Véget ért az Ultrabalaton, de volt, ahol a szemetet más takarította össze
Szombaton rajtolt a 13. Ultrabalaton. A verseny vasárnap fejeződött be, több mint 13 ezren indultak neki a tó-kerülő versenynek.
Az egyik helyszínen - Keszthelyen a Halászcsárda előtt -
a rendezvény után üres műanyag palackok, eldobált műanyag edények, poharak, fémdobozok hevertek.
A képeket egy olvasónk készítette délelőtt, és kérdésünkre elmondta, hogy az Ultrabalaton után maradt ott a szemét a Balaton partján.
De azt is hozzátette, hogy az előző években mindig tökéletesen tiszta állapotban hagyták el ugyanezt a területet.
A szemét eltakarításáról végül az önkormányzat intézkedett, összeszedték és elszállították mindet.
FRISSÍTÉS: Kerestük a szervezőket, cikkünk megjelenéséig nem válaszoltak, majd 2 nappal később a következő választ küldték: "Egyeztetve az illetékes kollégámmal, vasárnap a délutáni órákban össze lett szedve."
Közzétette: Charlie Kola – 2019. május 12., vasárnap