Videó: Kigyulladt az egyik legnagyobb orosz olajfinomító az újabb ukrán csapás után
Több ukrán dróntámadás is érte Oroszország olaj- és vegyiparát, kigyulladt egy hatalmas finomító - írja a Kyiv Independent.
Október 4-én éjjel ukrán drónok csaptak le az oroszországi Kirisiben található olajfinomítóra, és tüzet okoztak a létesítményben – közölte az ukrán hadsereg vezérkara.
A Leningrád megyében fekvő városban több szemtanú is arról számolt be, hogy lángokat láttak felcsapni a finomító területéről. Az Astra nevű orosz független hírcsatorna által közzétett videókon és fotókon egy hatalmas robbanás is látszik, a képsorok szerint komoly tűz alakult ki.
Alekszandr Drozdenko, a térség kormányzója megerősítette a dróntámadás tényét. A Telegramon ezt írta:
„A légvédelem hét pilóta nélküli repülőeszközt semmisített meg Kirisi felett. Az ipari övezetben a tüzet eloltották.”
A megtámadott létesítmény Ukrajna határától több mint 800 kilométerre található. Ez Oroszország egyik legnagyobb olajfinomítója, amit 2017-ben nyitottak meg. Az ország teljes kőolaj-finomításának 6,6 százalékát ez az üzem adja.
A mostani csapás nem az első volt: ugyanazt a finomítót már legalább három másik alkalommal is célba vették – 2024 márciusában, majd 2025 márciusában és szeptemberben. Az ukrán hadsereg korábban vállalta a felelősséget a szeptemberi és márciusi támadásokért, de a mostani eset kapcsán még nem adott ki hivatalos közleményt.
A kirisi esetet megelőzően, egy nappal korábban, ukrán drónok egy vegyipari üzemet is elértek az oroszországi Permi határterületen. A támadás rövid időre megzavarta a termelést az egyik legnagyobb orosz nitrogénműtrágya-gyártó üzemben, amely robbanóanyagok gyártásához is használható vegyszereket szállít.
Ugyanezen a napon egy másik dróntámadás is történt, akkor az oroszországi Orenburgi területen lévő olajfinomítót vették célba az ukrán erők.
Az elmúlt évben Ukrajna több támadást is végrehajtott az orosz olajipar és hadiipar különböző egységei ellen. A támadások célja a működés megzavarása, és ezek hatására az országban súlyosbodott az üzemanyaghiány.
Kijev korábban közölte, hogy az orosz olajfinomítókat katonai célpontnak tekinti, mivel azok hozzájárulnak Moszkva háborús gépezetének működtetéséhez.
Videó és fotó a szeptemberi támadásról:
Ukrajinské drony zasáhly ropnou rafinerii Kiriši nedaleko rusského Petrohradu. Bylo slyšet několik mohutných výbuchů. pic.twitter.com/Ty9wnHYmCu
— ?Tomáš Doupal ?? (@TomasDoupa39474) September 14, 2025