HÍREK
A Rovatból

Véget ért a drezdai túszdráma, a rendőrök elfogták a támadót

Két túszt pedig sértetlenül kimentettek.


Véget ért a szombat délelőtti drezdai túszdráma, miután a rendőröknek sikerült felvenniük a kapcsolatot a fegyveres támadóval - írja a Deutsche Welle.

Két túszt kimentettek, a gyanúsítottat letartóztatták.

Szombaton délelőtt arról érkeztek hírek, hogy túszokat ejtettek a drezdai Altmarktgalerie bevásárlóközpontban. A rendőrség nagy erőkel vonult a helyszínre és lezárták a közeli karácsonyi vásár is.

A Bild korábban azt írta, hogy több lövés is dördült. A Radio Dresden később megerősítette, hogy reggel fél 9 körül egy fegyveres férfi rontott be az irodájukba és többször is elsütötte fegyverét. A támadó ezután vette be magát a bevásárlóközpontba, ahol elbarikádozta magát.

A rendőrség beszámolója szerint

a férfivel 12 óra körül sikerült telefonon felvenniük a kapcsolatot, később pedig közölték, hogy a túszdráma véget ért.

Két túszt sértetlenül kimentettek, a gyanúsítottat pedig elfogták. Az továbbra sem világos, hogy pontosan hány embert ejtett túszul a támadó.

A rendőrség később azt is megerősítette, hogy egy közeli lakásban megtalálták egy 62 éves nő holttestét, aki a 40 éves támadó anyja volt. A rendőrség mentálisan instabilnak minősítette a gyanúsítottat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Márki-Zay Péter Sulyokról: Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…
Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere abban bízik, hogy a köztársasági elnök legkésőbb a választások után önként távozik a posztjáról.


„Ha volt is valaki, aki eddig azt gondolta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökként valódi támasza lehet a magyar demokráciának, annak az augusztus 20-i beszéde után végképp ki kell ábrándulnia” – kezdte Facebook-bejegyzését Márki-Zay Péter.

Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere arról írt, hogy az államfő szerint Magyarország „keresztény értékekkel felvértezett szuverén, európai jogállam”, a „nagylelkű, szabad emberek otthona”.

„Szép szavak, csak épp fájdalmasan távol állnak a valóságtól.

Ahol a hatalom szűk kör kezében összpontosul, ahol a gazdaságot a dinasztia és a NER bitorolja, ahol a bíróságokat, médiát, intézményeket folyamatosan ellehetetlenítik, ott nem beszélhetünk jogállamiságról.

Nem is értem, hogy jogászként, volt alkotmánybíróként Sulyok hogy mer ilyen nyilvánvaló hazugságokat hangoztatni” – fogalmazott Márki-Zay, majd hozzátette: Sulyok beszéde példája volt a tökéletesre formálódott szervilizmusnak.

„Igaz,

nem is azért tette oda Orbán, a gazdája, hogy a nép köztársasági elnöke legyen, hanem azért, hogy a sajátja. Magyarországnak nem szép szavakra van szüksége, hanem valódi szabadságra, fékekre és ellensúlyokra, a jogállam biztosítékaira,

amelyek közül nyilvánvalóan egyiket sem várhatjuk el Sulyok Tamástól… Remélem, hogy legkésőbb a választások után önként távozik” – zárult a bejegyzés.

Márki-Zay egy másik csütörtöki posztjában reagált Sulyok Tamás megváltoztatott Facebook-bejegyzésére is. Mint arról már beszámoltunk, a köztársasági elnök törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából. Az ellenzéki politikus csak ennyit írt: Sulyok Tamás:o̵r̵o̵s̵z̵ rakétatámadás. Esetleg a Külügyminisztériumból is ki lehetne szedni az oroszokat…


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás törölte az „orosz” szót a munkácsi rakétatámadásról írt reggeli posztjából
A munkácsi támadásról szóló bejegyzésben először orosz rakétatámadás állt, de ezt később módosította a köztársasági elnök. Török Gábor szerint létezik a digitális analfabétizmus.


Ahogy már hírt adtuk róla, csütörtök hajnalban Munkácson, a magyar határtól mindössze 30 kilométerre egy elektronikai gyárat ért robotrepülőgép-találat. A helyszínen tűz ütött ki, amely reggelre is lángolt. A támadásban legalább 12 ember megsérült, közülük ötöt kórházban ápolnak.

Sulyok Tamás köztársasági elnök reggel a Facebookon fejezte ki együttérzését a sérülteknek. Bejegyzésében hangsúlyozta, hogy az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi lezárása mindannyiunk érdeke. „Bízom abban, hogy a háborúzó felek képesek ezt belátni, és a nemzetközi diplomáciai erőfeszítéseknek köszönhetően hamarosan pontot tesznek ennek az embertelen és értelmetlen vérontásnak a végére” – írta.

A köztársasági elnök posztja azonban rövid időn belül módosult.

A Facebook-poszt előzményei szerint a 8:35-kor megjelent szövegben még az „orosz rakétatámadás” kifejezés szerepelt, ám a 9:33-kor frissített változatban már csak „rakétatámadás” olvasható.

A történtekre Török Gábor politikai elemző is reagált.

„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet.

Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb” – fogalmazott.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ebből mi lesz? Amerikai tulajdonban lévő gyárat bombáztak le az oroszok Munkácson
Az ukrán külügyminiszter tájékoztatása szerint ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.


Ahogy már hírt adtunk róla, csütörtök hajnalban súlyos támadás érte Munkácsot, ahol hatalmas tűz ütött ki, mintegy 7000 négyzetméteren. A hatóságok arra kérték a lakosságot, hogy zárják be az ablakokat, és lehetőség szerint maradjanak otthon.

A sürgősségi szolgálat reggel 7 óráig tíz embert szállított a Szent Márton kórházba, ketten maguk kerestek fel orvost. Az ukrán katasztrófavédelem szerint összesen 15 sérültről van szó. Minden érintett megkapta a szükséges ellátást, állapotuk stabil.

Az ukrán külügyminiszter, Andrij Szibiha megerősítette, hogy az orosz erők egy amerikai tulajdonban lévő gyárat támadtak meg. A felvételek alapján a Flex elektronikai üzeme lehetett a célpont.

Szibiha így fogalmazott: „Egy teljesen polgári létesítményről van szó, amelynek semmi köze sincs a védelemhez vagy a hadsereghez. Ez nem az első orosz támadás amerikai vállalatok ellen Ukrajnában: az év elején Kijevben a Boeing irodáit érte csapás, és más támadások is történtek.

Nincs ebben semmilyen katonai logika vagy szükségszerűség – puszta terror az emberek, a vállalkozások és a normális élet ellen országunkban.”

Az ukrán légvédelem közlése szerint csütörtökre virradóra Oroszország 614 célpont ellen indított légi csapást, amelyek közül 577-et sikerült megsemmisíteni. A támadások során 574 Sahíd típusú drónt indítottak, ezek közül több csaliként szolgált. Emellett kilőttek 4 darab H–47M2 Kinzsal aeroballisztikus rakétát Lipeck és Voronyezs megyéből, 2 darab Iszkander–M/KN–23 ballisztikus rakétát Voronyezs megyéből, 19 darab H–101 cirkálórakétát Szaratov megyéből, 14 darab Kalibr cirkálórakétát a Fekete-tengerről, valamint 1 azonosítatlan rakétát a megszállt Krímből.

(viia 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Sulyok Tamás báb köztársasági elnök mélységesen szégyellje magát!
A Tisza Párt elnöke reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter", már bekérette Oroszország nagykövetét.


Magyar Péter is reagált Sulyok Tamás csütörtöki Facebook-poszt módosítására. Ahogy már megírtuk, a köztársasági elnök bejegyzésének közzététele után nem sokkal törölte az „orosz” szót abból a bejegyzésből, amiben együttérzését fejezte ki a munkácsi orosz rakétatámadás sérültjei felé.

„Sulyok Tamás báb köztársasági elnök pedig mélységesen szégyellje magát!” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter, aki szerint „mindig van lejjebb”. A Tisza Párt elnöke azt írta, „mélységes szomorúsággal” értesültek a hírről, és jobbulást kívánt a sérülteknek.

Magyar Péter reméli, hogy Szijjártó Péter, „mint a nemzettársaiért aggódó külügyminiszter, már bekérette »a más országok belügyeibe soha be nem avatkozó Oroszország« nagykövetét”.

Csütörtök hajnalban a magyar határtól mindössze 30 kilométerre fekvő Munkácson egy amerikai tulajdonú, többek között kávéfőzőket gyártó üzemet ért rakétatalálat. A telephelyen nagy tűz ütött ki, amely még reggel is bőven égett. A csapásban Volodimir Zelenszkij csütörtök délelőtti beszámolója szerint legalább 15-en megsérültek, több embert kórházban ápolnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: