HÍREK
A Rovatból

„Utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp” - rasszista, homofób és szexista megjegyzések miatt panaszolták be tanárukat a Szegedi Egyetem diákjai

Gulyás László professzor egy online órán „rendkívül csúnya niggerekről” is beszélt, Kamala Harris amerikai alelnököt pedig saját bevallása szerint csak „fekete ribancnak” hívja.


Négy hallgató bepanaszolta a Szegedi Tudományegyetem egyik oktatóját, Gulyás László történészt, főiskolai professzort, miután állításuk szerint az egyik délutáni előadásán rasszista, homofób, szexista megjegyzéseket tett - írja a szeged.hu.

Az ügy a Juhász Gyula Pedagógusképző Karra került, mert Gulyás Lászlót ezen a karon alkalmazzák. A diákok tudomása szerint a kar már vizsgálja az ügyet. A történész, aki egyben a Magyarságkutató Intézet tudományos tanácsadója is, március 15-én a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetését vehette át.

A panaszlevelet író hallgatók elmondták, hogy a Migráció és Menekültügy a XX. században című tantárgy előadását – ahogyan a digitális oktatás miatt más előadásokat és szemináriumokat – online tartották meg.

Az előadás közben Gulyás - a diákok állítása szerint - folyamatosan rasszista megjegyzéseket tett, de kijutott homofób és erősen szexista megnyilvánulásokból is.

* Az egyik, Gáspár Győző képével bejelentkező hallgatóval közölte, hogy

„[...] én utálom a cigányokat, de a Győzikét végképp, ne kelljen már néznem...”

* „Az lenne a tökéletes, ha Claudia Schiffer a hálószobámban tartózkodna, de tudom, hogy a hallgatónak minden jó” - mondta arra válaszul, hogy egyik hallgatója tökéletesnek minősítette prezentációját.

* Az afrikai kultúráról szólva közölte, hogy „az amerikai feka kultúra a rapre épül”, és állítólag „rendkívül csúnya niggerekről” is beszélt.

* Ahogy azt is megjegyezte, hogy

„afrikai civilizáció nincs. Ott a fekák az őserdőben lófaszt se csináltak”.

* Joe Biden amerikai elnököt „félhülyének” nevezte, míg alelnöke még durvább sértést kapott:

„a nőnek a nevére nem is emlékszem... Kamala Harris, én csak fekete ribancnak szólítom.”

* A japánokról szólva elmondta, hogy a nemzet izolációs viselkedése belterjes szaporodást idézett elő, és ez degeneráltakká változtatta az ott lakókat, ami a kreativitásban is megnyilvánul.

* A Zoom 40 perces időkorlátja után visszatérő hallgatókra megjegyezte, „jó lenne már nem csak XY srác képét látni, bekapcsolhatnák a hölgyek a kamerát, legalább lenne mit néznem”.

* Egy, az online közvetítésről távozó hallgatója kapcsán úgy fogalmazott:

„a kreol hallgatólány visszajöhetne”.

Az ügyben a szeged.hu portál megkereste Gulyás Lászlót, és megkérdezték, igazak-e a diákok által bejelentett állítások. Gulyás László egy közleményt jutatott el a portálnak, amiben azonban a kérdésekre nem válaszol, csak annyit szögez le:

„Mintegy huszonöt éves egyetemi oktatói pályám során igyekeztem mindig magas színvonalon ellátni feladataimat, s tevékenységemmel kapcsolatban eddig sem személyi, sem szakmai aggály soha nem merült fel. A hallgatók körében előadásaim nagy népszerűségnek örvendnek. Két doktori (PhD) fokozattal és habilitált doktori címmel rendelkező professzorként a tudományos teljesítményt objektív módon jellemző Magyar Tudományos Művek Tára adatbázisban több mint négyszáz közleményem szerepel (köztük tizenöt önálló könyvem), az azokra való független hivatkozások száma pedig meghaladja az ezerötszázat.”

A Szegedi Tudományegyetem oktatást segítő online felületén, a CooSpace-en a történtekre reagálva pedig Gulyás László az alábbi bejegyzéssel fordult a Migráció és Menekültügy a XX. században című kurzust felvett hallgatókhoz:

„Tisztelt Hallgató Hölgyek és Urak!

Kósza információk jutottak el hozzám, miszerint néhány hallgatónak nem tetszik az a világnézeti alap, amelyről a migrációs órát tartom. Sőt állítólag feljelentést írtak ellenem!!!

Ez a sunyi magatartás mélységesen felháborított. Az oktató feljelentése világnézeti alapon a legrosszabb kommunista időkre emlékeztet. Ilyet Sztálin és Rákosi alatt csináltak az ifjú kommunisták. Ez a magatartás méltatlan az egyetemi léthez, ez méltatlan az oktató-hallgató viszonyhoz.

Az egyetemi autonómia leszögezi, hogy az oktatónak a tanítás során alapvető joga a saját értékrendjének megfelelően tanítani. Nemzeti, polgári, konzervatív értékrendet valló oktatóként visszautasítom, hogy bármely hallgató megkérdőjelezze értékrendemet.

A hallgatónak nem kötelező Velem egyetérteni! A hallottak a hallgató a saját értékrendje szerint elfogadhatja, illetve elutasíthatja.

Mivel a migrációs kurzusom szabadon választható tantárgy, azt javaslom, hogy

a) akinek nem tetszik előadásom világnézeti alapja

b) nem ért egyet a nemzeti, polgári, konzervatív értékrenddel

c) akit ennek hallgatása is zavar

az AZONNAL ADJA LE ÓRÁMAT!!! (Ma éjfélig még megteheti).

Nem szeretném, ha a Szegedi Tudományegyetem, néhány hallgató miatt ideológiai csatatérré változna. Az egyetemi autonómia következtében számos kommunista és liberális oktató tanít egyetemünkön, így ezen hallgatóknak van lehetősége saját világnézeti meggyőződésének megfelelő kurzust hallgatnia.”

Az ügyben a Szegedi Tudományegyetem még nem nyilatkozott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Késsel fenyegette a TISZA Párt női önkénteseit Orbán Viktor egyik harcosa
A politikus egy videót is megosztott a döbbenetes esetről. A felvételen egy magából kikelt férfi obszcén szavakkal szidalmazza az aktivistákat.


Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.

A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.

A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:

„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”

A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.

Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”

2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Iskoláslányok, ötezer dolláros pénzkötegek: kiderült az igazság András herceg kilencnapos látogatásáról Epsteinnél
„Nagyszerű volt időt tölteni az amerikai családommal. Alig várom, hogy hamarosan újra együtt lehessünk” - ezt írta András herceg Epsteinnek, jóval azután, hogy állítólag már nem is beszéltek.


Bár András herceg azt állította, hogy 2010-es New York-i útján csupán azért kereste fel Jeffrey Epsteint, hogy „tisztességesen” közölje vele, soha többé nem találkoznak, a most nyilvánosságra került e-mailek egészen mást mutatnak.

A levelezés „iskola után” érkező lányokról, 5000 dolláros készpénz-feltöltésekről és egy kilencnapos, partikkal és találkozókkal teli tartózkodásról árulkodik.

A herceg a BBC-nek adott 2019-es interjújában azt sugallta, hogy „négy napot” maradt, a valóságban azonban kilenc napig élvezte a szexuális bűncselekményekért elítélt pénzember vendégszeretetét, aki szédítő programot szervezett számára – derül ki a Daily Mail legújabb e-mail-elemzéséből. Epstein még azt is közölte Andrással, hogy „egy autót és sofőrt intéztem a hétre a rendelkezésedre”. A levelezésben több nyugtalanító üzenet is olvasható látszólag iskoláskorú fiatal lányokról.

Az egyikben az állt, hogy egy lány „megerősítette, hogy iskola után jön”, míg egy másikban az, hogy valaki „iskola után fog jönni”. Ugyanezen a napon Epstein arra utasította a könyvelőjét, hogy „hozz 5k készpénzt”.

A herceg a hírhedt interjúban azt mondta, „véletlen egybeesés”, hogy épp akkor szakította meg a barátságukat, amikor a róluk készült közös fotó a Central Parkban sétálva elkészült.

A levelek alapján azonban a kép a kilencnapos tartózkodás hetedik napján készült, egy olyan időszakban, amikor fiatal nők sora fordult meg Epstein 21 ezer négyzetlábas kúriájában.

Az út november 29-én, hétfőn kezdődött, amikor a herceg megérkezett New Yorkba, és egy rövid e-mailben jelezte Epsteinnek: „Leszálltam.” Epstein asszisztense azonnal „arckezelést” foglalt neki, a pénzember pedig egy milliárdosnak küldött üzenetben kérkedett vendégével: „Andrew egy hétre itt van velem NY-ban. Nagyszerű meglátások.” Aznap este egy lány azt írta Epsteinnek, hogy „holnap dolgozom és iskola is van, szerdán 4 és 6:30 között tudok jönni”, és pénzt kért balettcipőre. Másnap, november 30-án, miután András a Buckingham-palotából megkapta a legutóbbi hivatalos útjáról szóló jelentéseket, öt perccel később az egészet továbbküldte Epsteinnek. Aznap Epstein a könyvelőjének is írt: „veronika? küldj még 500 eurót emilynek”.

December 1-jén már a központi esemény, egy vacsora szervezése zajlott, amelyet Epstein börtönből való szabadulásának megünneplésére rendeztek, és amelyen András volt a díszvendég. A vendéglistán szerepelt Woody Allen filmrendező és felesége, Soon-Yi is. Tina Brown főszerkesztő azonban visszalépett, mondván, ez egy „Ragadozók bálja” lett volna. András később a BBC-nek azt mondta az eseményről: „Kis vacsoraparti volt.”

A hétvége is sűrűn telt: szombaton közösen vásároltak, miközben

Epstein az estét szervezte, és egy ismeretlen címzettnek azt írta: „van valaki új mára estére?”

Válaszul két nőt ajánlottak neki, egy másik üzenetben pedig egy „félig svájci, félig orosz” nőt, aki „dögös és jó fej”. Vasárnap, a Central Park-i fotó napján András lábmasszázst kapott egy orosz modelltől, miközben Epsteinnel együtt nézték A király beszéde című filmet.

Bár András azt állította, hogy december 6-án, hétfőn hazautazott, egy e-mail szerint aznap este még egy utolsó partit szerveztek a tiszteletére.

„András utolsó estéje. Jössz vagy segítesz?” – írta a szervező, Peggy Siegal. Aznap újabb 5000 dollár készpénz érkezett Epstein könyvelőjétől. A herceg végül december 7-én repült haza. Később a BBC-interjúban így nyilatkozott a kúriában látottakról: „Abban a házban állandóan jöttek-mentek az emberek. Hogy mit csináltak és miért voltak ott, ahhoz semmi közöm nem volt.”

Az út után a herceg egy karácsonyi üdvözlőlapot küldött, amelyben ez állt: „Nagyszerű volt időt tölteni az amerikai családommal. Alig várom, hogy hamarosan újra együtt lehessünk.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kettészakad az ország hétvégén: van, ahol havazni fog, máshol 11 fokos tavasz jön
A HungaroMetelőrejelzése szerint vasárnap este éles időjárási kettősség alakul ki Magyarországon. Északkeleten havas eső és havazás várható, míg máshol a hőmérséklet a 11 fokot is elérheti.


Vasárnap estétől visszatérhet a tél az ország északkeleti részébe: a hegyekben havazás, máshol havas eső válthatja fel az esőt, miközben az ország többi részén 10 fok körüli, tavaszias idő marad a HungaroMet előrejelzése szerint.

Szombaton többnyire erősen felhős, északkeleten pedig tartósan borult égre számíthatunk. Helyenként kisebb eső, zápor is előfordulhat, a legkisebb eséllyel az ország középső részén. Az északnyugatira forduló szél időnként megélénkül.

A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 6 és 11 fok között várható, de az északkeleti határ közelében csupán 3-5 fokot mérhetünk. Késő este 1 és 6 fok közötti értékek valószínűek.

Vasárnap az ország északkeleti felén marad az erősen felhős, borult idő, délnyugaton azonban már szakadozik, csökken a felhőzet. Az északkeleti harmadban és a délnyugati határ mentén elszórtan eshet.

Északkeleten estétől az esőt havas eső, a hegyekben pedig havazás válthatja fel. Az északnyugati, északi szelet néhol élénk lökések kísérik.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +4 fok között alakul, a csúcshőmérséklet pedig általában 6 és 11 fok között valószínű, de Borsodban pár fokkal hidegebb is lehet.

A HungaroMet tájékoztatása szerint szombat éjfélig veszélyes időjárási jelenségre nem kell számítani, így az ország területére nincs érvényben lévő riasztás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén
A miniszterelnök Szombathelyen a kormánypártok magabiztos vezetését állította a pártlistán és az egyéni versenyben is. Ezzel egyidőben óva intett a hátradőléstől, a győzelmet a választás estéjére datálva.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



„Nem szabad a propagandának álcázott közvélemény-kutatásokra hagyatkozni. Higgyenek nekem, nekünk is vannak méréseink, és magabiztosan vezetünk Szombathelyen és környékén” – mondta Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen, szombaton.

A kormányfő a kormánypártok méréseire hivatkozva kijelentette, hogy a pártlisták és az egyéni versenyben is vezetnek a városban.

A miniszterelnök ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az esély nem jelent győzelmet. „Győzni egyetlen időpontban lehet. Mindig a végén van vége, csak az az egy időpillanat számít, addig dolgozni kell”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem szabad hátradőlni, mert csak a választás estéjén kiderülő végeredmény számít.

A 21 Kutatóközpont pénteken a miniszterelnök szavainak ellentmondó mérést publikált, amely szerint a szombethelyi körzetben a Tisza Párt egyéniben és listán is vezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk