ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Zaklatás, szexualitás, titkolózás – ilyen a tinik élete a neten

A fiatalok csaknem fele naponta négy óránál többet tölt a világhálón. Az is kiderült, hogy felüktől kértek már erotikus fotót is.


A tinik felétől kértek már erotikus fotót a neten, ahol nagy részük napi négy óránál is többet tölt. 10%-kal többen vannak azok, akik olvasnak online híreket, mint két évvel ezelőtt, és a TikTok népszerűsége is megugrott: már a harmadik leggyakrabban használt csatorna a fiatalok körében. Többek között ez is kiderült a „Magyar Tinik a neten 2021” online felmérésből, amelyet a Be Social digitális ügynökség készített el.

Az online kérdőívet csaknem 5000 14-25 éves fiatal töltötte ki, az adatok elemzésében pedig dr. Bernschütz Mária egyetemi adjunktus, generációkutató is segített. „Két évvel ezelőtt futottunk neki először a feladatnak, hogy feltérképezzük a tinédzserek online szokásait. Most, hogy a járványhelyzet miatt a fiatalok is digitális oktatásra, bezártságra kényszerültek, különösen fontosnak tartottuk leszűrni a tapasztalatokat, és újra megkérdezni a magyar tiniket, mivel is töltik idejüket a neten” – mondja Joanelli Tamás, a Be Social ügyvezetője.

A felmérés legfontosabb eredményei, tematikusan:

Időtöltés

A válaszoló tinik

csaknem fele (49%) naponta négy óránál többet lóg a neten

– a járványhelyzet alatt szükségessé vált digitális oktatáson kívül. Két évvel ezelőtt még csak 40%-uk vallott be 4 óránál is több netezést.

És hogy mit csinálnak a tizenévesek a szabadidejükben? Az biztos, hogy nem rádióhallgatással töltik az idejüket: 5% alatti azok aránya, akik naponta több mint egy órát rádióznak. Helyette inkább a telefonjukat nyomkodják,

első helyen ugyanis a közösségi média használata áll, de szorosan követi ezt a chatelés.

Csak a harmadik helyre futott be a barátokkal való személyes találkozás. Negyedik helyen szerepelnek a családi programok, ötödik legnépszerűbb elfoglaltság pedig a streamingcsatornákról sorozatok, filmek nézése.

A videójáték megosztó elfoglaltságnak bizonyul: minden ötödik tini (20%) napi két óránál is többet játszik vele naponta, míg 55% egyáltalán nem tölt vele időt.

Online kommunikáció és tájékozódás

A megkérdezett tinik 57%-a csak ritkán, leginkább hivatalos ügyekben ír e-mailt. Csak minden hetedik válaszoló használ e-mailt levelezésre. Kommunikációra leginkább a chatcsatornákat veszik igénybe, a Messenger népszerűsége még a közösségimédia-platformokat is beelőzi.

A szülők egyik gyakori félelme, hogy a gyermeküket idegenek környékezik meg a világhálón. Nem alaptalan ez a félelem, ugyanis a válaszolók 89%-a mondta azt, hogy előfordult már vele, hogy olyan személytől kapott üzenetet, akit igazából nem ismer. Ráadásul 44%-kal ez gyakran megtörténik.

További aggodalom a felnövekvő generációval szemben, hogy már egészen másképp tájékozódnak, nem jellemző rájuk a klasszikus médiafogyasztás. Jó hír, hogy a tinik azért még nem mondtak le az online hírek böngészéséről: 43% olvas szívesen híreket, minden érdekli őket – ami 10%-kal magasabb arány, mint két évvel ezelőtt (33%). Ugyanakkor minden negyedik tizenéves (26%) azt válaszolta, hogy egyáltalán nem olvas híreket, szórakoztató tartalmúakat sem.

Az ország politikai helyzete a megkérdezett tinédzserek 56%-át foglalkoztatja. 16%-uknál gyakori beszédtéma a politika, míg közel egyharmaduk (30%) soha nem beszélget a barátaival politikai témákról.

Közösségi média

Messenger, Instagram, TikTok, YouTube, Facebook, Snapchat. Ez a sorrendje az egyes közösségi platformoknak a használati gyakoriságuk szempontjából. Fontos változás, hogy két évvel ezelőtt a TikTok még csak a hatodik helyen szerepelt, akkor még a Facebook is beelőzte – azóta feljött a dobogós helyre.

Az influencereket nemcsak szívesen követik a tinik, de életmódjukat is másolnák: a megkérdezettek 30%-a azt válaszolta, hogy jó lenne, ha belőle is influencer lenne később. Két évvel ezelőtt ez az arány még csak 24%-os volt.

Biztonság a neten

Minden második tini (51%) érezte már úgy, hogy valaki zaklatja a közösségi média felületek valamelyikén. Ez 7%-kos növekedés a két évvel ezelőtti adatokhoz képest – akkor 44% mondta azt, hogy érzékelt már zaklatást.

A zaklatás egy további lépcsőfoka lehet, ha a fiataloktól erotikus fotót kérnek. A válaszolók több mint fele (51%) szembesült már ilyen esettel – az összes megkérdezett 12%-a teljesített is már ilyen kérést. Még többen vannak azok, akik kaptak már erotikus fotót chaten – 56% az arányuk. A megkérdezettek több mint egyharmadával (34%) több alkalommal is megesett ez.

Az erotikus fotókat tekintve sokat változott a helyzet a két évvel ezelőtti felméréshez képest: akkor még csak a tinik 39%-ától kértek erotikus fotót a neten – most csaknem 12%-kal nagyobb ez az arány. Akkor még csak 7% válaszolta azt, hogy küldött is erotikus fotót magáról annak, aki kérte, most 4%-kal többen ismerték be, hogy tettek már ilyet.

A virtuális világ hatása az „én”-re

Ki ne látott volna már szelfiző fiatalokat? A megkérdezett tinik fele (53%) hetente többször is készít magáról szelfit. Közülük minden negyedik rendszeresen meg is osztja ezeket a fotókat valamelyik közösségi média felületen.

A fiatalok 36%-a úgy gondolja, hogy kifejezetten boldogabbá teszi őt az online világ. A legtöbbjük (57%) számára közömbös a közösségi média, míg 7% szomorúbbnak érzi magát tőle.

Vannak olyan dolgok, amikről könnyebb chatben beszélni, mint élőben – a válaszolók 74%-a legalábbis így van ezzel. 29% kifejezetten úgy érzi, hogy sok ilyen dolog van, amiről chatben bátrabban beszél.

Tudatosaktól az exhibicionistákig

Dr. Bernschütz Mária, egyetemi adjunktus, generációkutató, az új média használati szokásainak szakértője négy jól beazonosítható csoportot vélt felfedezni a felmérés eredményeiből. Ezek a csoportok jól illusztrálják, mennyire különböző szokásaik vannak a fiataloknak, milyen eltérően viszonyulhatnak a közösségi médiához, mennyire másként kommunikálnak.

Digitálisan tudatosak (23%)

Jellemzően idősebbek, inkább nőies típusok. Ha a tartalmak korlátozásáról, mások tiltásáról van szó, akkor meglehetősen szigorúak. A közösségi médiával szemben leginkább közömbösek. A Messenger használata mellett náluk a Facebook jobban preferált, mint a többi csoportnál. Online nem igazán olvasnak. Kevés influencert követnek, épp ezért nem is nagyon jellemző rájuk, hogy influencer hatására vásárolnának, és ők szeretnének a legkevésbé influencerek lenni. A politika jobban érdekli őket, mint a többi csoport tagjait.

Offline élménykeresők (17%)

Családias, barátkozós típus. Ritkán posztol, kevésbé szerkeszti a tartalmait. A közösségi média számára inkább közömbös. A Messengert használja leginkább. A tévénézés, rádióhallgatás, online portálok követése rájuk jellemző leginkább. A családdal, barátokkal is ők töltenek legtöbb időt. Könyveket, újságokat is leginkább ők olvasnak.

Online harcosok (33%)

Ebben a csoportban a legtöbb a fiú. Ők azok, akik rendszeresen, naponta akár több órát videójátékoznak – míg a többiek egyáltalán nem. Bár a szelfikészítés nem izgatja őket, influencerek azért szívesen lennének. Könyvet, újságot alig olvasnak, inkább chatelnek. Az online trendekben jártasak, a virtuális adatbiztonságra odafigyelnek, a legnagyobb arányban ők élnek a kétlépcsős azonosítással. Lelkes streaming-fogyasztók, és YouTube-rajongók. Sok virtuális barátjuk van.

Digitális exhibicionisták (25%)

Ebben a csoportban viszont döntő többségben lányok vannak, akik szórakoztató tartalmakat keresnek a neten. A közösségi média boldoggá teszi őket, aktívan használják is, a fontos dolgaikról is inkább chaten kommunikálnak, mint élőszóban. Szeretnek szelfit készíteni, hashtageket használni, szívesen lennének influencerek. Idegenek gyakran küldenek nekik üzenetet. Könyvet és újságot alig olvasnak, az Instagram és a TikTok a kedvenc felületük. A Snapchat-használat is rájuk jellemzőbb, gyakrabban is posztolnak oda. A politika nem érdekli őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hány éves korukban bírják legtovább a férfiak az ágyban
Friss kutatásban vizsgálták meg, hány percig tartanak az együttlétek különböző korosztályokban.


Nem titok, hogy a férfiaknál nagyban függ az életkortól az, hogy mennyi ideig tart nekik eljutni az orgazmusig. A szexjátékok eladásával foglalkozó Lovehoney most kiderítette, hogy különböző korosztályokban meddig bírják a férfiak az ágyban – számolt be róla a Metro.

2025-ben készített felmérésük szerint – amelyben az előjátékot nem vették bele a számításba –

a 18–24 éveseknél átlagosan 16,14 percig tartanak az együttlétek.

Az ebben a korosztályban megkérdezettek 5 százaléka azt mondta, 1-2 percig tart csak ki, de szintén 5 százalék vallotta azt, hogy minden aktusnál akár több mint egy órán keresztül is bírja.

A 25–34 éves férfiaknál az átlag 18,29 perc. Itt 21 százalék 11–15 perces átlagos időt mondott, 15% pedig 21–30 perc alatt jut el az orgazmusig.

„A kutatások azt mutatják, hogy az aktusok hossza a húszas évek végén–harmincas évek elején tetőzik, és ahogy a férfiak idősebbek lesznek, ez fokozatosan rövidül”

– mondja Sarah Mulindwa, a Lovehoney szakértője.

A 35-44 éveseknél enyhe csökkenés látszik: az átlag alig több mint egy perccel rövidül az előző évtizedhez képest. Erre a szakértő szerint az a magyarázat, hogy ebben a korban a férfiak már tapasztaltabbak, jobban kommunikálnak, ez pedig gördülékenyebbé teszi a szexet. A hátráltató tényező a stressz vagy a rendelkezésre álló idő rövidsége lehet, ezért érdemes az együttléteket akkorra időzíteni, amikor a legtöbb energia jut rá.

A 45–54 éves korosztályban nagyobb a visszaesés: az átlag 14,15 perc.

A megkérdezettek 25 százaléka 6–10 perc alatt ér a csúcsra, 18 százalék pedig 11–15 perc között jut el az orgazmusig. A szakértő elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy az ötvenes évekre a merevedés kevésbé kiszámíthatóvá válhat.

Az 55–64 éves férfiaknál már csak 11,3 perc az átlagos idő. Hatvan év felett már az egészségi állapot és a rendszeresen szedett gyógyszerek hatása is közrejátszhat abban, hogy nehezebb elérni az izgalmi állapotot, majd az orgazmust.

A 65 év felettiek már csupán átlagosan 8,15 percig bírják az ágyban.

A leggyakoribb tartomány a 6–10 perc (28%), a megkérdezettek 26 százaléka alig 3–5 percet mondott, 1 százalék viszont azt állította, hogy egy óránál tovább is tart eljutni a csúcsra.

A Lovehoney szakértője felhívta a figyelmet, hogy mindegyik életkorban a kommunkáció, a technika és az élvezet a legfontosabb, nem az, hogy mennyi ideig tart az együttlét.

Egy 2024-es felmérés szerint egyébként a heteroszexuális férfiak 95%-a azt mondja, hogy mindig vagy általában eljut az orgazmusig, míg a nőknél ez az arány 65%. A férfiaknál több tényező befolyásolja az orgazmusig tartó időt: számít, mennyi alkoholt iszik valaki, mikor szexelt legutóbb, és az életkor is.

„Összességében az adatok azt mutatják, hogy a nagyjából 10–15 perces szeretkezések a leggyakoribbak minden életkorban, a nagyon hosszú együttlétek pedig ritkák. De a legfontosabb tényezők a hozzáállás, a technika és a kommunikáció”

– hangsúlyozza a szakértő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kipróbáltam a latex vákuumágyat és a korbácsolást – Az ország legnagyobb fetish rendezvényén jártam (+18)
Sosem éreztem magam nagyobb biztonságban, mint a Freedom Fetish 800 fős, felszabadítóan szexpozitív partiján. Íme a perverziót nem csak nyomokban tartalmazó, edukatív beszámolóm – fotógalériával.


Rendkívül izgatottan készültem hazánk leggrandiózusabb fetish bulijába a Freedom Fetish szervezésében, amelyet nem a szokásos klubjukban tartottak – mivel ezen négyszer annyian vettek részt, mint amennyit a törzshely elbír –, hanem ezúttal egy Pest külterületén található rendezvényhelyszínen. Már előre elolvastam a részletes, öltözködésre és kulturált viselkedésre kiterjedő szabályzatot, illetve a programlistát, úgyhogy nem ért váratlanul, amikor a bejáratnál leragasztották a mobilom kameráját egy matricával, valamint egy szívélyes transzvesztita ellenőrizte (sőt, meg is dicsérte) a dresscode-omat. Utcai ruhában tilos a belépés, úgyhogy aki nem kocsival érkezett, nem feltétlenül találta komfortosnak, hogy az utcán például szegecses testhámban és platformtalpú, lakk combcsizmában flangáljon – ezért az alsó szinten található öltözőt sokan igénybe is vették.

Alapvetően magas az ingerküszöböm, de belépve a rendezvényre elfelejtettem pislogni egy ideig, és a pupillám akkora lett, mint az a részletesen megmunkált szájpecek, amelyet az egyik bőrdíszműves kínált a vásártéren. Már a ruhatárosokon sem volt túl sok ruha, de a közönség nagy része csupán egy-egy falatnyi kiegészítőt viselt, például bimbótapaszt, rafinált tangát vagy bőrszíjakat. Ami pedig más eseményeken a welcome drink szerepét tölti be, az itt egy dupla élőtál volt, azaz többféle bonbon és macaron meztelenül fekvő emberekre felszolgálva, komoly gasztronómiai igényességgel.

– Tiéd itt a legszebb farok! – nevettem fel hangosan, miután megláttam egy tetőtől-talpig rókajelmezes férfit, akinek realisztikusan mozgott hátul a méteres rókafarka. Mint kiderült, applikációval vezérelte a farok mozgását.

Akadt Borat-tangás férfi is békatalpakkal, ugyanakkor frakkot viselő úriember is, sőt, péniszketrecet, valamint heresúlyt vagy análdugót viselő fazonok is felbukkantak.

De a személyes kedvencem hatalmas ördögpatát, szőrős lábvédőt, mellkas-hámot és busómaszk-szerű álarcot viselt. Egy gazellavékony, szép lány áttetsző fűzőt viselt, és láttam egy vagány, idős hölgyet is nevetni egy sarokban ülve (végre valaki, aki nem az SZTK-ban ücsörög panaszkodva, éljenek az ilyen nyugdíjasok!). Minden látogató végtelenül békés, kedves és udvarias volt, mintha egy szupermarketben sétálgatnánk a polcok közt. Fontos tudni, hogy a fetish partikon a szokásosnál szigorúbban veszik, hogy minden közeledéshez szóbeli jóváhagyást kell kérni és kapni.

Kifejezetten érdekes látnivalónak bizonyult a felnőtt játszótér, ahol kipróbálható szexbútorok voltak kihelyezve szép számban, például ketrecek, paskolók, András-keresztek és tantra-fotelek. Izgalmasnak tűnt továbbá a bondage helyiség is, ahol egymást kötözgethették az emberek kényükre-kedvükre, akár profi segítséggel.

Erre a tematikára egyébként felfűztek egy önkötöző performance-t is, amelyben egy mosolygós hölgy hajóinasokat megszégyenítő módon függesztette fel magát japán shibari kötelekkel.

További előadások is követték egymást BDSM, erotikus légtornászat és korbácsolás fókusszal a színpadon.

Kíváncsivá tett a kihelyezett „touch box”, amelybe beleállhattál inkognitóban, vagy bele is nyúlhattál a szűk, semmit nem láttató lyukakon keresztül. Itt is élt a szabály, miszerint ha valaki bent eltakarja magát egy testrészén, azt kerüld el. Az egyik legfurcsább programnak az állatsimogatót találtam, amely gyakorlatilag egy állatjelmezes embersimogató: egy boci-maskarás hölgy láhatóan élvezte, hogy fedetlen kebleit cirógatják az arra járó fetisiszták. A tánctéren pedig végig kiváló hangulat uralkodott a profi DJ-knek és az UV-fénytől látványos neonfüggönyöknek köszönhetően.

A személyzet folyamatosan rendelkezésre állt, ha kérdésed vagy problémád akadt volna, de mindenhol ki is volt függesztve a házirend, például hogy nem érhetsz hozzá másokhoz engedély nélkül. Tanúsítom, hogy valóban senki nem zaklatott, szólt be vagy tapogatott az este folyamán – nem úgy, mint sajnos egyéb divatos szórakozóhelyeken –, mindössze egyetlen tisztelettudóan feltett kérdést kaptam egy karika-nyakörves férfitól: „te sub vagy, vagy dom?”

Az egyik ott dolgozó, Ádám nevű srác elmesélte nekem, hogy az évek alatt mindössze párszor kellett kikísérnie valakit hasonló rendezvényről, például tiltott fotózás vagy félreértés miatt.

Dicsérendő, hogy volt HIV- és szifilisz-gyorsszűrés a helyszínen, valamint a kizárólag pároknak fenntartott szex-szeparé elé egy kosár óvszer volt kihelyezve. De az egyedül érkezők számára is akadt lehetőség huncutkodni a dark roomban, ahol nevéhez híven tényleg nagyon sötét volt.

És hogy mi a különbség egy swingerbuli és egy fetish parti között? Erre az egyik főszervező, Molli válaszolt nekem:

„Míg a swinger klubba a direkt szexért mennek az emberek, a fetish bulikban a szabad partizás a cél, és a szex csak egy lehetőség. Mi szexpozitív partinak hívjuk ezt: a szexualitás megjelenése teljesen elfogadott, itt is van, aki szexel, van, aki más erotikus játékot játszik, de legtöbben csak azért jönnek hozzánk, hogy táncoljanak, ismerkedjenek, beszélgessenek egy izgalmas, nyitott és elfogadó közösségben.

Olyan ez, mint a nachos a moziban. Moziba elsősorban a filmélményért mennek az emberek, és az, hogy lehet nachost is venni, az csak egy lehetőség, és így is a legtöbben simán a popcornt (a mi esetünkben a szabadon bulizást) választják, és köszönik, nem kérnek mást, hiába a lehetőség.”

Ami a saját élményeimet illeti, elsőként az álló vákuumágyat próbáltam ki, amelyhez két kifeszített latexponyva közé kellett bemásznom – cipő és hegyes kiegészítők nélkül –, és megfognom belül kétoldalt az oszlopokat. Egy kis köralakú nyíláson bújtattam ki a fejem, hogy kapjak levegőt. A segítő kollegina rendkívül empatikusan érdeklődött a hogylétem felől, és hogy indíthatja-e a vákuumozást, valamint jelezte, hogy bármikor leállíthatja, és kiszállhatok. Aláírtam egy nyilatkozatot is arról, hogy a hivatalos fotós lefotózhat ebben egy belső használatra készülő galériához.

Amikor rácuppant a testemre elöl-hátul a latex, de úgy, hogy a kisujjam végét se tudtam volna megmozdítani benne, egyszerre volt kiszolgáltatott és felszabadító: a kontrollvesztésnek ezt a fajtáját még nem éltem át, de kifejezetten extatikus volt, ahogyan a kiengedés is, ahogy hirtelen visszakaptam a testem.

Ám itt nem értek véget a kalandjaim aznapra: a saját dark zenei szubkultúrámból már ismertem pár arcot a közönség soraiban, és az egyikőjük – immár kétgyerekes édesanya – elárulta, hogy azért jött ide, hogy megkorbácsolják a fenekét. Én pedig „miért ne” alapon fogtam magam, és neki is láttam az elnáspángolásnak, hiszen egy jó úttörő ott segít, ahol tud. A háttérben szóló elektronikus zene ritmusára korbácsolás meglepően szórakoztatott, közben néha megkérdeztem, hogy ilyenre gondolt-e, illetve gyengébben vagy erősebben szeretné.

Miután végeztem a bravúrral, rájöttem, hogy vannak itt igazi feketeövesek is: egy ötvenes éveikben járó pár hölgytagja olyan intenzíven fenekelte el a párját, ráadásul egy büntetőbíró szigorával az arcán, egy pillanatra sem esve ki a szerepből, hogy már nekem fájt a látvány.

„Általában a vendégeink fele a párjával vesz részt egy ilyen buliban – foglalta össze Molli a statisztikákat –, most a legutóbbi Freedom Fetish után kiküldött kérdőívünk alapján ez 52% volt, 20% jött egyedül, a többiek pedig barátokkal. A közösség összetételéről elmondható, hogy nagyon vegyes, 18-tól a 60-asokig minden korosztály képviselteti magát, ezen belül legnagyobb számban a 30-asok vannak, alatta és felette pedig nagyjából egyenlően oszlanak el az emberek.

A nemi arányokat tekintve szinte fele-fele a fiú és lány megoszlás, épp csak egy kicsit billen a mérleg a fiúk javára, de szép számban vannak a magukat be nem soroló, queer emberek is. A szexuális irányultsági skáláknak is minden tagja jelen van, sőt, az aszexuális vendégeink körében is kifejezetten kedveltek a fetish események.

Mindig vannak külföldi vendégeink is, a Freedom Fetish 2019-es indulása óta elég jó hírrel van benne az európai kinky köztudatban, sokan kifejezetten emiatt az esemény miatt látogatnak el Magyarországra.”

Egyszóval hiába szólt minden az erotikáról, kicsit sem éreztem magam kellemetlenül vagy feszélyezve ezen a bulin, ami a szervezésnek, valamint az intelligensen viselkedő közönségnek egyaránt köszönhető. Technikailag senkihez nem értem hozzá, és más sem ért hozzám, mégis rengeteg ingerrel és önreflexióval gazdagodtam. A Freedom Fetish tehát egy olyan partisorozat, ahol bárki szabadon, korlátok nélkül jól érezheti magát, méghozzá ítélkezés és zavaró tényezők nélkül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk