KÉK HÍREK
A Rovatból

Akár bele is halhat, aki a lelőtt gödöllői szarvas húsából eszik

Két napja kaptak olyan oltást Horkai Zoltán lelőtt szarvasai, amik fogyasztás után komoly betegséget vagy akár halált is okozhatnak. Az idomár párja szerint a vakcina nemcsak az emberekre, hanem például a kutyákra is veszélyes lehet.


Egy ideje már tervezhették a tettesek Horkai Zoltán szarvasainak lelövését, tudtuk meg a Farkasember néven is ismert világhírű állatmentő és idomár párjától. Vasvári Nika szerint erre utal, hogy legalább 4-5 ember biztosan kellett a nagyjából 150-200 kilogrammos szarvas tetemének átemeléséhez a 180 centiméter magas kerítés felett. Ráadásul mivel a lövések zajára nem keltek fel Horkaiék, szinte biztos, hogy hangtompítót használtak a gyilkosok. Ezt a gyanút egyébként az órák óta a gödöllői birtokon helyszínelő rendőrök is megerősítették.

„Gyakorlatilag a fegyvert tarthatták a házunk irányába is. Ha ezt elvétik, akkor a házba is beérkezhetett volna a golyó. A szarvas menekülési útvonalából úgy láttuk, hogy teljesen közel a mi kapunkhoz lőtték le” – mondta Vasvári Nika, aki mindig felkel, ha a közelben lőnek vagy tűzijátékok durrannak, most azonban nem riadt fel vasárnapról hétfőre virradó éjszaka.

Horkai Zoltán és párja akkor fogott gyanút, hogy valami nem stimmel, amikor hétfő reggel a szarvasok nem jelentek meg a ház kerítésénél a szokásos etetés időpontjában. Mivel délutánig sem kerültek elő az állatok, a keresésükre indultak. Az egyiket a terület hátsó részén, a kerítésnél találták meg, a másik hiányzót szarvast pedig vélhetően magukkal vitték gyilkosai. Az orvvadászok feltehetően mindkét kiszemelt szarvast el akarták hurcolni, de számításaikba hiba csúszott.

„Valószínűleg a másik még menekült előlük, és nem volt annyi idejük, hogy megvárják a haláltusáját” - tudtuk meg az állatidomár párjától. Ezt a szarvast találták meg mellkason lőve, vérbe fagyva a kerítés mellett. Horkaiék egyébként két gyár közelében laknak, a rendőrség pedig már be is kérte az üzemek ipari kameráinak felvételeit, hátha a szarvasgyilkosok nyomára bukkannak.

A szarvasokat kicsi koruk óta nevelik Horkaiék, ezért hozzá vannak szokva az emberek közelségéhez. Feltehetően ez okozhatta a vesztüket is, és ezért nem menekültek azonnal támadóik elől. Ugyanakkor Vasvári Nika hangsúlyozta, hogy mivel nem a húsuk miatt, hanem filmszerepek miatt idomított házikedvencként tartották Góliátot és Ödönt, egészen más oltásokat kaptak, mint társaik.

„Két nappal ezelőtt kaptak olyan vakcinát, amitől a húsuk teljesen ehetetlen, mérgező és veszélyt jelent arra, aki el akarja fogyasztani, de még a kutyákra is. Ezért is kérjük azt, hogy azonnal jelentkezzen nálunk vagy a rendőrégen, aki az elmúlt 24 órában kapott szarvashúst bárhonnan. Biztos vagyok abban, hogy a gyilkosok továbbadják a húst, ami ártatlan emberekhez kerül majd.”

A szarvashús kilójáért akár 7000 forintot is elkérnek manapság, vagyis egy 150 kilós állat estében ez több százezer forintot is jelenthet.

Nem ez az első eset, hogy lelőttek egy állatot a gödöllői farmon. Tizenkét évvel ezelőtt valaki egy farkasukkal végzett. A rendőrség azóta sem találta meg a tettest. Horkai Zoltán ennek ellenére sem kamerázta be a területet azóta, mert rosszak voltak a korábbi tapasztalatai.

Horkai Zoltán szarvasai több, elsősorban külföldi filmben és reklámban is szerepeltek már. A legtöbben talán az Oscar-díjra jelölt Testről és lélekről című filmből emlékezhetnek az állatokra. Enyedi Ildikó alkotásában szerepelt Góliát, az egyik most lelőtt állat, de napokon belül bemutatnak majd egy új iPhone-reklámot, amiben szintén a most lemészárolt szarvasok láthatók.

A Testről és lélekről 2016-os forgatásán ott járt a Propaganda is, épp akkor, amikor Horkai Zoltán szarvasainak jelenetét vették fel:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Azt hitték, a medve játék: Egy nap alatt hárman kerültek kórházba Erdélyben
Egy portugál pár a Transzfogarasi úton autójukból akart fotót készíteni egy medvéről, de a nyitott ablakon át az állat rájuk támadt. Egy 18 éves lány etetni próbálta a csúcsragadozót.


Három külföldi turistát is megsebesített a medve hétfőn az erdélyi Transzfogarasi úton, miután felelőtlenül próbáltak közel kerülni az állatokhoz – írta a 444.hu.

Az egyik esetben egy portugál házaspár állt meg autójával, hogy lefotózzák az út szélén feltűnt medvét. A nő lehúzta a jármű ablakát, mire a vadállat hirtelen rájuk támadt. Mindketten megsérültek, de még el tudtak hajtani a kórházig.

Nem sokkal később, az Arefu térségében egy 18 éves lány járt pórul, amikor megpróbálta megetetni a medvét. A helyszínre érkező mentők tájékoztatása szerint a fiatal nőt kórházba szállították.

„A 18 éves, eszméleténél lévő és együttműködő fiatal nőt a mentősök átvették és kórházba szállították.”

Az esetek nem egyediek, a turisták figyelmetlensége visszatérő probléma a népszerű útvonalon. Május végén egy bolgár férfira támadt rá egy medve, szintén etetés közben.

Azt a férfit utólag húszezer lejre bírságolták, mert a hatályos romániai törvények szerint a vadon élő medvék etetése szigorúan tilos.

A hatóságok ezzel próbálják elejét venni annak, hogy a turisták hozzászoktassák az állatokat az emberi jelenléthez és élelemhez. A Transzfogarasi út látványossága miatt rengetegen állnak meg fotózni, és sokan etetik is az út mellett megjelenő, emberhez szokott medvéket.

Ezzel azonban egy veszélyes folyamatot erősítenek: az állatok elveszítik természetes félelmüket, és az autókat, embereket egyre inkább táplálékforrásnak tekintik.

A hétfői események ismét alátámasztják, hogy a figyelmeztetések ellenére sokan nincsenek tisztában a kockázattal, vagy egyszerűen nem törődnek vele.

A térségben az elmúlt egy évben több súlyos medvetámadás is történt. A legsúlyosabb eset tavaly nyáron történt, amikor a Transzfogarasi úton egy olasz motoros turista halt meg, miután túl közel merészkedett egy medvéhez. A tragédiát követően a román hatóságok szigorítottak: a „kolduló medvék” visszaszorítására fókuszálva megerősítették, hogy magas pénzbírsággal sújtják azokat, akik etetik a vadállatokat.

Ennek ellenére a medvetámadások száma emelkedik Romániában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Ezzel a biliárddákóval verte halálra kislánya szeme láttára húgát a nógrádi testvérgyilkos, az ügyészség 10 évet kért rá
Emberölés miatt emelt vádat a Nógrád Vármegyei Főügyészség a 44 éves ecsegi férfival szemben. A vádirat szerint ittasan, egy biliárddákóval végzett a testvérével egy vita után.


A Nógrád Vármegyei Főügyészség emberölés miatt vádat emelt egy 44 éves ecsegi férfival szemben, aki a gyanú szerint megölte a testvérét.

Az ügyészség a vádiratában – amennyiben a férfi beismeri a bűncselekményt és lemond a tárgyaláshoz való jogáról – 10 év börtönbüntetést és 10 év közügyektől eltiltást indítványozott.

Emellett a több mint másfél millió forintos bűnügyi költséget is meg kellene fizetnie. Az ügyben a Balassagyarmati Törvényszék dönt majd – közölte a Nógrád Vármegyei Főügyészség a honlapján.

A vádirat szerint a férfi és a húga már régóta haragban álltak, a férfi azt akarta, hogy a nő költözzön el a közös házból. Gyakran veszekedtek, ittasan is, a férfi pedig korábban már kétszer megverte a testvérét, és

többször hangoztatta, hogy megöli.

A gyilkosság napján, 2025. szeptember 13-án délelőtt ismét összevesztek, ami után a nő a teraszon egy széken ülve cigarettázott.

Az ittas férfi ekkor egy biliárddákóval többször fejen ütötte, majd Pásztóra utazott, hogy megkérje a nő gyermekének apját, gondoskodjon a gyerekről.

Délután a kiskorú gyermek hívta telefonon, hogy az anyja meghalt. A férfi visszament, megbizonyosodott a testvére haláláról, és ezután hívta a segélyhívót.

Az ügyészség kiemelte, hogy az ittasság nem enyhítő körülmény.

Mivel az alkohol hatása közismert, aki iszik, annak számolnia kell azzal, hogy lerészegedhet, ezért a tettéért teljes büntetőjogi felelősséggel tartozik. Sőt, az ittas állapotban elkövetett bűncselekmény súlyosító körülménynek számít.

Ha a vádlott nem fogadja el az ügyészség indítványát, és nem ismeri be a tettét, akkor a bíróság tárgyalást tart, és bizonyítási eljárást folytat le az ítélet meghozatala előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
„Ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott” - Három hónapig szabadon kocsikázhatott a rendőrt halálra gázoló férfi
Három hónappal a baleset után a rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és intézkedett vezetési jogosultságának szüneteltetéséről annak a 27 éves férfinak, aki március 19-én elütötte a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt rendőrt Veszprém mellett. Az áldozat apját felháborította az eljárás lassúsága, szerinte a gázoló a részvétét sem fejezte ki azóta.


Csaknem három hónappal a halálos gázolás után gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki Veszprém mellett elütötte a szolgálatát teljesítő Zalavári Bálint Zsolt rendőr őrmestert. A hatóságok intézkedtek a gyanúsított vezetési jogosultságának szüneteltetéséről is.

Magyarul ez annyit tesz: a férfi a baleset óta is szabadon kocsikázhatott

– tudta meg a Blikk.

A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt folytatnak nyomozást a férfi ellen, akinek kihallgatása megtörtént. Egyébként a nyomozást a helyi érintettség miatt a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságtól áthelyezték Székesfehérvárra.

Az eljárás során a tanúként meghallgatott utasok ellentmondásos információkat adtak a baleset körülményeiről. A gyanúsított és ügyvédje a műszaki szakértői vélemény elkészültéig nem kíván nyilatkozni.

Az áldozat családja értetlenül áll az eljárás lassúsága előtt. Az elhunyt rendőr édesapja, Zalavári Zsolt elmondta, felháborította, hogy a gázoló hónapokig tovább vezethetett.

„Szörnyű érzés volt számunkra, amikor megtudtuk, hogy nem vették el azonnal a jogosítványát és többen látták is őt vezetni az ismerőseink közül. Azt gondolom, ne menjen a közútra az, aki halálos balesetet okozott.”

Az édesapa hozzátette, a vétkes sofőr a baleset óta egyszer sem kereste fel őket, még csak részvétet sem nyilvánított, de ezt már nem is várják el tőle.

A család jogi képviselője, dr. Borbély Zoltán szerint a jogszabályok lehetővé tennék a gyorsabb intézkedést.

„Kormányrendelet alapján halálos baleset okozásakor kötelező bevonni a jogosítványt már a jogerős ítélet előtt.” Hozzátette, előfordul, hogy már a helyszínen elveszik a vezetésre jogosító okmányt, de van rá példa - például ez -, hogy csak az eljárás későbbi szakaszában kerül erre sor. Személyes véleménye egyébként, hogy szerencsésebb lenne azonnal bevonni a jogsit.

A tragédia március 19-én történt, amikor a 22 éves Zalavári Bálint Zsolt és társa egy elpusztult vadat próbált eltávolítani a 8-as főút úttestjéről, amikor egy autó elsodorta őket. A fiatal rendőr a kórházban belehalt sérüléseibe, néhány nappal a 23. születésnapja előtt.

Pintér Sándor akkori belügyminiszter posztumusz rendőr törzsőrmesterré léptette elő és a szolgálat halottjává nyilvánította.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Évekig rejtett kamerával figyelte a balatonalmádi jegyzőt, most 600 ezres bírságot kapott a volt polgármester
Jogerősen elmarasztalta a korábbi településvezetőt a Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés miatt. A férfi a klímaberendezésbe rejtett kamerával és mikrofonnal figyelte a hivatali jegyzőt.


Jogerősen 600 ezer forint pénzbüntetésre ítélték Balatonalmádi korábbi polgármesterét, mert titokban bekameráztatta és éveken át rögzítette a település jegyzőjének irodájában zajló eseményeket – közölte a birosag.hu. A Veszprémi Járásbíróság tiltott adatszerzés bűntette miatt marasztalta el a 47 éves férfit.

A bíróság szerint a polgármester megbízásából egy kamerát és egy mikrofont a klímaberendezés kábelcsatornájába rejtettek el.

A felvételeket rögzítő eszközt és a merevlemezt egy másik helyiségben, a tárgyalóterem radiátorának díszburkolata alá rejtették.

A rejtett kamera a bejárati ajtóra, a tárgyalóasztal egy részére és a páncélszekrényre látott rá.

A szerelést végző szakember nem tudott arról, hogy a jegyző beleegyezése nélkül telepíti az eszközt.

Az egykori polgármester a telefonjáról távolról is hozzáfért a felvételekhez, amelyeket 2021. május 25. és 2022. március 16. között számos alkalommal vissza is játszott.

Ezt követően már nem nézte meg a rögzített anyagokat, de a rendszer egészen a 2025. március 28-i megtalálásáig tovább működött és rögzített.

Az ítélet jogerős.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk