HÍREK
A Rovatból

Videón, ahogy Kapu Tibor először lépett a Nemzetközi Űrállomás fedélzetére

A magyar kutatóűrhajós csapata egy nappal ezelőtt indult Floridából. Eddig minden simán ment, nem volt gond a kilövésnél, a dokkolásnál és az érkezésnél sem.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. június 26.



Soha nem járt még magyar ember olyan távol a Földtől, mint Kapu Tibor. A második hazai űrhajós csütörtökön léphetett a fejünk felett nagyjából 400 kilométeres magasságban keringő Nemzetközi Űrállomás (ISS) fedélzetére, ezzel nagyjából 50 kilométerrel döntötte meg Farkas Bertalan 45 évvel ezelőtti rekordját.

Kapu Tibor és társai magyar idő szerint szerda reggel fél kilenckor indulhattak útnak a világűrbe, többszöri halasztást követően. Az Axiom-4 misszó négyfős legénysége több mint egynapos utazást követően, csütörtökön fél három előtt léphetett át a Dragon űrkapszulából az ISS-re.

Elsőként a küldetés parancsnoka, az ötödik űrrepülésével igazi veteránnak számító amerikai Peggy Whitson libbent át az űrhajóból az űrállomásra. Sorrendben utána az indiai pilóta, Shubhanshu Shukl, majd az első küldetésspecialista, a lengyel Sławosz Uznański-Wiśniewski, végül a második küldetésspecialista, a magyar Kapu Tibor is megérkezett. Utóbbi három űrhajósnak ez az első űrutazása.

Kapuékat hét másik űrhajós várta az űrállomáson, majd a rövid üdvözlés és ivószünet után azonnal a dolgára sietett mindenki.

Videón a magyar űrhajós történelmi pillanata:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Barabás Richárd bejelentette: új szervezetet indít a választásra, Magyar Péter azonnal reagált rá
A Tisza Párt elnöke szerint minden ilyen kezdeményezés a Fidesz érdekeit szolgálja: „Létrehozhattok akár 100 új pártot is a magyarok megosztására, nem fogtok sikerrel járni.”


Új szervezetet hív életre Barabás Richárd, a Párbeszéd–Zöldek társelnöke, hogy elinduljon a választásokon.

„Lehet egyszerre szolgálni a kormányváltás ügyét és képviselni azt a modern, izgalmas, európai, befogadó értékrendet, ami sokunk identitásának alapvető része. Úgyhogy egy teljesen új alapokon nyugvó szervezetet hívok életre azért, hogy elinduljon a választásokon”

- közölte a Facebook-oldalára feltöltött videójában Barabás.

A politikus a videóban egyértelművé tette, hogy Magyar Pétert tekinti az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének, és szerinte az egyéni választókerületekben a Tisza Párt indulóit kell támogatni. Úgy véli azonban, hogy listán más pártoknak is labdába kell rúgniuk. Motivációjaként említette, hogy a Pride betiltásakor ugyan értette, miért maradtak sokan csendben, „gumicsontra” hivatkozva, de ez a hozzáállás fájt neki.

A bejelentésre szinte azonnal reagált Magyar Péter is, aki szerint a kezdeményezés a Fidesz érdekeit szolgálja.

„Tudtuk, hogy jönni fog Orbánék megrendelésére az új párt, hogy elvigyetek 1-2 százalékot a rendszerváltást óhajtó millióktól...Van egy rossz hírem számotokra, létrehozhattok akár 100 új pártot is a magyarok megosztására, nem fogtok sikerrel járni. A magyar emberek ítéletet mondanak felettetek (is) jövő áprilisban”

– fogalmazott a Tisza Párt elnöke.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Belefulladt a tengerbe egy 3 éves kislány, miután ismét felborult egy migránsokat szállító hajó Panama közelében
Idén már ez a második eset, hogy egy gyermek megfulladt az új, úgynevezett fordított migrációs útvonalon. Az útvonal azután jött létre, hogy a Trump-kormány gyakorlatilag lezárta az Egyesült Államok déli határait.


Meghalt egy 3 éves kolumbiai kislány, miután felborult egy migránsokat szállító hajó Panama karib-tengeri partjainál - írja a New York Times. A hajó 18 felnőtt és 2 gyerek szállított visszafelé Kolumbiába, amikor a hajó felborult. Egy véletlenül arra járó magánhajó mentette ki őket a vízből.

A kiérkező hatóságok megpróbálták újraéleszteni a gyermeket, de nem tudták megmenteni az életét.

A panamai hatóságok közlése szerint a felborult hajót egy kolumbiai állampolgár vezette, aki halászati engedéllyel rendelkezett, de a felszerelése „nem felelt meg az utasok szállítására vonatkozó feltételeknek”.

Ez a második ismert eset idén, amikor egy gyermek megfulladt az új, úgynevezett fordított migrációs útvonalon. Februárban egy 8 éves venezuelai fiú fulladt meg, amikor családja hajója felborult a háborgó tengeren.

Az útvonal azután jött létre, hogy a Trump-kormány gyakorlatilag lezárta az Egyesült Államok déli határait. Az amerikai elnök figyelmeztette azokat, akik illegálisan léptek be az Egyesült Államokba, hogy „önként távozzanak”, vagy üldözni fogják őket.

A visszafelé vezető utat halászok és magánhajók kapitányai működtetik, akik a TikTokon hirdetik szolgáltatásaikat. Azok veszik igénybe, akiknek nincs útlevelük vagy pénzük repülőjegyre. Sokan szárazföldön utaznak Mexikóból vagy az Egyesült Államokból a panamai határig, ahol fejenként körülbelül 300 dollárt fizetnek egy helyért a kis hajókon. A panamai hatóságok szerint szeptember végéig több mint 14 ezer migráns utazott így, hogy elkerüljék a Panama és Kolumbia között húzódó, veszélyes dzsungelátkelőt, a Darien Gapet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Zsiday Viktor a pénzügyi védőpajzsról: csak végveszélyben vagy nagy válságban van jelentősége
A miniszterelnök győzelmet hirdetett, de a pénzügyi szakember szerint ez hamis biztonságérzetet adhat. A felelőtlen költekezés ugyanúgy katasztrófához vezethet.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. november 10.



Zsiday Viktor befektetési szakember a blogján elemezte Orbán Viktor amerikai látogatása után tett bejelentését a „pénzügyi védőpajzsról”. A szakértő szerint a miniszterelnöki bejelentés gazdasági szempontból a látogatás legérdekesebb eleme volt.

Orbán Viktor úgy nyilatkozott, „bizonyos Magyarországgal szemben alkalmazható brüsszeli eszközök mostantól kicsorbultnak tekinthetők. Tehát az, hogy nekünk van egy pénzügyi védőpajzsunk, ez jó néhány velünk szembeni brüsszeli tervet likvidál.”

Zsiday úgy véli, a bejelentés minden bizonnyal egy, az amerikai jegybankkal vagy pénzügyminisztériummal kötött swap-line-ról szólhat, ami leegyszerűsítve azt jelenti, hogy szükség esetén Magyarország nagyobb mennyiségű dollárhoz juthat. Ennek akkor van jelentősége, ha egy ország jegybankjának kevés a devizatartaléka, vagy a bankrendszerének dollárra van szüksége. A szakértő hangsúlyozza: Magyarország számára az euró sokkal fontosabb, ennek akkor lehet értéke, ha a forint egy spekulatív támadás vagy külső sokk miatt nagy nyomás alá kerül.

Hozzáteszi: ilyen segítségnek csak „végveszélyben / nagy válságban van jelentősége”.

A csomag nem véd meg a saját hibáinktól, de segítheti a válságmenedzsmentet, ha „nagy hülyeséget csinálunk (pl. óriási költekezés a választások előtt) és/vagy kívülről ránk zuhan valami váratlan” - írja a szakértő egy hasonlattal is érzékeltetve, mire gondol.

„Olyan, mint egy biztonsági öv vagy egy légzsák: ha balesetet szenvedünk az semmiképpen sem lesz jó, de talán nem halunk bele. A nagy veszély az, ha a védőfelszereléseken felbuzdulva azt gondoljuk, hogy nyugodtan száguldozhatunk az autóval. A swap-line vagy más pénzügyi segítség ellenére is nehéz helyzetbe lehet hozni a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról bármit is mond a miniszterelnök, gondoljunk csak Liz Truss rövid életű brit kormányára és a kötvénypiac általi kivégzésükre.”

A befektetési szakember szerint Orbán Viktor mondata, miszerint „el lehet felejteni”, hogy „a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni”, nem teljesen érthető, mivel a finanszírozási oldalt a kötvénypiaci hozamok határozzák meg, ami az állam megítélésétől és a gazdaságpolitikába vetett bizalomtól függ.

És Zsiday szerint egyelőre mi fojtogatjuk saját magunkat.

„A korábbi, gyakran felelőtlen (mind jegybanki, mind költségvetési, mind gazdaságpolitikai) viselkedésünk miatt eléggé drágán finanszírozzuk az államadósságot. Ez nem lesz olcsóbb egy »pénzügyi védőpajzstól«. Akkor lesz olcsóbb, ha a hitelezőink (a magyar lakosság is!) úgy látja, hogy a forint megbízható, stabil deviza, az adósságpálya fenntartható, a kormányzat nem avatkozik ad-hoc módszerekkel a gazdaságba, és középtávon növekedési pályán van Magyarország. Ezt kell elérni, és akkor védőpajzsra sem lesz szükség, mert a jelenlegi 6-7% helyett a szlovák/horvát/cseh 3-4%-on kapunk majd pénzt” – írja a szakértő.

Mint ismert, Orbán Viktor a 2025. november 7-i washingtoni megbeszélés után beszélt a „pénzügyi védőpajzsról”, ám annak részleteiről sem a Fehér Ház, sem az amerikai pénzügyi hatóság nem adott ki tájékoztatást.

A találkozó kézzelfogható eredménye a hírügynökségek beszámolói szerint inkább az volt, hogy Magyarország egyéves felmentést kapott az orosz energia ellen irányuló amerikai szankciók alól. Bár a magyar kormány kezdetben azt hangsúlyozta, hogy a mentesség időkorlát nélküli, ezt Fehér Házból nyilatkozó források cáfolták, és Szijjártó Péter vasárnapi Facebook-posztjában is már csak annyi szerepel, „Magyarország mentességet kap az orosz energiahordozókra vonatkozó amerikai szankciók alól”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Mexikó háborút indít a drogkartellek ellen: tízezres hadsereget, helikoptereket, drónokat vetnek be
Az ország kormánya azután jelentette be a hadműveleteket, hogy egy, a szervezett bűnözés ellen kiálló polgármestert lelőttek a halottak napi ünnepségek során. A katonai beavatkozás mellett szociális programokat is indítanak.


Átfogó biztonsági műveletet jelentett be a mexikói kormány a súlyos erőszakhullámtól szenvedő Michoacán államban, miután egy helyi polgármester nyilvános meggyilkolása országszerte felháborodást keltett. A „Michoacán békéjéért és az igazságért” névre keresztelt terv célja a bűnszervezetek visszaszorítása, a zsarolás elleni fellépés, valamint a droglaborok és kiképzőtáborok felszámolása.

Claudia Sheinbaum mexikói elnök megígérte, hogy a terv végrehajtását személyesen is nyomon követi, és rendszeresen tájékoztatást fog adni az eredményekről.

A „Michoacán békéjéért és az igazságért terv” 57 milliárd pesós (kb. ezermilliárd forintos) beruházást jelent Mexikó számára, a végrehajtásában pedig a hadsereg, a légierő és a Nemzeti Gárda több mint 10 500 tagja vesz részt – számol be a Reuters.

A művelethez helikoptereket, felderítő repülőgépeket és drónokat is biztosítanak, emellett megerősítik Michoacán állami rendőrségét és az állami ügyészséget is. A biztonsági intézkedések mellett a terv része a szociális ellátás, a mezőgazdaság, az infrastruktúra, a turizmus és a foglalkoztatás forrásainak bővítése is.

A kormányzati beavatkozás közvetlen előzménye az, hogy Uruapan város polgármesterét, Carlos Manzót november 1-jén, a halottak napja ünnepség alatt lelőtték. A politikus nyíltan bírálta a szövetségi kormányt, amiért az szerinte nem tesz eleget a szervezett bűnözés visszaszorításáért. Bár a merénylőt (a pár nappal később azonosított, 17 éves Víctor Manuel Ubaldót) a rendőrök a helyszínen agyonlőtték, a közvélemény nem nyugodott meg, és a sokkoló merénylet – amely percekkel azután történt, hogy a polgármester beszédet mondott és a karjában tartotta a kisfiát – nagy nyomást helyezett a kormányra.

Pláne azért, mert a michoacáni államügyészség közölte: az incidens nem magányos elkövető akciója volt, és további személyek is érintettek.

Manzó felesége, Grecia Quiroz szerdán tette le az esküt Uruapan polgármestereként, és megfogadta, hogy folytatja férje szervezett bűnözés elleni harcát.

Az intézkedés korábbi előzménye az, hogy az állam citrus- és avokádótermelői évek óta panaszkodnak az erőszakos drogkartellekhez köthető zsarolásokra, emberrablásokra és gyilkosságokra. Emlékezetes, hogy a helyi lime-termelő ágazat egyik vezetőjét, Bernardo Bravót októberben szintén megölték.

Michoacán állam régóta több, egymással rivalizáló bűnszervezet, köztük a Jalisco Új Generáció Kartell és a Los Viagras ütközőzónája – írja az El País. A térség mezőgazdasági szereplőit rendszerszintű zsarolás sújtja: a kartellek védelmi pénzt szednek a termelőktől, és ez a jelenség az elmúlt években a helyi tisztségviselők elleni erőszakhullámot is táplálta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk