KULT
A Rovatból

„A nagyi karaktere mennyire hasonlított az én nagymamáméhoz” – magyar fesztivál amerikai köntösben New Yorkban

Egy hét alatt 70 művész mutatkozott be New Yorkban. A Hungary L!VE Festival marketingjét amerikaiakra bízták, sokan is voltak a programokon.

Link másolása

Egy igazán magyaros fesztivál, amiben nem volt sem paprika, sem gulyás, sőt még lecsó sem, mégis igazán hozta a mai hazai “ízeket”. Egy fesztivál, ami nem nélkülözte a jó filmeket, felolvasó- és táncszínházat, a drámát, a mondanivalót, a vizualitást. Egy fesztivál, ami angolul is kelet-európai volt, és ahol azért meg lehetett ingyen kóstolni egy kupica pálinkát. 70 művész, 4 évig tartó előkészítés, 7 nap, örökre szóló élmény.

Igazi országmarketing, amikor egy olyan termékcsomagot kap egy külföldi közösség (esetünkben egy államnyi lakossal rendelkező város), ami progresszív, haladó, friss, bemutatja az ország aktualitásait, és persze hívogató, magával ragadó. Én ilyennek találtam a Hungary L!VE Festival kínálatát New Yorkban a múlt héten. A véletlenek összjátéka, hogy akkor tartózkodtam a „Nagy Almában”, amikor a fesztivál zajlott, így volt szerencsém találkozni a programmal, szervezőkkel, de ami fontosabb, hogy résztvevőkkel és visszajelzésekkel is.

Az első fesztivált Boros Annáék csapata 2018-ban szervezte. A jó tapasztalatokra és az igényekre alapozva megkezdődött a 2. előkészítése, azonban a COVID, mint annyi mindent a 2020-as fesztivált is törölte. Az esemény életre hívója, Boros Anna úgy fogalmaz, hogy a sok halasztás talán még jót is tett a fesztiválnak, hiszen több idejük volt a program csiszolására, a paletta szélesítésére, és míg korábban főként a színházi produkcióra helyezték a hangsúlyt, most a társművészetekkel egy igazi szeletét kaphatta meg a budapesti kortárs jelennek a kint élő magyarság és helyi közönség.

Hogy mit is jelent ez?

Vetítették a Toxikomát, bemutatták több blokkban a MOME diákjainak rövidfilmjeit, koncertezett a Mörk énekese a Random Trippel, DJ-zett Bootsie, Gergye Krisztián és Duda Éva társulata is szerepelt.

A színházi blokkban befért a Dollárpapa gyermekei, Kelemen Kristóf darabja a Megfigyelők, de igazi kuriózumnak bizonyult, hogy 4 workshop és 3 beszélgetés is helyet kapott a sorozatban. A MOMEnts című kiállítással az egyetem illusztrátorai kaptak bemutatkozási lehetőséget, a plakátkiállítás címe pedig az Ukrajnai asszociációk címet viselte.

„A fesztivállal a célunk kettős – emeli ki a legfontosabbakat Kovács Brigitta társszervező. Egyrészt a tengerentúli magyar közösséghez szeretnénk eljuttatni a kortárs magyar kultúrát, amelyre korábbi felmérések alapján határozottan igényük van. Viszont ugyanennyire fontosnak gondoltuk, hogy a helyi lakosságot is megszólítsuk és megismertessük velük a magyar művészeti gondolkodást.

Éppen ezért döntöttünk amellett, hogy amerikai marketinges szakembert bízzunk meg az esemény népszerűsítésével, hiszen ő látja, hogy helyben mi működik, hogy hogyan lehet áttörni a New York-i kultúrzajt, és felhívni a figyelmet az eseményre” - teszi hozzá Boros.

A helyiek bevonása már a tervezési időszakban fontos szempont volt, hiszen a darabok kiválasztásában is kikérték a véleményüket és a zenei programok integrálásában is fontos szerepet játszottak.

Egy hét alatt 70 művész mutatkozott be New Yorkban. A HERE Arts Center adott helyet a színházi daraboknak, itt a 120 fős nézőtér két kivételtől eltekintve 100%-os telítettséggel futott, a koncerteknek pedig a NUBLU adott otthont, 200 fős befogadótérrel, teljes kihasználtság mellett.

A résztvevők kb. 30%-a volt angol anyanyelvű, míg 70%-a kapcsolódott valahogyan a magyarsághoz. Ez alól kivételt jelentett Göndör László előadása (Nagymamával álmodtam), ahol jelentős arányban volt jelen az angol ajkú közönség, amire az interaktív rész bekiabálásaiból következtettem. A szervezők megerősítették, hogy valóban erősebb volt ott a külföldi részvétel, ami a témaválasztásnak is köszönhető (3. generációs holokauszt-trauma feldolgozása).

A monodráma nagyobb részben angolul futott, tele volt öniróniával és a humorral az auschwitzi túlélő, hangfelvételről megidézett nagymama és az előadó unoka részéről is. Az előadás a közönséget magával ragadta, ez a reakciókból kitapintható volt.

“A nagyi karaktere mennyire hasonlított az én nagymamámhoz - hallom a folyosón. Ő 94 évesen halt meg, sosem beszélt a múltjáról. A halála után tudtam meg, hogy zsidó, így részint én is az vagyok. Azóta kiderítettem, hogy bujdosva élte túl az ostromot.”

A fesztivál fő szervezője szerint az eseménysorozat egyik csúcspontja pénteken volt, Závada Pál-Mohácsi István–Mohácsi János: Egy piaci nap című darabjának rendhagyó előadásával. Mohácsi János rendezésében 3 napig próbált Marozsán Erika, Pankovits Nikolett, Boncz Ádám és Rétfalvi Tamás mellett 9 amerikai színész, és helyben állt össze a darab. Felolvasó színházi módszerrel adták elő a művet teljes teltház mellett. A különleges teátrumi estet Boncz Ádám, a fesztivál egyik társszervezője fogta össze, aki majdnem egy évtizedet élt New Yorkban, így az ő kinti kapcsolatai révén állt össze az amerikai színészcsapat.

„A legnagyobb potenciált ebben a típusú együttműködésben látom, hiszen így lehet helyben is érdekessé és élővé tenni egy magyar darabot, ami az amerikai színészek játékával átlényegült, és még több hanggal telítődött. A jövőben a helyi színészek és zenészek bevonásával is szeretnénk folytatni az együttműködést – fogalmaz Boros Anna.

A szervezők célja egy márka építése, fesztiválcsomag összeállítása, ami akkor lenne a legütőképesebb, ha egy utazási alkalommal több helyszínen is be tudna mutatkozni. Erre vannak is erőfeszítések, hiszen a tervek szerint legközelebb a keleti part meghódítása után Los Angelesben is állomáshelyet létesítenek.

Véleményem szerint Európában (London, Berlin, Párizs) is jó fogadtatásra találna a fesztivál – vetem fel.

Nem tiltakoznak beszélgetőtársaim ellene…

A csillogó szemek nem csak a közönséget jellemezték, ahogyan hagytuk el a teret, tovább időzve kicsit a bárban, elismerő hangok hallatszottak mindenhonnan. Van, aki az egyik darab magányosságában a saját kivándorláskori magányát élte meg, időbe került, hogy új ismerősöket szerezzen. Más azt panaszolja, hogy a gyerekek mellett csak egy alkalomra tudott eljönni, de fantasztikus élmény volt, legközelebb már hosszabban tud jönni - hiszen nagyobbak lesznek a gyerekek.

Elkapok egy félmondatot, hogy sajnos nem kapott valaki értesítést és lemaradt majdnem mindenről - rákérdezek, hogyan lehet ez, a résztvevő sem érti. Minden lehetséges magyar levelező listán rajta van, mégis csak áttételesen ismerőstől értesült a programról. Örül, hogy legalább a végét elkapta. Akárhogyan is terjedt a hír, a célját elérte, hiszen ott voltak a magyaros forgatagban a fesztiválozók.

A szervezők és a fellépők is felpörögtek, holott nyilván fáradtak. Úgy fogalmaztak, hogy számos kényelmetlenséggel járt az utazás és nem volt túl fényes a szállás sem, de nagyon megérte eljönni, hiszen életre szóló élményhez jutottak. New York addiktív, amennyire én látom, így várható, hogy a csapat több tagja is még visszatér oda. Az afterpartys beszélgetések alapján az a határozott érzésem alakult ki, hogy ez a fesztivál leginkább Anna „gyermeke”. Rá is kérdezek. Elneveti magát.

„Hát igen, de nem kellene, hogy ilyen nehéz szülés legyen. Az első fesztivál költségvetése is nehezen állt össze, de most még többet kellett küzdenünk a forrásért, a darabok többsége egyénileg is pályázott, és mint fesztivál is az NKA támogatását élveztük.”

A fesztivál záróeseményének a Postmasters Gallery adott helyet, amelynek még a 80-as évek elején kivándorolt magyar tulajdonosa Banovich Tamás úgy fogalmazott, hogy 1984 óta nem érezte magát ilyen jól magyar társaságban! Tán már ezért megérte! De még miért és főleg honnan az erő, a motiváció a szervezéshez?

„Önkéntes munka az, amit tizenéve beleteszek. Az egész onnan indult, hogy egyetemistaként eljutottam nyelvet tanulni New Yorkba, ahonnan olyan magabiztossággal és boldogsággal tértem haza, amit meg akartam osztani a színész osztálytársaimmal és a későbbi alkotó társaimmal is. Többször fel akartam adni, de erősebb mindig a motiváció bennem, hogy a környezetemet alakítsam jó irányba. Jó volna főállású szervező a csapatba és kiszámíthatóság.”

A látottak alapján biztos vagyok benne, hogy lesz 3. Hungary L!ve Festivál a Nagy Almában, sőt bízom benne, hogy több helyszínre is eljutnak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: