Volt alkotmánybíró: Az Alkotmánybíróság fenntartása a jelenlegi formájában nem indokolt
Vörös Imre volt alkotmánybíró a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában fejtette ki véleményét a sokat vitatott Alaptörvény-módosításról és a magyar jogállamiság helyzetéről. Az interjúban a Fidesz és egyes hallgatók felvetésére reagált, miszerint Sulyok Tamás köztársasági elnök eltávolítása jogállamban elfogadhatatlan lenne.
A volt alkotmánybíró szerint alapvető félreértésről van szó, amikor a jelenlegi kormány lépéseit egy működő jogállam mércéjével mérik. Álláspontja szerint Magyarországon jelenleg nincs jogállam, hanem annak helyreállítása zajlik, ami egy különleges, átmeneti időszakot jelent.
Hozzátette, a helyreállítási szakaszban más szabályok érvényesek. „Tehát amikor valaki azzal jön, hogy demokratikus ország van, meg jogállamban, ilyesmi, nem lehetséges, arra csak azt tudom mondani, hogy bárcsak jogállamban élnénk” – fogalmazott. Szerinte a mostani lépések éppen azt a célt szolgálják, hogy ismét legyen jogállam.
Éles különbséget tett a Baka András legfelsőbb bírósági elnök korábbi eltávolítása és a mostani intézkedések között. Míg szerinte akkor lerombolták a jogállamot, a jelenlegi eltávolítások célja éppen a jogállam helyreállítása. „Azt lássuk tisztán, hogy kifelé megyünk egy önkényuralomból, ebből a bizonyos kizárólagos hatalomgyakorlásból, napról napra, tégláról téglára építjük fel a jogállamot. Ez egy átmeneti időszak, és ilyenkor bizony olyan lépések is szükségesek, amelyek majd a felépült jogállamban nem lehetségesek” – mondta.
Arra a felvetésre, hogy a mostani módosítások nem mennek-e elég messzire, mivel számos kulcspozícióban, például a Kúria vagy az Országos Bírósági Hivatal élén megmaradnak a korábbi rendszer emberei, Vörös Imre azt mondta, egyetért azzal, hogy radikálisabb lépésekre lenne szükség. Úgy véli, az Alaptörvény C) cikkének második bekezdése adna jogalapot az összes érintett közjogi méltóság eltávolítására. Felidézte a passzust, amely szerint „senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom kizárólagos birtoklására, és az ilyen törekvésekkel szemben mindenki jogosult és köteles fellépni.” Vörös szerint ezen kötelezettségének a korábbi országgyűlések nem tettek eleget, a mostani viszont igen.
Szerinte a kulcspozíciókban lévő személyek az önkényuralom fenntartásának és működtetésének szereplői voltak. „Ők tartották fenn és működtették azt a rendszert, amelyet 3,5 millió szavazó is, mint ahogy a tudomány, sokan mások is önkényuralomnak, kizárólagos hatalom gyakorlásának neveznek” – állította. Ezért véleménye szerint mindegyikükkel szemben ugyanazt a mércét kellene alkalmazni, vagyis azt, hogy fenntartották és működtették ezt a rendszert.
Az Alkotmánybírósággal kapcsolatban a volt alkotmánybíró még radikálisabb javaslatot fogalmazott meg. A riporter felvetésére, miszerint a testületben maradó tagok – mint Handó Tünde vagy Hende Csaba – megválasztása elnöknek nehezítené a jogállam helyreállítását, Vörös Imre úgy reagált, hogy a testületet jelenlegi formájában meg kellene szüntetni.
Javaslata szerint az alkotmánybíráskodás funkcióját a Kúriához kellene telepíteni egy új alkotmányjogi kollégium létrehozásával. Érvelése szerint az alkotmánybíráskodás bírói funkció, amit nem gyakorolhatnak politikai delegáltak. Úgy gondolja, ez a modell Magyarországon nem vált be, mert már a jelölés is túlságosan politikailag befolyásolt.
A volt alkotmánybíró szerint elképzelhető és jogilag kezelhető lenne, ha egy következő módosítási körben a kormány elővenné az általa vázolt elképzelést, és egyesítené a Kúriát és az Alkotmánybíróságot. Ez szerinte lehetőséget teremtene a bírósági vezetők cseréjére is, hiszen egy új szervezet jönne létre. Hangsúlyozta, hogy a folyamat a 17. módosítással nincs lezárva, hiszen, már küszöbön – a talán már jövő héten benyújtásra kerülő – a 18.”
Hozzátette, teljes mértékben megérti, hogy a kormány „rettenetes hajszában” fogadja el a módosításokat. A vitát azonban nem tekinti lezártnak sem a mostani módosítások, sem egy jövőbeli új alkotmány tekintetében. A jelenlegi, 17. módosításról azt mondta: „az gyakorlatilag visszalépés a 2010 előtti időszakhoz, és nem vonja le annak a tanulságait, hogy az Alkotmánybíróság ebben a formájában úgy néz ki, hogy Magyarországon nem a legjobb tapasztalatokkal szolgált.”