HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij: Orbán moszkvai útja árulás volt Európa ellen

Az ukrán elnök szerint Európa minden problémáját meg lehet oldani Orbán nélkül is. Beszéde végén arra kérte a briteket, hogy a tőlük kapott légvédelmi fegyvereket orosz területek ellen is bevethessék.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök élesen bírálta Orbán Viktort a csütörtökön az anlgiai Blenheim kastélyban tartott Európai Politikai Közösség csúcstalálkozón, írja a Guardian.

Az ukrán elnök érzelmes beszédében többször is célzott Orbán nemrégiben Moszkvában tett „békemissziójára”, árulással vádolva a magyar miniszterelnököt. Zelenszkij beszéde ráadásul akkor hangzott el, amikor európai vezetők és védelmi miniszterek gyűltek össze az Egyesült Királyságban, hogy megvitassák az ukrajnai háború helyzetét.

„Európában megőriztük az egységünket azáltal, hogy együtt cselekedtünk, ami azt jelenti, hogy Putyin nem érte el elsődleges céljait... Ez az előnyünk, de csak addig marad előny, amíg egységesek vagyunk” - mondta az ukrán elnök.

„Megpróbálhat megkörnyékezni benneteket, vagy egyesével néhány partneretekhez fordulhat, hogy megkísértse, preszionálja vagy zsarolja őket, hogy egyvalaki elárulja a többit. Mi megőrizzük egységünket” – tette hozzá Zelenszkij Putyinra utalva.

„Ha valaki Európában megpróbál a hátunk mögött vagy valaki más kárára problémákat megoldani, ha valaki a háború fővárosába akar utazni beszélgetni – és talán valamit ígérni közös érdekeink vagy Ukrajna és más országok kárára – akkor miért számítsunk egy ilyen személyre? Az EU minden problémáját megoldhatja nélküle is”

– jelentette ki Zelenszkij Orbán moszkvai látogatására célozva.

Orbán az év elején több mint egy hónapig blokkolta a Kijevnek szánt 50 milliárd eurós támogatási csomagot, majd júliusban Moszkvába utazott „békemisszióra”, és közös sajtótájékoztatót tartott Putyinnal, amelyben az orosz vezető arra szólította fel Kijevet, hogy adjon fel területeket, vonja vissza csapatait és hagyja abba a NATO-csatlakozási törekvéseit.

Orbán ezután találkozott Donald Trump volt amerikai elnökkel, majd levelet írt az európai vezetőknek, amelyben azt állította, hogy Trumpnak „megalapozott tervei” vannak a békére, ha visszatér a Fehér Házba a novemberi elnökválasztás után.

Trump azóta kiemelte, hogy szándékában áll kihátrálni a külföldi konfliktusokból, és az izolacionista J.D. Vancet választotta alelnökjelöltjének.

Orbán világpolitikai tevékenysége aggodalmat keltett az európai fővárosokban,

Zelenszkij meghívása pedig a Blenheim-palotába részben az Ukrajna iránti egységes támogatás kifejezésére szolgált.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hasonló üzenetet fogalmazott meg az EP-képviselőknek tartott beszédében néhány órával az ukrán elnök felszólalása előtt.

„Két héttel ezelőtt egy európai miniszterelnök Moszkvába utazott. Ez a békemisszió nem volt más, mint lekenyerezés”

- mondta von der Leyen.

Keir Starmer brit miniszterelnök is támogatását fejezte ki, amikor bemutatta Zelenszkijt a csütörtöki találkozón.

„Ukrajna minden nap küzd, hogy ne csak az ukrán népet, hanem az európai népeket is megvédje – egy kontinensen, ahol a szabadságba, a demokráciába és a jogállamiságba vetett hitünket nehezen nyertük el, és amely békében akar élni” - mondta Starmer.

„Zelenszkij elnök úr, küzdelmében, hogy megőrizze ezeket az értékeket, tisztelgünk ön előtt. Ne legyen kétsége afelől, hogy ameddig szükséges, ki fogunk állni ön mellett” – tette hozzá.

Zelenszkij beszédében felszólította az európai vezetőket, hogy biztosítsanak légvédelmi fegyvereket Ukrajnának, és ne korlátozzák azok használatát. Az Egyesült Királyság ugyanis Storm Shadow rakétákat biztosított Ukrajnának, de nem engedi, hogy Zelenszkij azokat orosz terület ellen használja.

„Nem kell félnünk ezektől a képességektől” - mondta az ukrán elnök.

„Minél hatékonyabb a légvédelmünk, annál tehetetlenebb lesz Putyin. Minél kevesebb korlátozás van a hatékony fegyverek használatára, annál inkább keresni fogja Oroszország a békét.”

– tette hozzá az ukrán elnök.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Mi jogon vetted el?!” – a Morrison's 2-ben megölt fiatal anyja a tettesnek üzent, akit már el is fogtak a rendőrök
Az áldozat édesanyja a közösségi médiában keresi a válaszokat fia értelmetlen halálára. A klub szerint a fiatalember tompítás nélkül vágódott a földhöz az ütés után.


„Mi jogon vetted el?!” – teszi fel a kérdést a november 29-én, szombat este a budapesti Morrison’s 2 szórakozóhelyen megölt 25 éves fiatalember édesanyja, aki a közösségi médián keresztül próbál válaszokat kapni fia halálára - írta a Borsonline. Az eset után a rendőrség perceken belül a helyszínen elfogott egy 28 éves férfit, akit halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítanak.

A tragédia a V. kerületi Szent István körúton található szórakozóhelyen történt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a bejelentés este 22:39-kor érkezett, a kiérkező járőrök pedig 22.45-kor már el is fogták a helyszínen a gyanúsítottat. A bántalmazott 25 éves férfit a mentők újraélesztették, majd kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.

Az esettel kapcsolatban a Morrison’s 2 is közleményt adott ki, amelyben azt írták, a konfliktus két férfi szóváltásával kezdődött.

„A sértett az ütés következtében elesett, és tompítás nélkül beverte a fejét.”

A klub hangsúlyozta, hogy a tragédiát egyetlen, pusztakézzel leadott ütés és az azt követő esés okozta, egyúttal cáfolták azokat a híreszteléseket, hogy késelés történt volna. „A sérülést egy pusztakézzel leadott ütés és az esés okozta, fegyver nem került a szórakozóhelyre” – szögezték le. Hozzátették, hogy a biztonsági szolgálat azonnal közbelépett, és a támadót átadták a rendőröknek.

A gyászoló család a közösségi oldalakon keresi a válaszokat. Az elhunyt fiatalember édesanyja szemtanúkat keresve tette közzé bejegyzését:

„Meghalt a fiam, minden információra szükségünk van. TUDNI AKAROM MIÉRT KELLETT MEGHALNIA?!”

"Egy élettel teli fiatal volt a maga kis hülyeségeivel, akire mindig lehetett számítani, aki mindig ott volt, ha baj volt, akkor is. Egy nagy családot tettél tönkre, remélem a lelkiismereteddel nem tudsz elszámolni és megd....sz! Akármilyen büntetést kapsz, de remélem nem úszod meg pár évvel, ott fogsz megrohadni a börtönbe, rajtam múlna halálbüntetést kapnál, mert egy ilyen embernek nem nevezhető rohadéknak, nincs helye egy társadalomban" - írta még az anyuka.

A család egy másik tagja a kórháztól kapott információkról beszélt. „Számunkra is homályos még minden! Az orvos annyit mondott, hogy orrtörést szenvedett az ütéstől, és rengeteg vér gyűlt az agyába!” A rokon szerint az is elhangzott, hogy a fiatalembernek az esés következtében valószínűleg a csigolyája is eltört, de ezt hivatalos orvosi közlés egyelőre nem erősítette meg.

A 28 éves férfit a rendőrök kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. A gyanúsított a cselekmény elkövetését részben elismerte. Az ügy hátteréhez tartozik, hogy aznap este a szórakozóhelyen egy középiskolai szalagavató utáni bulit is tartottak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Halálos rákdiagnózisa után elhagyta a férjét, és 188 férfival feküdt le egy New York-i nő
Molly Kochan egy blogon és egy podcasten keresztül dokumentálta szexuális kalandjait. Célja az volt, hogy ne a betegségével azonosítsák, hanem az életörömével.


„Meghaltam” – ezzel a két szóval kezdődik Molly Kochan utolsó blogbejegyzése, amelyet 2019. március 8-i halála után tettek közzé. A New York-i nőnél 2011-ben diagnosztizáltak mellrákot, négy évvel később, 42 évesen pedig megtudta, hogy a betegsége gyógyíthatatlan. Ekkor meghozott egy döntést, ami keveseknek jutna eszébe: elhagyta a férjét, és egy „szexuális felfedezőútra” indult, hogy a hátralévő idejében a gyönyört hajszolja - írta a LadBible.

Molly azért választotta ezt az utat, mert nem akarta, hogy a betegség határozza meg, és elege lett a sajnálkozó pillantásokból – írta a lap.

„Szerettem, hogy nem a betegséggel azonosítottak. Hogy az emberek nem néztek rám sajnálattal vagy szomorúsággal”

– fogalmazott egyik írásában. A nő először egy anonim blogban, az „Everything Leads to This” oldalon kezdte el dokumentálni az életét, amelyből később egy hatrészes podcast is készült „Dying For Sex” címmel, régi barátjával, Nikki Boyerrel közösen.

Halála előtt összesen 188 férfival feküdt le. Történetéből posztumusz megjelent egy memoár „Screw Cancer: Becoming Whole” címmel, később pedig az FX készített belőle sorozatot. Utolsó, „Meghaltam” című blogbejegyzésében őszintén írt arról, mit tanult az élete végén.

„Nincsenek olyan életbölcsességeim, amiket megoszthatnék. Tudom, mit tettem az életem végén. Tudom, mi okozott nekem örömöt. De az én listám valószínűleg nem lenne hatással rátok”

– írta. Megfigyelte, hogy a diagnózisa után voltak barátai, akik ugyan jelentkeztek, de sosem tettek erőfeszítést, hogy találkozzanak is vele. Ebből vonta le a következtetést: „A fel- és eltűnések során rájöttem, hogy az emberek azt teszik, amit tesznek, függetlenül attól, mit is szeretnének valójában. Még én is.”

Ez a felismerés felszabadítóan hatott rá. „Hát nem felszabadító? Nem kellett repülőjegyet vennem Bora Borára, napokat tölthettem az ágyban, még akkor is, ha szerettem volna produktív lenni.”

Búcsúüzenetében bocsánatot kért azoktól a barátaitól, akiktől nem tudott személyesen elbúcsúzni.

„A haldoklásom folyamatának rövidnek és zártnak kellett lennie. Egy halálcsónakhoz hasonlítottam. Ahogy egyre távolabb sodródtam a parttól, tudtam, hogy még egy test felborítaná azt a gyönyörű egyensúlyt és biztonságot, amelynek megteremtésén keményen dolgoztam.”

Üzenetét teljes empátiával zárta: „De ha dühösnek kell lennetek rám, csak rajta. Azt hiszem, én is az lennék, ha egy jó barátomtól olvasnék egy ilyen üzenetet, aki hirtelen már nincs többé.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért” – Harmadszorra is választottak Tiszaburán, de a szavazatvásárlási vádak miatt még semmi sem dőlt el
Fekete Zsigmond nyert, de a vesztes Vavrik Géza nem hagyja annyiban a dolgot. A korábbi két fordulót is megsemmisítették, így a jogi csata folytatódik.


[sz[Fotó: MTI/Komka Péter[sz]

Harmadszorra talán már sikerül – gondolhatták Tiszaburán, ahol vasárnap ismét időközi polgármester-választást tartottak, miután az előző két forduló eredményét súlyos szabálytalanságok miatt megsemmisítették. A hvg.hu által is ismertetett, urnazárás utáni adatok szerint Fekete Zsigmond, a Cigány Közösségek Szövetségének jelöltje 986 szavazatot kapott, míg ellenfele, az Országos Roma Felemelkedésért Misszió Egyesület színeiben induló Vavrik Géza 482-t. A választási névjegyzékben 1958-an szerepeltek, közülük 1482-en mentek el szavazni.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen azután írtak ki időközi választást október 5-ére, hogy a képviselő-testület feloszlatta magát.

Azt a fordulót még Vavrik Géza nyerte, de a területi választási bizottság megsemmisítette az eredményt, mondván, „a jogszabálysértések mértéke a választás eredményét döntő mértékben befolyásolhatta”. A november 2-i megismételt szavazáson már Fekete Zsigmond győzött, ám a Kúria ezt az eredményt is érvénytelenítette a választási alapelvek többszöri megsértése miatt. A bírósági indokolásokban olyan cselekmények szerepeltek, mint a szervezett utaztatás, a névjegyzék fotózása, sőt, a szavazólapokkal együtt az urnába került bankjegyek.

A vasárnapi, harmadik forduló sem telt el feszültség nélkül. Vavrik Géza már a nap folyamán jelezte, hogy ismét óvást tervez benyújtani.

„Nagyon el vagyok keseredve, hasonló a helyzet, mint az előző két választáson: az ellenfelem emberei tömegével hordják szavazni a lakosokat, ugyanazok a delegáltak dolgoznak a választási körzetekben, mint korábban, és mutatják, hogy hova kell ikszelni. A fél falut megvásárolták”

– nyilatkozta a vesztes jelölt. Helyszíni riportok tanúsága szerint a településen nyílt titok volt a szavazatvásárlás.

„Fekete Zsigmondék bárkit megvesznek kilóra, akit csak akarnak. A drogosok 10 ezer forintot kapnak, a többiek pedig 20 ezertől felfelé. Estefelé már 100 ezret is fizetnek egy voksért, ha nagyon fontos nekik” – állították helyiek.

A választási huzavona komoly közpénzeket emészt fel: sajtóbecslések szerint egy-egy forduló megrendezése 3-4 millió forintba kerül, így a három választás együtt már 10-12 millió forintjába kerülhetett Tiszaburának.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„A végső cél nemcsak a háború befejezése” – Trump külügyminisztere vázolta, mit akarnak elérni az ukránokkal
A legújabb tárgyalási forduló november 30-án, vasárnap késő délután kezdődött Miami közelében. „A végső cél nyilvánvalóan nemcsak a háború befejezése, hanem az is, hogy a háború befejezése után Ukrajna szuverén és független maradjon” – mondta Marco Rubio.


Floridában vasárnap újra tárgyalóasztalhoz ültek az amerikai és az ukrán küldöttségek, hogy a háború lezárásának kereteiről egyeztessenek. A találkozó hangulatát Marco Rubio amerikai külügyminiszter szavai alapozták meg:

„A végső cél nyilvánvalóan nemcsak a háború befejezése, hanem az is, hogy a háború befejezése után Ukrajna szuverén és független maradjon, és esélye legyen a valódi prosperitásra.”

A legújabb tárgyalási forduló november 30-án, vasárnap késő délután kezdődött Miami közelében. A helyszín a Shell Bay magánklub, amelyet Donald Trump elnök különmegbízottjának, Steve Witkoffnak az ingatlanvállalkozása fejlesztett.

Az amerikai oldalon Rubio és Witkoff tárgyal, de a Fehér Ház tájékoztatása szerint Trump veje, Jared Kushner is részt vesz a megbeszélésen – írta a Telex.

Az ukrán delegációt már nem a korrupciós botrány miatt nemrég lemondott Andrij Jermak, hanem Rusztem Umerov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára vezeti. Jermak Zelenszkij elnök egyik legfontosabb tanácsadója volt, aki a múlt hétvégén Genfben még maga egyeztetett Rubióval a béketervről. Az ukrán küldöttségnek tagja többek között Andrij Hnatov vezérkari főnök, Szerhij Kiszlica külügyminiszter-helyettes és Olekszandr Bevz elnöki tanácsadó is.

Az egyeztetés kezdetén Umerov köszönetet mondott az amerikai erőfeszítésekért:

„Az Egyesült Államok meghallgat minket, az Egyesült Államok támogat minket, az Egyesült Államok mellettünk áll” – mondta az ukrán delegáció vezetője.

Az AP hírügynökség szerint ez egyértelmű üzenet az amerikai elnöknek, aki a múltban többször is azt állította, hogy Ukrajna nem elég hálás a háborús segítségért.

A tárgyalások hátterét beárnyékolja, hogy a korábbi, kiszivárgott amerikai béketerv-vázlatot több oldalról is éles bírálatok érték, mert túlságosan kedvezőnek tűnt Moszkva számára. A dokumentum többek között területi engedményeket, a NATO-tagság tilalmát és az ukrán haderő korlátozását is tartalmazta.

A tervet azóta finomították, de republikánus és demokrata politikusok is óva intették a Fehér Házat attól, hogy Kijev számára elfogadhatatlan kompromisszumra kényszerítse az ukrán vezetést.

A floridai egyeztetés után következő lépésként Steve Witkoff Moszkvába utazhat, ahol a tervek szerint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is találkozik majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET: