HÍREK
A Rovatból

„Végig reménykedtek, most érthetően összetörtek” – gyermekével együtt várja a meghalt búvár özvegye férje holttestét

A szakértől szerint arra is van esély, hogy nem tudják a felszínre hozni a szerencsétlenül járt Mede Mártont.


El sem mozdul Jósvafő közeléből a Kossuth-barlangban elhunyt búvár özvegye, Katalin. A szakemberek a napokban meghozzák a végleges döntést, hogy felhozzák-e a föld alól az annak idején a Hableány hajó mentésének aktív résztvevőjét - írja a Bors.

A cél az, hogy feltétlenül a felszínre hozzák a Kossuth-barlangban vasárnap eltűnt búvár, Mede Márton holttestét a bajtársai, de ez sok tervezést igényel, fel kell mérni a kockázatokat.

Medét a szabadidejében végrehajtott tervezett feltáró merülés alatt érte baleset. Kedden este a búvárok újabb felderítő merülése után az életjelek keresése közben a kutató egység talált rá az eltűnt társukra.

A búvár rendkívül tapasztaltnak számított szakmájában. Korábban a Hableány kirándulóhajó katasztrófája utáni kutatásban és mentésben végzett munkájáért a Rendkívüli Helytállásért Érdemjel ezüst fokozatával tüntették ki. Mede a 2019. május 29-én bekövetkezett baleset után maga is több holttestet hozott fel a folyómederben heverő roncsból.

„Szegény Kata, alig volt hajlandó tágítani a barlang bejáratól, amíg be nem bizonyosodott, hogy a férje sajnos meghalt. A gyermeke is vele volt, a hátára kötve. Végig reménykedtek, most érthetően összetörtek”

– mondta a Borsnak egy barlangász.

Azt is mondta, hogy a gyermeknek nincs váltóruhája, ezért aki tud, vigyen nekik. Az asszony a helyszínen várja meg, hogy felhozzák a férje holttestét.

„Mérlegelni kell, hogy egyáltalán milyen technikai eszközöket lehetséges levinni a résben, melyben Marcit megtalálták. Elképzelhető, hogy nincs is rá mód, hogy azokat elhelyezzék odalent, hiszen a járatok bizonyos részei annyira szűkek, hogy egy ember is csak kúszva fér el azokban” – mondta a barlangász a lapnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter a paparazzo képeket készítőknek: A sziklaugrásra miért nem jöttetek? Tériszonyotok van? Vagy már indult a yachtotok?
A Tisza Párt vezetője összehasonlította, mit írtak róla korábban és most a gyerekeivel kapcsolatban.


Magyar Péter vasárnap már írt arról a közösségi oldalán, hogy az előre bejelentett olaszországi nyaralásáról paparazzo fotók jelentek meg több portálon is.

Később újra ebben a témában posztolt, bemutatva, mit írtak róla korábban és most.

„Propaganda pár hete: »Magyar Péterrel nem állnak szóba a gyerekei.« Propaganda ma: »A tiszás pártvezér, aki újdonsült barátnőjével és három gyermekével töltött néhány napot Lecce közelében...«

Vergődtök srácok. Mi lesz veletek így még 279 napig?!”

- fogalmazott a Tisza Párt vezetője.

„A sziklaugrásra miért nem jöttetek? Tériszonyotok van? Vagy már indult a yachtotok?”

- zárta rövid posztját Magyar, aki aztán a kommentekben még azt is megjegyezte: „de legalább számolni tudnak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos információi szerint a rendőrség a Pride résztvevőinek tömeges megbírságolására készül
A független országgyűlési képviselő szerint már készül az az „összekötő” rendszer, ami „a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek.


Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán számolt be róla hétfőn délelőtt, hogy számára megbízható forrásokból úgy értesült: a rendőrség tömeges bírságolásra készül. Úgy fogalmazott bejegyzésében:

„Nagyon durva és a jövő szempontjából kiemelten fontos információ jutott el hozzám: a rendőrség – nyilván orbáni parancsra – a Pride résztvevőinek tömeges megbírságolására készül.

A számomra egyértelműen megbízható forrás szerint a résztvevők azonosítására képes kamerarendszer és szoftver rendelkezésre áll, azonban az EDDIGI eljárás szerint emberi közreműködés is kellett a büntetések kiszabásához, emiatt valóban rengeteg időbe telne ennyi embert megbírságolni. Így volt ez EDDIG” - fogalmazott a képviselő.

Hadházy Ákos azt írja, hogy friss információi szerint

már készül az az „összekötő” rendszer, ami „a kamerával rögzített és arcfelismerő mesterséges intelligenciával beazonosított képek alapján automatikusan ki is küldi a büntetéseket az ügyfélkapun keresztül a résztvevőknek. Az informátor szerint azok, akiknek nem volt korábban szabálysértési eljárása, automatikusan és egységesen 80 ezer forintos büntetésre számíthatnak”.

Hangsúlyozta továbbá: bár mindenkinek érdemes kérnie a meghallgatást és bírósághoz fordulnia, a „technofasiszta” törvény óta ez nem akadályozza meg, hogy a jogerős ítélet előtt levonják a pénzt. Emlékeztet: más, valódi szabálysértésektől eltérően ebben az esetben nem lehet ledolgozni vagy leülni a büntetést.

„Az információt – bár számomra hiteles forrásból érkezett – eddig még nem tudtam megerősíttetni, de dolgozom rajta. Természetesen kérdéseket teszek fel a rendőrségnek, de tudom, hogy onnan csak az idióta »mi vizsgálódunk, de mindent törvényesen csinálunk« sablonválaszt kapom majd. Az is igaz, hogy néhány héten-hónapon kiderül a hatalom szándéka.

Mindenesetre többször elmondtam már: a tömeges büntetésekre azért érdemes felkészülni, mert nyilvánvaló, hogy a Pride tiltását a jövőbeni, betiltott, kormányellenes tüntetések résztvevőinek elrettentésére, az arcfelismerő rendszer bevezetésére és kipróbálására találták ki. Ha Orbán meghátrálna, akkor tényleg teljesen értelmetlen lett volna ekkora blamázst kockáztatnia. Ha viszont az ellenzéki társadalom némán eltűri a tömeges büntetéseket, akkor s hatalmas Pride-tüntetés volt felesleges”

– fogalmazott a politikus.

„Ki fog tehát derülni rövidesen, mit lép a hatalom, de fel kell készülnünk a lehetőségre, hogy az információ valós. Erről is beszélnünk kell kedden 17.30-tól, a Ferenciek terén!” – zárta bejegyzését Hadházy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Meghalt Turcsányi Erzsébet
85 éves korában hunyt el a híres bábszínész. A Budapest Bábszínház közleményben tudatta a hírt, és egyben megható sorokkal búcsúzott tőle.


Életének 86. évében elhunyt Turcsányi Erzsébet bábművész – jelentette be a Budapest Bábszínház a közösségi oldalán. A teátrum megható sorokkal búcsúzott a művésztől.

„Egy különleges művésztől búcsúzunk ma, akinek hangja és szeretetre méltó egyénisége emlékezetünkben él tovább. Turcsányi Erzsébet nem csupán bábokat keltett életre: teljes lényével volt jelen a színpadon – pontos, érzékeny és felejthetetlen alakításai révén a magyar bábjátszás meghatározó egyéniségévé vált”

– olvasható a bejegyzésben.

Turcsányi Erzsébet az első diplomáját a Felsőfokú Óvónőképzőben szerezte, majd 1964-ben elvégezte az Állami Bábszínház bábszínész stúdióját. Szilágyi Dezső már 1962-ben szerződtette a színházhoz, miután felismerte tehetségét.

Pályája során számos emlékezetes szerepben láthatta őt a közönség. Játszotta többek között a Rókát A fajankó kalandjaiban (1972), Puckot a Szentivánéji álomban (1973), Fricit a Diótörőben (1978), a gonosz nyugati boszorkányt az Óz, a nagy varázslóban (1972), valamint Übü mamát Alfred Jarry Übü királyában (1985).

1976-ban Balajthy Andor-vándorgyűrűvel, 1988-ban pedig Jászai Mari-díjjal ismerték el munkáját. 1992-től a Budapest Bábszínház társulatának tagjaként dolgozott tovább, ahol olyan szerepeket formált meg, mint Anya-Banya A legkisebb boszorkányban (2000) vagy a Hétfejű tündér a Szegény Dzsoni és Árnikában (2005). Utolsó szerepét a Hamuban sült mese előadásában játszotta 2007-ben.

„Megrendüléssel búcsúzunk Turcsányi Erzsébettől, színházunk szeretett bábszínészétől, aki a mai napon az égi társulathoz csatlakozott. Emlékét mély szeretettel és tisztelettel őrizzük”

– írta a Budapest Bábszínház.

(via szinhaz.online)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Vitézy: Retró buszokkal pótolták a Kék Hullám InterCity-t és a késő Fenyves expresszvonatot is hétvégén
„A Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer” - jegyezte meg a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.


„A retróhétvége egész váratlan újdonságokat is hozott:

délutánra a Faros is beállt hivatalos vonatpótlóba a késő Fenyves expresszvonat helyett - nem a retróhétvége programjai keretében, hanem a távolsági vonat utasait szállítani. Mondjuk nem mindenki volt ettől elragadtatva, hisz azért egy Faros forró élmény tud lenni”

- közölte Facebook-oldalán Vitézy Dávid.

„Mindenesetre egy biztos: a Közlekedési Múzeum Lázár álmai szerint eljutott vidékre, a klímás pótlóbuszok helyett a nosztalgia Ikarusok álltak helyt a hétvégén, nem is csak egyszer”

- tette hozzá a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

De nem ez volt az egyetlen ilyen eset a hétvégén. Vitézy egy korábbi posztjában arról számolt be, hogy a Kék Hullám InterCity utasaiért is „retró mentesítőbusz” érkezett.

„Klímás pótlóbusznak picit erős, de legalább van rajta függöny, és kétségtelenül egy gyönyörű darab”

- jegyezte meg.

Igaz, a MÁV a július első hétvégéjén tartotta a Balatoni Retró Hétvége című eseményét, ugyanakkor a fent említett retró buszok nem voltak a program részei.


Link másolása
KÖVESS MINKET: