News here
hirdetés

HÍREK

Urbi et Orbi: Ferenc pápa a bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott

Az eső ellenére is több ezren hallgatták a Szent Péter téren a pápa karácsonyi üzenetét.

Link másolása

hirdetés

Az eső ellenére mintegy húszezren hallgatták a Szent Péter téren Ferenc pápa karácsonyi beszédét, melyben az egyházfő a pandémia okozta bezárkózás helyett párbeszédet, egymásra figyelést, közös cselekvést szorgalmazott a társadalomban éppúgy mint a nemzetközi politikai konfliktusok megoldásában.

Rómaiak és turisták esernyővel a kezükben hallgatták Ferenc pápát, aki 2020 húsvétja óta most először mondta el ünnepi beszédét ismét a hagyományos helyszínről, vagyis a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról. A tavalyi zárlattal ellentétben idén nyitva volt a Szent Péter tér is, a jelenlevőkre egyedül a maszkkötelezettség vonatkozott.

Ferenc pápa karácsonyi üzenete központjába a pandémia okozta globális társadalmi, gazdasági és politikai válsághelyzetet helyezte.

Kijelentette, a járvány nehéz próbára tette a társadalmi kapcsolattartást: megerősítette a bezárkózási hajlamot, a "magamtól megoldom" választását, így az emberek lemondanak a világba való kilépésről, a többiekkel való találkozásról, a közös cselekvésről - mondta a pápa.

Úgy vélte, nemzetközi szinten is fennáll a veszély, hogy " összetett válsághelyzetekben a rövidebb kitérőre esik a választás a párbeszéd hosszabb útja helyett, pedig az az egyedüli, mely megosztott és tartós megoldáshoz vezet".

Megjegyezte, hogy a világ számos részén "véget nem érőnek tűnő" konfliktusok, "hatalmas tragédiák" zajlanak teljes hallgatástól és figyelmetlenségtől övezve: "nem halljuk meg oly sok fivérünk és nővérünk fájdalmát és elkeseredését".

Karácsonyi beszédében szokás szerint felsorolta a világ konfliktusok dúlta térségeit, az első helyen a több mint tíz éve háború dúlta Szíriát említve. Irakot nevezte meg, amely nehezen tud talpra állni az országot sújtó hosszú háborús időszak után. Jemen gyermekeinek kiáltását idézte, megemlítette - az egyházfő szerint - precedens nélküli válságban élő Libanont.

hirdetés

Kiemelte az izraeliek és palesztinok közötti "folyamatos feszültséget, mely megoldás nélkül húzódik, egyre súlyosabb társadalmi és politikai következményekkel".

Ferenc pápa azt kérte, ne feledkezzünk meg Jézus szülővárosáról, Betlehemről, mivel a város nehéz időket él a pandémia okozta gazdasági válságban, mely megakadályozza, hogy a zarándokok eljussanak a Szentföldre.

Párbeszédet szorgalmazott a Közel-Keleten, támaszt azoknak, akik a hazájukból menekülőknek humanitárius segítséget nyújtanak, vigaszt kért a negyven éve tartó konfliktusok miatt országa elhagyására kényszerített afgán népnek.

A politikusokat a "feszültségektől és ellentmondásoktól felborult" társadalom békítésére szólította fel.

Említette Mianmart, ahol - hangsúlyozta - az intolerancia és az erőszak nem ritkán a keresztény közösséget veszi célba. Fényességet és támaszt kért azok számára, akik "ellenszélben is" párbeszédet szorgalmaznak Ukrajnában a "rákként szétágazó" konfliktus terjedése helyett.

Megbékélést sürgetett Etiópiában, a terrorizmus sújtotta Száhel-övezetben, a politikai megosztottságtól, munkanélküliségtől és gazdasági egyenlőtlenségtől sújtott észak-afrikai országokban, a belső konfliktusoktól szenvedő Szudánban és Dél-Szudánban, ahova 2022-ben akar elutazni.

Szolidaritást, békés együttélést, a jogok és kultúrák kölcsönös tiszteletét és elismerését kérte az amerikai kontinensen.

Vigaszt kért a pandémiában még inkább erőszak áldozataivá váló nőknek, reményt a gyerekeknek és a visszaélések miatt szenvedő fiataloknak. Vigaszt a magányos időseknek. Békességet és egységet a családoknak, amelyeket a nevelés és a társadalom alapkövének nevezett.

A pápa egészséget kért a betegeknek, a legmegfelelőbb megoldás megtalálását sürgette a jelenlegi egészségügyi vészhelyzetben, ellátást és vakcinát a rászoruló népeknek, elismerést mindazoknak, akik családtagjaikat, a betegeket, a gyengébbeket gondozzák.

Minél előbbi hazatérést kért a mostani konfliktusok háborús foglyai számára és azoknak, akik politikai okokból vannak börtönben.

"Ne maradjunk közömbösek a migránsok, az elvándorlók és menekültek drámájával szemben, akik azt kérik, ne forduljunk el tőlük, ne tagadjuk meg a mindannyiunkban közös emberséget, vállaljuk magunkra élettörténeteiket"

- jelentette ki Ferenc pápa.

A pápa a Föld védelmét és olyan megállapodásokat sürgetett, melyek a következő generációk számára biztosítják, hogy az életet tiszteletben tartó környezetben élhessenek.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Meghalt Járosi Tamás, a Malackrumpli tulajdonosa
A népszerű tihanyi étterem tulajdonosa 47 évesen hunyt el.

Link másolása

hirdetés

47 éves korában meghalt Járosi Tamás ingatlanfejlesztő, a tihanyi Malackrumpli étterem tulajdonosa - közölte a család a Facebookon egy bejegyzésben, amit az Index vett észre.

"Csak ülünk szótlanul, már szavak sincsenek. Tamás itthagyott minket, túl jó volt ő erre a világra. Minden búcsú egy kis halál, és mi, akik szerettük őt, most kicsit maghaltunk. A legfurcsább a semmi, hogy lehet többé sose lenni? Szeretünk" - olvasható a Járosi Tamás Facebook-oldalán megosztott posztban.

A Malackrumpli bisztró 2013 nyarán nyitott meg először Járosi Tamás tulajdonában, az akkor még létező Biobalaton termelői piac részeként Balatonfüreden. Céljuk elsősorban a piac üzemeltetése és ezzel együtt a saját minősített biogazdaságuk (www.fekete-barany.hu) támogatása volt. Ám a nagy lelkesedéssel és szerény infrastruktúrával rendelkező gerillaétterem nagyon hamar és rendkívül zajos sikert aratott.

"Felkapott és bizonyos szempontból túl is tolt a média bennünket, özönlöttek a vendégek. A szezon végével be kellett zárnunk és a következő évben már csak nagy nehézségek árán tudtunk újból megnyitni. Gerillák voltunk, csak jót főzni akartunk, de változott a világ és változni kellett nekünk is (a második évben már nem volt jó poén, hogy nincs megfelelő árnyékolás a teraszon…). Ezért minden évben valami újat kellett kitalálnunk a régi értékek megtartása mellett, tanulnunk, fejlődnünk és invesztálnunk kellett folyamatosan" - olvasható a Malackrumpli oldalán.

hirdetés

Járosi Tamással 2015-ben készítettünk interjút a Fekete Bárány Manúfaktúráról, itt olvashatod el:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK
Mentő vitte el a Parlamentből Hoppál Pétert
A kulturáért felelős államtitkár a Facebook-oldalán posztolt egy képet a mentőautóból.

Link másolása

hirdetés

Mentővel ment kórházba a Parlamentből Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárt - ezt ő maga közölte a Facebook-oldalán.

Egy képet posztolt, amin az látszik, hogy éppen a mentőautóban fekszik, vélhetően úton a kórház felé.

"Parlament - mentő - kórház - vakbél műtét. Istennek és az orvosoknak hála, lábadozom.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Jakab Péter: Utálok bejönni a Parlamentbe, mert tele van szar emberrel
A jobbikos politikus videóban beszélt arról, miért kell leváltani a jelenlegi kormányt, miközben végigsétált az Országházon.

Link másolása

hirdetés

Jakab Péter júniusban lemondott a Jobbik elnöki pozíciójáról, de maradt a pártban. Ennek ellenére a lemondása óta már a saját logóját és szlogenjét használja a Facebook-oldalán.

Most ismét egy videóval jelentkezett a Parlamentből, és rögtön ezzel indított:

"Ez a hely itt a Parlament, ahová utálok bejönni. Méghozzá azért, mert tele van szar emberrel"

Majd folytatta a képviselőtársai ekézését:

"Némelyik 32 éve itt ül, de soha nem lett jobb, mindig csak rosszabb. Mondjuk egyvalamire még ők is jók: lehet őket szembesíteni az igazsággal, aztán vagy felébred a lelkiismeretük, vagy kuka. Hát a többségük az utóbbi kategóriába tartozik, ezért is kell őket leváltani, hogy végre jobb hely legyen ez az ország - megérdemli."

Eközben végigkövethetjük, ahogy rockos zenei aláfestés és a kamera kíséretében a folyosón sétál, majd megérkezik az ülésteremhez, ahol megnézte, "kik lógnak". Szerinte a lógósoknál csak azok a képviselők voltak rosszabbak, akik bementek a Parlamentbe "hazudozni magas bérekről meg jó életszínvonalról".

Ezután arról beszélt, hogy "mindannyiunknak könnyebb lenne, ha olyan emberek vezetnék ezt az országot, akik ismerik is a magyar valóságot". Ehhez szerinte ki kell menni a nép közé, ezért ő ezt is fogja tenni.

hirdetés


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés
Népszava: Havonta százmilliárdokat bukhat az orosz gázon a kormány a rezsicsökkentés miatt
Áprilisban köbméterenként 934 eurót fizettünk Moszkvának, miközben a holland gáztőzsde 800 eurós ára még csökkent is.

Link másolása

hirdetés

Áprilisban több mint 3 százalékkal, ezer köbméterenként körülbelül 934 euróra nőtt a Magyarország által megvásárolt orosz gáz ára - erre jutott a Népszava a KSH most frissített külkereskedelmi nyilvántartása alapján. A lap szerint eközben a Ttf-nek nevezett, irányadónak tekinthető holland gáztőzsde két hónappal korábbi, 800 eurós átlagára 4 százalékkal csökkent.

Az orosz tarifa így már 16 százalékkal haladta meg a kiindulópontnak tekintett tőzsdei árat.

Ezek az arányok a lap szerint nem mutatnak összhangot a hosszú távú magyar-orosz gázszerződés tavaly októbertől érvényes megújítása kapcsán hangoztatott kormányérvekkel, miszerint a megállapodás történelmi, az előzőnél nagyságrendekkel jobb, és a rezsicsökkentés biztosítéka.

A Népszava február óta készíti el a KSH adatok alapján az orosz gáztarifa becslését. Ez alapján arra jutottak, hogy az oroszok két hónap késéssel, illetve „ellapítva”, de egyértelműen a Ttf havi átlagárát veszik alapul, vagyis

Moszkva a nagy árkilengéseket ugyan tompítva, de bevasalja Magyarországon.

Mint írják, a számok a kormány ama kijelentéseit is cáfolják, miszerint az általunk fizetett orosz tarifa bármilyen mértékben is hozzájárulna a rezsicsökkentés fenntartásához.

hirdetés

Az állami MVM áprilisban minden köbméter orosz földgáz megvásárlásán 300 forintot veszített. Ezt az adatot felszorozták az áprilisi lakossági forgalommal, így arra jutottak, hogy

a magyar állam csak áprilisban több mint százmilliárddal „egészítette ki” a lakossági díjakat

a legalábbis tőzsdei szintű orosz gázszámla kifizetése érdekében.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: