Új törvény is kimondja majd: munkaidőben nem lehet facebookozni, magáncéllal netezni
Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy tilos lesz magáncélra használni a munkahelyi, illetve munkára adott gépeket. Az Európai Unió adatvédelmi szabályozása miatt változhat a munkahelyi számítógépek használatának szabályozása.
Az Országgyűléshez benyújtott törvénymódosítás úgy szól, hogy
"a munkavállaló a rendelkezésére bocsátott számítástechnikai eszközt kizárólag a munkaviszony teljesítése érdekében használhatja, mivel a magánélet nem ellenőrizhető".
A munkáltató a munkára adott gépen tárolt adatba az ellenőrzés során addig tekinthet be, ameddig el nem tudja dönteni, hogy az adat magáncélú adat-e. Így tehát meg lehet tiltani minden magáncélú használatot.
A munka törvénykönyve most még csak a távmunka esetében szabályozza a céges számítógép használatát, amely szerint csak munkavégzésre használható a gép, és ezt ellenőrizheti is a cég.
A munkahelyi számítógépekre vonatkozó szabályozás a munka törvénykönyvébe kerül majd bele, ha a parlament elfogadja a törvényjavaslatot.
Dr. Vári Csaba, a DLA Piper magyarországi irodájának ügyvédje a 24.hu-nak beszélt a szabályozásról: "A módosítás azért szükséges, hogy megszűnjenek a tavaly életbe lépett új uniós adatvédelmi rendelettel (GDPR) párhuzamos szabályok és annak ellentmondó rendelkezések. A munka törvénykönyvéből például kikerülnének a jogalapok, amelyek alapján a személyes adatokat lehet kezelni, mert ezt teljes körben a GDPR szabályozza. A javaslat néhány olyan előírást is tartalmaz, amelyre a magasabb rendű jogszabály kifejezetten felhatalmazást ad".
A munkáltató a számítástechnikai eszközön csak a munkaviszonnyal összefüggő adatokba tekinthet bele, és az ellenőrzés előtt arról értesíteni kell a munkavállalót. Az ellenőrzésnél előbb meg kell győződni arról, hogy milyen tartalmúak lehetnek az e-mailek:
ha például családtagnak küldték a levelet, az valószínűleg magánlevél, így abba a munkáltató nem nézhet bele.
"Azt a szakértő sem tartja reálisnak, hogy például néhány alkalommal látogatott, nem kifejezetten a munkavégzéshez kapcsolódó oldal megnyitása miatt elbocsátanák a dolgozót, de a több órán tartó facebookozás már problémát jelent, mivel alapvető munkahelyi követelmény, hogy a dolgozónak munkaidőben a munkájával kell foglalkoznia" - írja a 24.hu.