Kirekesztették a beköltözőket, most csődbe ment az „önazonosságát védő” KDNP-s falu
A Nógrád megyei Vizslás önkormányzata fizetésképtelenné vált, amit egy apróhirdetésben közölt a városvezetés. A KDNP-s vezetésű falu korábban a legszigorúbb feltételekkel korlátozta a beköltözést.
Csődbe ment az a KDNP-s vezetésű Nógrád megyei falu, amely az egyik legszigorúbb önazonossági rendelettel próbálta korlátozni a betelepedést, írja a Népszava. Vizslás község önkormányzata egy apróhirdetésben közölte a hírt.
„Vizslás község önkormányzata ezúton értesíti üzleti partnereit, hogy csődeljárás alá kerül”
– állt a hirdetésben.
A vizslási önkormányzat 2025 őszén, az önazonossági törvényre hivatkozva alkotott egy rendeletet. Eszerint a településen eladóvá váló ingatlanokra elővásárlási joga van elsőként az önkormányzatnak, utána az ingatlannal telekhatáros szomszédnak, végül pedig a faluban már ingatlantulajdonnal rendelkezőknek.
Aki ezen a sorrenden túljutva mégis ingatlant szerzett Vizsláson, annak a tényleges beköltözéshez további feltételeket kellett teljesítenie. Be kellett mutatnia a büntetlen előéletet igazoló erkölcsi bizonyítványát, rendelkeznie kellett legalább középfokú végzettséggel, és vinnie kellett egy nullás adóigazolást is. Emellett tisztázott, folyamatos munkaviszonyt is fel kellett mutatni, ami a lakcímlétesítési kérelem benyújtását megelőző két évből legalább 365 napnyi biztosítotti jogviszonyt jelentett.
A beköltözni vágyóknak ezen felül részt kellett venniük egy személyes meghallgatáson a képviselő-testület előtt, és meg kellett fizetniük a betelepülési hozzájárulást is. Ez az ingatlan bruttó vételárának 10 százaléka, ingatlanszerzés nélküli lakcímlétesítés esetén pedig 150 ezer forint volt.
Bár a szabályozás egyes elemei más településeken is előfordultak már, Vizslás esete azért számít különlegesnek, mert a falu a legszigorúbb korlátozásokat mind egyszerre alkalmazta.
Csődbe ment az a KDNP-s vezetésű Nógrád megyei falu, amely az egyik legszigorúbb önazonossági rendelettel próbálta korlátozni a betelepedést, írja a Népszava. Vizslás község önkormányzata egy apróhirdetésben közölte a hírt.
„Vizslás község önkormányzata ezúton értesíti üzleti partnereit, hogy csődeljárás alá kerül”
– állt a hirdetésben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor a Tiszáról: Baj van a toronyban odaát, megérintette őket a vereség szele
A miniszterelnök szerint Magyar Péterék elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni, és most szembesülnek a valósággal. Azt is mondta, hogy „a magyarok előjöttek”, utalva a Békemeneten és a fideszes fórumokon megjelent tömegekre.
Orbán Viktor egy Facebook-oldalán közzétett videóban élcelődött a Tisza Párton, akik szerinte most szembesültek azzal, hogy „ukránbarát politikával” nem lehet választást nyerni.
A videót készítő férfi azt állította a miniszterelnöknek, hogy „a tiszások azt mondták, hogy Egerben ázsiai emberek előtt lépett fel”. Erre a kormányfő így reagált:
„Baj van a toronyban odaát. Megérintette őket a vereség szele most, hogy a magyarok előjöttek. Békemenet, Kaposvár, aztán Eger”.
Orbán szerint Magyar Péterék „komolyan elhitték, hogy Magyarországon lehet ukránbarát politikával választást nyerni, különösen úgy, hogy Brüsszel is megtámogatja őket”, de most már látják, hogy nem.
„Keserű az ébredés, és ilyenkor sok butaság is elhangzik. Jókat fogunk derülni a következő napokban”
– jósolta a miniszterelnök, aki egyébként szerdán Dunaújvárosban fog nyílt fórumot tartani.
Orbán korábban arról posztolt, hogy szerinte kedden „utcahosszal” többen voltak Egerben, mint ahányan összegyűltek a TISZA korábbi egri gyűlésén. Magyar Péter viszont a keddi rendezvényeket összehasonlítva azt állította, hogy az egri Dobó tér félig sem telt meg, míg Kecskeméten pedig a valaha volt legnagyobb politikai rendezvényt tartották tegnap. A TISZA Párt elnöke úgy látja, a kormányfő „buszoztatós, temus országjárása már az elején földbeállt”, míg a TISZA „már nemcsak árad, hanem ki is öntött”.
Orbán Viktor egy Facebook-oldalán közzétett videóban élcelődött a Tisza Párton, akik szerinte most szembesültek azzal, hogy „ukránbarát politikával” nem lehet választást nyerni.
A videót készítő férfi azt állította a miniszterelnöknek, hogy „a tiszások azt mondták, hogy Egerben ázsiai emberek előtt lépett fel”. Erre a kormányfő így reagált:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter megnevezte az ügynökséget, amely szerinte az ukrán zászlós provokációért felelős
A TISZA Párt elnöke szerint a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség áll a provokáció mögött. Azt állítja, hogy a cég folyamatos választási csalást folytat lejárató-kampányokkal is.
Magyar Péter egy Facebook-oldalára feltöltött videójában azt állítja, mára kiderült, hogy az ukrán zászlós akciót a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták egy belvárosi házból. Hozzátette, hogy az „önmagában is komikus nevű ügynökség áll a Digitális Polgári Körök mögött is”. A HVG szerint a miniszterelnök országjárását is ők szervezik.
Magyar állítása szerint ez a cég folytat „folyamatos választási csalást a zavaros forrásokból finanszírozott lejárató-plakátkampánnyal”. Mint mondja, a Tisza Pártnak és szimpatizánsainak nem diktálnak keletről, mint a „bukott miniszterelnöknek”, Orbán pedig szerinte minden nap „újabb mélységekbe süllyed”.
A Tisza elnöke felidézte, hogy a miniszterelnök a március 15-i beszédében meg sem említette Petőfi Sándor nevét, csak „Ukrajnáról és Brüsszelről fröcsögött”. Hozzátette, hogy Orbán „orosz ügynököket hív Magyarországra és hamis zászlós műveletekkel akarja még feljebb tekerni a gyűlöletgenerátort”. Magyar Péter úgy véli, ennél jobban nem is indulhatna a rendszerváltásig hátra lévő utolsó 25 nap,
a miniszterelnöknek pedig „csak egy istene maradt, a pénz, és az ahhoz szükséges hatalom”.
Március 15-én két nagy budapesti felvonulás zajlott: délelőtt a kormánypárti Békemenet vonult a Kossuth térre, délután pedig a Tisza Párt szervezett Nemzeti Menetet a Deák tértől a Hősök teréig. A Tisza Párt a saját eseményét az „eddigi legnagyobb” menetüknek nevezte.
Az utóbbi eseményen valakik kifeszítettek egy ukrán zászlót, az erről készült kép aztán bejárta a kormánymédiát. Magyar már akkor jelezte, hogy performansz mögött a kormány áll, ami így akarja Ukrajna-barátnak bemutatni a Tiszát saját szavazóinak.
Magyar Péter állítását, miszerint a DDÜ koordinálta az ukrán zászlós akciót, független források egyelőre nem erősítették meg. De a pártvezető valószínűleg Jámbor András kutakodására hivatkozott, aki szintén ezt az ügynökséget nevezte meg az akció lehetséges koordinátoraként.
Egyébként a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (DDÜ) a Digitális Polgári Körök (DPK) háttérszervezete, amely hivatalosan üzemelteti a DPK honlapját és ellátja az adatkezelői feladatokat. A céget 2025. július 8-án jegyezték be, nem sokkal a DPK bejelentése előtt.
Magyar Péter egy Facebook-oldalára feltöltött videójában azt állítja, mára kiderült, hogy az ukrán zászlós akciót a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták egy belvárosi házból. Hozzátette, hogy az „önmagában is komikus nevű ügynökség áll a Digitális Polgári Körök mögött is”. A HVG szerint a miniszterelnök országjárását is ők szervezik.
Magyar állítása szerint ez a cég folytat „folyamatos választási csalást a zavaros forrásokból finanszírozott lejárató-plakátkampánnyal”. Mint mondja, a Tisza Pártnak és szimpatizánsainak nem diktálnak keletről, mint a „bukott miniszterelnöknek”, Orbán pedig szerinte minden nap „újabb mélységekbe süllyed”.
A Tisza elnöke felidézte, hogy a miniszterelnök a március 15-i beszédében meg sem említette Petőfi Sándor nevét, csak „Ukrajnáról és Brüsszelről fröcsögött”. Hozzátette, hogy Orbán „orosz ügynököket hív Magyarországra és hamis zászlós műveletekkel akarja még feljebb tekerni a gyűlöletgenerátort”. Magyar Péter úgy véli, ennél jobban nem is indulhatna a rendszerváltásig hátra lévő utolsó 25 nap,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rendszerbontó Nagykoncertet tartanak Puzsérék a választás előtt két nappal, Azahriah is fellép
A Polgári Ellenállás mozgalom április 10-én tart ingyenes nagykoncertet, ahol minden fellépő egy rendszerkritikus dalt ad elő. A szervezők célja a választási hajlandóság növelése.
A választás előtti hajrában tart kulturális erődemonstrációt a Polgári Ellenállás mozgalom:
április 10-én, pénteken Rendszerbontó Nagykoncertet szerveznek a Hősök terére, ahol a fellépők között ott lesz Azahriah is. Az eseményt két nappal az április 12-i országgyűlési választás elé időzítették.
A szervezők célja, hogy a jelenkor költői és dalszövegírói hangot adjanak „a hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenségnek”. A koncerttel a választási hajlandóságot kívánják növelni.
„Ami ma a kultúra, holnap az a politika, a történelem pedig arra tanít, hogy a toll erősebb fegyver, mint a kard. A nyilvánosság szerepe pedig itt és most az, hogy a tizenhat év alatt felgyűlt rendszerbontó indulatból a kultúra nagyszabású közösségi élményét formálja meg”
– szögezik le az esemény leírásában. Puzsér Róbert, a mozgalom egyik alapítója szerint a koncerttel egyértelmű üzenetet küldenek.
„Azt akarjuk üzenni felfelé és lefelé egyaránt, hogy a következetlenség ideje véget ért, hogy a magyar történelem fordulóponthoz érkezett”
– tette hozzá.
A koncepció szerint minden fellépő egy, az „elaljasult hatalommal szemben kritikus” dalt ad elő, amely „kifejezetten az elmúlt 16 év illiberializmusára állít merőlegest”.
A szervezők elmondása szerint több mint 30 művész fogadta el a felkérést, az új neveket pedig szinte naponta jelentik majd be.
Az eddig bejelentett fellépők: Azahriah, az Ivan and the Parazol, Molnár Tamás, Co Lee, Dé:Nash, a Kilakikitt, a Hétköznapi Csalódások – utóbbiak a szervezésben is közreműködnek – és Kardos-Horváth János.
A Polgári Ellenállás mozgalom 2025 júniusában már tartott egy nagygyűlést a Kossuth téren. Puzsér Róbert korábban egy interjúban úgy fogalmazott, „az utolsó töltényig” támogatnák a Tisza Pártot az Orbán-rendszer leváltásában, és 60 százalék esélyt látott a kormányváltásra, 40-et a rendszerváltásra.
Azahriah nem először áll bele a politikába. A 2022-es választáson mindenkit arra buzdított, hogy szavazzon Márki-Zay Péterre, a 2024-es gyermekvédelmi tüntetésen videóüzenetben jelentkezett be, dalaiban pedig rendre megjelenik a kormánykritika.
Nagyobb visszhangot váltott ki az, amikor a zenész „véglényeknek” nevezte a Fidesz-szavazókat, amiért elnézést kért később.
A választás előtti hajrában tart kulturális erődemonstrációt a Polgári Ellenállás mozgalom:
április 10-én, pénteken Rendszerbontó Nagykoncertet szerveznek a Hősök terére, ahol a fellépők között ott lesz Azahriah is. Az eseményt két nappal az április 12-i országgyűlési választás elé időzítették.
A szervezők célja, hogy a jelenkor költői és dalszövegírói hangot adjanak „a hazai moszkovita illiberalizmussal szemben táplált társadalmi elégedetlenségnek”. A koncerttel a választási hajlandóságot kívánják növelni.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kocsis Máté Magyar Péternek: Te mekkora barom vagy!
A Fidesz frakcióvezetője egy Facebook-videóban reagált arra, hogy szerinte a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy krumplit osztanak szavazatért. Szerinte a valóság az, hogy ők kaptak zöldségeket az emberektől, olyanoktól, akik Magyar Péterről hallani sem akarnak.
Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookra feltöltött videóban reagált egy állításra, amit szerinte Magyar Péter mondott. A bejegyzést úgy kezdi:
„megszületett Magyar Péter legújabb agymenése.”
A videóban azt állítja, a TISZA Párt elnöke szerint a Fidesz 110 ezer zsák krumplit és 110 ezer zsák vöröshagymát rendelt, hogy szétosszák a választások előtt. Kocsis ezután egyenesen Magyarnak üzent:
„Peti, de honnan jött a 110, vagy miért 110? Istenem, hogy te mekkora barom vagy!”
A frakcióvezető nem tért ki arra, hogy mikor vagy hol hangzott el ez az állítás, de kijelentette, hogy nem vittek krumplit. A videó végén felmutat egy láda zöldséget, amit állítása szerint ők kaptak a helyiektől az országjáráson, „olyan emberektől, akik hallani sem akarnak rólad” – szúrta oda.
„Tehát éppen fordítva van, de nem baj, vergődj csak!”
– mondja a frakcióvezető.
A zöldséggel pózoló Kocsis Máté a videó végén látható: