„Szerintem felejtsük el ezt az idei karácsonyt, hogy legyen jövőre karácsony” – ezzel a mondattal kezdett Zacher Gábor az RTL Klub Reggeli című műsorában, amikor arról kérdezték, milyennek látja az ünnepi kilátásokat.
Hozzátette, erre azért van szükség, hogy ne azokat kelljen gyászolnunk, akik azért mennek el, mert most nem tartottuk be a szabályokat.
A toxikológus elmesélte, hogy amikor a minap futni ment, látott egy 30-40 fős csoportosulást, akik forralt bort ittak, beszélgettek, dohányoztak, mindezt persze maszk nélkül.
Szerinte azért lenne nagyon fontos, hogy mindenki betartsa a szabályokat, mert most már látszik, hogy ebbe a betegségbe egyáltalán nem csak idősek halhatnak bele.
Zacher beszélt a kórházakban zajló munkáról is: úgy látja, most elsősorban nem a gyógyításért, hanem a túlélésért küzdenek az orvosok, de közben egyre többet tudnak meg a betegségről, mivel folyamatosan új részletek derülnek ki róla.
A sokszor felmerülő szakemberhiánnyal kapcsolatban így fogalmazott:
„Alapvetően a vas, meg a műanyag, meg a folyadék az rendelkezésre áll. Na jó, de ebbe életet kell lehelni. Itt is, ha lennének kamerák, és mondjuk engem odaállítanának a kamera mögé, hogy csináljak valamit, talán el tudnám tolni jobbról balra, de hogy most melyik gomb mi, mivel és mit kell csinálni, azt nem tudnám.”
„Szerintem felejtsük el ezt az idei karácsonyt, hogy legyen jövőre karácsony” – ezzel a mondattal kezdett Zacher Gábor az RTL Klub Reggeli című műsorában, amikor arról kérdezték, milyennek látja az ünnepi kilátásokat.
Hozzátette, erre azért van szükség, hogy ne azokat kelljen gyászolnunk, akik azért mennek el, mert most nem tartottuk be a szabályokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Előkerült az utolsó fotó, amin a később holtan talált szekszárdi főorvosnő még életben van – a klinika szerint nem hibáztak
A doktornőt csaknem 30 órán keresztül keresték rendőrök és kutyás önkéntesek is. Végül egy használaton kívüli garázssor mögött bukkantak rá a holttestére.
Előkerült egy felvétel, amelyen a péntek hajnalban eltűnt, majd szombaton holtan megtalált szekszárdi doktornő látható. A képeken az látszik, ahogy péntek hajnali 5 órakor, fekete pizsamában, papucsban, nyakán kötéssel, vállán egy pulóverrel elhagyja a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának osztályát, miközben a fal melletti korlátba kapaszkodik.
Ezt követően rendőrök és kutyás önkéntesek csaknem 30 órán át keresték, végül szombat délután találtak rá a holttestére a klinika melletti, elhagyatott garázssor mögött.
Családja szerint eltűnését a személyzet csak két órával később vette észre. A főorvosnő a rendkívül hosszú, 12 órás műtét után erős fájdalomcsillapítókat kapott, és ezek hatása alatt zavartan bolyonghatott. Lánya a 24.hu-nak azt mondta, csütörtökön beszéltek utoljára, édesanyjának nagyon nagy fájdalmai voltak, és arra panaszkodott, hogy borzasztóan viselkednek és beszélnek vele a kórházban az alkalmazottak. Azt mondta, rá sem néztek a nővérek, nem is érdekelte őket, hogy mi van vele. Úgy gondolják, olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.
Az RTL Híradó szerint a főorvosnő még a kórház területén eleshetett és a sebei is felszakadhattak, mielőtt kiment az épületből.
Bár a Blikk korábban azt írta, az ügyben belső vizsgálat indult, a Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja az RTL Híradóval közölte:
álláspontjuk szerint a szakszemélyzet a lehető legnagyobb körültekintéssel járt el, nem történt mulasztás, ezért belső vizsgálatot sem indítottak. Indoklásuk szerint nem történt szakmai hiba, a betegek szabad mozgását pedig nem korlátozhatják.
A fül-orr-gégészként dolgozó doktornő a szekszárdi Balassa János kórház megbecsült orvosa volt, a tragédia mélyen megrázta kollégáit. „Nyilván tisztában voltunk a műtét kockázataival, és előtte nagyon sokat beszélgettünk vele erről. Mondtuk neki, hogy várjuk vissza, nyugodtan gyógyuljon meg” – nyilatkozta a kórház főigazgatója, hozzátéve, hogy a főorvosnő rendkívül elhivatott volt, és komoly fájdalmai ellenére a műtét előtti héten is végigdolgozott.
„Egyfajta szervezője volt az osztálynak. Aktívan részt vett a betegellátásban, tanította a fiatal szakorvosokat, rengeteg ügyeletet vitt. Minden beteggel megtalálta a közös hangot, és látjuk a közösségi médiában is, mennyien búcsúznak tőle jó szívvel” – méltatta elhunyt kollégáját a főigazgató.
A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.
Előkerült egy felvétel, amelyen a péntek hajnalban eltűnt, majd szombaton holtan megtalált szekszárdi doktornő látható. A képeken az látszik, ahogy péntek hajnali 5 órakor, fekete pizsamában, papucsban, nyakán kötéssel, vállán egy pulóverrel elhagyja a Szegedi Tudományegyetem Idegsebészeti Klinikájának osztályát, miközben a fal melletti korlátba kapaszkodik.
Ezt követően rendőrök és kutyás önkéntesek csaknem 30 órán át keresték, végül szombat délután találtak rá a holttestére a klinika melletti, elhagyatott garázssor mögött.
Családja szerint eltűnését a személyzet csak két órával később vette észre. A főorvosnő a rendkívül hosszú, 12 órás műtét után erős fájdalomcsillapítókat kapott, és ezek hatása alatt zavartan bolyonghatott. Lánya a 24.hu-nak azt mondta, csütörtökön beszéltek utoljára, édesanyjának nagyon nagy fájdalmai voltak, és arra panaszkodott, hogy borzasztóan viselkednek és beszélnek vele a kórházban az alkalmazottak. Azt mondta, rá sem néztek a nővérek, nem is érdekelte őket, hogy mi van vele. Úgy gondolják, olyan kábító hatású fájdalomcsillapítót kaphatott, ami megzavarhatta, és emiatt nem volt magánál.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter Orbán Viktornak: Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk
A miniszterelnök korábban azzal hárított a vita elől, hogy csak a politikus „gazdáival” vitázna. A Tisza Párt alelnöke szerint ez a gyávaság egyértelmű jele.
Magyar Péter egy Facebook-posztban reagált arra, hogy állítása szerint Orbán Viktor ismét menekül az élő, egyenes vita elől. A Tisza Párt elöke azt írta: „Hallom, Orbán Viktor megint menekül az élő egyenes vita elől. Szerintem nem sokan lepődtek meg ezen”. Úgy véli, a miniszterelnök valójában az olyan kényelmetlen témák elől futamodik meg, mint az Amerikában kitárgyalt mentőcsomag, az egészségügy, a közlekedés és az oktatás összeomlása, vagy épp a vágtató infláció és a megélhetési válság.
Magyar Péter a bejegyzésében szó szerint idézi a miniszterelnök állítólagos indoklását, majd arra reagálva megszólítja Orbán Viktort. „Azt is hallottam, hogy azzal indokolja a megfutamodását, hogy ő csak a »gazdáimmal« vitázik.
Miniszterelnök Úr, Gazdája az állatoknak van. Nálunk, jól nevelt embereknél fel sem merül, hogy az embertársainkat állatokhoz hasonlítsuk. Akkor se, ha mást gondolunk a világról.
Nem kell félni egy vitától! Tudja: »Gyáva népnek nincs hazája.«”
Orbán Viktor korábban Pintér Bence győri polgármesternek fogalmazott úgy, hogy az általa lehetőségként felkínált miniszterelnök-jelölti vitán nem vesz részt, ő szívesebben vitázna Magyar Péter brüsszeli bürokrata „gazdáival”.
Magyar Péter egy Facebook-posztban reagált arra, hogy állítása szerint Orbán Viktor ismét menekül az élő, egyenes vita elől. A Tisza Párt elöke azt írta: „Hallom, Orbán Viktor megint menekül az élő egyenes vita elől. Szerintem nem sokan lepődtek meg ezen”. Úgy véli, a miniszterelnök valójában az olyan kényelmetlen témák elől futamodik meg, mint az Amerikában kitárgyalt mentőcsomag, az egészségügy, a közlekedés és az oktatás összeomlása, vagy épp a vágtató infláció és a megélhetési válság.
Magyar Péter a bejegyzésében szó szerint idézi a miniszterelnök állítólagos indoklását, majd arra reagálva megszólítja Orbán Viktort. „Azt is hallottam, hogy azzal indokolja a megfutamodását, hogy ő csak a »gazdáimmal« vitázik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a klub milliárdokat és a stadionját is megkapja
Leisztinger Tamás tulajdonos szerint elfogyott az ideje, ezért új, öttagú elnökség jön. A friss főszponzor, a Vulcan Shield Global több százmillió forintot pumpál a klubba a következő négy évben.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere – írta a Telex a futballklub hétfői budapesti rendezvényén elhangzottak alapján.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint itt van az ideje annak, hogy a Budapest Honvéd a magyar és a nemzetközi futballvilágban is visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel, és így a csapatot újra mindenkinek komolyan kelljen vennie.
Szijjártó Péter szerint ennek három fontos feltétele van. Az első, hogy négymilliárd forint értékű beruházási programot indítanak a kormány támogatásával, aminek része a sportcsarnok, illetve az akadémia felújítása és működtetése.
„Abban állapodtunk meg a sportkormányzattal és a parlamenti többséggel, hogy november végén a Bozsik Stadion és a Magyar Futball Akadémia a Budapest Honvéd tulajdonába kerül”
– jelentette be.
A miniszter a harmadik ponttal kapcsolatban helytelennek nevezte, hogy a klubnak eddig nem volt főszponzora, de elmondta, hogy ez most megváltozik. „A Vulcan Shield Globallal tegnap aláírtuk a szerződést, így ez azt jelenti, hogy a következő négy évre több százmillió forintos nagyságrendben megnő a klub költségvetési mozgástere és pénzügyi ereje” – közölte.
Leisztinger Tamás, a klub tulajdonosa úgy döntött, hogy maga mellé állít egy öttagú elnökséget. „Az ember nem rendelkezik végtelen idővel és végtelen kapcsolatrendszerrel sem” – indokolta a döntést.
Múlt pénteken megírtuk, hogy a külügyminiszter a washingtoni tárgyalások előtt szokásához híven futni indult: akkor a Bayern München logójával díszített melegítőfelső volt rajta.
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke, a csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere – írta a Telex a futballklub hétfői budapesti rendezvényén elhangzottak alapján.
A külgazdasági és külügyminiszter szerint itt van az ideje annak, hogy a Budapest Honvéd a magyar és a nemzetközi futballvilágban is visszafoglalja azt a pozíciót, amelyet megérdemel, és így a csapatot újra mindenkinek komolyan kelljen vennie.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Titkolóznak, mire kapott több mint 100 millió forintot Fásy Ádám családjának cége a kulturális minisztertől
Alig alapították meg Fásy feleségének és lányának cégét, máris ömlik hozzájuk a közpénz. A minisztérium és a mulatós sztár is mélyen hallgat a részletekről.
Százmillió forintot meghaladó támogatást kapott Fásy Ádám családjának frissen alapított cége a kulturális és innovációs miniszter, Hankó Balázs saját keretéből – számolt be róla az RTL Híradó. A közpénzt a Zsam-Art Kft. a „Munkácsy Művészeti Misszió égisze alatt megvalósuló vándorkiállításhoz kapcsolódó projekt kivitelezésére” nyerte el. Hogy ez pontosan mit takar, azt sem a minisztérium, sem Fásy Ádám nem árulta el.
A cégadatbázis szerint a ZSAM-ART Production Kft.-t idén februárban alapították, tulajdonosai a mulatós sztár felesége, Fásyné Gurzó Mária és lánya, Fásy Zsüliett.
Fásy Ádám régóta kampányol a kormány mellett, és gyakran feltűnik a Fidesz rendezvényein. 2021-ben Orbán Viktor egy mulatós kampánynótával búcsúztatta az évet, amiben Fásy is énekelt: ez volt az elhíresült „Piros volt a paradicsom, nem sárga; Magyarország előre megy, nem hátra." Az idei Békemeneten az EDDA frontembere, Pataky Attila mellett vonult az első sorban, ahol a kormányfőről úgy nyilatkozott: „Nekünk Orbán Viktor az irányadó. Én nagyon tisztelem a miniszterelnök urat és mindenkinek meg kell hajolni.” Szerinte a miniszterelnök feltette Magyarországot a világtérképre, és „olyan kommunikációs és más tettei vannak, hogy csak jót, és nem akar rosszat az országnak.”
A Fásy Mulató és szépségversenyek tulajdonosa tavaly augusztus 20-án állami elismerést is kapott, a Hankó Balázs vezette minisztérium a Magyar Érdemrend lovagkereszt polgári tagozatával tüntette ki.
Fásy évek óta a Munkácsy Alapítvány elnöke, ebben a minőségében vett részt a festő Honfoglalás című művéről szóló vándorkiállítás júniusi, győri megnyitóján is. A család cégének most odaítélt 101 millió forintos támogatás kiemelkedő, hiszen Hankó Balázs évi 544 millió forintos keretéből idén ez volt a legnagyobb összeg, amit egyetlen kedvezményezettnek ítéltek oda.
A Híradó megkereste a minisztériumot és Fásy Ádámékat is, de adásukig egyik féltől sem kaptak választ arra, hogy milyen szempontok alapján döntöttek a támogatásról, és pontosan mire költik a közpénzt.