HÍREK
A Rovatból

Vitézy Dávid a főpolgármester-helyettesi posztról: Dísznek nem tudok odaülni Karácsony Gergely mellé

A volt jelölt elmondta, hogy ha a Tisza Párt javaslatára el is fogadná a jelölést a posztra, komoly feltételekhez szabná, de jelenleg itt nem tartanak a tárgyalások.


Kedden öt frakció képviselői találkoztak a Városházán Karácsony Gergellyel, hogy a fővárosi közgyűlésről egyeztessenek. A találkozón részt vett a Fidesz, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, a Demokratikus Koalíció, a Tisza Párt és a Vitézy Dávid által vezetett Budapestért-LMP képviselője is. Bár a találkozó „korrekt hangulatú volt”, a felek nem jutottak sokkal közelebb a megegyezéshez – mondta Vitézy Dávid a sajtónak.

Az egyeztetés során többek között arról is vitáztak, ki üljön a Fidesz mellé a közgyűlésben. Vitézy elmondása szerint senki sem akart a Fidesz mellé ülni, végül azonban az ő frakciója vállalta ezt, a másik oldalukon pedig a DK foglal helyet. Vitézy azt is bejelentette, hogy ő vezeti majd a Budapestért-LMP frakciót.

A legfontosabb kérdésben, a főpolgármester-helyettes személyében továbbra sincs megállapodás. Karácsony Gergely továbbra is kitart amellett, hogy Kiss Ambrus maradjon a helyettese, és Vitézy Dávidot is elfogadná mellé. A Tisza Párt azonban nem támogatja Kiss Ambrus kinevezését, így patthelyzet alakult ki. Karácsony kijelentette, hogy amíg nincs konszenzus, nem javasol új helyettest.

Vitézy arról is beszélt, hogy ha az ő neve felmerülne helyettesként, annak szigorú feltételei lennének.

„Az biztos, hogy nem jelentkeztem erre, és dísznek nem is tudok odaülni mellé a politikai versenyünk után, csak ha felhatalmazást kapok a programom érdemi elemeinek megvalósításához, és befolyásom van az ezekhez szükséges források elköltésére”

– fogalmazott Vitézy Dávid.

A patthelyzet megoldása érdekében felmerült, hogy a főispán nevezheti ki a főpolgármester-helyettest, ha Karácsony nem tesz javaslatot. Vitézy kijelentette, hogy tőle nem fogadná el a kinevezést a főispántól, hogy elkerülje annak a látszatát, hogy a Fidesz támogatja.

Karácsony a Telexnek adott interjúban arról beszélt, hogy a Tisza Párt „szerelmes lett Vitézybe”, és attól tart, hogy egy „mesterterv” keretében Vitézy a hatalmat magához ragadva kvázi főpolgármesterként vezetné a várost. Ez szerinte azt jelentené, hogy a Fidesz vesztes jelöltje venné át az irányítást az ellenzéki többségű fővárosban.

Vitézy erre reagálva kijelentette, hogy „fogalmilag lehetetlen”, hogy a főpolgármester-helyettesnek több joga legyen, mint a főpolgármesternek, és ilyen javaslatot sem tettek. Hozzátette, hogy Karácsonynak „extrém módon” széles jogkörei vannak a többi polgármesterhez képest, amit még Tarlós István harcolt ki.

A közgyűlés most az SZMSZ-módosítások körül forog. Vitézy számos módosítást javasolt, például hogy a főpolgármester ne hozhasson egyedül döntéseket két ülés között, például sportesemények pályázatáról vagy beruházásokról. Ezen kívül javasolta, hogy a BKK, BKV és a Budapesti Közművek vezérigazgatóinak munkáltatói joga szálljon vissza a közgyűlésre, és a város brüsszeli képviseletének vezetőjét is a közgyűlés válassza.

A módosító javaslatokról pénteken szavaznak az alakuló ülésen. Ha nem sikerül megegyezni, a régi SZMSZ marad érvényben, és a főváros egyelőre főpolgármester-helyettes nélkül kezdi meg az új ciklust.

Vitézy végül elmondta, hogy ő vezetheti a Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságot, ha a közgyűlés megbízza ezzel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: A kémkedés gyanúja miatt letartóztatott Holló István rendkívül jó kapcsolatot ápolt a Fidesz vezetésével és a NER gazdasági elittel
Az ukrán kémsztori a fideszes maffián belüli leszámolás szerves része lehet.- írja a Tisza Párt elnöke. Szerinte Fidesz-közeli vagy épp fideszes emberekkel üzletelt Holló, a cége pedig még a Covid alatt is kapott nagy összegű megrendeléseket.


Magyar Péter friss posztjában arról a Holló Istvánról osztott meg több, mint érdekes információkat, akit még május 9-én vettek őrizetbe. A férfit le is tartóztatták, azzal gyanúsítják, hogy az ukrán katonai hírszerzés megbízásából Magyarországon végzett hírszerző tevékenységet.

Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője egy sajtótájékoztatón közölte, hogy a magyar elhárítás már régóta figyelemmel kísérte a férfit.

Magyar szerint viszont Holló rendkívül jó kapcsolatot ápolt a Fidesz vezetésével és a NER gazdasági elittel:

"A Fidesz aljas, hazug módon a TISZA-t próbálja összemosni külföldi szolgálatokkal, erre kiderül, hogy az ukrán kémkedéssel gyanúsított Holló István, Orbánék legbelsőbb köreihez tartozik, közös üzletet vittek éveken keresztül.

A kémkedés gyanúja miatt letartóztatott ukrán állampolgárságú Holló István rendkívül jó kapcsolatot ápolt a Fidesz vezetésével és a NER gazdasági elittel.

A kémkedéssel gyanúsított Hollónak közös cége volt (Rayrai, majd Steriflow Kft. néven) Kupper András fideszes politikussal, egykori országgyűlési képviselővel és annak édesapjával, a budapesti parkolási biznisz korlátlan urával. Szintén felbukkant a cégben az egykori III/2-es tiszt, Orbán Viktor rendészeti államtitkára, Pintér Sándor legfőbb bizalmasa Tasnádi László.

Az említett cég és így a kémkedéssel gyanúsított Holló milliárdos állami megrendeléseket kapott a Covid járvány idején. A most letartóztatott, Ukrajnának való kémkedéssel gyanúsított Holló egészen 2024 szeptemberéig közösen üzletelt a NER elittel.

Érdekes módon 2024 őszén Pintér Sándor bizalmasa, Tasnádi László is elkezdte felszámolni milliárdos céges érdekeltségeit. Jelenleg pedig már az a hír járja, hogy Pintér Sándor is eladja a családjához köthető milliárdos értékű cégcsoportokat.

Az ukrán kémsztori a fideszes maffián belüli leszámolás szerves része lehet. Hasonlóan az MNB-ben történt bankrablás kapcsán folytatott ÁSZ jelentés, itt a kémszál lehet a bunkósbot, amivel lejjebb akarja verni a Dinasztia az átvenni kívánt hatalmas vagyonok vételárat.

A visszaszámlálás elkezdődött."

Az Opten céginformációs adatbázis szerint a Steriflow Kft. jelenleg végelszámolást alatt áll. A cég 2023-as jegyzőkönyve alapján Kupper, Marton és Holló valóban tulajdonosok voltak a nem sokkal később felszámolt vállalatban - írta a Telex.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ez köpedelem!” - Vályi István arról, hogy nem finanszírozza a kormány, így elmaradnak a nyári napközis Erzsébet-táborok
Vályi István kiakadt azon, hogy az idén nyáron nem lesz lehetőség napközis Erzsébet-táborok szervezésére. Az újságíró kemény szavakkal kommentálta a döntést.
F. O. - szmo.hu
2025. május 22.



„Máshová került a hangsúly, mondjátok: 9 milliárd forint nincs arra, hogy a szegény vagy hátrányos helyzetű gyerekek Erzsébet-táborba mehessenek, hogy egy kicsit gyereknek érezhessék magukat. 255 milliárd viszont van arra, hogy a MÁV-nak és a Volánnak új irodaház épüljön Budapesten, a Duna-parton.

Ha másért nem, ezért biztosan utolér majd titeket a karma.

Mindenkit, aki erre rábólintott, ha nem a jóisten, ha nem az emberek, akkor a karma utoléri majd. Ez köpedelem…” - zárta TikTok-videóját Vályi.

Ahogy már írtunk róla, a döntés hátterében az állhat, hogy a kormány már nem finanszírozza ezt a tábortípust. Korábban ezeket a táborokat iskolák, önkormányzatok, családsegítő szolgálatok és tanodák szervezték a gyermekek lakóhelyéhez közel. A program a nyári szünet tíz hetében, hétfőtől péntekig biztosított napi négyszeri étkezést, különféle foglalkozásokat és kirándulásokat, mindössze napi 100 forintos részvételi díjért.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Botrány Észak-Koreában: Kim Dzsongun szeme láttára borult fel az új szuperromboló
A több ezer tonnás hadihajó vízre bocsátása katasztrófába torkollott, amikor a monstrum megdőlt. Az ország vezetője dühöngött, szerinte megbocsáthatatlan, ami történt.


Súlyos baleset történt Észak-Koreában szerda este, amikor vízre bocsátottak egy új hadihajót. A KCNA állami hírügynökség szerint a 5000 tonnás romboló egyensúlyát vesztette, és oldalára dőlt. A baleset Kim Dzsongun jelenlétében történt, aki élesen bírálta a történteket.

A vezető a KCNA beszámolója szerint úgy fogalmazott: a baleset „nem tolerálható súlyos gondatlanság”, amely „foltot ejtett az ország becsületén”. Kim hozzátette:

„A baleset megalázta államunk méltóságát és önbecsülését,

és a romboló azonnali helyreállítása nem csupán gyakorlati kérdés, hanem közvetlenül az állam tekintélyéhez kapcsolódó politikai kérdés.”

A dél-koreai hadsereg szerint a hadihajó a sikertelen indítás után oldalára dőlt a vízben. A KCNA közleménye nem tett említést személyi sérülésekről, és arról sem közöltek részleteket, mekkora károsodást szenvedett a hajótest.

Áprilisban Észak-Korea már vízre bocsátott egy másik, szintén 5000 tonnás rombolót, szintén Kim Dzsongun jelenlétében. A két új hajó az ország legnagyobb hadihajói közé tartozik.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Mészáros Lőrinc vagyona közel másfélszeresére nőtt, továbbra is ő a leggazdagabb magyar – itt a 100 leggazdagabb magyar friss listája
Jászai Gellért 264 milliárd forintos vagyonával a nyolcadik lett, míg tavaly még csak a 13. helyen szerepelt 138 milliárddal. A szerkesztők idén is elkészítették a befolyásbarométert.


A leggazdagabb magyarok összvagyona már meghaladja a 11 ezer milliárd forintot. Ez nagyjából 2 billió forinttal több, mint tavaly, ami 22 százalékos növekedést jelent. A „100 leggazdagabb magyar” kiadvány szerint a vagyon jelentős része a tíz leggazdagabb szereplőnél összpontosul, ők együtt 5138 milliárd forintot birtokolnak. Ez az összeg a teljes vagyon közel felét teszi ki.

A szerkesztők közölték, hogy az idei, immár huszonnegyedik alkalommal megjelent listán ismét Mészáros Lőrinc, Csányi Sándor és Felcsuti Zsolt foglalták el az első három helyet.

Mészáros Lőrinc továbbra is az első helyen áll. Az ő vagyona idén 1422 milliárd forint, ami majdnem 50 százalékos emelkedés a tavalyi 990 milliárdhoz képest.

A második helyen Csányi Sándor szerepel 820 milliárd forinttal, míg a harmadik Felcsuti Zsolt lett 526 milliárd forinttal. Felcsuti vagyona tavalyhoz képest 40 milliárd forinttal nőtt.

A negyedik helyen Veres Tibor található 480 milliárd forinttal, őt követi Gattyán György 441 milliárd forinttal. Szíjj László 370 milliárd forinttal a hatodik, Jellinek Dániel 336 milliárddal a hetedik. Jellinek vagyona tavaly még 295 milliárd forint volt, így nála 14 százalékos növekedés látható.

Jászai Gellért 264 milliárd forintos vagyonával a nyolcadik lett, míg tavaly még csak a 13. helyen szerepelt 138 milliárddal. A magazin felelős szerkesztője, Szakonyi Péter szerint Jászai „berobbant” az élmezőnybe. Széles Gábor 258 milliárddal a kilencedik, Garancsi István 221 milliárddal zárja az első tíz helyezettet.

A lista második tizedében is jól ismert nevek szerepelnek. Tiborcz István vagyona 188 milliárd forint, ami a tavalyi 100 milliárdhoz képest 88 százalékos növekedést jelent. Kasza Lajos 183 milliárd forinttal, Futó Gábor pedig 160 milliárddal került fel a listára. Wáberer György 156 milliárd, Leisztinger Tamás pedig 153 milliárd forintos vagyonnal tartja magát a leggazdagabb tizenöt között. Leisztinger vagyona mindössze 4 százalékkal nőtt az előző évhez képest.

Két új név is bekerült idén a leggazdagabbak közé. Feith Zoltán a 69. helyen áll 43,2 milliárd forinttal, a pénzügyi szolgáltatások területén aktív. A Korbély fivérek a 87. helyre kerültek 33,5 milliárd forinttal, ők kereskedelemmel foglalkoznak.

A magazin szerint idén 19,7 milliárd forintos vagyonnal lehetett bejutni a top 100-ba, míg tavaly még 17,2 milliárd forint is elegendő volt. Két évvel ezelőtt a belépési küszöb 14,5 milliárd forint volt.

A nők továbbra is kevesen vannak a leggazdagabbak között. Idén is csak két nő, illetve családjuk került be a listára. Schmidt Mária és családja a 17. helyen áll 133 milliárd forinttal, tavaly még a 21. helyen szerepeltek. Hermann Kamilla a 48. helyet foglalja el 64 milliárd forinttal.

A kiadvány idén is közöl regionális listákat. Ezeket három országrész alapján állították össze: Nyugat-, Kelet-, illetve Közép- és Dél-Magyarország. Az itt szereplők vagyona meghaladja az 5 milliárd forintot, de nem éri el a 100-as listához szükséges minimumot.

A szerkesztők idén is elkészítették a befolyásbarométert. Ez a lista nem a vagyon, hanem a társadalmi és politikai hatás alapján rangsorol. A szubjektív szavazatokon alapuló rangsort ismét Orbán Viktor vezeti.

A befolyáslistát tizenegy politikai elemző véleménye alapján állították össze, és továbbra is Orbán Viktor miniszterelnök vezeti. Csányi Sándor a második, Mészáros Lőrinc a harmadik helyet kapta. A negyedik helyen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter áll.

Őt követi Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, majd Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank új elnöke. Rogán Antal négy pozícióval hátrébb csúszva hetedik lett. A nyolcadik Hernádi Zsolt, a kilencedik Lázár János, a tizedik pedig Tiborcz István.

Magyar Péter 53 helyet ugrott előre, és most a 16. helyen szerepel. Ő az egyetlen új név az élmezőnyben. Az ellenzéki politikusok közül idén is csak Karácsony Gergely került be az ötven legbefolyásosabb magyar közé, a 36. helyen végzett, négy helyet rontott a tavalyihoz képest.

Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára idén már nem szerepelnek a befolyásosok között, bár tavaly még a listán voltak.

A „100 leggazdagabb magyar” kiadvány szerkesztői: Korányi G. Tamás és Szakonyi Péter, a lapigazgató Kolozsi Gábor.


Link másolása
KÖVESS MINKET: