Az Ügyfélkapu+ regisztrációja során a felhasználóknak mindössze 30 másodpercük van arra, hogy a telefonjukra érkező kódot beírják. Ez azonban komoly akadályt jelenthet azok számára, akik valamilyen okból lassabban tudják ezt elvégezni, írja a 24.hu.
Nehéz helyzetbe került János, a lap egyik idős olvasója, amikor át kellett állnia az új rendszerre. A férfi korábban a munkája miatt rutinosan használta az Ügyfélkaput. Gyenge látása és régebbi típusú telefonja miatt a 30 másodperces időkorlát szinte teljesíthetetlen volt számára. Végül egy informatikus segítségét kellett kérnie, aki 40 perc alatt tudta beállítani az Ügyfélkapu+-t a régi készülékén.
Az IdomSoft szerint a 30 másodperces időkorlát technológiai adottság, mivel ez a Google Authenticator alapbeállítása. Az Ügyfélkapu+ fejlesztője ugyanakkor jelezte, hogy az Ügyfélkapu+ nemcsak telefonos applikációval, hanem asztali böngészőben is használható.
További könnyítésként január második felétől emailes visszaigazoló kóddal is lehet majd azonosítani magunkat. Az emailes megoldásnál az időkorlát már 5 percre nő, ami jelentősen megkönnyíti a használatot.
A 24.hu több olvasója jelezte, hogy a hagyományos Ügyfélkapu már nem engedi őket belépni, noha jelszavuk még érvényes. Az IdomSoft elmondása szerint az Ügyfélkapu továbbra is működik, de azok, akik már regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra, valóban nem tudnak belépni a régi rendszeren keresztül. Ha valaki még nem állt át, de problémája van a belépéssel, azt javasolják, hogy ellenőrizze az adatokat, és ha ezek helyesek, forduljon az ügyfélszolgálathoz.
Január 15-ig még használható a régi Ügyfélkapu, de ezt követően csak az Ügyfélkapu+ és a Digitális Állampolgár (DÁP) rendszeren keresztül lehet majd belépni az elektronikus ügyintézési felületekre.
Fontos tudni, hogy az Ügyfélkapu+-ra bármikor lehet regisztrálni, így aki most nem teszi meg, később is megteheti.
Ugyanakkor érdemes időben elvégezni az átállást, hogy ne maradjunk le a fontos ügyintézésekről.
Az átállás megkönnyítésére továbbra is elérhetők a személyes ügyintézési lehetőségek és a mobil kormányablakbuszok, amelyek segíthetnek azoknak, akiknek problémát jelent az elektronikus regisztráció. Az emailes azonosítás bevezetése pedig különösen hasznos lehet a kevésbé rutinos felhasználók számára.
Az Ügyfélkapu+ regisztrációja során a felhasználóknak mindössze 30 másodpercük van arra, hogy a telefonjukra érkező kódot beírják. Ez azonban komoly akadályt jelenthet azok számára, akik valamilyen okból lassabban tudják ezt elvégezni, írja a 24.hu.
Nehéz helyzetbe került János, a lap egyik idős olvasója, amikor át kellett állnia az új rendszerre. A férfi korábban a munkája miatt rutinosan használta az Ügyfélkaput. Gyenge látása és régebbi típusú telefonja miatt a 30 másodperces időkorlát szinte teljesíthetetlen volt számára. Végül egy informatikus segítségét kellett kérnie, aki 40 perc alatt tudta beállítani az Ügyfélkapu+-t a régi készülékén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter megszólalt a kedd esti tüntetésről: A TISZA nem sétál bele ebbe a csapdába
Az ellenzéki politikus közölte: a Tisza-kormány minden ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni. A tegnap meghozott törvényt ismét figyelemelterelésnek tartja.
Ahogy arról kedd este beszámoltunk, nagyjából másfél ezer ember elfoglalta a Margit híd pesti hídfőjét kedd este, miután a Parlament elfogadta a Pride betiltását is lehetővé tevő, a gyülekezési jogot korlátozó törvényt.
A tüntetők között és Magyar Péter Facebook-oldalán is sokan voltak, akik szóvá tették, hogy az ellenzék vezető szereplője sem részt nem vesz a tüntetésen, sem véleményt nem nyilvánít a kérdésben. Magyar végül szerda reggel posztolt a kérdésben. Posztja elején világossá teszi: „A jelenlegi aljas, gyűlöletkeltő hatalmat választásokon lehet legyőzni.” Szerinte „most, amikor Orbán Viktor hatalma megrendült, ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodik, mint 2006-ban a Gyurcsány-kormány: a magyar emberek alapvető, gyülekezéshez való jogát veszi semmibe. Válságban a gazdaság, zuhan a népszerűségük, ezért azt teszi, amihez a legjobban ért: gyűlöletet és megosztottságot szít.”
Hozzáteszi: „Annak, hogy helyreállítsuk a magyarok szabadságát, az egyetlen módja, hogy a választásokon megszabadulunk azoktól, akik nem tisztelik azt. A TISZA véget vet az Orbán-Gyurcsány korszaknak és minden magyar ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni.”
Szól az ellenzék tegnapi akcióiról is. „Aki azt hiszi, hogy az orbáni hatalmat az eddig már ezerszer kipróbált és elbukott módszerekkel lehet leváltani, az súlyosan téved” – fogalmaz a politikus, aki szerint „Pontosan az a célja a hatalomgyárnak, hogy a társadalmat és a kormányváltást akaró tömegeket megossza”.
A tegnap meghozott törvényt ismét figyelemelterelésnek tartja. Azt írja: „A gyülekezési törvényt sem véletlenül most szigorították, most is csak és kizárólag azért tették, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy hány millió magyar ember él súlyos megélhetési válsághelyzetben és hogy pár hónap múlva vége lesz a hatalmuknak.”
Szerinte:
„Az óellenzéki módszerek (legyenek akár füstgránátok, akár konfrontáció a rendőrséggel) csak és kizárólag Orbánék hatalomban tartását szolgálják. Sem a rabszolgatörvénynél, sem a választási vagy egyéb jogszabályok módosításánál nem értek el semmilyen eredményt, sőt a hatalmat erősítették és aztán néhány hét alatt elhaltak.”
„Azért nyúlt most a hatalom az alkotmányellenes szigorításhoz és tiltáshoz, hogy ideológiai terepre terelje a közbeszédet, amivel végletesen össze lehetne ugrasztani a kormányváltást akaró tömegeket” – teszi hozzá.
„A TISZA nem sétál bele ebbe a csapdába. Pontosan tudjuk, hogy a jogszabályokat és a hatóságok vezetőit csak választási győzelemmel és kormányváltással lehet megváltoztatni”
– adott némi támpontot pártja várható reakciójáról a tüntetésre.
Magyar Péter úgy gondolja: „Minden olyan lépés és üzenet, ami az ország és a magyar emberek súlyos problémáiról tereli el a figyelmet, az Orbán Viktor hatalomban tartását segíti.”
Azt ugyanakkor posztjában határozottan megígérte:
„A TISZA véget vet az Orbán-Gyurcsány korszaknak és minden magyar ember alkotmányos gyülekezési jogát meg fogja védeni.”
Ahogy arról kedd este beszámoltunk, nagyjából másfél ezer ember elfoglalta a Margit híd pesti hídfőjét kedd este, miután a Parlament elfogadta a Pride betiltását is lehetővé tevő, a gyülekezési jogot korlátozó törvényt.
A tüntetők között és Magyar Péter Facebook-oldalán is sokan voltak, akik szóvá tették, hogy az ellenzék vezető szereplője sem részt nem vesz a tüntetésen, sem véleményt nem nyilvánít a kérdésben. Magyar végül szerda reggel posztolt a kérdésben. Posztja elején világossá teszi: „A jelenlegi aljas, gyűlöletkeltő hatalmat választásokon lehet legyőzni.” Szerinte „most, amikor Orbán Viktor hatalma megrendült, ugyanazokhoz az eszközökhöz folyamodik, mint 2006-ban a Gyurcsány-kormány: a magyar emberek alapvető, gyülekezéshez való jogát veszi semmibe. Válságban a gazdaság, zuhan a népszerűségük, ezért azt teszi, amihez a legjobban ért: gyűlöletet és megosztottságot szít.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Esőben áztatták az iskolásokat Olaszliszkán, miközben a politikusok ernyő alatt álltak
Az ünnepségen a fideszes képviselő-jelölt és a helyi polgármester megúszta szárazon, míg a kivezényelt gyerekek az esőben áztak. A jelenetről látványos fotók készültek, amelyek gyorsan bejárták a netet.
Március 14-én megemlékezést tartottak Olaszliszkán 1848–49 hőseiről. Az eseményről Bánné dr. Gál Boglárka fideszes politikus egy Facebook-posztban számolt be, amelyben fotókat is közzétett - vette észre a 444.hu.
Bánné képeinek tanúsága szerint az ünnepség alatt esett az eső. A helyszínen - feltehetőleg valamelyik iskola szervezésében - megjelent tanulók Kossuth Lajos mellszobra mellett álltak, ernyő nélkül, így alaposan eláztak.
Eközben a fideszes képviselő-jelölt és a KDNP-s Varga Béla, a település polgármestere koszorút helyezett el. Nekik persze jutott esernyő - hívja fel a figyelmet a lap.
A posztban közzétett fotók között olyan is szerepel, amelyen jól látható a különbség az esernyő alatt álló politikusok és az esőben ázó diákok között. A képsorozat felháborodást keltett a közösségi médiában. A politikus bejegyzése alatt is sokan megjegyzik, hogy rosszul veszi ki magát a koszorúzók és az ünnepségre vezényelt diákok helyzete közötti ordító különbség.
Március 14-én megemlékezést tartottak Olaszliszkán 1848–49 hőseiről. Az eseményről Bánné dr. Gál Boglárka fideszes politikus egy Facebook-posztban számolt be, amelyben fotókat is közzétett - vette észre a 444.hu.
Bánné képeinek tanúsága szerint az ünnepség alatt esett az eső. A helyszínen - feltehetőleg valamelyik iskola szervezésében - megjelent tanulók Kossuth Lajos mellszobra mellett álltak, ernyő nélkül, így alaposan eláztak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Van itt valami fémcső, majd nézd meg” - Szenteltvizet itattak egy pappal a ferihegyi reptéren
Döbbenetes esetről számolt be Kulcsár Dávid veszprémi káplán: a reptéri biztonsági ellenőrzésen nem engedték át a szenteltvizét, mert nem volt rajta űrtartalom-jelölés. Választás elé állították: kidobja, kiönti vagy megissza.
Kulcsár Dávid, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja a közösségi oldalán számolt be arról, hogy furcsa helyzetbe került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A biztonsági ellenőrzésen nem engedték át a szenteltvíztartóját, amelyben szenteltvíz volt.
Elmondása szerint mindig magával viszi ezt az eszközt utazásai során, és korábban még sosem volt vele gond. Külföldön, például a római reptereken sem kellett külön jeleznie, hogy mit tartalmaz, mert tudták, miről van szó.
Ferihegyen azonban másként alakult a helyzet. A pap előre kivette a táskájából a szenteltvíztartót, és jelezte a biztonsági személyzetnek, hogy katolikus pap, és mi van nála. Ennek ellenére az egyik biztonsági dolgozó odaszólt a kollégájának:
„van itt valami fémcső, majd nézd meg”.
A pap szerint a hátizsákját ezután is külön átvizsgálták, annak ellenére, hogy a szenteltvíztartót már előre kivette. A biztonsági ellenőr a táska teljes tartalmát átnézte, amelyben többek között betegellátó felszerelés, egy kis stóla, valamint édességek és könyvek is voltak.
Végül rákérdeztek, hogy a fémtartályban van-e folyadék. Amikor a káplán igennel felelt, azt a választ kapta, hogy mivel nincs feltüntetve rajta az űrtartalom, három lehetősége van: „1. kidobják, 2. kiöntik, 3. megiszom”.
A pap végül úgy döntött, hogy megissza a szenteltvizet.
„Teljes döbbenet, de nyilván nem volt kérdés, hogy melyik verzió lesz” – írta a bejegyzésében, hozzátéve, hogy 34 évesen először fordult elő vele, hogy szenteltvizet kellett innia.
A történtek után megjegyezte, hogy Magyarországot keresztény országnak tartják, és a vallásszabadság alapjog. Úgy fogalmazott, hogy a saját országában, magyar állampolgárként érte sérelem emiatt az eset miatt.
Kulcsár Dávid, a veszprémi Szent Mihály Főszékesegyház káplánja a közösségi oldalán számolt be arról, hogy furcsa helyzetbe került a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
A biztonsági ellenőrzésen nem engedték át a szenteltvíztartóját, amelyben szenteltvíz volt.
Elmondása szerint mindig magával viszi ezt az eszközt utazásai során, és korábban még sosem volt vele gond. Külföldön, például a római reptereken sem kellett külön jeleznie, hogy mit tartalmaz, mert tudták, miről van szó.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Többre van szükségünk, mint mély aggodalomra” – Cseh Katalin meghívta az EU vezetőit a Pride-ra
A Momentum EP-képviselője szerint „szükségünk van arra, hogy az EU vezetői a kontinens minden tájáról jegyet váltsanak Budapestre, és csatlakozzanak hozzánk június 28-án.”
Cseh Katalin a Momentum EP-képviselője az X-en arra buzdította az uniós képviselőket, hogy csatlakozzanak az eredetileg június 28-ra tervezett Budapest Pride rendezvényhez, amelyet szerdától hivatalosan is betiltottak Magyarországon.
Tegnap egy EU-tagállam betiltotta a Pride-rendezvényeket, és azzal fenyegetőzött, hogy arcfelismeréssel és 500 eurós bírságokkal fogja megcélozni a résztvevőket.
„Többre van szükségünk, mint mély aggodalomra. Szükségünk van arra, hogy az EU vezetői a kontinens minden tájáról jegyet váltsanak Budapestre, és csatlakozzanak hozzánk június 28-án” - írta Cseh Katalin.
Yesterday, an EU member state banned Pride events ?️?, threatening to use facial recognition & 500€ fines to target attendees.
We need more than deep concerns.
We need EU leaders across the continent to book their tickets to Budapest & join us on June 28
Az EU-képviselő a The Guardian tudósítását is megosztotta arról, hogy a Pride betiltását lehetővé tevő törvényt 136 igen és 27 nem szavazattal elfogadta a magyar parlament. Ezzel bűncselekménnyé válik olyan rendezvények szervezése vagy látogatása, amelyek sértik Magyarország „gyermekvédelmi” törvényét.
Ez a jogszabály tiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás „megjelenítését vagy népszerűsítését”.
A lap idézi továbbá az Amnesty International közleményét, amely szerint a törvény „a gyermekek védelmére hivatkozva” valójában „káros sztereotípiákon és mélyen gyökerező diszkrimináción, homofóbián és transzfóbián” alapul. A szervezet közölte: a jogszabály „frontális támadás az LMBTQ+ közösség ellen, és súlyosan sérti Magyarország azon kötelezettségét, hogy tiltsa a diszkriminációt, valamint biztosítsa a véleménynyilvánítás és a békés gyülekezés szabadságát”.