HÍREK
A Rovatból

Váratlan fordulat: az ATV vezérigazgatója szerint még sincs kitiltva Deák Dániel a csatornától

A döntés állítólag csak a vita hevében hangzott el Egri Viktor szájából. Deákot továbbra is várják vissza a stúdióba, és még a YouTube-ra feltöltött adás címét is megváltoztatták.


Ahogy arról szerdán mi is írtunk, parázs vita alakult ki az ATV stúdiójában a Csatt című műsor felvételén. Főleg Dévényi István a Magyar Hang újságírója és Deák Dániel megafonos influenszer esett egymásnak, amit Egri Viktor műsorvezető sem hagyott szó nélkül.

Egri a szünet előtt próbált rendet tenni: „Keresse meg mindenki az elgurult gyógyszerét!” – javasolta.

A szünet után sem csillapodtak az indulatok. A vita a második részben is folytatódott, és a műsor végére Egri Viktor egyértelművé tette Deák Dániel számára:

„Egyetlen mondatot nem hagytál az elmúlt 48 percben végig mondani… A szerkesztő engedélye nélkül, de ígéretet teszek, hogy miután szétverted az egész műsort, hogy ide nem jössz többet.”

Az adás után sokan kritizálták az ATV-t, mondván, kitiltották Deák Dánielt – igaz a kommentszekcióban többségben voltak, akik ezt a döntést üdvözölték.

Az ATV vezérigazgatója, Németh S. Szilárd azonban a Media1-nek elmondta, hogy Deákot továbbra is szívesen látják, ahogyan a hétfői adás összes többi résztvevőjét is. Hangsúlyozta, hogy korábban is voltak hasonló konfliktusok más műsorokban, de soha nem tiltottak ki senkit.

„A videó címe hamisan keltette azt a látszatot, hogy Deák Dánielt a csatorna kitiltaná, holott ez csak a vita hevében elhangzó megjegyzés volt Egri Viktor részéről, az ATV-nek pedig nincs ilyen szándéka”

– nyilatkozta Németh S. Szilárd. A vezérigazgató hozzátette, hogy a műsorokban előfordulnak heves viták, de ezek a konfliktusok általában rendeződnek, és a vendégek a későbbiekben is részt vesznek a csatorna adásaiban. Németh azt is elmondta, hogy nem terveznek felelősségre vonást az eset kapcsán.

Egri Viktor több posztot is közzétett az üggyel kapcsolatban, ám ezeket később törölte, és csak egy ironikus megjegyzést hagyott meg, amiben azt írja:

„Szeretnék elnézést kérni a követőimtől, hogy akaratom ellenére átmenetileg elvontam a figyelmet a Direkt36 filmjéről, és annak témájáról, az Orbán-család gazdagodásáról.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: Orbán Viktor a kongresszus után – Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört
A Fidesz szombaton újonnan megválasztott elnöke a pártrendezvény után távozóban döntött úgy, hogy a munkatársaival együtt beül egy sörözőbe lazítani.


Orbán Viktor a szombati Fidesz-kongresszus után távozóban beült az autóba, de előtte meghívta a munkatársait egy sörözésre. A "lazításról" egy videót is megosztott, melyhez azt írta:

"Kongresszus után bedobtunk egy sört, hazafele már csak az anyósülés jutott".

A felvételen az látható, hogy a volt kormányfő meghívja egyik munkatársát is egy sörözésre. Azt mondja neki: "Olyan fáradtak vagyunk, hogy megérdemlünk egy sört".

Útközben a parkolóban pedig odaszólt egy férfinak, hogy ne őt üldözze, hanem a miniszterelnököt, "van igazi miniszterelnök, üldüzze azt".

A kocsiban ülve még annyit megjegyzett, hogy "Lázárnak kellett volna még szólni, hogyha van kedve, jöjjön". A volt miniszter egyébként később felbukkant a felvételen, Gulyás Gergellyel együtt. De bevallása szerint rajtuk kívül mindenkit meghívott, "akit nyakon tudtam még csípni" - közölte.

A sörözőben pedig még odament a "kemény maghoz" is, ahol egyikük egy Orbán-portrés pólóban üldögélt.

VIDEÓ: Orbán Viktor sörözéséről


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Új vezetése van a DK-nak, Dobrev Klára is reagált: nincs még egy ilyen összetartó közösség
Teljesen megújult vezetés vette át a Demokratikus Koalíció irányítását Varju László elnökletével. Az új csapatnak parlamenten kívülről kell újraépítenie a pártot és visszaszereznie a választók bizalmát.


A választási bukás után a Demokratikus Koalíció tisztújító kongresszust tartott szombaton, ahol felállt az új vezetés.

Varju László elnök mellett megválasztották az alelnököket és az elnökséget is.

A párt közleménye szerint a kongresszust azért kellett összehívni, mert az április 12-i parlamenti választás után, amelyen a DK nem érte el a bejutási küszöböt, a párt elnöke és a teljes elnökség lemondott.

A szombati kongresszuson megválasztott új alelnökök Bakai-Nagy Zita, Bakk István, Kenéz István és Székely Dániel lettek – írja a 24.hu. Az elnökségbe Glázer Tímea, Kertész Éva, Szarkándiné Jerszi Katalin, Hrabovszki László, Nagy Richárd György, Nagy Szabolcs és Zsíros Alexander Zsombor került be.

A párt korábbi kommunikációjában elismerte a helyzet súlyát, egyik bejegyzésükben úgy fogalmaztak:

„A Demokratikus Koalíció előtt nehéz időszak áll.”

A mostani kongresszus egy két hónapos folyamat végére tett pontot. Az április 12-i választási kudarcot követő lemondások után a párt április 17-én tette közzé a tisztújítás menetrendjét. Ennek értelmében az új elnökről, Varju Lászlóról a párttagság egy online szavazáson döntött június 3. és 7. között, a szombati kongresszus pedig az alelnöki és elnökségi pozíciókról határozott.

A DK lépése egy szélesebb politikai átrendeződés része. Az ellenzéki oldalon a választások után az MSZP és a Momentum vezetésében is történtek lemondások.

A kongresszus után Dobrev Klára a közösségi oldalán azt írta:

"A DK életének egyik legnehezebb időszakában új elnökséget választottunk. Szívből gratulálok nekik, egytől egyig kiváló, nagyszerű emberek, akikre büszkék lehetünk. És talán most sokan legyintenek, vagy bizonytalanul kérdezik, hogy mi lesz velünk, a DK-val, én csak egy dolgot tudok mondani: a legnehezebb időkben is mindig az adott erőt nekünk, hogy nincs még egy ilyen összetartó közösség".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Ezekkel a számokkal lehetett nyerni az Ötöslottón
Nézd meg, hátha te is a szerencsés nyertesek között vagy. Telitalálat most nem született, de sokaknak sikerült négy számot is eltalálniuk.


Az Ötöslottó 24. heti, június 13-i sorsolásán az alábbi számokat húzták ki a Szerencsejáték Zrt. közlése szerint.

Nyerőszámok:

7 (hét)

38 (harmincnyolc)

54 (ötvennégy)

68 (hatvannyolc)

72 (hetvenkettő)

Nyeremények:

5 találatos szelvény: 0 darab

4 találatos szelvény: 64 darab, nyereményük egyenként 659 610 forint;

3 találatos szelvény: 3557 darab, nyereményük egyenként 13 000 forint;

2 találatos szelvény: 71 391 darab, nyereményük egyenként 2450 forint.

Jokerszám: 151616


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bíróság döntött: levésték Donald Trump nevét a Kennedy Center homlokzatáról Washingtonban
A washingtoni művészeti központról szombat hajnalban került le a vitatott felirat. A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése tette elkerülhetetlenné, amely törvénytelennek minősítette az átnevezést.


Szombat hajnalban ponyvákkal takarva, de kisebb tömeg ujjongása közepette távolították el a munkások Donald Trump nevét a Kennedy Center fehér márvány homlokzatáról. Az intézmény nem sokkal később egy bírósági beadványban hivatalosan is megerősítette, hogy minden fizikai feliratot eltávolítottak az épületről és a területről.

A beadvány szerint minden olyan jelzést megszüntettek, „amely azt sugallja, hogy a Kennedy Centert Donald Trumpról nevezték el”.

A lépést egy szövetségi bíró május végi döntése kényszerítette ki, amely törvénytelennek minősítette az átnevezést, és két hetet adott a név eltávolítására. Bár az elnök és az intézmény ügyvédei még pénteken is próbálták ezt megakadályozni, a fellebbviteli bíróság elutasította az azonnali halasztási kérelmet – írta az Associated Press.

A Potomac folyó partján álló épület előtt gyülekeztek az emberek, a névlevételt pedig taps és örömujjongás fogadta.

A Kennedy Center jelezte, hogy bár eleget tettek a bírósági rendelkezésnek, minden további jogi lehetőséget mérlegelnek. Korábbi beadványukban arra hivatkoztak, hogy a név eltávolítása komoly pénzügyi kockázatokkal jár. A fellebbezési indítványuk szerint a „Trump” név nélkül az adománygyűjtésük nemcsak leállna, hanem a már befolyt vagy megígért összegeket vissza is kellene fizetniük.

A névváltoztatás kritikusai üdvözölték a fejleményeket.

„A mai győzelem annak a kezdete, hogy a Kennedy Centert visszaadjuk az amerikai népnek. A jog uralma győzött, és ez ünneplésre méltó” – fogalmazott Joyce Beatty demokrata képviselő.

A névvita tavaly decemberben kezdődött, amikor az intézmény igazgatótanácsa megszavazta, hogy a pénzügyi támogatások iránti hálájuk jeléül Donald Trump nevét is felveszik. A döntés után sokan Trump nárcizmusának újabb bizonyítékáról beszéltek, több művész pedig tiltakozásul lemondta a fellépését a központban. A jogi fordulatot a május végi bírósági ítélet hozta el, amely kimondta, hogy az intézmény nevét törvény rögzíti, és azt csak a Kongresszus módosíthatja. A döntés a központ két évre tervezett bezárását is átmenetileg blokkolta.

A vezetéshez közel álló szereplők az átnevezést Trump „történelmi hozzájárulásának” elismeréseként állították be, és a hirtelen névváltoztatás okozta anyagi károkra figyelmeztettek. A másik oldal – köztük demokrata politikusok és civil szervezők – azt hangsúlyozta, hogy a Kennedy Center állami védelem alatt álló név, és a politikai branding kísérlete sérti az intézmény közösségi jellegét. A bírósági döntések sorozata végül az utóbbi érvelést tette irányadónak, a halasztási kérelmek elutasítása miatt pedig a feliratoknak azonnal el kellett tűnniük. A vita most a fellebbezés és az esetleges pénzügyi következmények körül folytatódik.

Via 444.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk