VIDEÓK
A Rovatból

Videó: így működnek az új szupertraffipaxok

A rendszer többféle szabálytalanságot is képes érzékelni, így akár a gyorshajtásért adható 30 ezres bírság többszörösét is kaphatja az óvatlan sofőr.

Link másolása

Látványos videón nézhetitek meg, hogy fog működni VÉDA nevű "közúti intelligens kamerahálózat". Az összesen 365 kamerával és a hozzájuk tartozó, a járművek méreteit, és ezzel kategóriáját letapogató lézerszkennerrel az ország 134 pontján figyelik majd a forgalmat, és legalább egy féltucat közlekedési és közigazgatási szabálysértést szűrhetnek ki. A rendszer tehát jóval több egy egyszerű traffipaxnál, hogy pontosan mi mindent tud, és hogyan működik, kiderül az alábbi videóból.

A rendszer képes észlelni a gyorshajtáson kívül többféle szabálytalanságot, így például a záróvonal átlépését vagy a piros lámpán való áthaladást is. Sőt, mivel a rendszer közvetlen összeköttetésben áll a járműnyilvántartással, utólag el tudják dönteni, hogy a lefotózott autónak volt-e érvényes kötelező biztosítása, és nem járt-e le a műszaki vizsgája. Később pedig a tervek szerint a biztonsági öv használatát valamint a kézben tartott mobiltelefon használatát szintén érzékeli majd. Így elvileg egy notórius szabálytalankodó akár a gyorshajtásért kiszabható 30 ezer forintos büntetés többszörösét is kifizetheti majd, ha volt olyan balga, hogy a kamera "szeme láttára" szabálytalankodjon.

A rendszert csak jövő februárra állítják üzembe, és minden egységét kitáblázzák, tehát senkit sem fognak "orvul" lekapni vele.

via Totalcar

Ha hasznos volt ez az infó, nyomj egy lájkot!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


VIDEÓK
Holdbéli táj - ennyi maradt a Vekeri-tóból
A Tisza vizével próbálják megmenteni a tavat. Sok Vekeri-tó lesz még - mondja a szakember.

Link másolása

Idén nyárra megint teljesen kiszáradt a Debrecen mellett található Vekeri-tó. Az egykori kedvelt üdülőhelyként szolgáló vízfelület az Erdőspusztai tórendeszer egyik utolsó túlélője volt. Az idei súlyos aszály azonban minden vizet kivitt a tóból, amit már csak egy jelentős beruházással lehet megmenteni.

A jövőben ráadásul

nagyon sok hasonló tragédia játszódhat majd le a szemünk előtt Magyarországon.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

VIDEÓK
Videón, ahogy mintegy 200 szarvas dübörög keresztül az erdőn
A Komárom-Esztergom megyei szomódi erdő a hatalmas szarvasrudli vonulásától zengett, a nem mindennapi látványról felvétel is készült.

Link másolása

Hatalmas szarvasrudli vonulásától morajlott a szomódi erdő, amikor mintegy 200 szarvas csörtetett keresztül rajta a napokban – írja a Komárom-Esztergom megyei hírportál.

A szarvasok vonulásáról videó is készült:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: különleges felvétel a teljes augusztus 27-i tűzijátékról
Aki lemaradt róla, most szokatlan perspektívából nézheti meg az egész show-t.

Link másolása

Szombaton, a bizonytalan időjárási viszonyok miatt egy hét késéssel pótolták be az augusztus 20-i ünnepségek fő attrakcióját, a látványos tűzijátékot és fényshow-t.

Kollégánk különleges helyről, a szokásostól eltérő perspektívából rögzítette a nagyszabású eseményt, így azt most az is meg tudja tekinteni, aki valamilyen okból lemaradt róla.

Az elhalasztott augusztus 20-i tűzijáték teljes hosszában

Link másolása
KÖVESS MINKET:


VIDEÓK
Videó: „A V2-es hangja gyógyít” – így ünnepelték Budapesten a Harley-Davidson 120. születésnapját
Motoros fesztivállal ünepelték a hétvégén a legendás márka születésnapját. A dübörgő gépcsodák elárasztották Budapestet, voltak köztük igazán különleges darabok is.

Link másolása

Motorosok lepték el a hétvégén Budapestet, itt tartották ugyanis a Harley-Davidson 120 éves fennállására szervezett összejövetelt.

A június 22-től 25-ig tartó rendezvény programjainak jelentős része a Papp László Budapest Sportarénában, illetve a Puskás Ferenc Stadion környékén zajlott, de

az elmúlt a napokban a város minden pontján lehetett találkozni a csillogó, berregő gépcsodákkal.

A városlakók közül persze talán nem mindenki rajongott a zajos felvonulásért, de a legendás márka egyik rajongója szerint a „V2-es hangja gyógyít”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: