November végén, december elején tetőzhet a járvány – ezt mondta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón. Szerdán 131-en haltak meg a koronavírus szövődményeiben és 606-an vannak lélegeztetőgépen. A Magyar Orvosi Kamara közleményében úgy fogalmazott, belefulladnak a betegekbe az sürgősségi osztályok.
Zacher Gábor azt mondta, Hatvanban már megtelt a covid intenzív. Közölte: „Egyelőre tele vagyunk, nálunk 14 ágyon 14 beteg fekszik az intenzíven, de a Covid-osztályon is 55-58 beteg fekszik. Ott még van hely.”
Gulyás Gergely szerint ugyanakkor országosan még a kapacitások felénél sem járnak.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Deutsch Tamás szerint: „Ennyi", Menczer Tamás szerint „Nincs vége”
Menczer Tamás, a párt kommunikációs igazgatója szerint híveiknek nem szabad félniük, mert ők velük vannak. Deutsch Tamás viszont egyetlen szóval reagált a történtekre.
Menczer Tamás a közösségi oldalán reagált a TISZA Párt választási győzelmére. A sportriporter, országgyűlési képviselő, kommunikációs igazgató azt üzente:
"A közösségünk minden tagjának: Nincs vége. Ne féljetek! Itt vagyunk. Mindig itt vagyunk. Veletek."
Deustch Tamás viszont mindössze annyit írt: Ennyi.
Menczer Tamás a közösségi oldalán reagált a TISZA Párt választási győzelmére. A sportriporter, országgyűlési képviselő, kommunikációs igazgató azt üzente:
"A közösségünk minden tagjának: Nincs vége. Ne féljetek! Itt vagyunk. Mindig itt vagyunk. Veletek."
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Zelenszkij magyarul üzent Magyar Péternek az elsöprő győzelem után
Az ukrán elnök az X-en gratulált a Tisza Pártnak a választási győzelemhez. A magyar nyelvű posztban a jószomszédi kapcsolatok és a közös munka fontosságát hangsúlyozta.
Magyar nyelvű bejegyzést tett közzé az X-en Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, reagálva a magyar parlamenti választások eredményére. „Gratulálunk Magyar Péternek és a Tisza Pártnak az elsöprő győzelmükhöz” – írta Zelenszkij a közösségi oldalán.
„Ukrajna mindig is jószomszédi kapcsolatokra törekedett minden európai országgal, és készen állunk a Magyarországgal való együttműködésünk előmozdítására” – hangsúlyozta Zelenszkij.
Az ukrán elnök posztjában azt is írta: „Európának és minden európai nemzetnek meg kell erősödnie; európaiak milliói vágynak együttműködésre és stabilitásra”.
A magyar nyelvű gesztus azért is figyelemre méltó, mert a választási kampányban a Fidesz kommunikációja rendszeresen negatív szereplőként ábrázolta az ukrán elnököt, a magyar–ukrán viszony pedig az elmúlt években feszült volt a kárpátaljai magyar kisebbség jogai, illetve az uniós és NATO-döntések magyar vétói miatt.
A választási győzelem után a Tisza Párthoz több nemzetközi gratuláció is érkezett. Magyar Péter közlése szerint többek között a német kancellár és a NATO főtitkára is telefonon fejezte ki jókívánságait.
Zelenszkij hozzáfűzte, hogy készen állnak a találkozókra és a közös konstruktív munkára mindkét nemzet javára, Európa békéje, biztonsága és stabilitása érdekében.
A kampány során a magyar kormány több tagja, köztük Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is azzal vádolta Kijevet, hogy beavatkozik a magyar választásba, és a Tisza Pártot „háborúpárti” erőként írták le, amely Ukrajna érdekeit szolgálná.
Magyar nyelvű bejegyzést tett közzé az X-en Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, reagálva a magyar parlamenti választások eredményére. „Gratulálunk Magyar Péternek és a Tisza Pártnak az elsöprő győzelmükhöz” – írta Zelenszkij a közösségi oldalán.
A 2026-as országgyűlési választásokat a TISZA Párt nyerte meg. A Fidesz egyik arca, Bohár Dániel a közösségi oldalán reagált arra, hogy pártja vereséget szenvedett. A kormánypárti influenszer azt írta:
„Isten óvja Magyarországot!”
Bohár Dániel a Megafon nevű, 2020 óta működő kormánypárti digitális kommunikációs szervezet egyik legismertebb arca. Korábban többször is érte kritika manipulatív vagy félrevezető tartalmak készítése miatt.
A 2026-as országgyűlési választásokat a TISZA Párt nyerte meg. A Fidesz egyik arca, Bohár Dániel a közösségi oldalán reagált arra, hogy pártja vereséget szenvedett. A kormánypárti influenszer azt írta:
„Isten óvja Magyarországot!”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Azoknak, akik a rendszer bábjai és tartóoszlopai voltak, távozni kell a közéletből
A Tisza Párt elnöke felszólította a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérje fel, mint a győztes párt listavezetőjét kormányzásra. Ezt követően pedig távozzon a hivatalából.
Magyar Péter vasárnap esti győzelmi beszédében kiemelte: „Ma a magyar nép a rendszerváltás mellett döntött. Ezért azoknak, akik a rendszer részei voltak, távozniuk kell a közéletből.
Felszólítom a leköszönő miniszterelnököt, hogy mától ügyvezető kormányként járjon el, és semmilyen olyan döntést ne hozzon, ami megköti a következő kormány, a Tisza-kormány kezét.”
Magyar ezután tért rá a beszéde közjogi részére. „Ma a magyar nép a rendszerváltás mellett döntött. Ezért azoknak, akik a rendszer bábjai és tartóoszlopai voltak, távozni kell a közéletből.
Felszólítom a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérjen fel, mint a győztes párt listavezetőjét kormányzásra, azt követően pedig távozzon a hivatalából annyi méltósággal, amennyi még maradt neki.”
Magyar ezután hosszan sorolta azokat az állami és bírósági vezetőket, akiknek szerinte le kell mondania a posztjukról. Ők: a Kúria elnöke, az Alkotmánybíróság elnöke, a legfőbb ügyész, az Állami Számvevőszék elnöke, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a Médiahatóság elnöke és az Országos Bírói Hivatal elnöke. Magyar arra kérte őket, hogy maguktól távozzanak és ne várják meg, amíg elküldik őket.
Magyar Péter megígérte, hogy az ország csatlakozik az Európai Ügyészséghez, és Magyarország újra erős szövetséges lesz az Európai Unióval és a NATO-val.
A Tisza elnöke a visegrádi négyek szövetségét megerősítené és kibővítené, az első útja ennek szellemében Lengyelországba vezet majd. A második útja Bécsbe vezet, a harmadik pedig Brüsszelbe, hogy hazahozza a magyar embereket megillető uniós forrásokat.