HÍREK
A Rovatból

Újabb „hirtelen haláleset” Oroszországból: ezúttal egy volt tábornok halt meg, miután Putyin lemondta a tankgyárába tervezett látogatását

Alekszej Maszlov cégét a Kreml azért bírálta, mert szerintük nem gyártottak elegendő új tankot az ukrajnai háborúhoz.

Link másolása

Újabb furcsa halálesetről számolt be a Daily Mail. A cikk szerint

„hirtelen” meghalt az orosz szárazföldi erők egykori parancsnoka, aki szoros kapcsolatban állt Ukrajnával. Ráadásul pont akkor, amikor Vlagyimir Putyin hirtelen lemondta a harckocsigyárba tervezett látogatását, ahol a volt katona nemzetközi értékesítési nagykövetként dolgozott.

A 69 éves Alekszej Maszlov karácsony napján halt meg egy moszkvai katonai kórházban – jelentette be az uralvagonzavodi üzem.

Maszlov 2008-tól volt Oroszország fő katonai képviselője a NATO-nál – közölte az RBC. Maszlov elvesztése Alekszandr Buzakov, a szentpétervári Admiralitás Hajógyárak vezérigazgatójának „hirtelen halála” után történt. Buzakov volt felelős az új tengeralattjárók építéséért. Az FSZB biztonsági szolgálata „nyomozócsoportot” hozott létre a két halálesettel kapcsolatban. A beszámolók szerint Buzakov a halála előtti napon egészséges volt, és „nem hallottak semmit Maszlov egészségügyi problémáiról” sem.

Maszlov 2004 és 2008 között volt az orosz szárazföldi erők főparancsnoka. A brüsszeli NATO-nál Dmitrij Rogozin mellett dolgozott, egy Putyinhoz közel álló tisztviselővel, akit a nyáron hirtelen leváltottak az Orosz Űrügynökség, a Roszkoszmosz éléről.

A volt katona halála idején Putyinnak az Uralvagonzavod Nyizsnyij Tagil-i üzemébe kellett volna repülnie.

A céget a Kreml azért bírálta, mert szerintük nem gyártott elegendő új tankot az ukrajnai háborúhoz.

Az orosz elnök azonban - a helyi jelentések szerint - magyarázat nélkül „az utolsó pillanatban” félbeszakította a karácsonyi utazást.

Rogozin – aki egy ukrán támadásban történt sérülése miatt kórházban lábadozott a múlt héten – Maszlovot „nagyon tapasztalt katonaemberként, igényes parancsnokként és jó emberként” jellemezte.

Az Uralvagonzavod – Oroszország legnagyobb harckocsigyára – sajtószolgálata szerint Maszlov „szakaszparancsnokból a szárazföldi erők főparancsnokává” emelkedett fel. „Hű maradt az ügyhöz és a hazához az utolsó napig”.

A háborúellenes csatorna, a Gorod Glypov „érthetetlennek” minősítette a haláleseteket. Azt állították, hogy brutális „tisztogatási” folyamat zajlik, a nem kívánt emberek kiirtásával.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


HÍREK
Jelentős fordulat jön hétfőn az időjárásban
Záporok, zivatarok érkeznek erős széllel. A hét második felére azonban már 30 fok körül lesz a hőmérséklet.
Címlapkép: Pixabay - szmo.hu
2023. június 04.


Link másolása

Csapadékosabbá válik az időjárás a jövő hét elején: többfelé kell esőre, záporra, zivatarra számítani, emellett élénk, olykor erős szél valószínű. A hét második fele szárazabbnak ígérkezik, csak elszórtan lehet zápor, zivatar, és a hőmérséklet csúcsértéke az átmeneti visszaesést követően a hét végére ismét megközelíti a 30 Celsius-fokot.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn napközben fokozatosan növekszik, vastagszik a fátyolfelhőzet, főként a Dunántúlon lesz erősen felhős az idő, míg a legtöbb - szűrt - napsütés északkeleten várható. Estig az ország délnyugati felén vastagszik meg a felhőzet.

Kora délutánig inkább csak délnyugaton, estig az ország délnyugati felén több helyen várható eső, zápor, helyenként zivatar is.

A keleti, délkeleti szél megélénkül, helyenként megerősödik, de zivatar környékén is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 23 és 29 fok között alakul, a Nyugat-Dunántúlon azonban ennél pár fokkal hűvösebb is lehet.

Kedden és szerdán az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, bár többfelé várható eső, záporeső, zivatar. A délkeleti szél néhol megélénkül, zivatar térségében megerősödhet. Hajnalban 10-16, délután 19-26 fok valószínű, a tartósabban csapadékos tájakon lesz a hűvösebb.

Csütörtökön az erőteljes gomolyfelhő-képződés, illetve fátyolfelhőzet mellett helyenként több-kevesebb napsütés is várható, de összességében több helyen számítani lehet esőre, záporesőre, zivatarra. A keleti, délkeleti szelet néhol élénk, zivatarban erős lökések kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 9-16, a maximum 20 és 28 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos vidékeken lesz a hűvösebb.

Pénteken az erőteljes gomolyfelhő-képződés és a fátyolfelhőzet mellett több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, csak szórványosan valószínű záporeső, zivatar. Az északkeleti szelet sokfelé élénk, zivatarban erős széllökések kísérhetik. Hajnalban 11-16, a délutáni órákban 23-29 fokot mérhetnek.

Szombaton

a gomoly- és fátyolfelhők mellett akár több órára kisüthet a nap, de elszórtan kialakulhat zápor, zivatar is, átmeneti szélerősödéssel.

A minimum-hőmérséklet 11-17, a csúcsérték 23 és 29 fok között valószínű.

Vasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett többórás napsütésre van kilátás, elszórtan záporral, zivatarral. A szél legfeljebb zivatar környékén erősödik meg. A hajnali 11-17 fokról délutánra 24 és 30 fok közé melegszik fel a levegő.

(Forrás: MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: „Sohasem voltunk hajlandóak részt venni a saját temetésünkön”
A kormányfő a trianoni békeszerződés évfordulója kapcsán arról beszélt, „sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot”.

Link másolása

„Csak az államnak van határa, a nemzetnek nincs. Ez a törvény” - írta a Fidesz a Facebook-oldalán vasárnap, a trianoni békeszerződés évfordulóján, a Nemzeti Összetartozás Napján. A nagyobbik komránypárt szerint „az elmúlt 13 évben bebizonyítottuk a szomszédainknak, ha a magyar nemzetrészek életereje összeadódik, az nemcsak nekünk jó, hanem nekik is”.

A bejegyzésben megosztott videón Orbán Viktor arról beszélt: sokan jelentkeztek már, hogy szívesen elföldelnék Magyarországot. A kormányfő szerint ebben volt, akit a haszonszerzés vezetett, és „volt, aki mindig is gyűlölte a magyarrokat”.

„Ők kapaszkodtak össze, hogy eltüntessenek benünket a föld színéről. De mi makacs népség vagyunk, sohasem voltunk hajlandóak részt venni a saját temetésünkön”

- mondta Orbán. Szerinte a dédapáink sem adták föl, „nem térdeltek le, és nem kértek kegyelmet”, talpon maradtunk és kibírtuk.

„Jól mondták száz évvel ezelőtt: mi még ott leszünk azok temetésén, akik benünket akartak sírba tenni. Mi, magyarok viszont maradunk, akárhogy fordul is szél” - mondta Orbán, aki azt is hozzátette: teljesítményünk feljogosít benünket a történelmünk folytatására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Kiakadt a kormányfő, mert az elnök felakasztott bábját vitték az ellenzéki tüntetésre Belgrádban
Eredetileg az általános iskolában és Mladenovac környékén történt mészárlás áldozatainak emléke előtt akartak tisztelegni, ám előkerült Vučić bábja.

Link másolása

Ötödször tüntettek Belgrádban az erőszak ellen szombaton, a tüntetést szervező ellenzéki pártok azt kérték a résztvevőktől, hogy hozzanak magukkal virágot.

Egy hónappal vagyunk a szerbiai vérengzések után, és így adóznak a Vladislav Ribnikar Általános Iskolában és Mladenovac környékén történt mészárlás áldozatainak emléke előtt.

Kis gikszer csúszott a békés megemlékezésbe, a virágok mellett ugyanis valaki elhozott egy felakasztott Vučić-figurát is. A szerb elnök nem túlságosan nagy, de azért jól felismerhető bábja miatt például kiborult egy posztban Ana Brnabić kormányfő is.

A Twitteren arról írt, hogy az ilyesmit hogy lehet elmagyarázni egy gyereknek, így például az ő 4 éves kisfiának.

Nem nagyon érti a toleráns társadalmat hirdetőket, akik az erőszak ellen tüntetnek, mert közben másokat meg felakasztanának, szerinte ugye, Vučićot, aki másoknak meg mást jelent, „egy barátot, egy apát, egy fiút”.

Az, hogy másként látnak dolgokat, rendben van, az akasztás viszont nincs rendben, fejtette ki a miniszterelnök.

Más kérdés, ha a kormányfő nem teszi ki posztban a bábut, sokkal kevesebben szereznek tudomást a felakasztott elnökről, így viszont csak ezt 380 ezren látták. Köztük most ti is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Mutatjuk a hatos lottó százmilliókat érő nyerőszámait
Telitalálatos szelvény most nem volt, öt számot viszont több mint harmincan eltaláltak. A jövő héten a várható nyereményösszeg 600 millió forint lesz.

Link másolása

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 22. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

  • 8 (nyolc)
  • 20 (húsz)
  • 25 (huszonöt)
  • 28 (huszonnyolc)
  • 35 (harmincöt)
  • 45 (negyvenöt).

    Telitalálatos szelvény ezen a héten nem volt.

    Öttalálatosból azonban 33 darab is akadt, az ő nyereményük egyenként 395 285 forint.

    A következő héten várható nettó nyereményösszeg - egy nyertes esetén - 600 millió forint lesz.

    (Forrás: MTI)


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: