Ünnepi LEGO DUPLO pillanatok
A Rovatból

Van esély rá, hogy idén végre fehér lesz a karácsony - A meteorológusok szerint ekkor dőlhet el végleg

A remény él, de a statisztika ellenünk dolgozik. A népi jóslatok bizakodásra adnak okot, de a tudomány még kivár.


Hosszú évek várakozása után idén talán megtörik az átok, és ismét hótakaró boríthatja az országot az ünnepek alatt. November végén a kérdés már mindenkit foglalkoztat, a modellek pedig lassan elkezdenek jeleket küldeni, de a helyzet egyelőre bizonytalan. A legfrissebb, naponta frissülő előrejelzéseket az Időkép dedikált karácsonyi oldala követi, amely jelenleg a „Még nem tudni” állapotot mutatja.

A múlt adatai is óvatosságra intenek. A statisztikák szerint Magyarország síkvidéki területein átlagosan csak 4-6 évente fordul elő havas ünnep. A legtöbb városban a karácsonyi napokon mért maximális hóvastagság a múltban jellemzően 10 centiméter alatt maradt. Még az ország legmagasabb pontján, Kékestetőn is ritkán haladta meg a hóréteg vastagsága a 30 centimétert.

A Kiskegyed gyűjtése szerint

Budapesten 2002-ben, Debrecenben 2005-ben, Szegeden, Szombathelyen és Pécsen 2007-ben volt hó utoljára karácsonykor. Kékestetőn pedig 2021-ben havazott utoljára az ünnep idején.

Több hazai hírportál már most optimista hangot üt meg. Egyes cikkek szerint „húsz éve nem látott fordulatot” mutatnak a hosszútávú modellek, és akár a nagyvárosokban is jelentősebb havazást valószínűsítenek szentestére. Más oldalak nemzetközi forrásokra hivatkozva konkrét napokra bontott jóslatokkal és 71 százalékos eséllyel is kecsegtetnek. A nemzetközi klímakép ennél árnyaltabb: a Meteorológiai Világszervezet szezonális előrejelzése Európa nyugati részén inkább az átlag feletti hőmérséklet valószínűségét jelzi az év végére.

A szakértők szerint a napra pontos, megbízható prognózisok határa nagyjából két hét. Ezen az időtávon túl már csak általános tendenciákról, havi vagy évszakos átlagokról lehet csak beszélni. Ezért a december 24-i havazás pontos esélyei ma még nem látszanak tisztán.

A tudományos modellek mellett a népi időjóslás is ad azonban némi támpontot. A regula szerint, ha Katalin napján fagy, vagyis „kopog”, akkor karácsonykor enyhe, esős idő lesz, azaz „locsog”. Ha viszont Katalin napja enyhe, akkor az ünnep idején fagyos idő várható. Mivel az idei Katalin-nap inkább enyhe volt, a hagyomány szerint minden esély megvan a hideg, akár havas karácsonyra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


Ünnepi LEGO DUPLO pillanatok
A Rovatból
Ekkor kezdődnek a Reszkessetek, betörők! filmek idén a TV2-n – jövő karácsonykor már máshová kell kapcsolni
2026-tól a film visszatér az RTL-re egy nagyszabású Disney-megállapodás részeként. Mutatjuk, mikor vetítik a következő napokon a karácsonyi klasszikust.


Nincs karácsony Kevin nélkül – de idén utoljára a TV2-n láthatjuk a legendás filmeket, jövőre ugyanis a Reszkessetek, betörők! az RTL-re költözik.

A TV2 idén karácsonykor vetíti le utoljára a filmeket, miután elvesztette a sugárzási jogokat, így 2026-tól sem az ünnepek alatt, sem az év más szakában nem adhatják a nézők kedvencét.

A csatorna december 24-én 20:15-kor az első résszel, 25-én 20:15-kor a másodikkal, 26-án 20:50-kor pedig a harmadik epizóddal búcsúzik Kevintől.

A váltás oka, hogy az RTL Magyarország tavasszal egy új, többéves licencszerződést kötött a Disney-vel, amelynek részeként a népszerű karácsonyi filmek is visszakerülnek hozzájuk.

„Az RTL Magyarország a 2026-os karácsonyi szezonban a Reszkessetek betörők és a Reszkessetek betörők 2 című ünnepi klasszikusokat is sugározza majd, vagyis Kevin hazatér az RTL-re”

– közölte korábban a médiavállalat.

A megállapodás nemcsak a McCallister család kalandjairól szól: a felnőtt korosztály számára olyan ikonikus filmek is érkeznek az RTL-re, mint a Halál a Níluson, A függetlenség napja, az Armageddon, a Con Air, a Die Hard és a Pearl Harbor, de a csomag része a Kingsman-sorozat, A majmok bolygója-széria, valamint több nagy Disney-animáció is, köztük a Jégvarázs és a Némó nyomában.

Aki pedig nem bírja kivárni az esti vetítést, vagy a csatornaváltás után sem akar lemaradni, az a Disney+ streaming szolgáltató kínálatában is megtalálja a filmeket. A Reszkessetek, betörők! jogai 2017-ben kerültek át a TV2 Csoporthoz, így most egy nyolcéves korszak zárul le. Lezárul tehát egy fejezet: idén búcsúzik a TV2-től a karácsonyi klasszikus, hogy jövőre már az RTL-en szórakoztassa a nézőket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
Ünnepi LEGO DUPLO pillanatok
A Rovatból
1,6 millió forintért vett karácsonyi ajándékokat 10 éves lányának egy ausztrál apa, sokan felháborodtak rajta
A Dibzbaby néven ismert tartalomkészítő nem először borzolja a kedélyeket. Az ajándékok között volt iPad, iPhone, laptop, fejhallgató és egy varrógép is.
Fotó: Pixa - szmo.hu
2025. december 24.



Miközben családok ezrei izzadnak a karácsonyi bevásárlás alatt, egy ausztrál édesapa 5000 dolláros, vagyis 1,6 millió forintos ajándékheggyel lepte meg 10 éves lányát, a videója pedig futótűzként terjedt el az interneten. A tartalomkészítőként dolgozó Nathan De Battista viszont elmondta, az ajándékok hosszú távú költségvetés és átgondolt döntések eredményei.

„Minden évben nagyjából 5000 dollárt tervezek be karácsonyra: heti 100 dollárt teszek félre egy külön számlára. Így előre tudok tervezni, és amikor eljön az ideje, nem jelent pénzügyi nyomást”

– magyarázta Dibzbaby néven ismert édesapa.

Az idei ajándékok között volt iPad, iPhone, laptop, fejhallgató és egy varrógép is. „Idén sokkal tudatosabb voltam. A fókusz azokon a tételeken volt, amelyek támogatják a lányom érdeklődését, tanulását és személyes fejlődését, nem pedig a fölöslegen” – tette hozzá.

Az ajándékok egyben elismerést is jelentettek, mivel a kislánynak nehéz éve volt. „A tavalyi év nehéz volt neki. ADHD-je van, és bár mindent beleadott, tanulmányi és érzelmi téren is küszködött” – mesélte Nathan.

„Idén elképesztően keményen dolgozott, javult a fókusza, és fordított a bizonyítványán. Úgy éreztem, a kitartását és erőfeszítését el kell ismerni és meg kell ünnepelni.”

A laptop például befektetés a jövőbe, mivel a lánya jövőre 5. évfolyamba lép, ahol az iskolában saját eszközt is használhat a tanuláshoz. Az iPad pedig a divat és a tervezés iránti szenvedélyét támogatja. „Folyton ruhákat skiccel, és a Télapótól is varráshoz kapcsolódó dolgokat kért” – mondta az apa.

@dibzbaby Christmas shopping haul.. #fyp #dibzarmy #christmas #haul #christmaspresents ♬ original sound - DibzBaby Official

A legtöbb vitát az iPhone váltotta ki, ami egyesek szerint túl drága ajándék egy 10 évesnek. Nathan szerint azonban a kontextus számít. „A baráti körében egyedül ő használt még régebbi modellt, miközben a legtöbb barátnője már váltott.” Gyorsan tisztázta azt is, hogy a lánya nem használ közösségi médiát. „Nagyon is tisztában van a határokkal. Csak kreatív hobbiból szeret videózni és vágni, és semmit sem teszünk közzé nyilvánosan.”

A kislány legfontosabb kérései ráadásul nem is tárgyak voltak. „Családi vacsorát, egy unokatestvéres ottalvós bulit, és apróságokat, például úszószeműveget és egy övet is kért” – mondta Nathan.

Bár sokan túlzónak bélyegezték az ajándéközönt, rengetegen a család védelmére keltek. „Az ő pénze, az ő gyereke, az ő döntése” – írta egy kommentelő. Egy másik hozzátette: „Mindenki azt mondja, el van kényeztetve... családi vacsorát és unokatestvéres pizsipartit kért. Isten ments, hogy a szülők keményen dolgozzanak azért, hogy boldoggá tegyék a gyereküket.”

Nathan szerint az a vád, hogy elkényeztetett gyereket nevel, elmegy a lényeg mellett.

„A lányom rendszeresen adományozza a holmiját, és mindig szívesen segít másokon. Alig két hónapja több mint 30 nagy zsáknyi ruhát és játékot adományozott rászorulóknak.”

Az apa számára az üzenet egyszerű. „Végső soron csak egy apa vagyok, aki a tőle telhető legjobbat teszi, hogy támogassa a lányát, a tanulmányait és a szenvedélyeit. Hiszem, hogy a gyerek érdeklődési körébe fektetni segít formálni az önbizalmát és a jövőjét – és ez olyasmi, ami mellett mindig ki fogok állni.”

Nathan De Battista a közösségi médiában „Ausztrália legismertebb egynemű apukájaként” mutatkozik be, és családi vlogot vezet. Tartalomkészítőként már évekkel ezelőtt is a sajtóba került virális videóival, vagyis az online közönség régóta ismeri.

Via Daily Mail


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Ünnepi LEGO DUPLO pillanatok
A Rovatból
Milliókat érhetnek a padláson porosodó régi karácsonyi ajándékok – ezeket a 90-es évekbeli játékokat keresik a gyűjtők
A titok a ritkaságban és a hibátlan állapotban rejlik, a bontatlan doboz pedig a főnyeremény. Itt az ideje leporolni a régi dobozokat, mert lehet, hogy egy igazi kincsre bukkansz.


Lehet, hogy a padláson porosodó gyerekkori kacatok ma már egy kisebb vagyont érnek. Aki a 80-as vagy 90-es években volt gyerek, és megőrizte a karácsonyra kapott játékait, most szép summát zsebelhet be. A LADbible cikke szerint a titok leginkább a bontatlan csomagolásban és a hibátlan állapotban rejlik, de néha még egy használt darab is komoly pénzt hozhat a konyhára.

A 90-es évek slágere, a Polly Pocket ma is aranyat ér, feltéve, ha a Mattel 1998-as cégfelvásárlása előtti időkből származik. Egy aukción nemrég 741 fontért, azaz több mint 340 ezer forintért cserélt gazdát egy készlet, egy 1997-es szépségszettért pedig idén valaki elképesztő összeget, 4800 fontot, vagyis átszámítva 2,2 millió forintot fizetett az eBayen. A Barbie-babák népszerűsége szintén töretlen a gyűjtők körében. Egy 1984-es Peaches 'n Cream modellért nemrég 548 fontot, azaz negyedmillió forintot adtak, de egy 1982-es Dream Date PJ Barbie is 330 fontot, vagyis 150 ezer forintot ért új tulajdonosának.

A Pokémon-kártyák piacán szinte felfoghatatlan összegek röpködnek. Míg Logan Paul youtuber egyetlen, tökéletes állapotú Pikachu Illustrator kártyája több mint 5 millió dollárt ér, más ritkaságokért is súlyos pénzeket fizetnek. 2022-ben egy szuperritka lapért több mint 321 ezer fontot, vagyis közel 150 millió forintot adtak.

A digitális kisállat, a Tamagotchi eredeti, 1997-es kiadásai is megérhetnek egy vagyont. Egy bontatlan darabért 300 fontot is megadnak, de egy ritka, Mobile Kaitsu! Tamagotchi Plus modellért 2021-ben valaki 3701 fontot, átszámítva 1,7 millió forintot fizetett.

A 90-es évek másik őrülete, a Furby sem marad le. Az eredeti, dobozos példányokért 100-260 fontot is elkérnek, de egy ékkövekkel díszített, különleges modell állítólag több ezer fontért kelt el. A Power Rangers akcióhősök korai, 90-es évekbeli figuráiért is mélyen a zsebébe nyúl, aki teljes készletre vágyik: egy bontatlan szett több mint 200 fontot, vagyis 90 ezer forintot érhet, de még a doboz nélküli figurákért is kaphatunk 50 font körüli összeget. A Beanie Baby plüssállatkák piacán óriási a szórás: míg a legtöbb csak pár fontot ér, egy-egy ritka, 90-es évekbeli darabért, mint amilyen Flash, a delfin, akár 1000 fontot is megadnak. Az Etsy oldalon egy négydarabos ritka készletet jelenleg 11 610 fontért, vagyis több mint 5,3 millió forintért hirdetnek.

Sokan emlékezhetnek még a Disney-filmeket tartalmazó VHS-kazettákra is. Bár az interneten keringő hírek a több ezer fontos „Black Diamond” kiadásokról sokszor túlzóak, a valóság az, hogy a ritka, bontatlan példányok tényleg vagyonokat érhetnek. Egy 101 kiskutya kazettáért 2023-ban állítólag 15 ezer fontot, azaz közel 7 millió forintot fizettek. A Spice Girls babák is jól jövedelmeznek: egy teljes, öttagú készletért nemrég 591 fontot adtak, de egy ritkább Posh Spice baba önmagában is 281 fontot ért. Még a McDonald's Happy Meal menükhöz adott játékok is hozhatnak pénzt, főleg ha teljes sorozatot gyűjtöttünk össze. Egy komplett Pokémon szettért több mint 140 fontot, egy Minyon-válogatásért pedig 350 fontot is elkérnek az online piactereken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

Ünnepi LEGO DUPLO pillanatok
Itt lehet követni élőben, merre jár a Mikulás: egy radar mutatja a szán útját
A Flightradar24 idén is bekapcsolta a Mikulás-követést, ami ingyenesen elérhető. Az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság is nyomon követi a Télapó útját, kilenc nyelven adnak helyzetjelentést telefonon és webes hívással is.


December 24-én a Mikulás átrepül a világ fölött – és bárki megnézheti, merre jár.

A Flightradar24 oldalon külön ikonnal és saját „járatszámmal” követhető a szán útja.

A játékos megvalósítás mögött valós idejű légiforgalmi adatok állnak. A szolgáltató minden évben aktiválja a funkciót, ami a karácsonyi időszakban ingyenes. A hivatalos leírás szerint a bemelegítő repülés már december 23-án elindult, így szentestére már működni fog a radar.

Aki kíváncsi, a webes térképen és a mobiltelefonos alkalmazásban is megtalálja az ajándékosztót. A keresőbe elég beírni a SANTA1, HOHOHO vagy R3DNO53 kulcsszavakat, és a térkép máris megmutatja a különleges járatot, amit egy gombnyomással 3D-nézetben is megcsodálhatunk.

A szán adatkártyáján a HOHOHO lajstromjel és a SLEI, azaz szán típusjelzés szerepel. A Flightradar24 humoros leírása szerint a technológia az ADS-B hálózatuk és „egy kis karácsonyi varázslat” kombinációja. A korábbi évek tapasztalatai alapján

a Mikulás szánja rendkívül magasan és gyorsan halad: 60 000 láb (körülbelül 18,3 kilométer) magasságban, közel 900 csomós (nagyjából 1667 km/órás) sebességgel.

Nem csoda, hogy ennyien kíváncsiak rá: tavaly karácsony este egyszerre több mint 60 ezer felhasználó követte a „járatot”. A hatalmas érdeklődést a Flightradar24 mögött álló technológia teszi lehetővé: a cég a világ egyik legnagyobb ADS-B hálózatát üzemelteti, több tízezer földi vevővel és műholdas kiegészítéssel.

Aki pedig még hivatalosabb élményre vágyik, az Észak-amerikai Légvédelmi Parancsnokság Mikulás-figyelőjét is használhatja. A NORAD idén 70. éve figyeli az ajándékosztó útját, és szenteste élő operátorokkal, kilenc nyelven adnak helyzetjelentést telefonon és webes hívással is.

„Gyorsabb, mint a csillagfény” – mondta Michelle Martin, a NORAD egyik munkatársa, amikor egy gyereknek magyarázta, miért nem könnyű utolérni a szánt.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk