Az ukrán védelmi hírszerzés különleges egysége, a 13. csoport egy drónhajóról indított rakétával csapott le egy orosz Szu–30-as vadászgépre Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette a DIU. A támadásról videó is készült, amelyen jól látható a találat, valamint a lángba borult roncs zuhanása is.
A közlemény szerint a támadáshoz egy R–73-as légiharc-rakétával felszerelt ukrán drónhajót (USV) használtak. A rakéta eltalálta a gépet, amely a levegőben kigyulladt, majd a tengerbe zuhant.
„Történelmi csapást hajtottak végre a 13. csoport, a DIU különleges egységének katonái, egy felszíni platformról indított rakétával. Az agresszor orosz állam többcélú vadászgépe, amelynek becsült költsége mintegy 50 millió dollár, a levegőben lángba borult, és végül a tengerbe zuhant, egyenesen a kegyetlen Neptun birodalmának fenekére”
– olvasható az ukrán hírszerzés közleményében.
Az Ukrainska Pravda emlékeztetett: a DIU tavaly hivatalosan bejelentette, hogy megkezdte az infravörös irányítású, szovjet gyártmányú R–73-as rakéták integrálását a Magura típusú drónhajókra. Ez a fejlesztés már tavaly decemberben is sikeres volt, amikor két orosz Mi–8-as helikoptert semmisítettek meg vele.
Az ukrán védelmi hírszerzés különleges egysége, a 13. csoport egy drónhajóról indított rakétával csapott le egy orosz Szu–30-as vadászgépre Novorosszijszk kikötőjénél – jelentette a DIU. A támadásról videó is készült, amelyen jól látható a találat, valamint a lángba borult roncs zuhanása is.
A közlemény szerint a támadáshoz egy R–73-as légiharc-rakétával felszerelt ukrán drónhajót (USV) használtak. A rakéta eltalálta a gépet, amely a levegőben kigyulladt, majd a tengerbe zuhant.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Így üdvözölte a SpaceX a Földre visszatérő Kapu Tibort és társait
Magyar idő szerint 11:31 perckor landolt a Csendes-óceánban az űrügynökség Dragonja. A hazatérő magyar űrhajóst az űrügyi kormánybiztos is köszöntötte.
11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban.
Így tehát Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő sikeresen visszatért a Földre.
A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén.
Magyar idő szerint
11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban.
Így tehát Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő sikeresen visszatért a Földre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar idő szerint 11 óra 31 perckor landolt a kaliforniai San Diego partjainál az Axiom-4 küldetés Dragon űrkapszulája, benne Kapu Tiborral, a második magyar űrhajóssal.

Fotók a landolásról: Így tértek vissza Kapu Tiborék a Földre
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. A kapszula még lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.
Magyar idő szerint 11 óra 32 perckor landolt Kapu Tiborék űrhajója, a Crew Dragon a Csendes-óceánban. Kapu Tibor missziós szakértő, Peggy Whitson amerikai parancsnok, Subhansu Sukla indiai pilóta és Sławosz Uznański-Wiśniewski lengyel missziós szakértő tehát sikeresen visszatért a Földre.
A mentőcsapatok rögtön elindultak a kapszula felé, ami lebeg a víz felszínén. Hamarosan pedig az űrhajósokat is kiemelik.