Vizsgálatot indít a szálloda, ahonnan Tiborcz István hoteljébe terelték a finn delegációt a tavalyi EU-csúcson
A dubaji szállodalánc értetlenül áll a döntés előtt, és belső vizsgálatot indított. A finn miniszterelnök végül 1,1 millió forintért aludt egy éjszakát Tiborcz luxushotelében.
Az Al Habtoor Palace az RTL Híradóval tudatta, hogy vizsgálatot indított, mert nem értik, miért nem náluk szállt meg a finn delegáció a tavaly novemberi budapesti EU-csúcs idején. A szálloda értetlenül áll a döntés előtt, de szeretnék feltárni annak pontos hátterét.
A csúcstalálkozóra 2024. november 7–8-án került sor Budapesten, ahová több mint negyven ország delegációja érkezett. A magyar EU-elnökség öt szállodát ajánlott fel a résztvevőknek, köztük a Dorothea Hotelt is. Ez a szálloda Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozik, és Budapest belvárosában található.
A finn delegáció eredetileg nem ide, hanem a Ritz-Carlton Budapestbe foglalt, amely 2024 januárja óta az Al Habtoor Palace Budapest nevet viseli.
A magyar szervezők azonban közölték, hogy „túlfoglalás” miatt a szálloda megtelt, ezért a vendégeket a Dorotheába irányították
Végül Petteri Orpo finn miniszterelnök és hét tanácsadója Tiborcz István szállodájában töltötte az éjszakát. A delegáció szobái egyetlen éjszakára 2800 euróba, vagyis akkori árfolyamon 1,1 millió forintba kerültek.
Az igazgató most azt mondta az RTL-nek:
náluk ilyesmi nem fordulhatna elő, és most megpróbálják kideríteni, hogy mi történt az előző menedzsment idején.
Az Al Habtoor Palace az RTL Híradóval tudatta, hogy vizsgálatot indított, mert nem értik, miért nem náluk szállt meg a finn delegáció a tavaly novemberi budapesti EU-csúcs idején. A szálloda értetlenül áll a döntés előtt, de szeretnék feltárni annak pontos hátterét.
A csúcstalálkozóra 2024. november 7–8-án került sor Budapesten, ahová több mint negyven ország delegációja érkezett. A magyar EU-elnökség öt szállodát ajánlott fel a résztvevőknek, köztük a Dorothea Hotelt is. Ez a szálloda Orbán Viktor vejének, Tiborcz Istvánnak az érdekeltségébe tartozik, és Budapest belvárosában található.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gyászol Gulyás Gergely, szívszorító posztban búcsúzott a miniszter
Zsukovszky Miklós kárpátaljai református lelkipásztor 54 éves korában hunyt el. Gulyás Gergely közösségi oldalán emlékezett meg a hősies helytállásáról ismert lelkészről.
Gulyás Gergely megható sorokkal emlékezett meg Zsukovszky Miklósról, aki 54 éves korában hunyt el, vette észre a Blikk. A kárpátaljai magyar református lelkipásztor sokak számára jelentett kapaszkodót a nehéz időkben.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közösségi oldalán osztotta meg a gyászhírt, és idézte fel személyes emlékeit a lelkésszel kapcsolatban. Mint írta, 2013-ban ismerte meg Zsukovszkyt, aki a derceni önkéntes tűzoltók vezetőjeként érdemelte ki a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány elismerését. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnöktől vehette át azért a segítségért, amelyet a derceni önkéntesek nyújtottak a 2013-as nagy árvíz idején a Dunakanyarban.
„Az elmúlt évtizedben abban a szerencsében lehetett részem, hogy az egyre nehezebb helyzetbe kerülő kárpátaljai magyarság lehetőségeinek megőrzésében, a kárpátaljai református közösség megerősítésében és a Derceni Egyházi Önkéntes Tűzoltóság fenntartásában is együttműködhettünk”
– fogalmazott Gulyás.
A miniszter kiemelte, hogy Zsukovszky Miklós lelkipásztorként elkötelezetten dolgozott azért, hogy hívei sorsát egyengesse, az anyaországgal való kapcsolatokat ápolja, és a fiatal református lelkészeket bátorítsa.
Mint írta: a kárpátaljai magyarság „egy, a legnagyobb földrengés közepette is rendíthetetlen oszlopát veszítette el megmaradásáért folytatott küzdelme legnehezebb időszakában.”
Gulyás Gergely megható sorokkal emlékezett meg Zsukovszky Miklósról, aki 54 éves korában hunyt el, vette észre a Blikk. A kárpátaljai magyar református lelkipásztor sokak számára jelentett kapaszkodót a nehéz időkben.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter közösségi oldalán osztotta meg a gyászhírt, és idézte fel személyes emlékeit a lelkésszel kapcsolatban. Mint írta, 2013-ban ismerte meg Zsukovszkyt, aki a derceni önkéntes tűzoltók vezetőjeként érdemelte ki a Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány elismerését. A kitüntetést Orbán Viktor miniszterelnöktől vehette át azért a segítségért, amelyet a derceni önkéntesek nyújtottak a 2013-as nagy árvíz idején a Dunakanyarban.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: Egészen egyedülálló dolog történik a szeretett hazánkban
Már Szolnoknál jár a tiszás politikus félországjárása. A Nagyváradig tartó egymillió lépés nagyjából 40 százalékán van túl Magyar és az őt követő hatalmas tömeg.
Szombat este Szolnokig jutott el Magyar Péter, ezzel az egymilliolepes.hu szerint a Nagyváradig tartó út nagyjából 40 százalékán van túl. A tiszás politikus azután döntött úgy, hogy 300 kilométert megtéve átgyalogol a fél országon, hogy Orbán Viktor a felújított tihanyi apátság falai között állt ki a magyargyűlölő román elnökjelölt mellett, amivel szerinte elárulta az erdélyi magyarokat.
Magyar szombat este röviden összefoglalta a negyedik nap élményeit:
„Több ezer emberrel vonultunk a csodálatos szolnoki Tisza parton és így teljesítettük a negyedik napot és már 113,5 kilométernél járunk. Egészen egyedülálló dolog történik a szeretett hazánkban”
- írta a posztban, majd hozzátette:
„Soha ennyi ember nem fogott össze a vidéki településeinken, soha ennyi ember nem állt ki egy emberséges Magyarországért és a valódi békéért magyar és magyar között.”
Ezután sajnálatát fejezte ki, hogy az esemény a független sajtót hidegen hagyja.
„Ugyanez a sajtó holnap egymást túlharsogva fog tudósítani a közpénz százmilliókért rendezendő gyűlölet összejöveteléről, Orbánék Harcosok Klubjáról, amelynek célja csak a magyar és magyar közötti árkok további ásása” - jegyezte meg.
„Egy a zászló, egy a nemzet. Megyünk tovább és közösen győzni fogunk” - írta Magyar Péter a bejegyzés végén.
Szombat este Szolnokig jutott el Magyar Péter, ezzel az egymilliolepes.hu szerint a Nagyváradig tartó út nagyjából 40 százalékán van túl. A tiszás politikus azután döntött úgy, hogy 300 kilométert megtéve átgyalogol a fél országon, hogy Orbán Viktor a felújított tihanyi apátság falai között állt ki a magyargyűlölő román elnökjelölt mellett, amivel szerinte elárulta az erdélyi magyarokat.
Magyar szombat este röviden összefoglalta a negyedik nap élményeit:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor az Európai Politikai Közösség tiranai csúcstalálkozóján vett részt, ahol Ukrajna uniós csatlakozása is napirenden szerepelt. A miniszterelnök Gönczi Gábornak adott interjút a TV2 Tények című műsorában, amit a Blikk szemlézett. A beszélgetést Orbán előzetesen Facebook-oldalán is beharangozta.
Az interjúban több fontos kijelentést is tett: például azt mondta, hogy „ha az ukránokat felveszik, a háborút is felveszik”. Az isztambuli béketárgyalásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „nehéz engem már meglepni ebben a háborúban, bármilyen fordulattal”.
Orbán beszélt a soros EU-elnökség idején tett látogatásairól is. Kijevben tűzszünetet javasolt Volodimir Zelenszkijnek, de mint mondta, „kerek-perec megmondta Zelenszkij elnök úr, hogy ez nem jó ötlet, nem akar tűzszünetet, a béke az nem aktuális, az idő az oldalán van és nyerni fog”. Orbán erre azt válaszolta: „hatalmas zakó lesz”, mert szerinte az idő Oroszország oldalán áll.
A miniszterelnök ezután Moszkvában folytatta a béketárgyalásokat, ahol úgy tapasztalta, hogy „a megegyezési szándék rendkívül csekély”. Szerinte a háborút csak akkor lehet lezárni, ha nemcsak az oroszok és az ukránok, hanem az EU és az Egyesült Államok is tárgyalóasztalhoz ül. Úgy fogalmazott: „egy dolgunk van, hogy támogassuk az amerikai elnököt”.
Azt is kiemelte: „amíg az amerikai elnök és az orosz elnök között nem lesz egy ugyanolyan tárgyalás, mint ami volt az amerikai és az ukrán elnök között, addig béke sem lesz”. A politikai kitartásával kapcsolatban azt mondta: „minden egyes alkalommal egy arasznyival közelebb kerülünk a tűzszünethez, csak még nem vagyunk ott”.
Orbán szerint a háború miatt szenvednek a családok és a vállalkozások. Úgy látja,
az év első öt hónapja már elveszett. „Öt hónap a magyar gazdaságnak az sok millió euró veszteség” – fogalmazott.
A csúcstalálkozó során több kétoldalú megbeszélést is folytatott. A német kancellárral, Friedrich Merzcel a német–magyar gazdasági kapcsolatok voltak a fő témák. Orbán azt mondta: „világossá tettem, hogy ami most van az nekünk rossz. Az, hogy Németország Európa beteg embere, és a német gazdaság nem versenyképes, egyre rosszabb teljesítményt nyújt – ez nemcsak a németek gondja, ez a mi gondunk is”.
Kijelentette: „Magyarország érdekelt az új német kormány sikerében”. Az orosz–ukrán háborúhoz való hozzáállásukban viszont különbségek vannak: „az Oroszországgal és Ukrajnával kapcsolatos álláspontot egy rövid mondatban tisztáztuk: Nem értünk benne egyet!”
A NATO-főtitkárral, Mark Ruttéval is egyeztetett. Orbán kérte, hogy a NATO legyen tisztában azzal, hogy mi történik Magyarország körül. Elmondta: „nem szokunk mi rá a NATO segítségére, csak az a dolguk, hogy a NATO legyen tudatában annak, hogy mi történik itt, és ne adjon hitelt semmiféle, Magyarországot lejáratni akaró kampánynak”.
Szerinte a magyar külpolitikát egyetlen dolog vezérli: „bennünket se Oroszország, se Ukrajna érdekei nem érdekelnek, mert a magyar külpolitikát egyetlen szempont vezeti: az, hogy mi a magyarok érdeke”.
Szóba került az új „átláthatósági törvény” is, amely Orbán szerint fontos eszköz a külföldi befolyás visszaszorítására.
„Nem is lehetett tovább várni bizonyos jogszabályokkal, mert azt nem lehet megengedni, hogy külföldről finanszírozott, háborúpárti propagandakampányok menjenek Magyarországon akadálytalanul” – mondta.
Úgy véli, a korábbi külföldi befolyás a migrációt és a genderideológiát népszerűsítette, de ezeket sikerült kezelni. Most viszont szerinte „háborúról van szó”, és „Brüsszelből pénzelik az ukránbarát propagandát”.
Megismételte: „ha az ukránokat felvesszük, akkor a háborút is felvesszük”. A TISZA Párttal kapcsolatban azt mondta, Magyarország erős állam, és „erősek a szuverenitásvédelmi képességei”. Hozzátette: „tudják annak a módját, hogy egy ilyen külföldi befolyásolással hogyan kell összekötni valakit és lecsapni rá”.
A miniszterelnök úgy látja, hogy Ukrajna uniós csatlakozása súlyos következményekkel járna a magyar gazdaságra nézve. „Semmilyen választ, garanciát nem kaptunk sem Brüsszeltől, sem máshonnan, hogy hogyan fogja ezt a magyar gazdaság túlélni.” Az ukrán emberek, köztük a bűnözők beáramlását, az uniós források elosztását és a nyugdíjrendszert is veszélyben látja.
Azt is elmondta, hogy a gazdák Brüsszelben készülnek tüntetésre, mert „kapizsgálják, hogy baj lesz”.
Végül arról is beszélt, hogyan lehetne megoldani a háborús helyzetet: szerinte akkor lenne jó forgatókönyv, ha Trump és Putyin leülnének tárgyalni, majd az EU ezután megállapodást kötne Ukrajnával és Oroszországgal. Úgy látja: „az európai gazdaság újra nagy lesz és sikeres. Ez néhány hónap alatt megtörténhet”.
Orbán Viktor az Európai Politikai Közösség tiranai csúcstalálkozóján vett részt, ahol Ukrajna uniós csatlakozása is napirenden szerepelt. A miniszterelnök Gönczi Gábornak adott interjút a TV2 Tények című műsorában, amit a Blikk szemlézett. A beszélgetést Orbán előzetesen Facebook-oldalán is beharangozta.
Az interjúban több fontos kijelentést is tett: például azt mondta, hogy „ha az ukránokat felveszik, a háborút is felveszik”. Az isztambuli béketárgyalásokkal kapcsolatban úgy fogalmazott: „nehéz engem már meglepni ebben a háborúban, bármilyen fordulattal”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az egész országra kiadták a figyelmeztetést, jönnek a zivatarok
Többfelé várható zápor, zivatar, melyekhez lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék is társulhat. De a szél is megélénkül, a zivatarok közelében akár viharos is lehet.
Vasárnap változóan, időszakosan erősen felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos periódusokkal. Többfelé várható zápor, zivatar, melyekhez lokálisan nagyobb mennyiségű csapadék is társulhat - írják a HungaroMet Zrt. előrejelzésében.
A zivatarok miatt citromsárga, azaz elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az egész országra.
Napközben a nagy területen megélénkülő északnyugati, nyugati szelet olykor erős lökések kísérik, továbbá zivatarok mentén viharos széllökések is előfordulhatnak.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.
Este az ország délnyugati felén megszűnnek a csapadékgócok és a felhőzet is csökken. Az északkeleti tájakon azonban erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még az éjszaka második felében is kell esőre, záporra számítani. A nyugatias szél több helyen élénk marad.
Hajnalra 5 és 11 fok közé hűl le a levegő.
Hétfőn a felhőátvonulásokból főként az ország északkeleti felén többfelé kialakulhat zápor, esetleg zivatar, de emellett több-kevesebb napsütés is valószínű. Délnyugaton kevesebb lehet a felhő, sokat süthet a nap, és csapadéknak is kisebb az esélye. Az északnyugati, nyugati szelet továbbra is nagy területen erős, olykor viharos széllökések kísérik. Délutánra általában 16, 21 fok közé melegszik fel a levegő, de a naposabb délnyugati tájakon ennél pár fokkal melegebb, míg a csapadékosabb északkeleti tájakon hűvösebb lehet az idő.
Kedden általában sok napsütés valószínű gomolyfelhőkkel, de délnyugaton megnövekszik, majd meg is vastagszik a felhőzet. Átmenetileg csökken a csapadékhajlam, de néhol kialakulhatnak záporok. Az északnyugati szelet helyenként élénk lökések kísérhetik. Hajnalban 3, 12, délután 19, 25 fok között alakul a hőmérséklet.