HÍREK
A Rovatból

Vitézy a mini-Dubaj bukásáról: Sajnos attól tartok, hogy itt csapda készül most

A politikus szerint együttműködés nélkül nem fog menni: a vasútvonal átépítése nélkül itt semmit nem tud csinálni se az arab befektető, se a főváros.
Ferencz Péter - szmo.hu
2025. február 06.



„Látom, a Kormány minden eddigi saját állítására rácáfolva hirtelen elismerte a Főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőn. Fontos győzelem ez, hogy ne arab érdekek és 500 méteres tornyok határozzák meg Budapest jövőjét, hanem a város lakóinak érdekei” – kezdte csütörtöki bejegyzését Vitézy Dávid a Facebook-on.

A Podmaniczy Mozgalom vezetője ezután arról írt, hogy a történtek után a kormány egyből elkezdte a fővároson számon kérni a terület fejlesztését. Olyan közlekedési fejlesztéseket is, melyeket eddig a kormány vállalt. „Azért az furcsa lenne, ha amit az arabok kedvéért kifizettek volna a magyar adófizetők pénzéből, Budapest számára már nem vállalnák” – jegyezte meg Vitézy.

A politikus szerint Budapest képes arra, hogy egy új, európai léptékű zöld városnegyedet létrehozzon, és ha esetleg ehhez változtatni kell a Városháza mai működésén, akkor a Fővárosi Közgyűlés ezt meg fogja tenni. Budapest képes arra, hogy ne Dubajban találják ki és tervezzék meg a jövőjét, hanem az itt élőkkel közösen a főváros vezetői tegyék meg.

„Nyilván, ha a Kormány ezt a folyamatot ott akadályozza majd, ahol tudja, akkor ez nem fog menni – és sajnos attól tartok, itt ez a csapda készül most. Hiszen például

a vasútvonal átépítése nélkül itt semmit nem tud csinálni se az arab befektető, se a főváros. Ugyanis, mivel a teljes rendezőpályaudvar mindmáig a vasúti hálózat része, állami közreműködés nélkül Rákosrendező nem tehető fejleszthetővé.

Ezt az arab befektető felé vállalta az állam, hisz vasúti fővonalat csak a kormány építhet át” – fogalmazott Vitézy, aki kihangsúlyozta: együttműködés nélkül ez nem fog menni. Ahogy Prágában vagy Bécsben is az állami vasút és a város együttműködése révén születnek új lakónegyedek volt rendezőpályaudvarok helyén.

Pénteken 10 órakor Karácsony Gergely főpolgármester és Vitézy Dávid egy szakmai konferencián, közösen mutatják be, mi a főváros víziója erre a területre, és miért tartják abszolút reálisnak, hogy ne arab befektetői érdekek, hanem Budapest lakóinak érdeke diktálja Rákosrendező fejlesztését.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Az állatorvos kollégám végül nem volt hajlandó beengedni sem a miniszterelnököt, sem a minisztert a telepre
Az ellenzéki politikus szerint nem is lett volna megengedett, hogy a miniszterelnök – és az agrárminiszter – a telepen járjon, mert az részéről nem csak felesleges lett volna, de ártott is volna a védekezésnek.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök és Nagy István agrárminiszter ellátogatott a kisbajcsi marhatelepre, ahol a hatóságok folyamatosan dolgoznak a száj- és körömfájás miatt leölt állatok elszállításán. Ezután egy újabb posztban már védőruhás képeket osztott meg magukról

Ezzel azonban jókora kritikát váltott ki Hadházy Ákos független képviselőből. A korábban állatorvosként dolgozó politikus Facebook-posztjában azt írta:

„Az állategészségügyi törvényt (és annak végrehajtási rendeletét) és a józan ész legelemibb szabályát is megsértette Orbán, amikor – a Telex szerint – néhány propagandavideó és -fotó kedvéért elment a ragadós száj-és körömfájással fertőzött telepre.

Megfogalmazása szerint „a járványvédelem egyik alapvető szabálya a zárlat, ami pedig érthetően arról szól, hogy a telepre csak az megy be és az jön onnan ki, akinek nagyon-nagyon muszáj. (Pontosan így fogalmaz a rendelet: „A lezárt területre csak hatósági állatorvosi engedéllyel és azok léphetnek be, akiknek ottléte az állatok ellátásához, gyógyításához vagy egyéb elengedhetetlen okból szükséges.”)”

Frissítésében Hadházy már azt is írja:

„Közben megtudtam, hogy az állatorvos kollégám – élve jogával és kötelességével – végül nem volt hajlandó beengedni sem a miniszterelnököt, sem a minisztert a telepre. HATALMAS RESPEKT neki és hatalmas remény nekünk.”

A független országgyűlési képviselő szerint Orbán és Nagy „a kontár tolvajkormány vezetője nemcsak TELJESEN FELESLEGESEN, hanem ÁRTVA IS ment be a telepre "irányítani a harcot" (ami az állatok leölését és elszállítását és megsemmisítését jelenti). Mindezt azért, hogy ha valami iszonyat szerencsével sikerülne lokalizálni a járványt, akkor majd diadalmas hadvezérként jelenthesse”.

Szerinte a Fidesz által szétvert állategészségügyi hatóság nem lesz képes megbirkózni a járvánnyal, így a Fidesz „még több propaganda videóval fog "küzdeni"”.

Hadházy Ákos teljes bejegyzése ITT tekinthető meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Saras eső esett Nyugat-Magyarországon – rettenetesen néznek ki az autók
Az Időkép egyik olvasójának autója például úgy olyan volt, mintha egy esős raliversenyen indult volna. A csapadék közben elérte a fővárost, és halad tovább kelet felé.


Szaharai porral keveredett esővel érkezett meg a csapadékos időjárás a Dunántúlra – számol be az Időkép.

Mint írják, az esőzés kimosta a légkörben felgyülemlett nagy mennyiségű port. Az így kialakult sáros eső a portál egy olvasójának autóját olyanná "festette", mintha egy terepraliversenyen vett volna részt.

A csapadék azóta a fővárost is elérte, és halad tovább északkelet felé. A második, jelentősebb csapadékhullám kedd délelőtt várható dél, délnyugat felől, melyet szintén kísérhet sáros eső. Aki tehát autót szeretne mosni érdemes még várnia néhány napot – írja az Időkép.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videóban bizonygatja a fideszes képviselő, hogy jogszerűen vitte magával a bútorokat az önkormányzati lakásból
Kecskeméti László válaszvideójában egy jegyzőkönyvet lobogtatva sorolja fel, hogy mi az, ami elvihető a lakásból a kiköltözés után.


Ahogy arról korábban írtunk, az önkormányzat egyik képviselőjének videója szerint lakhatatlanná tette az általa bérelt önkormányzati lakást Kecskeméti László a Fidesz helyi képviselője. A kormánypárti politikus eltüntette a bérleményből az ajtókat, az ajtófélfákat, a konnektorokat, a kapcsolókat és a konyhaszekrényt is.

Kecskeméti László most válaszolt az őt ért vádakra. A videóban igyekszik tiszta vizet önteni a pohárba (szó szerint: vizet önt egy üvegből egy pohárba), és elmondja: jegyzőkönyvbe van véve, hogy melyek azok a tárgyak, amelyeknek a lakásban kell maradniuk, és melyek, amiknek nem.

Külön kiemeli, hogy a lakásban található beltéri harmónikaajtók elvihetőek.

„A beépített nagy értékű konyhabútor szintén elvihető, mert az ingatlanhasználó csinálta. Azaz én!” – sorolja tovább Kecskeméti.

Az önkormányzati képviselő szerint Sáthly Balázsnak és képviselőtársainak inkább azzal kellene foglalkoznia, hogy több mint 800 lakás áll üresen a VIII. kerületben, és hogy – állítása szerint – a kerületi lakáspályázati rendszerben józsefvárosi lakos nem nyerhet.

Kecskeméti László válaszvideóját ITT lehet megtekinteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Lovas amazonok veszik be Budapestet a TISZA Párt új klipjében, és a végén feláll a kőoroszlán
Huszárokból, lovakból és fiatalokból nincs hiány az ellenzéki párt toborzófilmjében. A hangulat olyan, mint egy 2025-be oltott 48-as musicalben.


Magyar Péter megosztotta Facebook-oldalán a múlt héten beígért toborzóklipjüket. A március 15-i hangvételű zenés videó a Kell egy jobb ország! címet kapta.

A klipben túlnyomórészt huszárok és fiatalok dobolnak és menetelnek a Nagy Magyar Pusztán, lakótelepeken és városi környezetben. A dalban – amit a Tisza egyik arca és most már hangja, Nagy Ervin énekel – felsorolják az Orbán-kormány néhány bűnét, de oly módon, hogy azok akár 1848 kontextusából is érkezhettek volna. A zsarnok folyamatos emlegetése és a buzdító szólamok miatt az egész zenének és videónak egyébként is kicsit olyan hangulata van, mintha egy 1848-as tematikájú musicalt néznénk.

Az ellenzéki párt közleménye szerint a klip száz önkéntes, TISZA-sziget tag és munkatárs közreműködésével valósult meg, akik a szövegírásban és dalszerzésben is részt vettek. A dalt Nagy Ervin és egy erre az alkalomra alakult kórus énekli, a klipet Radnai Márk, a TISZA Párt alelnöke rendezte. Megfogalmazásuk szerint: „A Kell egy jobb ország! megmutatja, hogy fővárosi és vidéki, fiatal és idős, nő és férfi, jobboldali és baloldali ugyanúgy a nemzethez tartoznak, és az egyik legfontosabb ünnepünkre együtt emlékezünk”.

Tisza Párt – Kell egy jobb ország!

Link másolása
KÖVESS MINKET: