HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid nem adja fel: alkotmányjogi panaszt nyújtott be a választási eredmény miatt

Vitézy azt kéri, hogy a Kúria döntését nyilvánítsák alaptörvény-ellenesnek és semmisítsék meg.


Vitézy Dávid, korábbi főpolgármester-jelölt, alkotmányjogi panaszt nyújtott be a június 9-ei önkormányzati választás eredménye miatt – írja a Telex. Az Alkotmánybíróság honlapján található 17 oldalas dokumentumban Vitézy azt kéri, hogy a Kúria korábbi döntését nyilvánítsák alaptörvény-ellenesnek és semmisítsék meg azt.

„Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadásáról választási ügyben az Alkotmánybírósághoz érkezéstől számított három munkanapon belül dönt. Ez a határidő még nem telt le, a panasz befogadásáról nem döntöttek, ezért az ügy egyelőre nincs érdemben az AB előtt – ezért sem kommunikáltam azon túl, amit korábban már megtettem”

– írta a Telexnek Vitézy. A korábbi főpolgármester-jelölt azt írta, azért nyújtotta be az alkotmányjogi panaszt, mert minden rendelkezésre álló jogorvoslati eszközt kihasznál, ennek utolsó eszköze a panasz.

Érdekesség, hogy Vitézy nem posztolt a panaszról a Facebook-oldalán, ahogy hasonló lépések esetében szokott, és közleményt sem adott ki. Vasárnap délelőtt azt válaszolta, hogy szerdai Facebook-posztjában már jelezte, hogy fenntartja az alkotmányjogi panasz lehetőségét.

A választáson Karácsony Gergely néhány száz szavazattal győzte le Vitézyt, aki az LMP jelöltje volt, de Szentkirályi Alexandra visszalépése után a Fidesz is támogatta. Az érvénytelen szavazatok újraszámlálása után a különbség 41 szavazatra csökkent.

Karácsony Gergely június 17-én nyújtotta be kérelmét a Kúriához, amelyben a főpolgármester-választás eredményének megsemmisítését és a szavazás megismétlését kérte. A Kúria június 26-án elutasította a kérelmet, amire Karácsony a Facebookon azt írta:

„a következő öt évben is én leszek Budapest főpolgármestere. Természetesen elfogadom a független magyar bíróság döntését.”

A Kúria szerdán helyben hagyta a Nemzeti Választási Bizottság döntését, így nem lesz megismételt főpolgármester-választás Budapesten. Vitézy Dávid IV. és VII. kerületi választás megismétlését kérő fellebbezését is elutasították.

Vitézy június 12-én jelentette be, hogy megfellebbezi a választási eredményt, két fő érvre hivatkozva:

  • Szerinte nem volt egységes eljárásrend Szentkirályi Alexandra neve lehúzására a szavazólapokról, így volt olyan kerület, ahol alig láthatóan húzták ki a nevét.
  • Sok érvényes szavazatot nyilváníthattak érvénytelenné.
  • Vitézy alkotmányjogi panaszában is megemlíti a vékony kihúzás problémáját, amit az NVI kézikönyvének hibájának tart, mivel nem tisztázta egyértelműen, hogy mi a teendő, ha az egyik jelölt visszalép.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
    Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
    Szerző: GJ - szmo.hu
    2025. július 08.



    Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

    Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

    Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

    A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

    A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

    Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    HÍREK
    A Rovatból
    Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
    Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


    A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

    „Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

    - írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

    „A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

    - tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

    „A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

    „A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Kiderült, miért ázott be a 2A Terminál Ferihegyen: az elromlott tűzoltóberendezés kinyitotta a vészhelyzeti ablakokat, amin bezúdult az eső
    A tomboló vihar komoly károkat okozott a repülőtér épületeiben és berendezéseiben. A Budapest Airport Zrt. szerint a légiközlekedésben fennakadások voltak, de személyi sérülés nem történt.


    A hétfőn érkezett vihar komoly fennakadásokat okozott a budapesti repülőtéren és a magyar légtérben. A meteorológiai ciklon hatására már a délelőtti órákban be kellett avatkozni, a légiforgalmi irányítás légtérhasználati korlátozásokat vezetett be – árulta el az MTI-nek a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke. Lóga Máté elmondta: a repülőtéren óránként közel 120 kilométeres, orkánerejű széllökések tomboltak. Ilyen időjárási körülmények között korlátozni kell a repülőtér működését, hogy megőrizzék az emberéleteket és a biztonságot.

    Lóga kiemelte, hogy a repülőgépek fel- és leszállása viharos időben komoly veszélyeket jelent. Romlanak a pilóták látási viszonyai, zavar keletkezhet a navigációban, nő a villámcsapás kockázata, erős széllökés és turbulencia érheti a gépeket, valamint a jegesedés is károkat okozhat a repülőkben. Ezek a tényezők pedig súlyos balesetekhez vezethetnek.

    A vihar jelentős károkat okozott a repülőtér épületeiben is.

    A szél több helyen burkolatokat tépett fel, megrongálta a repülőtér tűzjelző berendezését, ennek következtében automatikusan kinyíltak a T2A terminál vészhelyzeti ablakai. A csapadék ezáltal bejutott a terminál területére. Az anyagi kár jelentős, de személyi sérülés nem történt.

    „Egyórás biztonsági lezárást követően, a futópálya törmelékektől való megtisztítása után, helyreállítottuk a forgalmat a repülőtér területén.”

    Lóga Máté reagált az események után megjelent politikai nyilatkozatokra is. „Rendkívül károsnak és felelőtlennek tartom, hogy a repülőteret és légiirányítást kioktató politikai nyilatkozatot mer megengedni magának olyan ember (Magyar Péter), aki nyilvánvalóan nem ért a légiirányításhoz. A felelőtlen és felháborító nyilatkozatok helyett inkább köszönetet kellene mondania, hogy ilyen helyzetben személyi sérülések nélkül, rövid lezárás mellett tudtuk biztosítani a személyforgalmat, és ő is elutazhat Brüsszelbe” – fogalmazott a Budapest Airport Zrt. igazgatósági elnöke.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Eltűnt a sápi templomtorony teteje – fotókon a hihetetlen látvány
    Hétfő délután orkánerejű szélvihar söpört végig a Hajdú-Bihar vármegyei Sápon. A vihar több épületben is károkat okozott, a helyi református templom pedig súlyosan megrongálódott.


    A Tiszántúli Református Egyházkerület tájékoztatása szerint az 1892-ben épült templom toronysisakját a szél „tőből kitépte”. A toronydarab egyik része a templom tetejére zuhant, és beszakította azt, a másik része viszont az utcára esett. Az egyházkerület képei alapján óriási a pusztítás:

    Szerencsére senki nem tartózkodott az épület közelében a vihar idején, így személyi sérülés sem történt.

    A helyszínt még hétfő késő délután megtekintette Fekete Károly püspök, Kis Dávid egyházmegyei főjegyző és Vári Attila egyházkerületi főépítész, akiket Papp Tibor lelkipásztor és Végh Imre József polgármester kísért el a megrongálódott templomhoz.

    Az előzetes becslések szerint jelentős anyagi kár keletkezett, a biztosító megkezdte a helyszíni felmérést.

    Az egyházkerület arra kér mindenkit, hogy imádsággal támogassa a sápi gyülekezetet és azokat, akiket érintett a vihar.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: