HÍREK
A Rovatból

Ugorhat Orbán, Vucic és Hszi Csin-ping közös vonatozása is – brutálisan drágult a Budapest-Belgrád vasútvonal, műszaki problémák is akadnak

A magyar szakasznak március végére kellett volna elkészülnie, de most novemberre csúszott a műszaki átadás. A kínai berendezésekhez még évekig nem lesz EU-s engedély.


A Belgrád–Budapest vasútvonal magyar szakaszának átadása március 31-én lett volna esedékes, de a munkálatok nem készültek el időben. A Szabad Európa több, a beruházás részleteire rálátó forrása szerint az állam jelezte a kivitelező felé: június végéig kötbérmentesen elfogadják az alvállalkozói teljesítéseket. Ha ez teljesül, a fővállalkozó Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt.-nek további feladatai lesznek, hogy a műszaki átadásra sor kerülhessen. A tervek szerint ez november 30-án történhet meg.

A beruházás eredeti kivitelezői szerződése még körülbelül 470 milliárd forintról szólt, de a költségek azóta megközelítik a 800 milliárd forintot – tudta meg a portál több, egymástól független forrásból. A vasútvonal titkosított megvalósíthatósági tanulmányának tartalmáról is információhoz jutottak.

A magyar szakasz építése jelenleg is zajlik, de a források szerint a pálya várhatóan elkészül nyárra. A síneket már szinte mindenhol lefektették, néhány kisebb budapesti szakasz és a Kiskőrös melletti Csengőd térsége jelent kivételt. Egy forrás szerint a felsővezeték is majdnem teljesen elkészült.

Korábban felmerült, hogy július elején Hszi Csin-ping kínai elnök, pártfőtitkár, Aleksandar Vucic szerb elnök és Orbán Viktor magyar miniszterelnök közösen utazna végig a vasútvonalon Belgrádtól Budapestig. A műszaki átadás ugyan még nem történt volna meg, de a pálya már alkalmas lenne arra, hogy egy szerelvény végighaladjon rajta egy előfutó vonat után.

A Szabad Európa szerint ezt a forgatókönyvet a tavaly november 1-jén Újvidéken történt tragédia írhatja felül. A város vasútállomásának előtetője beomlott, tizenhat ember életét vesztette. Azóta Szerbiában folyamatosak a tüntetések Vucic elnök ellen.

A szerb szakaszt eredetileg tavaly november 20-án adták volna át ünnepélyesen a magyar határig, de a tragédia miatt ez is elmaradt. A MÁV és az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) a portál megkeresésére azt közölte, hogy jelenleg nincs tervben ilyen esemény.

A kínai biztosítóberendezések telepítése folyamatosan zajlik az állomásokon, azonban a Szabad Európa forrásai szerint ezek „egészen biztosan nem működnek majd – nemcsak idén nyáron (ha mégis lesz elnöki-pártfőtitkári-kormányfői vonatozás), hanem akár még évekig”. A berendezéseknek ugyanis nincs működési engedélyük az Európai Unió területén.

A források szerint a vonatbefolyásoló rendszer hiányában a Belgrád–Budapest vasútvonal magyar szakasza elmarad a szerb oldaltól. Szerbiában a kínai szerelvények akár 200 km/órás sebességgel is közlekedhetnek, míg Magyarországon még 160 km/órával sem tudnak majd haladni. A biztosítóberendezés hiánya azt is jelenti, hogy egy időben csak egy szerelvény haladhat majd két állomás között. A források ezt a műszaki szintet „botrányosan alacsony műszaki tartalomnak” nevezték egy ekkora, 800 milliárd forintos beruházás esetében.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Remélem, Orbán Viktor és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút” – Magyar Péter ráfordította a Fideszre a saját fegyverét
A Tisza Párt alelnöke Zircen Gulyás Gergely iráni háborúról tett kijelentésére építette beszédét. A politikus a tömeggel együtt skandálta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút.


Magyar Péter országjárása szombaton Zircen folytatódott, ahol a politikus már a „nem akarunk háborút!” jelszót vette elő a Fidesz elleni kampányában – írja a 444.hu. A Tisza Párt alelnöke a csütörtöki kormányinfóra reagált, ahol Gulyás Gergely miniszter a 444 kérdésére azt válaszolta, egy esetleges iráni háborúban való magyar részvételt „megfontolnánk”, ha Donald Trump kérné. Ezt a kijelentést később Orbán Viktor miniszterelnök is magyarázta, és marhaságnak nevezte.

A zirci eseményen Magyar Péter a helyi fideszes jelöltnek, Takács Péter egészségügyi államtitkárnak is üzent. Szóba hozta a kórházak állapotát és egy kormányzati megrendelésre készült, eltitkolt egészségügyi reformtervet, ami szerint vidéki kórházakat zárnának be. A háborús témára visszatérve a tömeghez fordult.

„Kérem szépen, szeretném, hogyha innen, erről a csodálatos településről is, Zircről, ebből az ősi megyéből, Veszprém megyéből is

megüzennénk a hatalomnak, a nagyuraknak, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. Pártpolitikától függetlenül a magyar emberek békés emberek, nem akarnak semmilyen nemzetközi konfliktusban részt venni.

Én azt kérem tőletek, hogy üzenjük meg, hogy nem akarunk háborút” – mondta, majd a jelenlévőkkel kétszer elismételtette a jelszót.

„Remélem, Takács Péter is hallotta, remélem, Orbán Viktor is hallotta, és Gulyás Gergely is hallotta, hogy a magyar emberek nem akarnak háborút. És én felszólítom őket, hogy a következő 22 napban inkább már ne csináljanak semmit. Abból nagy baj nem lehet” – tette hozzá.

A beszédében kitért a Magyar Nemzeti Bank felújítására is, amelyről a sajtó kiperelt dokumentumok alapján számolt be. „30 millióért csináltak egy arany budit.

Kiplakátolták arany budival az egész országot, és aztán kiderült, hogy ők csináltak 30 millióért a mi pénzünkből a Nemzeti Bankban”

– fogalmazott. Felsorolta a több tíz- és százmilliós tételeket, köztük aranyozott vécét, vécékefét és szappanadagolót, majd ismét a helyi fideszes jelöltet szólította meg. „Kérdés, hogy Takács Péter használta-e ezeket vajon és milyen érzés volt más-e, mint egy fehér” – mondta.

Beszédét az elszámoltatás ígéretével zárta.

„22 nap múlva pontosan ezt az időszakot fogjuk lezárni, és ezek az orbáni maffiát elzavarni, és a magyar igazságszolgáltatás elé állítani az orbáni közpénztolvajokat”

– jelentette ki, majd hozzátette: „Az tudom üzenni Takács Péternek és a bűntársainak, hogy bilincs, bilincs, rács, rács, lehet aranyszínű is”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Ismét megtámadták Irán legfontosabb atomlétesítményét, a nukleáris katasztrófa veszélye egyre nagyobb
Szombaton ismét csapás érte az iráni natanzi urándúsító üzemet, az ország atomprogramjának kulcsfontosságú elemét. A hatóságok szerint nem jutott ki radioaktív anyag, de a NAÜ vizsgálatot indított.


Szombaton újabb támadás érte Irán egyik legfontosabb nukleáris létesítményét, a natanzi urándúsító üzemet. A hivatalos közlés szerint a föld alatti létesítményből nem jutott ki radioaktív anyag a környezetbe, és a létesítményen kívül sem észleltek sugárzásszint-emelkedést. Irán tájékoztatta az incidensről a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, amely megkezdte a történtek vizsgálatát.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség katonai önmérsékletre szólította fel a konfliktusban érintett feleket.

„Elengedhetetlen elkerülni minden olyan helyzetet, amely nukleáris baleset kockázatával járhat”

– fogalmazott Rafael Grossi, az ügynökség főigazgatója.

A natanzi létesítmény, amely Irán atomprogramjának kulcseleme, nem először vált célponttá az elmúlt hetekben: ebben a hónapban korábban már megrongálódtak a bejáratot biztosító épületek.

Több nemzetközi sajtóorgánum amerikai–izraeli műveletként számolt be a mai támadásról, bár hivatalos felelősségvállalás egyelőre nem történt.

Az iráni állami hírügynökségek megerősítették a csapás tényét, hangsúlyozva, hogy az nem okozott sugárszivárgást.

A történtekkel kapcsolatban több kérdés is nyitott. Egyelőre nem tudni, pontosan ki hajtotta végre a támadást, és mekkora a kár a létesítmény felszíni vagy belső infrastruktúrájában. Arról sem érkezett hír, hogy az incidensnek lennének-e személyi sérültjei.

Via Infostart, AP News


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Szijjártó Péterről: Az, hogy Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás
A Washington Post szerint az orosz Külső Hírszerző Szolgálat „Gamechanger” fedőnéven vetette fel a tervet. A kormány a hírt ukrán propagandának minősítette, a Tisza Párt pedig elszámoltatást ígért.


Az orosz hírszerzés egy megrendezett, Orbán Viktor elleni merényletkísérlettel akarta befolyásolni a magyar választási kampányt, hogy az érzelmi síkra terelődjön – írta a Washington Post egy megszerzett belső jelentésre hivatkozva. A „Gamechanger” fedőnevű stratégiát az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége vetette fel, miután a múlt hónapban „riasztást adtak ki” Orbán Viktor népszerűségének csökkenése miatt. A dokumentumot egy európai hírszerző szolgálat szerezte meg és hitelesítette. A lap arról is írt, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter az uniós találkozók szüneteiben rendszeresen egyeztetett orosz kollégájával, Szergej Lavrovval. A Kreml a merényletkísérlet ötletét dezinformációnak nevezte.

Magyar Péter szombaton Nyúlon tartott beszédében hazaárulásnak nevezte a külügyminiszter állítólagos jelentéseit.

„Az, hogy a magyar külügyminiszter, Szergej Lavrov jóbarátja, minden uniós ülésről szinte percenként jelent az oroszoknak, az nettó hazaárulás. Nemcsak a hazáját, hanem Európát árulta el ez az ember”

– mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, a választási győzelmük esetén visszamenőleg is elszámoltatnák a felelősöket, megemlítve az MNB-botrány százmilliárdos vagyonvesztését is. Magyar Péter a miniszterelnök családjának amerikai költözésére is utalt.

„Valamiért a miniszterelnök lánya nem Moszkvába vagy Kalinyingrádba, hanem a szabad világba, az ígéret földjére ment.

Megjegyzem, van még kiadatás az Egyesült Államok és Magyarország között. De nem akarok ötleteket adni”. A megrendezett merénylet ötletével kapcsolatban azt mondta, ez nem lepte meg, számoltak vele a választás előtt.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ korábban a Washington Post értesülését teljes mértékben hamisnak és ukránpárti propagandának minősítette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter: Esztelen összeesküvés-elmélet a Washington Post cikke az Orbán Viktor elleni, megrendezett merényletről
A Washington Post egy orosz titkosszolgálati dokumentum alapján írt a miniszterelnök elleni megrendezett támadás tervéről. A „Gamechanger” fedőnevű javaslat a kampányt befolyásolta volna, Moszkva tagad.


Ahogy már beszámoltunk róla, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat egyik egysége egy Orbán Viktor elleni megrendezett merényletet javasolt, hogy a magyar választási kampányt a biztonság és a rendszerstabilitás érzelmi terepére terelje – írta ma reggel a Washington Post. Az amerikai lap egy európai hírszerző szolgálat által megszerzett és hitelesített belső orosz dokumentumra hivatkozik. A „Gamechanger” fedőnevű javaslatról szóló jelentés szerint

nem világos, hogy az ötlet milyen magas szintig jutott el a Kremlben, és semmi sem utal arra, hogy a tervet végül jóváhagyták vagy megkísérelték volna végrehajtani.

A cikk megemlíti azt is, hogy Oroszország más eszközökkel, például mesterséges intelligenciával készített videókkal és ellenzéki jelöltek lejáratásával is próbál beavatkozni.

A hírre Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán közzétett videóban reagált, amelyben

„minden eddigi képzeletet alulmúlóan esztelen összeesküvés-elméletnek” nevezte a lap állításait.

Szerinte a Tisza Párt és megbízóik megijedtek a kormányoldal sikereitől. „Látják a tömegeket Orbán Viktor gyűlésein, látták minden idők legnagyobb Békemenetét, látják, hogy az emberek Magyarországon nem akarnak háborút” – fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy a magyarok átlátnak a szitán.

„A magyarok pontosan látják, hogy ezek az álhírek, ezek az ukrán propaganda részét képező hazugságok semmi másért nem születnek meg, csakis azért, hogy a Tisza Pártot támogassák a magyarországi választáson, és befolyásolják a választások eredményét.”

Szijjártó Péter szerint a magyar emberek a szavazatukkal biztosíthatják azt, hogy „ne Zelenszkij nevessen a végén”.

Moszkva is cáfolta a lap értesüléseit. Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a Washington Postnak nyilatkozva azt mondta, „ez a dezinformáció újabb példája”. Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat nem kívánta kommentálni az ügyet.

Via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET: