HÍREK

Változnak egyes szabályok a jogosítványoknál és KRESZ-ben január 1-től

A 70 felettieknél marad az eddigi szabályozás, de a friss jogosítvánnyal rendelkezőkre szigorúbb szabályok várhatnak.

Link másolása

Nem változik a B kategóriás jogosítványok szabálya - nem vezetik be a B+ kategóriát, amely csak 110 km/órás sebességig szólt volna, a magasabb 130 km/órához külön vizsgát kellett volna tenni - mondta el a Reggeliben Borbély Zoltán közlekedési, biztosítási és kártérítési szakjogász.

Az Európai Unió célja, hogy csökkenjen a halálos közűti balesetek száma. "1992-ben egy kisebb város halt meg közúti balesetben – most jóval kisebb a halálos balesetek száma Magyarországon, de uniós szinten még mindig nem állunk nagyon jó helyen"

- mondta a jogász, aki emlékezetett rá, hogy az unióban évente 20 ezer ember veszíti életét az utakon.

Ugyanakkor a cél az, hogy ez a szám 2050-re nulla legyen. Ennek megvalósításához tervezték a szigorításokat.

Felmerült az is, hogy a 70 év felettieknek rövidebb időszakonként kellene vizsgázniuk, de ezt is elvetették végül. Azt azonban elfogadták, hogy a két évnél fiatalabb jogosítvánnyal rendelkezők számára súlyosabb következményei legyenek a kihágásnak, akár szigorúbb eltiltás vagy utánképzés is lehetséges.

A változások között lesz, hogy a vezetői engedélyt már nem kell magunknál tartani, elég lesz a mobilon bemutatni január 1-től. További részletek:

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A vetegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kifordította a Fidesz jól ismert, régi szlogenjét
A politikus újragondolta a kormánypárt ősi jelmondatát. Ezt posztolta is a közösségi oldalán, ahol elmondta, mit nyújt ő a kormánypárttal szemben.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa folytatta országjáró körútját, szombat délután pedig egy olyan poszttal jelentkezett a közösségi oldalán, amiben előkerült a Fidesz régi, jól ismert jelmondata.

Magyar Péter kifordította a kormánypárt ősi szlogenjét:

„Gondolj a hazádra, szavazz a TISZÁ-ra!”

– írta Magyar, aki ezzel a Fidesz bő 30 éves, „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” jelmondatát gondolta újra.

„Aki a Fidesz-re szavaz, az a háborús uszításra, gyűlöletkeltésre, megosztásra, a propagandára, a korrupcióra, a nemzeti vagyon családi és haveri körnek való átjátszására szavaz.

Aki a TISZA Pártra szavaz, az a békére, a szeretetre, az összefogásra, az árkok betemetésére és egy boldogabb magyar jövőre szavaz.”

– írta Magyar Péter a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor romantikabombát robbantott a TikTokon
„Éljen az ifjú pár” – viccelődött a mniszterelnök, mikor Lévai Anikóval közös képet készítettek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A miniszterelnök és felesége romantikus képet készíttetett magáról, s ezt a TikTokon meg is osztotta.

Mottó: „Csináljunk egy ilyen képet!”
@viktor_a_tiktokon Csináljunk egy ilyen képet! ? #orbanviktor #miniszterelnok #follow #fyp ♬ Love Of My Life - Metrow Ar

Az, hogy milyen alkalomból készült a kép, nem derül ki a bejegyzésből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Kömörőben meglátogatta nagyapja, Dr. Erőss Pál sírját – mesélt a többi őséről is
A néhai legfelsőbb bírósági bíró saját idejében népszerű televíziós személyiség is volt.

Link másolása

Magyar Péter Facebook bejegyzésben emlékezett meg nagyszüleiről. Magyar nagyapját az egykori Magyar Televízió Jogi esetek műsorában ismerte és szerette meg az ország, mint állandó szakértőt. Dr. Erőss Pálnak rendkívül szuggesztív, értelmes magyarázatai segítségével sikerült a jogi nyelvét érthető magyarra fordítania.

Ezt írta:

„A hetem egyik fénypontja volt, hogy ellátogathattam anyai nagyapám, Erőss Pál szülőfalujába, Kömörőbe. A falu elemi iskolájának igazgatója volt az üknagyapám, Sárközi Lajos és itt volt körjegyző a dédnagyapám. Meglátogathattam a szintén tanító üknagymamám sírját, amire nagyapám faragta a jellegzetes csónakos fejfát.

Nagyapám rengeteget mesélt a kömörei emberek bölcsességéről, optimizmusáról és hazaszeretetéről, a penyigei szilváról és onnan hozta ízes, szatmári kiejtését is. Ő volt a legszerényebb és legszelídebb ember, akit valaha ismertem.”

„Hálás vagyok a kömörei emberek szeretetéért, a kedves fogadtatásért és azért is, hogy oly kedvesen őrzik a családom emlékét” – zárta posztját Magyar Péter.

A látogatás képet ITT lehet megnézni.

Link másolása
KÖVESS MINKET: