KULT
A Rovatból

Zack Snyder a lánya halála miatt hagyta ott Az Igazság Ligáját, most neki készítette el újra a filmet

A mozi újraálmodását a rendező öngyilkos lánya inspirálta.

Link másolása

2017-ben kétórás filmként került a mozikba Az Igazság Ligája. Már akkor rányomta a bélyegét a rajongói várakozásokra, hogy lehetett tudni, nem az eredeti rendező fejezte be a filmet. Zack Snyder rendező 20 éves lánya, Autumn ugyanis a forgatás alatt lett öngyilkos.

Csoda is lett volna, ha megy tovább az élet és a rendező vidáman dolgozott volna tovább. Egy ilyen méretű csapás után persze valószínűleg munkával lehet a legjobban elnyomni a fájdalmat, de a rendezőnek és feleségének, aki a film egyik producere volt, ez egy próbálkozás után mégsem ment. Otthagyták a munkálatokat.

Érthetően, hiszen a világon a legnagyobb fájdalom, ha az ember saját gyermeke hal meg, olyannyira ellentétes az élettel. Feldogozni pedig valószínűleg képtelenség egy ilyen sebet, főleg, ha öngyilkosság az ok. A szülő saját magában keresi a hibát, hogy mit csinálhatott rosszul.

A filmet végül Joss Whedon fejezte be, akiről nem mondhatjuk, hogy ne értene ehhez a műfajhoz, hiszen a Bosszúállókat ő írta és rendezte, amit a közönség nagyon is a hátára vett. Whedon a gyengébbre sikerült második rész után le is lépett a Marveltől. Snyder eredetileg három órás filmet tervezett, de a producerek kiadták az új rendezőnek, hogy két órába bele kell férnie a filmnek.

Talán ez volt a végső késszúrás az alkotás számára, hiszen pont az építkezését, a karakterek megrajzolását csapták össze. A film állt a lábán, de erősen lehetett érezni, hogy megerőszakolták. És a közönség is érezte. Ugyan nem lett hatalmas bukás, mert anyagilag vissza tudta termelni a befektetést, de a nézők és a kritikusok együtt fanyalogtak.

Eltelt néhány év, Snyder képtelen volt új filmet készíteni, az idejét teljesen másra áldozta: az öngyilkosság megelőzésére próbálta felhívni a figyelmet, szorosan együttműködött az AFSP-vel, az Amerikai Öngyílkosság-megelőzési Alapítvánnyal.

A rajongók pedig egyre hevesebben kezdték követelni, hogy mutassák be valamilyen formában a Snyder-féle változatát a filmnek.

A Covid-időszak segítette ezt a folyamatot: lehetőség nyílt egy nagyszabású streaming-bemutatóra, ahol nem számítanak a mozis keretek, például az időkeret sem. Ez adott lehetőséget, hogy a rendező visszakanyarodjon oda, ahol abbahagyta. A családjával történteket használta inspirációnak, így egyenesen Autumnnak dedikálta az alkotást, és a lánnyal történtek keltette érzéseket is beledogozta a filmbe, sokkal személyesebbé téve az egészet. Arra használta ezt az alkotást, hogy tovább tudjon lépni, és fel tudja dolgozni Autumn halálát. És néha azt mondjuk, nem érdekel, hogy fájt a rendező feje a forgatáson, de ez egy elég kivételes filmen kívüli szempont, amiről érdemes tudni. Főleg, ha azt is hozzávesszük, hogy Snyder nem kért fizetést az új változatért.

 

Autumn egyébként szülei elmondása szerint ígéretes írói tehetség volt, de sajnos komoly depresszióval küzdött, halálát is antidepresszáns és antihisztamin túladagolás okozta.

Ugyanakkor a lány nem ment el anélkül, hogy ne hagyott volna valamit maga és a tehetsége után. Édesanyjának mutatta meg először sci-fi regényét, amit a szülők kiadni terveznek. A lány Snyderék szerint saját univerzumát írta bele minden korábbi munkájába is: novelláiban is gyakran olyan alak volt a főhős, aki kívülálló, és nem tud beilleszkedni. Ez utólag különösen szomorúvá teszi Autumn és a család történetét. Snyder a film végére a lány temetésén elénekelt Leonard Cohen Hallelujah-számának feldolgozását vágta a képek alá, ezzel is egyértelműen saját gyászának adva teret.

A filmnek jót tett, hogy az eredeti alkotó eredeti koncepciójának mentén vágták újra. Így azt a ritmust kapta a film, ahogy eredetileg forgatták. Például most van idő a lassú építkezésre, a karakterek alaposabb bemutatására, s ez teljesen más ritmust ad az egész történetnek. Komorabb is lett a sztori, ami szintén jót tett neki. Ha még Snyder a CGI-it is máshogy használná - ugyanis valamiért szereti túl meseien, túl láthatóan alkalmazni - , akkor még egységesebb lehetne a végeredmény. De mindenképpen sokat emelt a film minőségén, hogy az eredeti alkotó vízióját láthatjuk, kompromisszumok nélkül. Pedig ugyanazt a történetet és ugyanazokat a jeleneteket láthatjuk, mégis koherensebb lett így a végeredmény. A rajongók elégedettek lehetnek, s ezt az IMDb-n is kifejezték a pontozással. A film két egész ponttal többet kapott eddig a közönségtől, mint a előző változat.  


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
36 évesen meghalt Ferich Balázs, Azahriah és a Wellhello menedzsere
A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után. Barátja és üzlettársa megható sorokkal búcsúzott tőle.

Link másolása

Hosszú betegség után csütörtök hajnalban meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetője, a Blind Myself nevű magyar metálzenekar korábbi basszusgitárosa - írja a Forbes. A zenei szakember 36 éves volt.

A 2016-ban alapított Supermanagement a hazai piac egyik legsikeresebb szereplője, akik olyan magyar előadókat menedzselnek, mint a Wellhello, a Follow the Flow, az Anna and the Barbies, Dzsúdló, Desh és Azahriah.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez”.

Tóth felidézte, hogy a Cloud 9+ az első banda, amit együtt menedzseltek, és nagy kockázatot vállaltak, amikor megalapították a saját cégüket.

„Balázst imádták az előadóink, kollégái. Über-maximalista volt a melóban, nem elégedett meg sosem a második hellyel. Folyamatosan azon agyalt, hogyan lehetnénk még jobbak és jobbak. Bazsinak hatalmas szíve volt. Imádta a gyerekeit és feleségét, Dittát, a legjobb apuka volt, akit valaha ismertem.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Az egész hazai sztárvilág gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst: „Mérhetetlen fájdalom”
Tóth Gabi, Czutor Zoltán és a Carson Coma is kifejezte együttérzését. A Supermanagement társtulajdonos-ügyvezetője csütörtök hajnalban halt meg hosszú betegség után.

Link másolása

Az egész hazai zenei világ gyászolja a 36 évesen meghalt Ferich Balázst, a Supermanagement nevű kiadó-menedzsment társtulajdonos-ügyvezetőjét.

A zenei szakember számos hazai sztárnak, köztük Azahriah-nak, a Wellhellonak és Dzsúdlónak volt a menezdzsere.

Ferich Balázsról a Supermanagement másik alapítója, Tóth Gergő megható sorokkal búcsúzott a Facebookon.

„2012-ben vettük be a Blind Myselfbe basszusgitározni. Pillanatok alatt lettünk barátok. Rengeteget segített a zenekar dolgainak intézésében. Veleszületett tehetsége volt a menedzseléshez.”

A Supermanagement Facebook-oldalán csütörtök délután közzétett bejegyzésére azóta több mint ezer hozzászólás érkezett, köztük számos hazai sztár is kifejezte a részvétét. A Carson Coma zenekar egy fekete szívvel fejezte ki együttérzését, az AWS gitárosa, Brucker Bence pedig egy érzelmes üzenettel köszönt el Ferich Balázstól.

„A folyamatos profi és maximalista hozzáállásod mindig irigyeltem és nagyon nagy hatással volt rám! Ha nem ismerlek, bizony nem lennék ott ahol. Mindig emlékezni fogok rád!”

- írta többek között a zenész.

„Őszinte részvétem” - írta a hozzászólások között Azahriah gitárosa, Szabolcsi Fészek.

„Őszinte részvétem Gergő, sok erőt a családnak mérhetetlen fájdalom…” - írta Tóth Gabi.

„Végtelenül sajnálom, sok erőt kívánok Gergő!” - üzente megrendülve Czutor Zoltán.

Antal Timi énekesnő egy korlátozott ideig elérhető Instagram-sztoriban, egy fekete-fehér fotóval emlékezett meg, a képhez pedig azt írta:

„Ég Veled, Balázs!”

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Teljes a káosz: az RTL úgy cserélgeti a főműsoridős műsorait, hogy erről már nem is szól
Teljes a fejetlenség a csatornánál, néhány nap alatt két fontos műsor ismétlése is csődöt mondott. Így hétköznap este ismét jöhetnek a pajkaszegiek.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Ember legyen a talpán, aki követni tudja az RTL hétköznapokat érintő műsorváltozásait. A csatorna láthatóan nem tudja, mihez kezdjen Az álommeló második évada utáni sávval, ahol egyre-másra bedőlnek a korábbi műsorok ismétlései.

A március 25-én indult álláskereső reality után először a Gólkirályság első évadát ismételték, elfogadható eredményekkel, írja a Sorozatwiki. Április 8-tól Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban első évadát tűzték műsorra ugyanott, katasztrofális nézettség mellett.

Ezért most hétfőtől ebben az időpontban a Házasodna a gazda tavaly őszi, 6. szezonjának ismétlését kezdték el, ami két nap után szintén beleállt a földbe. Így péntektől, vagyis április 20-tól inkább egy újabb bőrt lehúznak Pajkaszeg lakóiról, és elkezdik A mi kis falunk hatodik szezonjának újravetítését.

A magyar sorozat után az RTL Híradó – Késő esti kiadás 10 perccel korábban, 22:40 helyett, 22:30-kor lesz látható a csatornán. Ezt követően a Gyilkos elmék 23:15 helyett, 23:05-kor kerül majd képernyőre.

A műsorváltozás a szombati és a vasárnapi napokat nem érinti.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Eltemették Tordy Gézát
Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta. A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott.

Link másolása

Családja, barátai, pályatársai, tisztelői kísérték utolsó útjára Tordy Géza Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a nemzet színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját csütörtökön Budapesten, a Farkasréti temetőben.

A 85 éves korában, március 30-án elhunyt színművész búcsúztatásán elsőként a jövő színésznemzedéke nevében Szőcs Artur mondott beszédet. A színész-rendező felidézte, hogy Tordy Gézát még színművészetisként ismerte meg, majd 15 évadot dolgoztak együtt. Kiemelte: Tordy Gézát ízig-vérig érdekelte a színházcsinálás, fontos volt számára a csapatmunka.

Ernyey Béla közös emlékeket idézve búcsúzott Tordy Gézától. Óriási szívű, nagystílű ember volt - mondta a művészről, akivel 1963-ban találkozott először, és akihez élete leghosszabb barátsága fűzte.

A Vígszínház társulata nevében Lukács Sándor színművész búcsúzott, színészkollégája játékát és közös munkáikat idézte fel. Mint mondta, Tordy Gézában nagy erők lakoztak, nagy dühök és nagy szenvedélyek.

A színészet illanó pálya - fogalmazott. A kincs az az üzenet, amelyet át tudunk adni úgy, hogy a lelkekben minél tovább megmaradjon. "És te, Gézus, ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál" - mondta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk