HÍREK
A Rovatból

Újra tömeges halpusztulás volt a Velencei-tóban

Augusztusban újabb 300 kilónyi hal pusztult el, a jelenségben közrejátszik a szokásosnál több fokkal meleg idő és a nagy szárazság is.


Ezen a nyáron szinte csak negatív hírek érkeztek a Velencei-tó vízéről. Még júniusban írtunk róla, hogy veszélyesen lecsökkent a vízszint, ami miatt rengeteg halt pusztult el. Majd később arról adtunk hírt, hogy a kormány jelenleg nem tud 40 milliárd forintot elkülöníteni a tó vízpótlására - bár a köztársasági elnök alapítványa igyekszik megoldást találni a problémára.

Most a Magyar Országos Horgász Szövetség is megerősítette, hogy június második felében halpusztulás történt a Velencei-tó területén, és az akkori, 4 tonnát meghaladó veszteség a halállomány mintegy 1,5%-át érintette. Bár akkor úgy tűnt, akkor sikerült úrrá lenni a helyzeten,

augusztus 13-án azonban újabb, bár jelenleg a júniusinál lényegesen kisebb intenzitású halpusztulás kezdődött a vízterületen.

A jelenséget észlelve a MOHOSZ Velencei-tavi Kirendeltsége munkatársaival és a horgászszervezetek önkénteseivel ismét azonnal megkezdte az elhullott halak begyűjtését és azonosítását. A haltetemek elszállítási, ártalmatlanítási eljárását és annak költségeit közfeladat ellátása keretében a halgazdálkodásért felelős horgászszövetség biztosítja.

Ezúttal az elpusztult és összegyűjtött halak zöme karika- és dévérkeszeg, valamint a termete okán látványosabb busa volt, de ponty, amur és süllő is volt az elhullott halak között.

A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a harmadfokú vízminőség-védelmi készültség esetleges újbóli elrendelése tárgyában hétfőn születhet döntés, ha azt a mért adatok indokolják. Jelenleg kijelenthető, hogy a Velencei-tó vízminősége a fürdési, vízisport és egyéb rekreációs igénybevételi szempontok oldaláról jó, így a helyzet e tárgyban azonnali korlátozást, beavatkozást nem igényel - írja a szövetség.

Az eddigi szakvélemények szerint az ismét lokális oxigénhiányban elpusztult halak begyűjtött mennyisége a második havária-jelenség eddigi három napja alatt mintegy 300 kg.

Bizakodásra ad okot, hogy a meteorológiai előrejelzések alapján legkésőbb keddtől javulhat a helyzet, mert élénkülő légmozgás, lokális csapadék és jelentősebb lehűlés is várható.

A MOHOSZ hozzá teszi, továbbra is jelezni kívánják, hogy a tó tartósan és tendenciózusan alacsony vízállása és az elmúlt évtizedekben gyarapodó lágyiszapréteg mennyisége a közeljövőben egy tartós vízpótlási beavatkozás kidolgozását és kivitelezését, párhuzamosan egy átgondolt nádművelés beindítását igényli. A vízellátás megoldása, annak biztonsága – a halgazdálkodáson, a halállományon messze túlmutatva – a térségi turizmus, az itt élők életminősége érdekében is kiemelten fontos kormányzati feladat. A tárgyban az első kormányzati intézkedések már meg is történtek, s első körben a horgászszövetség is bevonásra került a tó jövőjének tervezése tárgyában.

A Pátkai- és Zámolyi-víztározók vízmennyisége is kritikusan alacsony. Eloszlatva a kételyeket és cáfolva a szándékos hírtorzításokat azt is látni kell, hogy a két víz minősége jelenleg jelentősen rosszabb, mint a Velencei-tóé, s a teljes vízkészlet átengedése – azon túl, hogy esetleg berobbantaná a velencei algaképződést – csak pár cm-t és így csak pár napi párolgási vízveszteség-pótlást jelentene, a helyi élővilág pusztulása mellett - teszi hozzá a szervezet.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy: A mai Orbán-interjúnak nem az a legnagyobb hazugsága, amit Semjénről mondott
A független képviselő szerint súlyosabb az az „eszmefuttatás”, amely szerint „az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja.”


Hadházy Ákos szombaton délelőtt Facebook-bejegyzésében bírálta Semjén Zsolt helikopteres vadászatát, valamint Orbán Viktor miniszterelnök megjegyzését. Bejegyzésében egy képet is posztolt, amelyen állítása szerint a képen „Semjén Zsolt egyik áldozata” látható. Orbán Viktor a bejegyzés szerint úgy fogalmazott: „Nem mondom, hogy szent ember, de majdnem az.”

Hadházy azt írta:

„Hát, és ezzel vitatkoznék. Ha semmi mást nem tudnánk erről az emberről, csak ezt az egy képet és a körülményeit ismernénk, akkor is régen elzavartuk volna őt – ha Magyarország demokrácia lenne. Semjén Zsolt ezt az áldozatát ugyanis egy sokmillió forintot érő, helikopteres vadászaton ejtette el. És ezt a vadászatot ajándékba kapta egy olyan „vállalkozótól”, aki korábban EU-s pénzeket csalt el egész pofátlan módon. Aztán az áldozatot a helikopterrel lógatva szállították el Semjén pedig azon röhögött, hogy nem ő helikopterezett, hanem a szarvas…”

A politikus bejegyzésében úgy látja, a mai miniszterelnöki interjú „legnagyobb hazugsága” nem is a miniszterelnök-helyettes dicsérete volt, hanem az az „eszmefuttatás”, amely szerint

„az, aki egy nevében keresztény párt vezetőjét kritizálja, az az egyházakat támadja”.

Hadházy ezt így idézte és értelmezte, majd hozzátette: „(Valójában az árt a keresztény egyházaknak, aki ‘keresztény’ politikusként vadászik helikopterről, ajándék vadászaton Svédországban.)”

A poszt végén Hadházy arra utal, hogy forrást is mellékelt az állításaihoz, de részleteket nem közölt a bejegyzés szövegében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria: Így gyülekeztek az emberek a Pécs Pride-ra
A Budapest Pride-ot követően a pécsi szervezők is bejelentették a vidéki rendezvényt, ám a rendőrség megtiltotta az esemény megtartását.


Ma tartják az ötödik Pécs Pride-ot, a legnagyobb vidéki magyarországi melegjogi felvonulást. Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a budapesti után bejelentették a pécsi szervezők is, hogy idén is megtartják a felvonulást, ám a rendőrség nem engedélyezte azt. A hatóságok és a szervezők egyeztettek az eseményről, de a rendőrség arra hivatkozott, hogy a tervezett felvonulás nem felelt meg a jogszabályi előírásoknak, ezért hozták meg a tiltó határozatot.

A döntést követően a szervezők közleményben fogalmazták meg álláspontjukat, melyben azt írták: „Ez a döntés súlyos csapás nemcsak az LMBTQ közösségére, hanem mindenkire, aki hisz az emberi jogokban, a szólásszabadságban és a békés gyülekezés jogában.” Hozzátették: a rendezvényt ennek ellenére az eredeti időpontban megtartják.

„Nem fogadjuk el, hogy elhallgattassanak minket. Nem hagyjuk, hogy megfélemlítsenek. Nem engedjük, hogy jogainkat lábbal tiporják.”

A rendezvényről készült fotóinkat itt tudjátok megtekinteni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: