató szerint a katonák festettek, rajzoltak, kötöttek, faragtak, kártyáztak vagy épp a sirályokkal játszottak, hogy elüssék az időt. Például egy madzag két végére kötöttek ételt és odadobták a madaraknak. Volt egy kis kötélhúzás a levegőben, és fogadtak, melyik sirály nyer.

Miután a katonákat végül kivonták,

a magukra maradt erődöket sorra foglalták el kalózrádiósok a 60-as években.

Az U6 Red Sands tornyaiban a Radio King kezdett 64-ben. Fél évig működött, majd átvette a Radio 390. Ők 1967-ig adtak műsort, amíg be nem záratta a kalózrádiókat kormány.

A magánkézben lévő Sealanden kívül az U6 Red Sands a legjobb állapotú megmaradt erőd. A többit baleset vagy az idő tette tönkre, illetve leszerelték.

A Red Sands megmentésére azonban külün csapat alakult, Projekt Redsands néven. Azon dolgoznak, hogy biztonságosan látogathatóvá tegyék a létesítményt, és megmutassák, hogy épült, hogyan működött évtizedekkel ezelőtt. A felújítás három éve kezdődött. Biztonságosabbá tették az egyik tornyot, és pótolták, szigetelték az ablakokat. Ez 3-5 fokkal melegebbé tette a helyet. Azonban úgy tűnik, a csoport jelenleg csak pénzt gyűjt a következő fázishoz, egyelőre a levelekre sem válaszolnak.

Az elmúlt évtizedekben több kalandvágyó ember felmászott ide, volt aki még tüzet is rakott, további károkat okozva. Akkor vették le az utolsó létrát is, hogy ne lehessen felelőtlenül felmászni.

A CNN szerint pár éve komolyan felvetődött, hogy luxushotelt csinálnak a második világháborúból itt maradt, futurisztikus erődből.

44 szobát alakítottak volna ki, amelyekben éjszakánként ezer fontért, vagyis 45o ezer forintért lehetett volna megszállni. Azt tervezték, hogy a vendégek helikopterrel érkeznek majd, az egyik tornyon lett volna a leszállópálya.

A projekthez még egy katari befektetőt is találtak, azonban ő később visszalépett. Így egyelőre nem tudni, lesz-e pénz a luxushotelre, és ha igen, meghagyják-e az egyik tornyot múzeumnak.

Az erőd közelében van egy másik erőd, ami innen is látszik. 2005-ben itt próbálta ki egy művész, Stephen Turner , hogy milyen 36 napot egyedül tölteni. Meg akarta tapasztalni az elszigeteltséget, a magányt.

Azt mondja, különleges élményei is voltak. Egy alkalommal például tisztán hallott hangokat, pedig nem volt ott senki. Utólag úgy gondolja, a hangokat messzebbről hozhatta oda a víz, végigvisszhangozhattak a torony üreges lábain, és felerősödhettek a dobozszerű lakótérben.

Arról is beszélt, a tornyok csak emberi szemmel tűnnek sivárnak, elhagyottnak. A kormoránok például rendszeresen használják halászat közben, ott pihennek és alszanak.

Turner örül, hogy meg akarják őrizni a második világháborús emléket, és múzeumot szeretnének belőle kialakítani, ugyanakkor a természetben szerinte semmi sem örök, és lehet, hogy ezeknek a tornyoknak is az lenne a sorsuk, hogy visszasüllyedjenek a sós tengerbe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Szigorúbb szabályok jönnek januártól: ezeket kell az autóban tartani, ha külföldre utazol
Spanyolországban például az elekadásjelző háromszög helyett már jelzőfényt kell majd használni. Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.


Több európai országban január 1-től változnak a kötelező autós felszerelésekre vonatkozó előírások – írta a Blikk.

Spanyolországban 2026-tól minden sofőrnek elektromos jelzőfényt kell használnia a klasszikus elakadásjelző háromszög helyett.

A készülék narancssárga, minden irányból látható fényt ad, az autó tetejére kell tenni, és GPS-en keresztül továbbítja a jármű pontos helyét a mentőszolgálatoknak.

Csehországban egyszerű a lista: kötelező az elakadásjelző háromszög, a fényvisszaverő mellény (legalább a vezetőnek) és az elsősegélycsomag. A pótkerék a legtöbb autónál kell, de nem kötelező, ha van defektjavító és tömítő készlet, vagy ha az autó defekttűrő abroncsokkal fut.

Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Szlovéniában minden utasnak viselnie kell a fényvisszaverő mellényt, ha műszaki hiba miatt kiszáll a kocsiból. Franciaország külön kér még egy tételt: az autóban alkoholszondát is kell tartani.

Horvátországban és Lengyelországban kötelező felszerelés a tűzoltókészülék.

Ausztriában az elsősegélycsomagot védőtokban kell tartani, és a mellények színe nem hasonlíthat a rendőrség által használt mellények színére.

Alapszabály, hogy az elakadásjelző háromszögnek használatra kész állapotban kell lennie. A B típusú elsősegélydoboz az MSZ 13553 szabvány szerint 5 évig őrzi a sterilitását, és steril kötszereket, gumikesztyűt, ollót és egyéb alapvető eszközöket tartalmaz. A láthatósági mellényt az utastérben, könnyen hozzáférhető helyen kell tárolni (nem a csomagtartóban), és minden utas számára rendelkezésre kell állnia.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Ez a világ legrosszabb helye az utazó vlogger szerint, aki az összes országban járt már
Drew Binsky szerint kész őrület az a főváros, ahol a legrosszabb élményeit szerezte. De azt is elmondta, melyik országot tartja a világ legszebb helyének.


Egy amerikai utazó youtuber a világ összes országában járt már, tapasztalatait pedig meg is osztotta a követőivel. Drew Binsky egyik videójában azokat a helyszíneket sorolta fel, ahol a legrosszabbul érezte magát.

Guinea fővárosa, Conakry áll a listája élén, ahol a legkevésbé érezte jól magát. Épp egy katonai puccs kellős közepébe csöppent, amikor a guineai fővárosba érkezett, ahol állítása szerint a korrupt rendőrök folyamatosan zaklatták.

„Körülbelül 10 perce sétáltunk az utcán, és máris megállított két rendőr” – mesélte a vlogger, aki szerint az egész város egy őrület. „Ez messze az egyik legkevésbé kedvelt helyem a világon. Nem csak a puccs miatt, amikor is a rendőrök nagy pajzsokkal és golyóálló mellényben sorakoztak az utcákon, mintha háború készülne kitörni.”

Az utazó vlogger tapasztalatait alátámasztja, hogy 2021-ben valóban katonai puccs döntötte meg a kormányt az országban, ami feszült közbiztonsági helyzetet teremtett.

Binsky szerint a város ráadásul unalmas, büdös és szemetes, az emberek pedig barátságtalanok, egy étteremből például egyszerűen kitessékelték.

A legrosszabb helyszínek listájának második helyezettjeként a csádi fővárost, N’Djamena nevezte meg, ahol szintén összetűzésbe keveredett a rendőrséggel, és az utcán egy késsel felfegyverzett férfi támadt rá. Ennek ellenére a városnak adna egy második esélyt a világjáró vlogger. A harmadik legrosszabb élménye az indiai Delhihez kötődik, ahol a szmogtól és a kaotikus forgalomtól szenvedett, és csak arra tudott gondolni, mikor hagyhatja el végre a várost.

Hogy megmutassa, nem csak negatív tapasztalatai vannak, Binsky elárulta, hogy

a Fülöp-szigeteket tartja a legszebb helynek a világon, ahol „minden megvan, amit csak egy országban kívánhat az ember”.

Azt is elmondta, hogy a legkevésbé Líbiában, Haitin, Afganisztánban, Guineában és Szomáliában érezte magát biztonságban, ahol több utazása is „nagyon ijesztő” volt.

A guineai élményeit ebben a videóban foglalta össze:

A youtuber egyébként természetesen Magyarországon is járt, nem is egyszer.

Budapestet Európa egyik legjobb városának tartja, és minden alkalommal beleszeret, amikor visszatér ide.

„Számomra Budapest magában foglalja mindazt, amitől szerintem egy város élvezhető lesz. Barátságos emberek, sok kávézó, bár és szórakozóhely van itt. Olcsóbbak minden, mint Nyugat-Európában. Lenyűgöző építészeti látványosságokat találunk a Duna két oldalán. Finom és kiadós ételeket lehet enni, és nagyon bájos utcákon lehet sétálni. Ez a hely egyszerűen gyönyörű és varázslatos minden szempontból” – mondta el egy 2019-es videójában, amelyben a magyar főváros kevésbé ismert érdekességeit fedezi fel.

Via LADbible


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
A kecskesajttól a vadlúdig: lassú pillanatok a főváros közelében
Budapestről szabadulnál egy-két napra? Tele van a környék lehetőségekkel. Két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk.


Az ősz talán a legszebb időszak a természetben. Ilyenkor a legjobb túrázni, sétálni, szabad levegőn lenni.

És van ennek az időszaknak még egy nagy előnye: novemberre általában lelassul minden. Kevesebben utaznak, így se a városban, se a természetben nincs nagy tömeg.

Nemrég egy sajtóúton vettem részt, ahol két nap alatt több, Budapesthez közeli helyet is felfedeztünk. Mindegyik desztináció remek példa volt arra, hogy mennyi különleges élmény vár csupán egy órányira a fővárostól.

Piliscsév - Apis Farm és Pincefalu

A túra első állomása az Apis Farm volt, ami nem egy klasszikus turistalátványosság, hanem egy működő családi gazdaság, ahol testközelből lehet látni, hogyan készülnek a tejtermékek (elsősorban kecskesajtok), hogyan élnek az állatok, és milyen az, amikor a fenntarthatóság nem elmélet, hanem mindennapi gyakorlat.

Az Apis Farm sajtjai nemcsak helyben népszerűek, hanem többször részesültek már komoly szakmai elismerésben. Idén, a Sajtkészítők Egyesülete által megrendezett országos sajtversenyen három termékük is dobogós lett – a kecske camembert bronzérmet, az érlelt kecske krémsajt ezüstöt, míg a natúr érlelt kecskesajt aranyérmet nyert. Ez is mutatja, hogy valóban kivételes minőségű, gondosan készített termékekről van szó.

Aki pedig szívesen megkóstolná ezeket, vagy felfedezné a többi kistermelő portékáját, annak érdemes vasárnaponként ellátogatni az Apis Farm termelői piacára. A legfrissebb programokról, kiállítókról és kínálatról mindig a piac Facebook-oldalán található aktuális információ.

Néhány perces sétára található a farmtól a Pincefalu, ahol közel háromszáz présház és pince sorakozik egymás mellett.  A közeljövőben itt túraközpont is épül, amely új találkozóhelyet kínál majd természetjáróknak, csoportoknak, kutyásoknak.

De addig még kiélvezhetjük itt az igazán csendes, békés őszi napokat, ezzel a fenséges tájjal körülvéve.

Ha valaki szeretne egy kis friss levegőt, egy vidéki piacot, néhány mosolygós arcot és igazi, lassú tempót – Piliscsév remek választás.

Hilltop Borbirtok és Étterem – Panoráma és borélmények Neszmélyen

Innen Neszmélyre vezetett az utunk, a Hilltop Borbirtokra. Itt hétvégente többnyire esküvők zajlanak, ami nem is csoda, hiszen a helyszín minden részlete tökéletesen alkalmas egy ilyen eseményre.

Aki azonban hétköznap érkezik (mint ahogy mi is), egy csodás panorámával kísért ebédet vagy vacsorát költhet el itt.

A borászat és az étterem kínálata tökéletesen kiegészíti egymást. Az étlapon klasszikus, komfort fogások szerepelnek, amikhez készségesen ajánlanak kísérő italt is.

Ahol tényleg minden részlet tökéletes - a

tatai Platán

Tata igazi ékköve a Platán. A komplexum gerincét a vendéglátás és a szállás adja, melyek mindegyike a legmagasabb színvonalat képviseli. A Platán Gourmet Étterem Magyarország első és egyetlen vidéki két Michelin-csillagos étterme. Pesti István séf vezetésével a tíz- vagy tizenkét fogásos degusztációs menü elegánsan ötvözi a keleti és nyugati ízeket, követve az évszakok állandó változását.

A komplexum másik kulináris egysége, a Platán Bisztró a kortárs magyar konyhát képviseli, és elnyerte a Michelin Guide Bib Gourmand elismerését, amellyel a kalauz a mérsékelt áron elérhető, kiváló minőséget jutalmazza. A séf Mogyorósi Donát, aki 2023-ban került a Platán Bisztró élére.

A szálláshely, a Platán Udvarház pedig 2025-ben elnyerte a One Michelin Key minősítést. Ezt az elismerést csak egy olyan, egyedi karakterrel rendelkező helynek ítélik oda, amely a maximumot nyújtja a szolgáltatásban.

Ezt a tökéletes egységet számos más, mesterien kidolgozott részlet teszi teljessé. A Platán Pék pékség például egy 1800-as évek óta működő hagyományt folytat: a kenyereket nagy gondossággal, kizárólag kovászt, lisztet, sót és vizet felhasználva készítik, és a friss pékárukkal látják el a komplexum éttermeit és szálláshelyét is.

Mindemellett náluk a fenntarthatóság sem csupán divatszó: saját energianáddal fűtenek, a pékség és a cukrászat napenergiával működik, a konyhákban használt zöldségek és a hús egy része pedig a saját kertészetből és Angus marhafarmról származik. A pihenést és a programot olyan egyedülálló élmények teszik teljessé, mint az e-bike túrák, a privát hajókázás az Öreg-tavon, vagy a várárokban kialakított Mirror Spa részleg.

A mi vacsoránk most a Platán Bisztróban volt, és azt hiszem itt ettem életem egyik legjobb kacsás főételét. De persze az előétel és a desszertpult sem okozott csalódást. És a társaság többi tagja is halálosan szerelmes lett a Platánba ez alatt a pár óra alatt.

És talán ez furcsán hangozhat, de engem a reggeli nyűgözött le a legjobban. Kicsi, hangulatos térben volt felterítve. És bátran állíthatom, hogy minden csak a legjobb minőségben. Friss tojásételek, csodás kenyérfélék, péksütemények, finom desszertek.

Itt került pont az i-re, és ebből látszik az, hogy a legapróbb részleteket sem hanyagolják el.

Másnap reggel a Tatai Öreg-tó partján sétáltunk még egyet, és beszélgettünk arról, hogy mitől ilyen különleges ez a hely.

A tó környezete nemcsak gyönyörű, hanem természetvédelmi szempontból is kiemelt: minden évben leengedik a vizet, hogy megtisztuljon és megújuljon az élővilága, a halászat után pedig a sekély vízfelület ideális pihenőhelyet kínál a vadludaknak és más vonuló madaraknak. Ez az egyik legfontosabb megállóhelyük az egész térségben, ezért Tata különösen figyel a természet nyugalmára: még szilveszterkor sincs tűzijáték, hogy ne zavarják az itt pihenő madarakat.

A vadludak látványa ilyenkor ősszel és télen is lenyűgöző, és ennek a csúcspontja a minden évben megrendezett Tatai Vadlúd Sokadalom, ami idén november 29-én várja a látogatókat.

Ez az esemény nemcsak a madárbarátoknak kötelező program, hanem mindenkinek, aki szereti a természetet és azt a különleges látványt, amikor több ezer vadlúd egyszerre emelkedik a levegőbe az Öreg-tóról.

A Tatai Vadlúd Sokadalom hivatalos oldalán megtalálható a rendezvény részletes programja, és november 16-tól webkamera is elérhető, melyen bárki élőben követheti az Öreg-tó madárvilágát. Az oldalon egy aktuális egyedszámláló is működik, amely folyamatosan mutatja, hány vadlúd tartózkodik éppen a tavon. Amikor ezt a cikket írom, 13 100-nál járunk.

Közeleg az év végi hajtás, szóval lehet, hogy pont itt az ideje, hogy rápihenj egy kicsit.

Családdal vagy barátokkal, aktívan vagy a wellnessben relaxálva: több száz szálláshely kínál kedvezményes őszi csomagokat egészen november 30-ig.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Kantábria: Gaudí korai remeke, az őskor Sixtus-kápolnája és egy extra állatkert
Az egyik legzöldebb spanyol tartomány a természet kedvelői számára maga a paradicsom, emellett igazi csemegéket tartogat az őskori művészettől az ultramodern építészeti alkotásokig.
Csémi Klára - szmo.hu
2025. november 18.



A Spanyolország északi részén fekvő Kantábria rendkívül előnyös természeti adottságokkal rendelkezik. Az Atlanti-óceánra néző,

280 km hosszan elnyúló tengerpartján szemet gyönyörködtető, sziklás és homokos öblök váltakoznak, hegyvidékét gyorsfolyású folyók, látványos szurdokok, 2000 méter feletti hegycsúcsok tagolják.

A kettő között húzódó széles sávon dús növényzettel borított völgyek és domboldalak húzódnak, bármerre nézünk, mindent a zöld szín határoz meg.

Szemben az óceánnal

Kantábria az egyik legkisebb spanyol autonóm közösség (5321 km²), területe Spanyolország egészének mindössze egy százalékát teszi ki. Lakosainak száma 590 ezer fő, központjában, Santanderben 170 ezren, vonzáskörzetével együtt 300 ezren élnek. Éghajlata óceáni, területének 40%-át 700 méternél magasabb hegyvidék borítja. Mészkőhegyei gyomrában több mint 9000 barlang rejlik, amelyek közül hatvanban találtak őskori leleteket. Legmagasabb pontja a Torre Blanca (2617 m), déli részén ered Spanyolország egyik legbővizűbb folyója, az Ebro.

Város a Vizcaya-öböl mentén

Ahogy észak-spanyolországi utunk előző két állomása, Baszkföld és La Rioja esetében, Kantábriára is igaz, hogy időjárása az Atlanti-óceánnak köszönhetően kiegyenlített, tavasztól késő őszig kellemes idő jellemezi. Ez manapság az utazást tervezők számára éppúgy fontos, hívogató körülmény, mint a fejlett infrastruktúra. E téren sincs hiány: a tartomány településeire, a hegyi falvakba, a tájvédelmi területekre (a tartomány 30%-a ilyen), köztük az UNESCO világörökségi helyszíneire ingyenes autópályákon, jó minőségű utakon lehet eljutni.

A tartomány fővárosa, a 180 ezres Santander önmagában sok látnivalót tartogat, egyben remek kiindulópont a vidék megismeréséhez. Különlegessége, hogy hosszan elnyúlik a Vizcaya-öböl mentén, központi részétől eltekintve többnyire nem a dombok felé, hanem oldalirányban terjeszkedik.

Képgaléria: Santander belvárosa(Fotókért kattints a képre)

Az élet központja mindig is a kikötő volt, amely a 14. században Kasztília egyik fő tengerészeti bázisává lépett elő – akárcsak a királyság déli és keleti részén Sevilla és Barcelona. Az Ibériai-félsziget északi részéről innen indultak az első hajók Amerikába, a spanyol gyarmatbirodalom területére. Majd amikor a szárazföld felé megépült az első vasút, a város akkora forgalmat bonyolított le, hogy Spanyolország Liverpooljaként emlegették. A lendület 1900-ig tartott: virágzott a kereskedelem és az ipar, és egyre erősebbé vált a felemelkedő polgárság.

A kikötő körül kialakult történelmi városmagból sajnos kevés maradt fenn, mivel 1941-ben az erős szél által táplált tűzvész a házak javát elpusztította. Mégis érdemes nekivágni: az újjáépített területen, egy 500 méteres sugarú körben (Anillo Cultural) nemcsak a városháza tekintélyes tömbje, a 13. századi katedrális, a modern fesztiválpalota, a szecessziós stílusban épült központi piac és több elegáns tér kapott helyet, hanem számos múzeum is; az üzletsorok, éttermek és kávézók, a sugárutakat övező épületek a spanyol nagyvárosok hangulatát idézik.

Egy 21. századi alkotás – a Centro Botín

A belvárossal szemben, az öböl partján magasodik a város egyik büszkesége, a 2017-ben átadott Botín Központ. A két, együttesen több mint tízezer négyzetméteres, „cölöpökön” álló ultramodern épület oldalról repülő csészealjnak, szemből pedig akár egy hatalmas nyitott könyvnek is tűnhet, amelyet átjár a fény. Egyik szárnyában többszintes kiállítótér, ajándéküzlet és kávézó, míg a másikban 300 fős előadóterem, több kisebb oktatóhelyiség és műterem kapott helyet.

A két épületszárnyat könnyű fémhidak és üvegezett lépcsősorok kötik össze, ami tovább fokozza a légies hatást. A fémesen csillogó külső felület, minden részlet és színárnyalat az átláthatóságot, a víz és a levegő egységét, közelségét hangsúlyozza. Alkotói, a párizsi Georges Pompidou Központ tervezője, a Pritzker-díjas olasz Renzo Piano és a spanyol Luis Vidal arra törekedtek, hogy a központ természetes egységet alkosson környezetével, az előtte elterülő hatalmas víztükör és a mögötte húzódó város képével.

Képgaléria: Santander, Centro Botín, El Sardinero (Fotókért kattints a képre)

A multifunkcionális létesítmény rövid idő alatt a város szimbólumává vált. Létrejöttét a Banco Santander alapítványa finanszírozta, akárcsak azokat a felszíni átalakításokat, amelyek megfelelő perspektívát és méltó környezetet teremtenek az emblematikus épület számára. Annak érdekében ugyanis, hogy tágas parkra, és ne forgalmas sugárútra nézzen a lábakon álló üvegpalota, az autóforgalmat a felszín alá, egy alagútba terelték, és kibővítették a parkot, megőrizve a benne lévő értékes fákat.

Királyi miliő

A Botín Központtól valamivel távolabb található a santanderiek egyik kedvenc tartózkodási helye, az El Sardinero. Így nevezik a városnak azt a széles és hosszú, sárga homokos partszakaszát, ahol a környező utcáktól két lépésre strandolni lehet, és strandolnak is.

A strandolás „intézménye” a 19. század második felében jött divatba azután, hogy II. Izabella királynő többször idelátogatott, hogy kúrálja bőrbetegségét. A századfordulóra Santander a felső tízezer kedvelt tengerparti üdülőhelyévé vált, egymás után nőttek ki a földből a villák és a kúriák. Sétányok, szállodák és fürdőházak épültek, megnyílt a kaszinó, egyszóval létrejött mindaz, ami e tehetős réteg szórakozását szolgálta.

A lendület tovább folytatódott, miután a közeli Magdaléna-félszigeten a város nászajándékaként 1912-ben felépült XIII. Alfonz király nyári rezidenciája, és a királyi család 1930-ig itt töltötte a nyarakat. Újabb szállodák épültek, átadták a lóverseny- és a lovaspólópályát, Santander elegáns üdülőhellyé nőtte ki magát.

Az eklektikus stílusban épült királyi palota, a Palacio de la Magdalena napjainkban kedvelt esküvői helyszín. Falai között nyári egyetem működik, az év többi részében pedig rendezvényeknek, konferenciáknak ad helyet. Elegáns, parkosított környezetével épp úgy kötelező látnivaló, mint a kikötő köré épült belváros.

Képgaléria: Santander, Palacio de la Magdalena, világítótorony (Fotókért kattints a képre)

Festménycsodák az őskorból

Kantábria az őskőkori művészet egyik központja, területén több mint hatvan olyan barlangot tartanak nyilván, amelyekben 10.000-36.000 évvel ezelőtt keletkezett barlangrajzokat, festett és falba vésett képeket találtak. Az első és mindmáig a leghíresebb közülük a Santandertől 30 km-re lévő Altamira-barlang, amely egyszerűen kihagyhatatlan látnivaló!

A barlangot és a benne lévő ábrázolásokat 1879-ben fedezte fel egy amatőr spanyol paleontológus, Marcelino Sanz de Sautuola, aki, tudván a barlang létezéséről, egy alkalommal őskori eszközök keresésére indult. Még a barlang előtt tartózkodott, amikor beljebb merészkedő nyolcéves kislánya, María észrevette a barlang tetejére festett ugró, hempergő és fekvő bölények, mamutok, vadlovak, szarvasok és vaddisznók képét, és felkiáltott: „Nézd papa, bikák!”

A férfi tudományos közleményben publikálta felfedezését, azt azonban a kor tudósai határozottan elutasították. A barlangképeket egyesek hamisítványnak, mások ókori eredetűnek tartották, eredetiségüket csak akkor – 14 évvel Sanz de Sautuola halála után – ismerték el, amikor 1900 körül Dél-Franciaország területén több hasonló barlangot találtak.

A felfedező igazát később igazolták a szénizotópos kormeghatározó eljárások, amelyek szerint a barlang festményei, az emberiség történetének első műalkotásai időszámításunk előtt 15.000 és 12.000 között jöttek létre, és a magdaléni kultúra idején élt ősemberek gondolkodását, életét tükrözik. Elkészítésükhöz faszenet és földfestékeket, vas-oxidot és okkert használtak. A finomra zúzott alapanyagot többnyire vízzel keverték össze, ezt vitték fel ecsettel vagy az ujjukkal, követve az ábrák kőbe karcolt körvonalait.

Az Altamira-barlang mennyezetén lévő alkotások mennyisége és minősége valóban elképesztő. Nem véletlenül került fel elsőként, 1985-ben az UNESCO világörökségi listájára, amit 2008-ban a környék kilenc további barlangja követett.

Képgaléria: Altamira-barlang (Fotókért kattints a képre)

A barlangtól kétszáz méterre épült fel az Altamira Múzeum, itt láthatók az eredeti barlangrajzok élethű másolatai. Azért „csak” a másolatok, mert a tömeges érdeklődés – az évente ideérkező több százezer látogató lélegzete és testhőmérséklete – megváltoztatta a barlang mikroklímáját, és a barlangrajzok fokozatosan veszítettek eredeti szépségükből. Ennek megakadályozására átmeneti bezárásokkal és a látogatók számának korlátozásával próbálkoztak, de ez nem volt elegendő. Így alakult ki az a gyakorlat, hogy az eredeti barlangot manapság csak a kutatók látogathatják, és rajtuk kívül hetente mindössze öt szerencsés személy, azok, akik elérték a korlátozáskor meghirdetett várólista elejét.

A múzeumban a látvány épp olyan belső térben és olyan élénk színekkel tárul elénk, mint amilyent a kis María 148 éve megpillantott. A rekonstruált barlang legcsodálatosabb része ez a Nagyteremként elnevezett rész, amelynek mennyezete vörös, fekete és okkersárga állatképekkel és szimbólumokkal van telefestve és -vésve. A látvány lélegzetelállító. Pontosan kivehető az arányos méretekkel ábrázolt sokféle állat – bölény, vadló, szarvas és mamut – minden testrésze, mozdulata. Olyan az egész, mintha egy film kockáit látnánk egymás mellett. A szomszédos folyosón folytatódik a wow-hatás, ahol a barlang egy másik, szűk részének mása látható: az, ahogy az ősember a barlang egyenetlen falán, azt megfaragva, megcsiszolva egy-egy emberi koponyát, maszkot vagy állatfejet alakított ki.

A páratlan leletet a francia Joseph Déchelette, a kor neves archeológusa az őskori művészet Sixtus-kápolnájának nevezte. A barlangot felkereső Pablo Picasso pedig leszögezte: „Az Altamira után minden dekadensnek tűnik.”

Zöld Spanyolország

España Verde – a beszédes elnevezés azt az ökoturisztikai összefogást takarja, amelyet Spanyolország négy Atlanti-óceánnal határos északi autonóm közössége, Baszkföld, Kantábria, Asztúria és Galicia hozott létre. Kínálata ezek természetvédelmi területeit, nemzeti parkjait és az UNESCO geopark minősítésű részeit öleli fel. A lelassulást, szemlélődést lehetővé tevő, több mint 2000 km hosszú útvonal nemcsak a geológiai és természeti látnivalókat érinti, hanem a kulturális és az épített örökség főbb állomásait is – az érintetlen öblöktől a szárazföld belsejéig.

Nyaraló, színes kerámiaruhában

Kantábria másik gyöngyszeme Antoni Gaudí nevéhez fűződik. A világhíres katalán építész mindössze 30 éves, amikor megbízást kap arra, hogy tervezzen nyári rezidenciát egy tehetős, Kubában meggazdagodott jogász és politikus számára a mind divatosabb tengerparti nyaralóhelyre, Comillasba. A pénz láthatóan nem volt akadály, a fantázia szabadon szárnyalhatott, ennek eredményeként a háromszintes épület sokféleképpen tükrözi megrendelője egyéniségét. Mivel agglegény volt, a ház lakószintjére mindössze egy hálószoba került, a természet- és zeneszeretetét pedig az üvegház és a nappaliként is funkcionáló zeneszoba szolgálta ki.

Az épület, amely szembetűnő megjelenése után kapta az El Capricho (Szeszély) nevet, Gaudí első önálló munkája. Mindössze két év alatt, 1883-1885 között készült el modernista stílusban, számtalan utalással leendő tulajdonosának két szenvedélyére, a zenére és természetre. Ez alaposabb szemlélődés eredményeként válik érzékelhetővé, az épületet ugyanis tetőtől talpig ragyogó, színes kerámia borítja, nem is akárhogyan. A falakon élénksárga napraforgófejek és zöld levelek futnak körbe egymás felett öt sorban, a kottavonalakat utánozva. Az ólomüveg ablakokon és az oszlopfőkön állatfigurák, virágok és növények láthatók, a kovácsoltvas erkélyeken és balkonokon hangjegyekre és zenei kulcsokra emlékeztető alakzatok kanyarognak.

A háromszintes, 720 négyzetméteres, minaretszerű toronnyal megtoldott épület Gaudí orientalista korszakának egyik kiemelkedő darabja. Igényes anyagokkal dolgozott: a márványlapok Olaszországból, a kandallók Angliából érkeztek, a helyiségeket kubai tölgyfából készült kazettás mennyezet borítja; kivéve a zeneszalont, ahol az akusztika volt az elsődleges szempont. Mindent átjár a fény, valamennyi díszítő elem, praktikus megoldás és faragott bútor Gaudí végtelen kreativitását bizonyítja.

Képgaléria: Gaudí első önálló alkotása, az El Capricho (Fotókért kattints a képre)

Egyszerre zoo és szafaripark

A tartomány egy másik, a maga nemében ugyancsak páratlan helyszíne a Santandertől 15 km-re lévő Cabárceno Természetvédelmi Park, amelynek óriási, 750 hektáros területén egyáltalán nem a megszokott körülmények között láthatjuk az állatokat. Ez ugyanis egy állatkert és egy szafaripark elegye, amely 1989-ben jött létre egy felhagyott, külszíni fejtésű vasbánya területén. A kezdeteket jellemző Marsbeli táj azóta eltűnt, a vöröses, vasoxidos földet botanikusi gondossággal összeválogatott növényzet és kiterjedt úthálózat borítja. Az így kialakult dimbes-dombos vidéken kaptak helyet az állatok, félig szabad körülmények között. A parkban öt kontinens százhúsz állatfaja él, közülük sok más fajokkal közös, nagy területen.

A park minden korosztály számára kivételes élmény, akár egy egész napot el lehet benne tölteni. A terület 25 kilométeres úthálózattal rendelkezik, autóval, kerékpárral vagy gyalog egyaránt bejárható. Emellett két függőlift is rendelkezésre áll, használatuk benne van a belépő árában. A park működésének fontos része az ismeretterjesztés. Ennek jegyében lehetőség van például arra, hogy családok és baráti társaságok a park szakemberei vezetésével gépkocsis túrán vegyenek részt (Visita Salvaje). Ennek során alaposabban megismerhetik az állatok gondozásának részleteit, egyes helyeken beléphetnek az egyébként zárt területekre, és „kulisszatitkokat” is hallhatnak – például arról, hogy a park mi mindent tesz a kihalófélben lévő állatfajok védelme, szaporítása érdekében.

Képgaléria: Cabárceno Természetvédelmi Park (Fotókért kattints a képre)

További gyöngyszemek

– Santillana del Mar, a terület egykori központja, ahol szembejön a középkor: hangulatos, macskaköves óvárosában a házak 300-700, sőt 1000 éve épültek.

– Az égbe törő hegyek közt fekvő Potes, a hidak városa. Szűk utcáin régi, fagerendás épületek sorakoznak. A közeli Santo Toribio de Liébana kolostor a Camino északi ágának egyik fontos állomása.

– Az ország első nemzeti parkja, a Picos de Europa a hegymászók, barlangászok és túrázók paradicsoma. Kabinos felvonója, a Fuente Dé 1070 méter magasból 1823 méterre visz fel.

– Az UNESCO világörökségének része, a 60 méter mély, paleolit kori barlangrajzokat rejtő El Castillo barlang. Falain állatfigurák, emberi alakok, szögletes jelek, piros, pontszerű foltok és emberi kezek körvonalai láthatók.

– A közeli, festői völgy települése, a gyógyvizéről híres Puente Viesgo. A Gran Hotel Balneario első osztályú wellness-részlege és étterme igazi feltöltődést kínál, több napra is.

Képgaléria: Potes (Fotókért kattints a képre)

Képgaléria: Santillana del Mar (Fotókért kattints a képre)

Bővebb információk: spain.info, cantabriaspain.co.uk, cantur.com, ingreenspain.es

Mini sorozatunk korábbi részeit is érdemes elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk