Vidnyánszky Attila: Szász Júlia miért nem írja le a Facebookon, hogy másfél millió forintot nem vesz fel?!
– mondta Vidnyánszky Attila az ATV Egyenes beszéd című műsorában a 24.hu szemléje szerint. A Nemzeti Színház vezérigazgatója indulataival küzdve beszélt arról a kártérítési ügyről, ami egy tavaly novemberi, előadás közben történt baleset kapcsán indult.
Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó is komoly sérüléseket szenvedett a Rómeó és Júlia című előadás díszleteiben. A történtek után Vidnyánszky, aki egyben a darab rendezője is, benyújtotta a lemondását. Röviddel karácsony előtt azonban már úgy érezte, hogy a színház veszélyes üzem, a színészeknek pedig meg kell tanulniuk használni az adott díszletet, majd visszavonta döntését.
Vidnyánszky most az ATV-ben arról beszélt, hogy Horváth Lajos Ottó ügyvédjével három hete találkoztak. Az ügyvéd részéről elhangzott egy összeg, „mi mondtunk egy másik összeget, arra még nem jött válasz.” A Nemzeti Színház igazgatója szerint van a színház és Horváth Lajos Ottó közt egy vita, ami arról szól, hogy Horváth a balesetkor „nem oda ment, ahova 33-szor” korábban ment, hanem „egy másik irányba indult el, és leesett”. Vagyis azon vitatkoznak, hogy Horváth Lajos Ottó mennyire tekinthető felelősnek a baleset kapcsán. Emiatt különböznek a bemondott összegek is.
Ezzel szemben Vidnyánszky szerint Szász Júliával azért nem tudnak megállapodni, mert ő egyáltalán nem kommunikál a színházzal.
– mondta az igazgató. Ennek ellenére szerinte most Szász azért nem akar megállapodni, mert „valakik” befolyásolják őt.
„Ugyanazok az erők, akik 1965-ben felrobbantották a Nemzeti Színházat”, akik most el akarják söpörni a jelenlegi Nemzetit is. Ezek az „erők mást sem csinálnak, mint nagyítóval néznek minket.” Vidnyászky Attila a Nemzeti-ellenes erők és a kártérítési ügy ma már szorosan összefügg. „Ezek az erők abban érdekeltek, hogy minket meghurcoljanak” – tette hozzá.
A műsor elején több összeg is elhangzott Vidnyánszky Attilától, amellyel igazolni próbálta, hogy a Nemzeti Színház minden tőle telhetőt megtesz a kártérítési ügyben. Ezzel kapcsolatban mondta azt, hogy nem pontosak azok a számok, amelyeket Szász közölt.
– kérdezte a vezérigazgató.



