HÍREK
A Rovatból

Zelenszkij: kínai katonák harcolnak Ukrajnában az oroszok oldalán, kettőt elfogtak közülük

Az ukrán elnök szerint Kína jóval nagyobb szerepet játszhat a háborúban, mint eddig hitték. Zelenszkij válaszokat követel a pekingi vezetéstől.


Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétfő este videóüzenetben beszélt arról, hogy ukrán csapatok az oroszországi Belgorod régióban is tevékenykednek. Úgy fogalmazott: „Továbbra is aktív műveleteket folytatunk a határ menti területeken, ellenséges területen, és ez teljesen jogos, a háborúnak vissza kell térnie oda, ahonnan jött.”

Az ukrán elnök arról is beszámolt, hogy

katonáik hat kínaival harcoltak Kelet-Ukrajnában, közülük kettőt foglyul ejtettek. Elmondása szerint úgy tudják, hogy ennél jóval több kínai katona is lehet az orosz oldalon. Még vizsgálják, hogy pontosan mennyien. Az elnök utasította az ukrán tisztviselőket, hogy kérjenek magyarázatot a kínai vezetéstől.

Zelenszkij arról is beszélt, hogy Kína Oroszország szövetségeseként támogatja az Ukrajna ellen indított háborút. Peking ugyanakkor többször is tagadta, hogy fegyverekkel látta volna el az orosz hadsereget. Zelenszkij úgy véli, az, hogy Oroszország közvetlenül vagy közvetve bevonja Kínát a háborúba, annak a jele, hogy Vlagyimir Putyin nem kívánja befejezni a konfliktust.

Az orosz oldalon más országokhoz köthető katonák is megjelentek. Hírszerzési jelentések szerint Észak-Korea 2024 őszén 10-12 ezer katonát küldött az orosz–ukrán frontra. 2025 januárjában a dél-koreai hírszerzés arról számolt be, hogy mintegy háromszáz észak-koreai katona is meghalhatott a harcokban. Februárban újabb egységek érkeztek Oroszországba.

Emellett különböző nemzetiségű katonák is csatlakoztak az orosz hadsereghez, gyakran jelentős anyagi ellenszolgáltatásért. Ez azonban nem jelenti azt, hogy hazájuk hivatalosan is részt venne a háborúban.

Forrás: Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Havi 160 ezer forintot kérnek az ellátásért egy magyar állami kórház egyik osztályán
A hozzátartozók szerint napidíjat és alapítványi hozzájárulást is kérnek. A kórház egyelőre nem ad részletes tájékoztatást az ügyről.


A Péterfy Sándor Utcai Kórház egyik krónikus belgyógyászati osztályán a betegek ellátása havonta összesen nagyjából 160 ezer forintba kerül. A Telex egyik olvasója szerint

a kórház napi 2000 forintot kér, ezen felül pedig havonta 120 ezer forintot kell befizetni egy alapítványnak.

A tájékoztatóban csak a napi díjról esik szó, az alapítványi hozzájárulás nem szerepel benne.

A hozzátartozó elmondása szerint édesanyját a kórház Szövetség utcai telephelyén működő III. Krónikus belgyógyászati osztályra irányították. Azt írta: „A tájékoztató szerint 2000 forintot kell fizetnünk naponta a Péterfy Sándor kórháznak. A doktornő viszont azt mondta, ez csak az alap. Havonta még 120 ezer forintot is be kell fizetni egy alapítványnak. Ez az összeg nincs benne a tájékoztatóban.”

A lap több más beteget gondozó családtagot is megkérdezett, akik szintén megerősítették, hogy az ellátás díja eléri a havi 160 ezer forintot.

Többen azt mondták, hogy az ellátás színvonalasabb, mint amit más intézményekben tapasztaltak: a betegeket minden nap felültetik, tisztába teszik őket, és az orvosok, valamint a nővérek is kedvesek.

A betegjogi képviselő azt közölte, hogy „emelt ellátásért szabad kiegészítő díjat kérni,

ez esetben az emelt ellátás mibenlétéről, az ellátási részletekről, a díjról tájékoztatást kell adni, ha szükséges külön szerződést kötni, és a befizetett díjról bizonylatot adni”.

A krónikus belgyógyászati osztályokon olyan betegek vannak, akik már nem tartoznak az aktív fekvőbeteg-ellátás alá, de egészségi állapotuk miatt további intézményi gondozásra van szükségük.

Az ellátás célja az állapotuk fenntartása vagy javítása, illetve szociális problémáik rendezése és elhelyezésük biztosítása. Ezeket az osztályokat a köznyelv gyakran „elfekvőként” emlegeti.

Dózsa Csaba egészségügyi közgazdász a Telexnek azt mondta: „Térítési díjat szociális otthon vagy kimondottan csak ápolási tevékenységet végző intézmény esetében kell kötelezően fizetni, ott tényleg van napidíja az ellátásnak, de egy állami kórházban nem lehet kötelező alapdíjat kérni.” Hozzátette, hogy szerinte a helyzet akkor lenne átlátható, ha az érintett osztályok a szociális ellátórendszer részévé válnának. Amíg a kórház fő feladata az egészségügyi ellátás, addig más szabályok érvényesek rá.

A kórház a lap megkeresésre azt közölte, hogy a Belügyminisztérium vizsgálatot indított, és annak lezárultáig nem adnak bővebb tájékoztatást.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Fotók: Felhőszakadás Dunaújvárosban, így állt a víz a város utcáin
A Duna-parti város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, és több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.


Intenzív záporok, zivatarok indultak be kora délután hazánkban a hidegfront mentén, melyek helyenként 20-30 millimétert meghaladó csapadékot hagynak hátra, írta az Időkép.

Dunaújváros nem úszta meg:

a város környékére is felhőszakadás zúdult, ami villámárvíz kialakulásához vezetett, több utcát elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadékvíz.

Még a dunaújvárosi webkameránk felvételén is látszott, hogy önti el a víz az egyik forgalmas kereszteződést.

A front és vele együtt a zivatarok lassan vonulnak kelet, délkelet felé. A Dunaújvárost elmosó felhőszakadás Kecskemét irányába haladt tovább.

A villámárvíz fotói ITT láthatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ha harckocsikat és más katonai járműveket láttok az utakon, felettük helikopterrel, ez az oka
Az Adaptive Hussars 2025 NATO-gyakorlathoz kapcsolódóan szeptember 15-28. között a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik.


A szeptember 1-jén kezdődött Adaptive Hussars 2025 (ADHU 25) nagyszabású országvédelmi gyakorlat - ami az idei év és egyben a rendszerváltás óta a Magyar Honvédség legnagyobb, legfontosabb és legkomplexebb művelete - kapcsán a végrehajtás harmadik hetében is fokozott közúti, illetve légijármű forgalomra, valamint intenzív hanghatásra kell számítani az ország több pontján - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) szombaton az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint

a tervezett, NATO keretek között megrendezett összhaderőnemi és összkormányzati védelmi gyakorlat végrehajtása kapcsán - alakulatok áttelepüléséhez kapcsolódó csapatmozgások, eszközátcsoportosítások miatt - megnövekedett forgalomra kell számítani az ország legtöbb vármegyéjére kiterjedő autópályákon, autóutakon és településeken.

Az Adaptive Hussars 2025 gyakorlathoz kapcsolódóan, a szeptember 15-28. közötti időszakban a Magyar Honvédség erői és eszközei az ország több nagyvárosa között harcszerű menetet hajtanak végre. A gépjárművekből és harcjárművekből álló katonai konvojokat esetenként a légierő forgószárnyas légijárművei kísérik

- jelezték.

Hozzátették: a katonai eszközöket szállító járművek közlekedése miatt fokozott óvatosságra, körültekintésre és türelemre van szükség az érintett útvonalokon az említett időpontokban.

A járművek, konvojok mérete és haladási módja eltérhet a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól, ezért a Magyar Honvédség kéri a közlekedők együttműködését - írták, kiemelve, hogy a katonai menetoszlop tagjai közé behajtani veszélyes és tilos.

További részletek ezen az oldalon olvashatók.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán poloskázásról: 1994-ben Ruandában a „csótányok eltaposásával” uszítottak, majd egymillió embert gyilkoltak le
A TISZA Párt vezetője szerint a miniszterelnök „minél inkább érzi, hogy elveszítette az emberek bizalmát, annál magasabbra tekeri a gyűlöletgenerátort... A gyűlölet karmestere pedig oda kerül, ahová való”.


Magyar Péter korábban már reagált Orbán Viktor "poloskázására". A miniszterelnök ugyanis szombaton egy videóban a szálláshelyéről jelentkezett. Közölte, hogy az erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. A felvételen nem látható nő pedig azt kiabálta, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”. Orbán úgy reagált, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

A TISZA Párt vezetője erre azt írta:

Vasárnap délután pedig egy másik bejegyzésében is foglalkozott Orbán Viktor poloskázásával. Azt írta:

"1994-ben Ruandában azzal uszítottak az állami rádióban, hogy “tapossátok el a csótányokat”. Erre a felhívásra pár hét alatt egymillió embert gyilkoltak le a világ egyik legnagyobb népirtásában."

A politikus hozzátette:

"Orbán Viktor poloskázik, eltaposandó rovarokról beszél és azt mondja mindenki sorra kerül.

Egészen elképesztő, hogy a magyar történelemből is ismert virtigli uszító gyűlöletbeszéd elhangozhat egy hivatalban lévő miniszterelnöktől.

Minél inkább érzi Orbán, hogy elveszítette az emberek bizalmát, annál magasabbra tekeri a gyűlöletgenerátort.

Honfitársaim, Közösen, békésen, mosolyogva lezárjuk a rendszerváltás utáni leggyalázatosabb időszakot és új fejezetet nyitunk a magyar történelemben. A gyűlölet karmestere pedig oda kerül, ahová való".


Link másolása
KÖVESS MINKET: