Várkonyi Andrea Mészáros Lőrincről: Tudom, hogy ez a házasságom a sírig fog tartani
„Arra vágytam, hogy elhiggyem majd egyszer valakinek, értem tesz dolgokat, és boldoggá tud tenni, és én is őt azzal, amilyen vagyok. És ez megadatott” – fogalmazott a műsorvezető.
Ötvenéves lett Várkonyi Andrea. Ebből az alkalomból adott interjút a Best Magazinnak - szúrta ki a 24.hu. Az interjúban a műsorvezető többek között arról beszélt, hogy nem érzi magát ötvennek, külföldön pedig 35-40 évesnek gondolják, és mindig meglepődnek a korán. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár sokan azt hiszik, szépészeti beavatakozásokon esett át, ez nem igaz, szerinte sokkal inkább a genetikájának köszönhető, hogy jó pár évet letagadhat.
"Sokan azt hiszik, hogy agyon van töltve, húzva, műtve az arcom, ezért mindig elmondom őszintén, hogy nem, semmilyen beavatkozás nem volt az arcomon, kivéve annyi, hogy néhány éve a nyári hunyorgások előtt és után, a homlokomat szoktam botoxoltatni a lehető legkisebb mértékben, de sehol máshol, a szemem körüli ráncokat sem. Ennyi, se szike, se vérterápia, se semmi más. Ami a testmozgást illeti, van egy személyi edzőm, aki heti háromszor konditermi edzést tart. Ha ő nem lenne, nem sportolnék semmit sem"
- fogalmazott Várkonyi, aki arról is beszélt, hogy férje, Mészáros Lőrinc külseje is rengeteget változott az utóbbi időben.
"Ő a hihetetlen akaraterejének köszönhetően fogyott le, és ezt folyamatosan tartja is. Odafigyelünk mindketten az étkezésünkre, több halat eszünk, mint csülökpörköltet. Zsír- és lisztmentesen étkezünk, minimális szénhidráttal"
– mondta a műsorvezető.
Várkonyi arról is beszélt, hogy ötvenévesen sem veszített a női energiáiból és a továbbiakban sem fogja elengedni magát.
"Nemcsak azért, mert van egy nagyszerű férjem, aki nőként tisztel és kezel, hanem mert én magam igénylem ezt. Az »én koromban« meg a »nekem már mindegy« hozzáállás szerintem rossz, egy nő igenis legyen minden korban nő, és ez nem pénztárcafüggő. Nem szabad elengedni magunkat. Az is fontos, hogy minden korban legyenek feladataink, céljaink, mert többek közt ez tart fitten testileg és szellemileg is. Ezt tanultam meg a saját családomtól is"
- jegyezte meg Várkonyi, aki azt is elmondta, hogy öt éve egy minőségi társat kívántam magának, Mészáros Lőrinc személyében pedig meg is kapta ezt.
"Arra vágytam, hogy elhiggyem majd egyszer valakinek, értem tesz dolgokat, és boldoggá tud tenni, és én is őt azzal, amilyen vagyok. És ez megadatott. Boldog vagyok, és tudom, hogy ez a házasságom a sírig fog tartani. Talán ez a tudat és látni a lányom, ahogy felnőtté válik, a legszebb születésnapi ajándék"
- fogalmazott
Ötvenéves lett Várkonyi Andrea. Ebből az alkalomból adott interjút a Best Magazinnak - szúrta ki a 24.hu. Az interjúban a műsorvezető többek között arról beszélt, hogy nem érzi magát ötvennek, külföldön pedig 35-40 évesnek gondolják, és mindig meglepődnek a korán. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy bár sokan azt hiszik, szépészeti beavatakozásokon esett át, ez nem igaz, szerinte sokkal inkább a genetikájának köszönhető, hogy jó pár évet letagadhat.
"Sokan azt hiszik, hogy agyon van töltve, húzva, műtve az arcom, ezért mindig elmondom őszintén, hogy nem, semmilyen beavatkozás nem volt az arcomon, kivéve annyi, hogy néhány éve a nyári hunyorgások előtt és után, a homlokomat szoktam botoxoltatni a lehető legkisebb mértékben, de sehol máshol, a szemem körüli ráncokat sem. Ennyi, se szike, se vérterápia, se semmi más. Ami a testmozgást illeti, van egy személyi edzőm, aki heti háromszor konditermi edzést tart. Ha ő nem lenne, nem sportolnék semmit sem"
- fogalmazott Várkonyi, aki arról is beszélt, hogy férje, Mészáros Lőrinc külseje is rengeteget változott az utóbbi időben.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Dobó Ági tavaly ősszel költözött családjával Costa Ricára, ahol fiai, Benedikt és Nataniel folytatták tanulmányaikat. A nyár végén azonban hazatértek Magyarországra, a gyerekeknek pedig vizsgákat kellett tenniük ahhoz, hogy szeptembertől újra bekapcsolódhassanak a hazai tanrendbe.
A modell az Instagramon osztotta meg, hogy a nyár a tanulás jegyében telt. A fiúk minden nap készültek, a táborozásokat is úgy oldották meg, hogy előtte vagy utána különórákon vettek részt. Júniusban Costa Ricában is sikeres vizsgákat tettek, sokszor 90–95 százalék feletti eredményekkel.
Dobó Ági azt írta, hogy számára nem az osztályzatok a legfontosabbak, hanem az, hogy a gyerekek mennyire szorgalmasak és kitartóak voltak. Bár előfordultak viták és nehezebb helyzetek, amikor Benedikt és Nataniel igazságtalannak érezték, hogy egyszerre két iskolát kell elvégezniük, három nyelven és két országban, az édesanya szerint ez sokat adott nekik.
Az Instagram-posztban úgy fogalmazott:
„Az a mondás jutott eszembe, amit anyává válásom idején olvastam, hogy szülőnek lenni azt jelenti, a szíved a testeden kívül dobog. Ez a mondás számomra most nyert igazán értelmet.”
Arról is írt, hogy a vizsgák időszakában ő maga is szorongással, étvágytalansággal és ingerültséggel küzdött. „Úgy izgulni valakiért, hogy tudod, te már az adott szituációban tehetetlen vagy, nincs ráhatásod, egyszerűen sokkoló volt számomra. Nem igazán tudtam helyén kezelni,
ugyanazokkal a tünetekkel küzdöttem, mint minden egyetemi vizsgám előtt, csak most még hatványozottabban. Szorongás, étvágytalanság, hasmenés, ingerültség. Nevezzük vizsgadrukknak, abból a rosszabbik fajtából.”
Hozzátette, hogy a stressz mindig a legtöbbet hozta ki belőle, és bízik benne, hogy ez a fiaira is igaz lesz. Az édesanya külön köszönetet mondott a tanároknak és az iskola vezetésének a támogatásért, és hangsúlyozta, hogy a fiúk egy év Costa Rica-i tanulás után a magyar tanrend szerint is folytathatják a 3. és a 6. osztályt.
Dobó Ágit a közelmúltban a Hal a tortán új évadában is láthatták a nézők.
Dobó Ági tavaly ősszel költözött családjával Costa Ricára, ahol fiai, Benedikt és Nataniel folytatták tanulmányaikat. A nyár végén azonban hazatértek Magyarországra, a gyerekeknek pedig vizsgákat kellett tenniük ahhoz, hogy szeptembertől újra bekapcsolódhassanak a hazai tanrendbe.
A modell az Instagramon osztotta meg, hogy a nyár a tanulás jegyében telt. A fiúk minden nap készültek, a táborozásokat is úgy oldották meg, hogy előtte vagy utána különórákon vettek részt. Júniusban Costa Ricában is sikeres vizsgákat tettek, sokszor 90–95 százalék feletti eredményekkel.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiss Ádám különleges fotóval emlékezett meg a házassági évfordulójáról, vette észre a story.hu. A humorista tíz éve vette feleségül Bojanát, akivel két közös gyermekük is született. Az Instagramra feltöltött kép alá egy nap alatt csaknem 13 ezren írtak gratulációt. A poszt szövege is a rá jellemző humorral szólt:
A negyvenedik születésnapjához közelítő Ádám annak idején fehér sportcipőben mondta ki a boldogító igent. Az évforduló kapcsán nemcsak a közösségi oldalán, hanem korábban interjúkban is mesélt arról, milyen az életük együtt. A Nők Lapjának például így beszélt kapcsolatukról: felesége nem rajongóból lett párja, már a Humorfesztivál előtt összekötötték életüket. Bojana építészmérnökként mindig előre gondolkodik és tervez, míg Ádám szerint ő maga a bohémabb fél.
Közös döntéseikben is inkább a praktikum dominál. Mint elárulta, Bojana nem szól bele a munkájába, inkább a mindennapokat, a hetet és a hónapokat beszélik át együtt. Úgy fogalmazott: „Rengeteg kisapuka panaszkodik, hogy a csaja bekergült, nekem nincsenek ilyen gondjaim, egy főnyeremény a feleségem, mindenkinek ilyet kívánok, mint az enyém, csak ő már foglalt sajnos.”
A házaspár egy évvel az esküvő után lett szülővé. Lányuk 2016-ban, fiuk pedig négy évvel később született. A kisfiú érkezéséről a humorista így számolt be: „A csodálatos Feleségem augusztus 4-én 17:11-kor világra hozta a kissfiunkat, Leont. Mama és Baba is jól vannak, Apa és Olívia pedig nagyon boldog. Földöntúli boldogság ez.”
Az Adom a napom című műsorban Kiss Ádám arról is mesélt, hogy a család a budapesti agglomerációban talált otthonra. Amikor megszületett a kislánya, fontos lett számára, hogy családi házban nevelkedjen, akárcsak ő gyerekkorában. A döntésben az is szerepet játszott, hogy édesanyja és testvére ugyanabban a faluban élnek, így a látogatások és a vasárnapi ebédek során ők is megszerették a környéket.
Kiss Ádám különleges fotóval emlékezett meg a házassági évfordulójáról, vette észre a story.hu. A humorista tíz éve vette feleségül Bojanát, akivel két közös gyermekük is született. Az Instagramra feltöltött kép alá egy nap alatt csaknem 13 ezren írtak gratulációt. A poszt szövege is a rá jellemző humorral szólt:
Majka kétszer is előadta a Csurran, cseppen című slágerét a Strand Fesztiválon, majd arra buzdította az embereket, hogy jövőre feltétlenül menjenek el szavazni
A népszerű rapper Zamárdiban is sikert aratott fellépésével, kétszer is eljátszották a Csurran, cseppen című kormánykritikus slágert.
Majka volt az egyik sztárfellépő péntek este a Zamárdiban megrendezett Strand Fesztiválon. A népszerű rapper és csapata természetesen előadta a Csurran, cseppen című rendszerkritikus slágert, méghozzá a korábbi koncertekhez hasonlóan kétszer. Az Index tudósítása szerint
a rapper a Balaton-parti fellépés végén szavazásra buzdította a dalaira bulizó fiatalokat, mondván: feltétlenül vegyenek részt a 2026-os választásokon.
Az RTL X-Faktor című tehetségkutatójának mentora egy drónfelvételt is posztolt az Instagram-oldalán, megmutatva követőinek, mennyien voltak a koncerten.

Ettől mindenki elolvad: Max Verstappen így ölelte magához 3 hónapos kislányát a családi nyaraláson
A Forma–1-es pilóta egy luxusjachtról posztolt több fotót, köztük egy apa-lánya pillanatot is. A családi sorozatot egy sportos felvétel zárja, ahol a vízen szörfözik.
Max Verstappen a nyári szünetet családja körében tölti, és egy meghitt fotót is megosztott három hónapos kislányáról, Lilyről, vette észre a Femina.
A négyszeres világbajnok Forma–1-es pilóta legközelebb csak augusztus végén versenyez Hollandiában, így most minden idejét szeretteivel töltheti.
Kislánya május 2-án született, és most egy luxusjachton készült közös képükön látható, amint Verstappen szeretettel öleli magához.
A képsorozatban párja, Kelly Piquet is feltűnik, valamint Piquet előző kapcsolatából született lánya, Penelope, aki szintén ott van a nyaraláson. A fotók végén a sportoló egy különleges eFoil szörfdeszkán próbálta ki magát a vízen.