HÍREK
A Rovatból

Újabb szakértői vizsgálatokat kell elszenvednie a lúgos orvos áldozatának

Többek közt arra várnak választ, hogy a támadás miatt elszenvedett sérülés a nemi szervén milyen konkrét hátrányt okoz a nő életében.


Várhatóan újabb orvosszakértői vizsgálatoknak kell alávetnie magát Renner Erikának, a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián áldozatának - írja az NLC nyomán a 24.hu.

Mint arról korábban beszámoltunk, a vád szerint a korábbi partnere 2013-ban elkábította a nőt, maró lúggal öntötte le a nő nemiszervét, majd magára hagyta.

A lúgos támadással vádolt orvost 2018 júliusában, öt évvel a bűncselekmény elkövetése után a Kúria – a Fővárosi Ítélőtábla öt hónappal korábbi megismételt másodfokú ítéletét súlyosbítva – 11 év letöltendő büntetésre ítélte.

Az ügyész szerint a vádlott célja az volt, hogy olyan maradandó sérülést okozzon, ami egész életében elkíséri Renner Erikát, különösen, hogy a sérülés befolyásolja volt barátnője jövőbeni szexuális életét is.

Tettét abban a tudatban követte el, hogy a nő meg is halhat - telefonját elvitte, a lakást pedig kívülről bezárta, így a nő segítséget sem hívhatott volna.

Renner Erika 2017-ben indított polgári pert, melyben kártérítést próbál megítéltetni magának az elkövetőtől. Mint azt az nlcafé írja, sem az alperes, vagyis a "lúgos támadó", sem jogi képviselője nem jelent meg a bíróság január 15-i ülésén a polgári peres ügyben.

A per részben azért húzódik, mert a bíró újabb szakértői véleményeket kért Renner Erika állapotáról annak ellenére, hogy a nőt a büntetőügyben már többször megvizsgálták sz orvosszakértők.

A bíró a szakvéleményből többek közt a következő kérdésekre várja a választ:

Renner Erika szedett-e fogamzásgátlót?

Gyermekvállalásra spontán vagy lombikprogram keretében lett volna nagyobb esélye?

Milyen állapotban van jelenleg a méhe?

Képes-e szexuális életre?

Megállapítható-e, hogy a támadás miatti sérülések és azok következményei a felperes spontán megtermékenyülését, valamint a terhesség kiviselését befolyásolták az azóta eltelt időszakban? Amennyiben igen, úgy kérik, hogy a szakember határozza meg a befolyásoltság mértékét, és mutassa be, hogy miként alakult a felperes sérülések elszenvedését megelőző állapotához képest.

Képes-e a felperes szexuális életet élni?

A hüvelyi sérülés milyen konkrét hátrányt okoz Erika életében?

Milyen mértékben járult hozzá Erika jelenlegi állapotához a sajtónyilvánosság, az elnyúló kezelési időszak és maga a lúggal való leöntés? Hatásukat százalékban kellene az orvosszakértőnek megállapítania.

Milyen volt Erika támadás előtti egészségi állapota, a traumát megelőzően volt-e esetleg pszichés megbetegedése?

A kérdésekre a január 15-i tárgyalási napon kellett volna választ kapni, de a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ tavaly június óta kapacitás hiányra hivatkozva nem tudja elvégezni a bíróság által kért vizsgálatokat. A bíró ezért újabb intézményt kénytelen felkeresni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos bíróságra viszi a hatvanpusztai autós incidenst: Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon
A volt országgyűlési képviselő pótmagánvádas eljárást indított a hatvanpusztai birtok biztonsági őre ellen. A bíróságtól várja a felelősségre vonást, miután a hatóságok lezárták a nyomozást.


Hadházy Ákos Facebook-posztban közölte, hogy pótmagánvádlóként bíróság elé viszi a tavalyi hatvanpusztai autós incidens ügyét. „Miután a »rendőrség« szerint véletlen baleset történt, két dolog miatt indítottam magánvádlóként a pert” – írta a volt országgyűlési képviselő.

Az egyik indoka, hogy felelősségre vonják az elkövetőt.

„Az nem lehet, hogy ilyet valaki komolyabb büntetés nélkül megússzon. Legalább kapjon egy felfüggesztett börtönt és vegyék el a jogosítványát.”

A másik ok, amiért a per mellett döntött, hogy így talán a háttérre is fény derülhet. A volt képviselő szerint a perrel „lehetne egy kis esély arra, hogy megtudjuk, ki volt a felbujtó.”

A 2025 augusztusában Hatvanpusztán történt ütközés ügyében a bicskei rendőrség tavaly novemberben megszüntette a büntetőeljárást, az esetet „véletlen balesetnek” minősítve. Miután Hadházy panaszát az ügyészség elutasította, a birtok biztonsági őrét 2026 januárjában közlekedési szabálysértés miatt 80 ezer forintra bírságolták, és három hónapra eltiltották a járművezetéstől.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Nem fogom tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban” – Beiktatták az új országos rendőrfőkapitányt
Mecser Tamás dandártábornok ünnepélyes keretek között átvette az Országos Rendőr-főkapitányság irányítását. Beiktatási beszédében egy olyan testület felépítését ígérte, amelynek presztízse van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket.


A Rendőrségi Igazgatási Központban tartott ünnepélyes állománygyűlésen vette át munkáltatói okmányát Mecser Tamás, az Országos Rendőr-főkapitányság új vezetője Pósfai Gábor belügyminisztertől – írja a police.hu.

Beiktatását követően az új főkapitány arról beszélt, milyen elvek mentén kívánja vezetni a testületet.

„Rajtunk múlik, hogyan alakítjuk mindennapjainkat. Ebben számomra zsinórmértékként három dolog szolgál: tisztesség, emberség és a jogszabály által adott keretek betartása” – fogalmazott Mecser Tamás.

Hangsúlyozta, olyan rendőrséget szeretne, amelynek presztízse és státusza van, és ahová nem kell külön toborozni a jelentkezőket, mert vonzó a hivatás.

Az új vezető egy svájci órához hasonlította a rendőrség szervezetét, ahol minden egyes elemnek tökéletesen kell működnie, mert ha egy alkatrész meghibásodik, az egész gépezet leállhat. Ezzel érzékeltette, hogy a járőrtől a főkapitányig mindenki munkája egyformán létfontosságú.

A főkapitány azt is megígérte, hogy nem fogja „tizennégy emelet magasból szemlélni, mi történik a rendőrség mindennapjaiban”, ezzel a terepközeli, gyakorlatias vezetésre utalt.

A rendezvényen Pósfai Gábor belügyminiszter is felszólalt, aki „ízig-vérig nyomozónak” nevezte Mecser Tamást.

A miniszter kijelentette, hogy minden támogatást megad a következő időszak rendőrségi reformjához, és feladatként szabta meg a rendőri állomány megbecsülésének visszaállítását, a munkafeltételek javítását, az elvándorlás megállítását, valamint az alulról jövő kezdeményezések támogatását.

Hétfőn lépett hatályba az új országos rendőrfőkapitány megbízása, miután a miniszterelnök – a belügyminiszter előterjesztésére – Mecser Tamást nevezte ki az Országos Rendőr-főkapitányság élére. A hivatalos döntést megelőzően, múlt szerdán több lap is megírta a korábbi vezető, Balogh János felmentését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szabó Bence elindította a visszaszerelését, újra hivatásos rendőr szeretne lenni
A volt rendőrszázados egy Instagram-posztban közölte, hogy elindította a hivatásos állományba való visszatérését. Azt már korábban jelezte, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



„Lehetek még Százados úr?” – kérdezte egy Instagram-posztban Szabó Bence, amelyben bejelentette:

elindította a visszaszerelését, mert újra rendőr szeretne lenni.

„Szeretném újra hivatásosként szolgálni a hazámat”

– írta. Jelezte azonban azt is, hogy még továbbra is húzódik a távozásával kapcsolatos jogvita, ami azután alakult ki, hogy márciusban hivatali visszaéléssel gyanúsította meg az ügyészség.

A volt rendőrszázados azután vált országosan ismertté, hogy a választási kampány idején a Telexnek adott interjújában arcát és nevét is vállalva beszélt annak a nyomozásnak a részleteiről, amelyről a Direkt36 számolt be. Az oknyomozó cikk szerint a nemzetbiztonsági szolgálatokat is felhasználva, a nyomozókat gyermekpornográfia gyanújával lényegében ráküldték két olyan informatikusra, akik a Tisza Pártnak dolgoztak.

A volt százados korábban maga is beszélt arról, hogy szívesen foglalkozna politikai okokból félretett ügyekkel, különösen a vagyonvisszaszerzés területén, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Viszket a tenyerem, hogy csinálhassam végre ezt a munkát”.

Pósfai Gábor belügyminiszter jelezte, a pályát korábban elhagyó rendőrök részére biztosítani kell a hivatásos állományba való visszatérés lehetőségét. Szabó szerint ezt a lehetőséget az előző vezetés korlátozta. A posztjából az is kiderül, hogy a szolgálati jogviszonya megszüntetése miatt indított munkaügyi pert a rendőrség ellen, és ez az eljárás továbbra is folyamatban van.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk