Ujjvérzésig gitározott gyerekkorában, majd ő lett kora legtöbbet kereső és legsikeresebb zenésze – Taylor Swift 35 éves

Molnár Áron a Facebookon tett közzé felhívást az „Itt érzem magam otthon” című új filmjével kapcsolatban. A színész azt állítja, hogy a filmet illegálisan töltik le, ami jelentős bevételkiesést okoz az alkotóknak.

A posztban azt írja: „Az »Itt érzem magam otthon« című filmünket csak egy torrent oldalról (több oldalon is fent van, harcolunk ellene) 5000-en töltötték le pár nap alatt. Van aki külföldről, van aki kényelemből. Ez 10.000.000 forint kiesés, ami egy független filmnél irdatlan sok.”

Molnár szerint ez ellen láthatóan nem tudnak harcolni, ezért egy ajánlattal fordult azokhoz, akik nem moziban nézik meg a filmet.

A színész hozzátette, hogy minél többen nézik meg a filmet moziban, annál tovább marad műsoron, így több emberhez jut el, és annál nagyobb „felkiáltójel” lesz a film, ami szerinte a rendszertől függetlenül készült. Posztját azzal zárta, hogy köszönetet mondott azoknak, akik moziban nézték meg a filmet, és ezzel is melléjük álltak.

Az Itt érzem magam otthon független finanszírozásban, az NFI támogatása nélkül készült, Holtai Gábor első nagyjátékfilmje. A magyarországi premier február 19-én volt. A thriller főhőse, Rita (Lovas Rozi) egy család lakásában ébred, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a régen eltűnt lányuk. A kritikák a zárt térben játszódó, allegorikus jellegű történetvezetést és a feszült, társadalomkritikus hangütést emelik ki. A forgatókönyvet Veres Attila írta, a játékidő 124 perc.

A főbb szerepekben Lovas Rozi, Molnár Áron, Szervét Tibor, Gryllus Dorka, Znamenák István, Simon Kornél, Józsa Bettina, Simon Soma és Zsurzs Kati látható. A rendező Holtai Gábor, a forgatókönyvíró Veres Attila, az operatőr Szőke Dániel, a producer pedig Farkas Ádám.

A filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni:

Ma, február 22-én, vasárnap tölti be 68. életévét Szerednyey Béla, akinek a neve egyet jelent a magyar színháztörténet elmúlt négy évtizedével. A Jászai Mari-díjas művész pályája a hűség, a hirtelen jött népszerűség terhének és egy drámai szakításnak a krónikája is. Az ország Tomija, a Madách Színház egykori alapembere és generációk szinkronhangja mögött egy olyan pálya áll, amelynek fordulópontjai a legismertebb szerepeinél is többet mondanak.

A színpad már gyerekként beszippantotta: mindössze kilencévesen debütált, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát pedig 1981-ben végezte el, ahonnan egyenes út vezetett abba az intézménybe, amely több mint negyven évre az otthonává vált. A Madách Színházban nemcsak színészként, de rendezőként is alapember lett, munkáját pedig a legmagasabb szakmai elismerések sora fémjelezte: Jászai Mari-díj, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, valamint az Érdemes és Kiváló művész cím.

A színház hivatalos életrajza egy különleges rekordot is megemlít: 2010-ben a Páratlan páros című előadás 25 éves, megszakítás nélküli szériájáért Magyar Guinness-rekordot állított fel. Ez a páratlan hűség és szakmai szimbiózis azonban 2022-ben megtört. A Macskák című legendás darabból a színház – az angol jogtulajdonos korhatár-előírására hivatkozva – kitette a művészt, aki válaszul egy radikális lépésre szánta el magát.

A Madách Színházzal való konfliktus előtt évtizedekkel egy másik esemény határozta meg a pályáját. A nyolcvanas évek közepén berobbant a Linda című sorozat, amely a korszak egyetlen tévécsatornáján keresztül egyetlen este alatt tette Szerednyey Bélát az egész ország kedvencévé. A hirtelen jött népszerűség egyszerre volt áldás és átok.

„Pályakezdő színészek voltunk, és meglehetősen váratlanul ért minket a hirtelen jött népszerűség” – emlékezett vissza egy interjúban, hozzátéve, hogy a karakterrel ellentétben ő a való életben sokkal határozottabb. „Tomi szerethető, kedves fickó volt, de igazi tutyimutyi alak. A való életben én sokkal karakánabb pasi vagyok.” A sorozatszínészi státusz akkoriban nem számított szakmai csúcsnak.

A Madách Színház musicaljeinek (Nyomorultak, Az Operaház Fantomja, Producerek) ikonikus alakja lett, de vendégművészként a Játékszínben is folyamatosan játszik olyan sikerdarabokban, mint A vád tanúja vagy a Legénybúcsú.

A közelmúltban egy újabb generáció ismerhette meg a mozivásznon: a 2024-es Most vagy soha! című történelmi filmben Landerer Lajos nyomdatulajdonost formálta meg. Munkásságának talán legszélesebb körben ismert szelete azonban a hangja. Ő volt Nils Holgersson, a Hupikék Törpikékben Tréfi, a Kacsamesékben pedig több karakter magyar hangja, amelyek generációk számára tették feledhetetlenné.

„A szerelem (…) amikor valami átveszi az ember felett az irányítást… Nem szeretem (…) átadni az irányítást… Nálunk szeretet van” - nyilatkozta a BEOL-nak. Egyik legkedvesebb anekdotája a legendás Psota Irénhez kötődik, akit születésnapján egy tortával lepett meg. A nagy színésznő a rá jellemző fanyar humorral, de szeretettel fogadta: „Na most már takarodj haza!” – mondta neki.

Forrás

Nincs tele a padlás magyar pszichothrillerekkel, így üdítő színfolt és egyben hiánypótló alkotás az első filmes Holtai Gábor rendezése, az Itt érzem magam otthon. Voltak persze korábban is próbálkozások ilyen-olyan sikerrel, a pozitív példák közt például említhetjük többek között a Defektet (1977), a Félvilágot (2015), A marftűi rémet (2016) vagy sorozatként az Aranyéletet (2015-2018), amelyben sok ilyen elem is volt; illetve voltak kevésbé sikerültek is, mint a Halálkeringő (2010), a Víkend (2015) vagy az Utolér (2011).

Egy majdnem teljes egészében egyetlen lakásban játszódó filmmel van dolgunk, tehát nyugodtan nevezhetnénk kamaradarabnak is (ide a rozsdás bökőt, hogy színpadra is alkalmazzák majd valamikor). A történet Ritáról (Lovas Rozi) szól, aki épp az utolsó munkanapját tölti egy végleg bezáró cipőboltban. Úton hazafelé azonban két maszkos figura elkábítja és elrabolja. Egy minimál berendezésű szobában tér magához, és egy Marci nevű, nyugodt viselkedésű férfi (Molnár Áron) áll előtte, aki nagyon örül annak, hogy Szilvi (ő így hívja Ritát) megkerült, miután „elcsatangolt”. Rita természetesen nem érti a helyzetet, fogalma sincs, miért akarják elhitetni vele, hogy ő egy Szilvia nevű nő, aki az ebben a belvárosi lakásban élő furcsa család egyik tagja.

Az Itt érzem magam otthon első etapja erről a testi és lelki tortúráról szól, amely során Marci próbálja belenevelni Ritába, hogy fogadja el ezt a rárótt szerepet. Nem jutunk el könnyen az elfogadásig, amikor azonban kiderül, hogy hősünk csak így juthat ki a gyűlölt szobából (amelyben még a szépen megvetett ágyat sem használhatja), belemegy a játékba. Ekkor jutunk el a film fő terepéhez, a família bemutatásához, és a köztük lévő dinamikák felfedezéséhez.

Megismerjük még a rettegett patriarchát, Papát (Szervét Tibor), akinek négy gyermeke van: Marcin és Szilvin kívül Miklós (Simon Kornél) és Anna (Józsa Bettina). Illetve jelen van még Miklós felesége, Juli (Gryllus Dorka), a kisfiuk, Istvánka (Simon Soma), valamint a Papa fivére, Rudi (Znamenák István). Így áll össze a díszes társaság, amely látszólag összetartó, Rita azonban érzi, hogy nem mindenki az, akinek mutatja magát, s hogy egyesek terrorban és/vagy fogolyként élnek itt.

Ennél többet vétek lenne elárulni a cselekményről, hiszen az Itt érzem magam otthon egyik fő erénye épp a sztori kiszámíthatatlansága, nézőként ugyanis Ritával együtt fogalmunk sincs, mire megy ki a játék, mi ez az abszurd és félelmetes szitu ezzel a családdal, és hogy ki miért csinálja azt, amit. Ritával együtt fedezzük fel szép lassan a dolgokat, így a figyelem mindvégig fennmarad, a látszólag nem sok történés és sok párbeszéd ellenére izgalmasan telik el a film kétórás játékideje. Ehhez Holtai kiváló atmoszférát teremt, sokszor harapni lehet a feszültséget.

A másik nagy erény pedig, ami egy kamaradarabnál elengedhetetlen, a kiváló színészi játék.

Lovas az érzelmek teljes skáláját bemutatja, alakítása pedig bőven túlmutat egy folyton síró és az események sodrásában cselekvésképtelen szimpla áldozatén.

Rajta kívül azonban a többieket is dicséret illeti, főként Molnár Áront és Szervét Tibort. Előbbi a kiismerhetetlen, sokszor megnyerő, máskor pedig brutális és kegyetlen Marciként marad emlékezetes, utóbbi pedig csodás csöndes pszichopata, a magyar filmtörténet egyik igazán emlékezetes gonosza.

A rengeteg könyvvel, irattal és régiséggel teli lakásdizájn valóban az idő telését látszólag megállító, nyomasztó hangulatot áraszt, ahol nem szívesen töltenénk el egyetlen percet sem.

A végkifejlettel nem lesz mindenki elégedett, ott érezni csupán némi megalkuvást a hasonló tematikájú filmek ilyenkor szokásos fordulatai kapcsán, szerencsére azonban ez sem rontja le az összképet, amely a magyar filmes világ egy kifejezetten nagy meglepetését tartogatja a nézőknek. Egy jó magyar thrillert. Nagyon vártuk már!

A filmes díjszezonban Josh Safdie sportdráma-komédiája, a „Marty Supreme” eddig megállíthatatlannak tűnt. A kritikai és kasszasiker után a favoritnak tartott film azonban vasárnap este Londonban falnak ütközött.

A Brit Filmakadémia díjátadóján a produkció egyetlen jelölését sem tudta díjra váltani,

A váratlan bukás nem csupán egy látványos kudarc, hanem egy olyan fordulat, amely teljesen újraírja az Oscar-gála előtti erőviszonyokat.

A „Marty Supreme” esélyesnek számított a legfontosabb kategóriákban, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés (Josh Safdie) és a legjobb férfi főszereplő (Timothée Chalamet) díjára, de a brit szavazók másként döntöttek.

Az este legnagyobb nyertese Paul Thomas Anderson „Egyik csata a másik után” című háborús drámája lett, amely hat díjat, köztük a legjobb filmnek és rendezésnek járó elismerést is hazavitte.

A gála egyik legmegindítóbb pillanata az volt, amikor a legjobb férfi főszereplő díját a brit Robert Aramayo vehette át az „I Swear” című filmben nyújtott alakításáért. A győzelem annyira váratlanul érte, hogy a színpadon alig találta a szavakat. „Őszintén nem hiszem el, hogy megnyertem” – mondta meghatottan.

A további fődíjakon a „Bűnösök” és a „Hamnet” osztozott, előbbi három, utóbbi két szobrot gyűjtött be, többek között a legjobb női főszereplő díját Jessie Buckley számára.

A díjátadó hangulatát nemcsak a meglepetések, hanem az erős felszólalások is formálták. Paul Thomas Anderson a díja átvételekor szenvedélyes beszédben védte meg a mozi erejét.

– jelentette ki.

A gálán akadtak feszült pillanatok is, amikor a közönség soraiból a Tourette-szindrómával élő aktivista, John Davidson – az „I Swear” című film ihletője – akaratlan kiáltásai hallatszottak. A műsorvezető, Alan Cumming tapintatosan kezelte a helyzetet, megértést kérve a nézőktől, ezzel tiszteletteljes légkört teremtve.

A történelem bizonyítja, hogy a brit és az amerikai Filmakadémia ízlése gyakran eltér: korábban az „Minden, mindenhol, mindenkor” és a „Holdfény” is gyengébb londoni szereplés után tarolt az Oscar-gálán. A Marty Supreme kilenc Oscar-jelöléssel várja a február 26-án kezdődő és március 5-ig tartó végszavazást, a gálát március 15-én tartják Conan O’Brien vezetésével.

A 60–70 millió dolláros (körülbelül 19,3–22,5 milliárd forintos) költségvetésből készült film világszerte már 152 millió dollár (hozzávetőleg 48,9 milliárd forint) bevételt termelt, amivel az A24 stúdió történetének legsikeresebb produkciójává vált.

Via Variety