Zebragondozóként végezné el a közmunkát egy tüntető, akit megbírságoltak az egyik keddi demonstráción
De akár a Karmelitát is szívesen lebontaná. 22 éves egyetemista szerint alkotmányos jogával élt, amikor utcára vonult. Azt mondja, nem fél a következményektől, és másokat is bátorít a kiállásra.
Nyerges Illés 22 éves egyetemista, Budapesten él, és az ELTE Társadalomtudományi Karán tanul szociológiát. A fiatal szerint fontos, hogy az ember ne maradjon tétlen, ha korlátozzák a gyülekezési jogokat, és úgy gondolja, hogy a részvétel a tüntetéseken alkotmányos védelem alatt álló véleménynyilvánítás.
Április elsején az Erzsébet hídról a Szabadság hídra mentek át tüntetni, ahol körülbelül 150-200 fő békésen fenntartotta a blokádot. A rendőrök két oldalról körbevették őket, és igazoltattak mindenkit. Nyerges szerint a rendőrök egy listát is készítettek arról, hogy kit fognak feljelenteni. Úgy gondolja, ez elrettentésre szolgált.
A rendőrség 84 500 forintos bírságot szabott ki Nyergesre, mert a Szabadság híd pesti hídfőjénél a járda helyett az úttesten tartózkodott. Az egyenruhások szerint ezzel kisebb fokú közlekedési szabálysértést követett el, mivel többszöri felszólításra sem hagyta el az úttestet.
Nyerges a szabálysértési nyilatkozatot nem írta alá, és kérte az eljárás megszüntetését. Ha ez nem lehetséges, akkor azt kérte, hogy részesítsék figyelmeztetésben, vagy legalább csökkentsék a bírságot. Álláspontja szerint amit tett, az csekély fokban veszélyes a társadalomra, és meghallgatást is kért:
„A rendőröknek megküldött védekezésemben megírtam, hogy nem várt jogi vereségem esetén az esetleges elzárást politikai foglyok között szeretném tölteni, valamint, hogy közérdekű munkaként a Karmelita lebontását tudom elképzelni, de zebragondozónak is szívesen állnék”
Úgy gondolja, hogy hazánkban jelenleg a demokrácia válságban van. Szerinte a politikai folyamatok ellenére egy átlagos szavazónak is ki kell állnia azért, amiben hisz, és a megmozdulásokon való részvétellel másokat is mozgósítani kell. Úgy véli, nem lehet hallgatni az olyan ügyekről, amelyek a szexuális kisebbségek jogait vagy a szabadságjogokat érintik.
„Reálisan nézve a politika alakulását, szerintem a személyi szabadságunkért való kiállás nem egy patikamérlegen kiszámolandó ügy. Gumicsont, vagy sem, hiszem, hogy az elkeseredett ellenzéki tüntetők a legjobb tudásuk szerint cselekszenek.”
Azt is elmondta, hogy vállalja a nyilvánosságot, hogy megmutassa: nem kell megijedni a tüntetés miatt kapott bírságoktól, és nem kell azokat automatikusan elfogadni. Hangsúlyozta, hogy akár jogsegélyszolgálathoz is lehet fordulni.
„A generációm tagjainak pedig azt szeretném üzenni, hogy alakítsák tetszésük szerint a politikát, és álljanak ki magukért. Jelenleg hazánkban a demokrácia válságban van, mert átmenet zajlik diktatúrába/önkényuralomba, ezért kell változást elérni.”
Végül egy idézettel zárta gondolatait: „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem.” Hozzátette, hogy ha ezek a gondolatok akár csak öt emberhez eljutnak és hatnak rájuk, már megérte, hogy hangot adott neki.
A Blikk a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is megkereste az ügyben, akik válaszukban azt közölték: „A szabálysértési határozat részletes indoklást tartalmaz, amelyet az arra jogosultak ismerhetnek meg. Általánosságban elmondható, hogy a szabálysértési hatóság az adott eset összes körülményét mérlegelve, a jogszabályi keretek között határoz a szankció mértékéről.”
Nyerges Illés 22 éves egyetemista, Budapesten él, és az ELTE Társadalomtudományi Karán tanul szociológiát. A fiatal szerint fontos, hogy az ember ne maradjon tétlen, ha korlátozzák a gyülekezési jogokat, és úgy gondolja, hogy a részvétel a tüntetéseken alkotmányos védelem alatt álló véleménynyilvánítás.
Április elsején az Erzsébet hídról a Szabadság hídra mentek át tüntetni, ahol körülbelül 150-200 fő békésen fenntartotta a blokádot. A rendőrök két oldalról körbevették őket, és igazoltattak mindenkit. Nyerges szerint a rendőrök egy listát is készítettek arról, hogy kit fognak feljelenteni. Úgy gondolja, ez elrettentésre szolgált.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendkívüli bejelentésre készül Orbán Viktor - hétfőn délelőttre hívtak össze sajtótájékoztatót
A miniszterelnök Nagy Elekkel, az iparkamara fejével tartja a sajtótájékoztatót. Pontban délelőtt 10-kor derül ki, milyen segítséget kapnak a vállalkozások.
Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de
a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.
A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.
A hétfői bejelentés előzménye lehet, hogy a kormány és a kamara október 4-én már ismertetett egy gazdaságélénkítő lépést. Akkor a Széchenyi Kártya Programon belül indítottak egy új, 3 százalékos fix kamatozású hitelkonstrukciót a kkv-k számára, legfeljebb 150 millió forintos hitelösszegig. A kormány erre a programra 250 milliárd forintot szán, a kamattámogatás összege pedig elérheti a 320 milliárd forintot, amelyből 60 milliárd forintot kifejezetten az új, kedvezményes hitelre fordítanak.
A kormány már márciusban is ígéretet tett egy nagyobb, több mint 1700 milliárd forintos gazdasági csomagra, amelyet szintén a kkv-kon keresztül juttatnának a gazdaságba, és ezzel párhuzamosan adó- és bürokráciacsökkentést is kilátásba helyeztek. Nagy Elek korábban arról beszélt, hogy a vállalkozói adminisztráció és az egyszerűsített adózási rendszerek módosítására „óriási az igény” – írta az Economx. A hétfői bejelentésen kiderülhet, hogy
pontosan milyen adó- és adminisztrációs könnyítések jöhetnek, és azok mikortól lépnek hatályba.
Váratlan sajtótájékoztatót hívott össze hétfő délelőtt 10 órára Orbán Viktor miniszterelnök, aki Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével közösen tesz majd sajtónyilatkozatot. A Miniszterelnöki Kabinetiroda által kiküldött meghívó a bejelentés témáját nem részletezte, de
a kamara elnökének jelenléte egyértelműen jelzi, hogy a fókuszban a gazdaság, azon belül is a kis- és középvállalkozások helyzete állhat.
A Portfolio információi szerint a sajtónyilatkozatot egy háttérbeszélgetés is követi majd.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Hadházy: Várkonyi Andrea 1,6 milliós szettben adott át egy 55 millió forintos adományt
Mészáros Lőrinc felesége egy jótékonysági eseményén jelent meg a több százezer forintos Louis Vuitton-ruhadarabokban. A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”.
Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.
Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.
„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.
A képviselő szerint a ruhánál is „gyomorforgatóbb maga az aktus”. Úgy véli, Mészáros Lőrinc nagyjából egy óra alatt keresi meg azt az 55 millió forintot, amit a Mészáros Csoporthoz tartozó Pro Filii Alapítvány adott a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára.
Hadházy az a videó alapján nézett utána Várkonyi Andrea szettjének, amelyet maga Mészáros Lőrinc felesége posztolt saját Facebook-oldalán.
„Felemelő érzés volt ma részt venni a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat új orvosi műszereinek átadásán. A Pro Filii Alapítvány 55 millió forintos adományával három kezelőcentrum munkáját segíthetjük, hogy a daganatos gyermekek a legmodernebb ellátást kaphassák”
– írta Várkonyi Andrea a videóhoz.
A hivatalos közlemény szerint a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat számára adott pénzből a budapesti Dél-pesti Centrumkórház, valamint a szegedi és pécsi központok vásárolhattak új infúziós pumpákat és betegőrző monitorokat.
Hadházy Ákos független képviselő a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy Várkonyi Andrea egy 1,6 milliós Louis Vuitton-szettben vett részt egy jótékonysági eseményen, ahol beteg gyerekeknek szánt adományt adott át.
Posztja szerint a fekete blúzt nagyjából 634 ezer forintért lehet megvenni, a szoknyá ára pedig 970 ezer forint körül mozog.
„Nem tehet róla szegény, nyilván nem telik neki olcsóbb ruhára... Mondjuk lehet, hogy ő igyekszik, és tényleg olcsó göncnek tartja azt a ruhát, aminek áráért egy gyermekvédelmi szakember majdnem fél évig dolgozhat” – írta a bejegyzésben a politikus, hozzátéve, hogy „a táskát és az órát most nem nagyon mutatták”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán: Magyarországon van Európa egyik legstabilabb és leghatékonyabb, szabadságra épülő kormányzása
A miniszterelnök egy interjúban azt mondta, olyan megoldást keres, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni. Szerinte a szuverenitás lesz a legfontosabb téma a választási kampányban.
A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában – jelentette ki Orbán Viktor abban az interjúban, amelyet Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott szombaton. Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök beszélt arról is, hogy az Európai Unió "békeprojektből háborús projektté vált", Donald Trump amerikai elnök viszont "a béke embere".
„Olyan megoldást keresek, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni”
– mondta az interjúban, amely Mathias Döpfner YouTube csatornáján látható. Úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette:
Magyarország szeretné megreformálni az EU-t, de soha nem fogja elhagyni, hiszen a nyugati keresztény kultúra része.
A legfontosabb európai értéknek a miniszterelnök a nemzeti szuverenitást nevezte. Meg kell találni azt a rendszert, amelyben az EU-tagországok a legjobban együtt tudnak működni, mert a jelenlegi nem működik. El kell érni a hatalmi struktúra átalakulását, és ebben szerinte vezető szerepet kell játszaniuk a patriótáknak. Csalódásnak nevezte, hogy Európa tönkreteszi saját versenyképességét.
Arra a kérdésre, hogy mi lesz a legfontosabb téma a magyar választási kampányban, szintén azt válaszolta: a szuverenitás. Szerinte az általa vezetett modern keresztény kormány elleni kihívókat Brüsszelben finanszírozzák és tartják fenn.
A migrációról Orbán Viktor azt mondta, Magyarország maga szeretné eldönteni, kiket enged be, kivel akar együtt élni. Ha nem keresztényeket engednek be nagy számban egy keresztény országba, az hatással van a demokráciára is - emelte ki. Magyarország megállította az illegális migrációt, és ezért Brüsszel még meg is büntette - emlékeztetett. Megemlítette, hogy Magyarországon is vannak vendégmunkások.
Az ukrajnai háborúról úgy vélekedett, hogy „nagyon közel vagyunk a békéhez”, ehhez elsősorban egységes transzatlanti álláspontra lenne szükség. Szerinte irreális, hogy az EU hatalmas összegekkel támogat egy olyan országot, amely nem fogja megnyerni a háborút, miközben magas szintű ott a korrupció, és eközben nincs pénz az uniós versenyképesség növelésére. Ha Európa közös álláspontra jutna az amerikaiakkal, az megkönnyítené a nemzetközi kereskedelmi tárgyalásokat is – mondta.
Az amerikai elnökről kijelentette, hogy Donald Trump "a béke embere". Ha ő lett volna az elnök az ukrajnai háború kirobbanásakor, akkor valószínűleg el sem kezdődött volna vagy nagyon hamar véget ért volna - fogalmazott.
Kiemelte Trump keresztény hozzáállását is, és hangoztatta, hogy ő már első találkozásukkor, 2015-ben tudta, hogy a nyugati világnak szüksége van Trumpra, ezért támogatta azóta is. Kitért arra, hogy teljes mértékben támogatja az amerikai elnök békeerőfeszítéseit a Gázai övezetben is.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy meglátása szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekelt-e az ukrajnai tűzszünetben és a békében, Orbán Viktor igennel válaszolt. Azt pedig "nevetségesnek" nevezte, hogy Oroszország megtámadná az Európai Unió tagországait vagy a NATO-t. Szerinte ugyanis ehhez nem elég erős Oroszország. Hozzátette, hogy a háború eszkalálódása növeli egy harmadik világháború kockázatát. „Az erőnket a tárgyalóasztalnál kell demonstrálnunk, nem a frontvonalon” – mondta.
Orbán Viktor azt szeretné, ha a háború után Európa biztonságosabbá válna, egy új biztonsági rendszer jönne létre. Úgy gondolja,Magyarország biztonságát a Berlin-Moszkva-Isztambul háromszög határozza meg. Szerinte „minél tovább folytatódik az ukrajnai háború, Oroszország annál erősebbé válik”. Magyarországnak régi tapasztalatai vannak Oroszországról, „jól ismerjük őket”, így Magyarország hasznos közreműködő lehet mindazok számára, akik békét szeretnének teremteni Ukrajnában – mondta.
Szó esett az interjúban arról is, hogy Magyarország kivételt kapott az orosz olajexportra vonatkozó amerikai szankciók alól. A kormányfő elmondta: megállapodtak Donald Trumppal abban, hogy mindaddig, amíg mindketten hivatalban vannak, ez érvényben marad.
Elmagyarázta az amerikai elnöknek, hogy ha Magyarország elesik az orosz olajtól, az azonnali többszörös áremelkedést eredményez, és "háztartások millióinak" végét jelenti.
Orbán szerint Trump megértette, hogy Magyarországnak nincs alternatívája, hiszen nincs tengere. A miniszterelnök emlékeztetett, hogy Németország már Magyarország előtt kivételt kapott a szankció alól.
A pénzügyi védőpajzsról szólva a miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy Magyarország történelmileg törékeny pénzügyileg, hiszen az első világháborút követően elvették tőle mindazt, ami szilárd alapot nyújtott a gazdaságnak. A védőpajzsnak eredendően az Európai Uniótól kellene érkeznie, ám a helyzet éppen fordított: Brüsszel zsarolja és megpróbálja megfojtani Magyarországot gazdaságilag.
A pajzsra most Brüsszel ellen van szükség
– jelentette ki.
Elmondta, hogy Trumppal amerikai nukleáris technológia vásárlásáról is tárgyaltak, mert Magyarország természeti erőforrásokban is szegény, ezért nukleráis energiában kell gondolkodnia. Hosszú távon az energia 70 százaléka ebből a forrásból származhat – jelentette ki Orbán Viktor.
A politikai és kormányzati rendszernek a szabadságra kell épülnie, és Magyarországon van az egyik legstabilabb és leghatékonyabb kormányzás Európában – jelentette ki Orbán Viktor abban az interjúban, amelyet Mathias Döpfnernek, az Axel Springer lapkiadó vállalat vezérigazgatójának adott szombaton. Az MTI beszámolója szerint a miniszterelnök beszélt arról is, hogy az Európai Unió "békeprojektből háborús projektté vált", Donald Trump amerikai elnök viszont "a béke embere".
„Olyan megoldást keresek, hogyan lehet megerősíteni a demokráciát, nem pedig lecserélni”
– mondta az interjúban, amely Mathias Döpfner YouTube csatornáján látható. Úgy vélte, Brüsszel meg akarja változtatni a kormányt Magyarországon, és kijelentette:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor eddig nem látott felvételeket osztott meg a győri gyűlésről
A zenés videóban megmutatják, mi minden történt a kulisszák mögött. Láthatjuk a miniszterelnök elhíresült rajzával díszített ruhadarabokat, Radics Gigit énekelni, és Curtist beköszönni.
Ahogy arról beszámoltunk, Orbán Viktor szombaton a Digitális Polgári Körök győri találkozóján vett részt, ahol elsősorban a háború veszélyéről és migrációs kérdésekről osztotta meg véleményét az egybegyűltekkel. Vasárnap a Facebook-oldalán számos fotót megosztott az eseményről, később pedig egy videós összefoglaló is megjelent a kulisszatitkokról.
„Eddig nem látott felvételek a Háborúellenes gyűlés backstage-ből”
– olvasható a miniszterelnök bejegyzésében.
A felvételeken láthatjuk például az elhíresült rajzaival díszített ruhadarabokat, az előkészületek közben vicceskedő stábtagokat és a miniszterelnök megérkezését a helyszínre. A videóban feltűnik Radics Gigi, Rákay Philip és Curtis is.